Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-19 / 166. szám

|s| 2000. Június 19., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal A cél: a túlélés A Whiskys-sztori (9. rész) Utolsó előtti részéhez érkezett a Whiskys-sztorit feldolgozó sorozatunk. Gyuricza Péter és Kardos Ernő könyvéből kiderül: a ház lakóinak a kisebb gya­nús jelek ellenére fogalmuk sem volt arról, hogy ki is rejtőzik a II. emelet 12. számú lakásában. Az agressziókutató úgy véli, Ambrus célja mindvégig a túl­élés volt - túlélés az ellenséges közegben. A Whiskys szökése után a rendőrségi kom­mandó több helyszínre kivonult, de egészen október végéig minden akció vakrepülés volt. Ambrusnak még nyomát sem találták a titkosszolgálati módszerekkel felderített cí­meken. Állítólag csak az október 18-i OTP-s rablás után figyeltek fel egy K. Domonkos nevű emberre, aki a Nagy Lajos és az Erzsé­bet királyné úti kereszteződésben az élelmi­szerbolt feletti lakás második emeletén la­kott. A rendőrök szerint a férfi rendre hatal­mas élelmiszercsomagokkal felpakolva ér­kezett az épülethez, rövid ideig az egyik la­kásban tartózkodott, és máris távozott. K. Domonkosról kiderítették, hogy évekkel ez­előtt telepedett át Romániából, és talán még odaátról ismerhette Ambrust. K. Domon­kost a rendőrség kérdőre vonta, s ő beismer­te, hogy Ambrust rejtegeti a lakásban; állító­lag soha nem kapta meg a rendőrség által ígért 5 millió forintos „vérdíjat”. A Whiskys egykori lakóhelyeként szolgá­ló épületben ma is ott a trafik, ahonnan a ci­garettát vette K. Domonkos, vagy ki tudja, talán a bujkáló bankrabló is. Az eladónő a bennfentesek mosolyával közli:- Uram, én annyi rendőrt soha életemben nem láttam, még a civil ruhásokról is ordí­tott, hogy nyomozók. Körbevették az épüle­tet, innen még egy légy sem repülhetett vol­na ki - mondja fölényesen.- Mintha háború készült volna - közü sut­togva a trafikos. A Nagy Lajos király út 191. számú ház ka­puja zárva. (Ez az egykori rejtekhely pontos címe.) Ám amikor a házban lévő fogászati rendelőbe páciens érkezik, bárki besurran­hat a lépcsőházba. A lépcsőház teljesen kiürült. Ha valaki néha előkerül, azonftal leráz. Telnek az órák, míg végre egy lakásból edénycsörgés hallatszik. Elszántan becsengetünk, az ajtó kinyílik, sőt be is tessékelnek.- Uraim, ez nagyon nagy sokk volt a ház­nak. Nem könnyű kiheverni...- Ön ismerte ezt a K. Domonkost?- Igen, jött minden hónapban, fizette a közös költséget. Negyven év körüli ember...- És nem tűnt fel, hogy Domonkos nem la­kik itt, legfeljebb néha-néha megfordul erre­felé némi élelemmel?- Hozta a nagy szatyrokat, tele kajával. De én ezt nem figyeltem, csak ha néha összefu­tottunk a lépcsőházban, akkor láttam...- Szóval semmi gyanús nem volt...- De, így utólag volt egy nagyon izgalmas történet. Szeptember vége felé volt, amikor kipróbálták a fűtést. Én tudtam, hogy a II. emelet 12-es lakásban még a nyár elején tönkrement a radiátor, és eláztak. Felmen­tem, hogy szóljak a próbafűtés miatt....- És kijött valaki?- Csöngettem. Nem jött ki senki. Pedig bent meg égett a villany. Este volt, kint sötét. Éreztem, hogy van ott valaki. Volt is, mert egy idő után lekapcsolta a világítást. Álldogáltam az ajtó előtt, aztán elmentem, gondoltam megzavartam valamibén - fürdésben, vagy valami női ügy van a dologban... mi közöm hozzá. Gondoltam, majd szólok később.- Mikor tudta meg, hogy itt valami nincs rendben?- Előző nap kijött egy férfi és egy női rendőr, civilben voltak. Igazolványt is mu­tattak. Arról kérdezősködtek, hogy kik lak­nak a házban. El is vitték az épület műszaki rajzát. Azt mondták, hogy innen, ebből az épületből kurvákat futtatnak, és azt szeret­nék megtudni, ki lehet az. Meg hogy esetleg itt kupleráj is lehet. Még gondolkodtunk is, ugyan ki lehet az?- Nem is sejtette, kit keresnek?- Nem, de ez szerintem érthető. Képzelje, ha megmondják az igazat, hogy az Ambrus Attilát keresik, honnan tudhatták volna, hogy én szimpatizálok-e vele, vagy sem? Hogy le­adom-e neki a drótot vagy sem?... Minden­esetre, amikor eljött az este, elvitték a folyo­sók kulcsait is. Tudja, a körfolyosókról nyíl­nak a lakások... Aztán a férjem meg már csak arra lett figyelmes, hogy nagy csend lett, le­zárták a forgalmat is. Gyorsan kiszaladtam a boltba, s látom, hogy minden oszlopnál áll valaki, néhol ketten is. Bőrkabátban, farmer­ban, mobütelefonált mindenki. Rettentő fur­csa volt az egész, az arcukon látszott, hogy készülnek valamire. A férjem mondta is, biz­tosan jó nagy halat foghattak. A kriminológus szerint Ambrus gyerekko­ra óta ugyanazt játssza. A cél a túlélés, amibe belefér, hogy a lehető legjobb színvonalon szeretne élni. Szemben áll a társadalommal, csak magában bízik, őszinte érzelmekre szin­te képtelen, mert gyermekkorában nem ta­nult meg szeretni. Münnich Iván agresszió­kutató szerint nem ritka, hogy a bűnöző in­tellektuálisan meghaladja az iskolázott em­bert. E könyv főszereplőjének képességei is valószínűleg jóval felette állnak az átlagénak. Ugyanakkor azt állítja, hogy Ambrus Attilá­ból a média kreált sztárt, és nem a, közönség számára volt rokonszenves, a rózsa sándori jelzővel felruházott bankrabló.- Én úgy gondolom, a Whiskys-sztori első­sorban a média terméke, különben nem lett volna ez az ember már elsőre szimpatikus. Amikor azonban fegyvert használt, akkor az újságírók is rádöbbentek, hogy hősük nem egy szappanopera jólfésült főszereplője, ha­nem bűnöző. Fegyveres bűnöző, aki ha lő, va­lódi vér folyhat. Ettől a döbbenettől kezdte ma­ga a média akarta megváltoztatni a közhangu­latot. Ezért állítom, hogy ez az egész a nyilvá­nosság terméke. Ez a dolog egyik oldala. A másik pedig a bankrabló személyisége, ami semmit nem változott az első és a harminca­dik rablás között, vagy csak minimálisát.- Tudjuk a Whiskysről, hogy szegény sor­ban élő erdélyi kisfiú volt, alkoholista papá­val, a mama pedig gyakran cserélte házas­társait. Legfeljebb a nagymama adhatott né­mi emberi melegséget. Ebből a szinte kilátás­talan, felemelkedésre nemigazán alkalmas helyzetből akart ez a gyerek kiszakadni, mert szeretett volna jól, vagy legalábbis job­ban élni. Sport vagy rablás útján...- A kisgyerek hétéves korára az addig átélt tapasztalatai alapján alakítja ki életstratégiá­ját, azt a játszmát, ami meghatározza egész életében használatos harcmodorát. Ambrus a rabló-pandúr játszmát választotta, ami az ő esetében azt jelentette, hogy akár a társada­lom kárára is meg kell szereznie az élet lehe­tőségét. így nemcsak a családdal, mindenki­vel harcolni kell, hogy „nekem jó legyen”.- Az érzelmileg elutasított ember az életben inkább csetlő-botló, szeretetéhes, nem pedig olyan karakteres, határozott, mint Ambrus!- A kettő nem zárja ki egymást. De ha a vert helyzetből, a szeretetlenségből saját erőfeszítései révén kiszabadul egy gyerek ­Erre is kellett a pénz nem tudom, szó szerint verte-e az apja -, ak­kor arra nemcsak büszke, de meg is kemé­nyíti, hisz valós teljesítmény van a túlélése mögött. Egyfajta kapaszkodót ad neki: „Én” pozitív személy vagyok, mindenki más a családban negatív körülöttem, akikkel szemben én mindent megtehetek, hisz ők nem szeretnek engem. „A család” persze be­helyettesíthető a társadalommal is.- Ezért magányos, ezért nem bízik mások­ban, és nem társul gyakran másokkal?- Ha jól tudom, Ambrus kapus volt a jég­korongban - már ez a szerepválasztás sem véletlen. A kapus mindig magányos, legin­kább csak saját magára számíthat, akit a sa­ját emberei is hátrahagynak, akár cserben is hagyhatják. Ez a szerep a Whiskysé, aki azt gondolhatja: ő jó, míg a többiek rosszak, helytállni neki kell, számítani pedig senkire sem lehet. Ennek érdekében mindent sza­bad, akár még szabálytalankodni is.- Szóval Ambrus nem azért rabolt, mert sokan mások is ezt teszik, hanem mert szá­mára ez a lehetőség jutott?- Nyilván van környezeti hatás is, de úgy szűri ki a dolgokat az életből, hogy az meg­feleljen az életstratégiájának. Vagyis: én megengedhetek magamnak mindent, mert ez a túlélés lehetősége számomra. Ráadásul más is lop, csal, ha módja van rá. Folyamato­san erősíü a gyermekkorában kialakított élet- stratégiát, amit persze a világ folyamatosan vissza is igazol. Azt sugallja minden, hogy itt tisztességes eszközökkel nem lehet pénzhez jutni. Azt pedig sem a lapok, sem ő nem lát­ja, hogy nemcsak így lehet boldogulni. Az ugyanis nem hír, ami ami rendjén való. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A sorozat 10., befejező részét jövő hétfőn olvashatják.) Régió „D” a negyediken Derűs és dinamikus -ezt a szlogent választotta nemrég marketingstratégiájához a Dél­dunántúli Regionális Területfej­lesztési Tanács. A szlogentől is EU támogatások esélyének nö­velését várják. Persze a kormányzati segéd­lettel néhány hónapja demok­ratikusan átformálódott tanács tagjai számára több más válto­zat is kínálkozott, hiszen a de­mokráciához a választás lehe­tősége nélkülözhetetlen. Ami formaként gyakran a tartalmat is teljesen kimeríti. No de ez más kérdéskör, és különben se legyünk telhetetle­nek: mindent nem lehet egy­szerre. Például azt sem, hogy a hátrányos keleti régiók mellett ugyanazt a támogatást kapja meg központi forrásból a hason­ló cipőben járó délnyugati. És azért ilyen a lábbeli fazon, mert addig tartották régiónkat a „nem elit és nem rászoruló" bo­rítékban, hogy a címkézés má­sodik fele már devalválódott. Lehetett volna a szlogen „a mediterrán kapcsolat régiója", „a természeti és kulturális tőke régiója", „természetes régió”, vagy „sokszínű régió” is. Hajói belegondolunk, igazságtartal­mában a mediterrán kapcsolat­ra utaló lett volna a legalkalma­sabb, a többi aligha egyedi, ta­láló, némelyik egyenesen féligaz­ság. Ám a „derűs és dinami­kus" talán még kevesebb való­ságtartalommal bír. Legfeljebb csak annyival, hogy arcunkat az egy főre jutó GDP adatainak régiók közti összehasonlításkor elönti valami távolról talán de­rűnek értelmezhető vigyor. Nyilvánvaló, a kiválasztott szlogen afféle szómágia: „noha nem ilyenek vagyunk, de ilye­nek szeretnénk lenni”. Ennek fokozására én azonban kívána­tosnak látom régiónk zászlajá­nak megalkotását is. Ha már a szlogennél szépen Babits Bihály-osra vették a figurát, a derűs és dinamikus dél-dunán­túli régió zászlajának a követ­kezőt javaslom: álmainkat jel­képező rózsaszín selyem,, négy sarkában a jogos irigység sár­gájával virító D-betűvel. Vagy egyszerűen a közepére: D4. Ha ez sem kelti fel irántunk a budapestiek és a brüsszeliek (B2) figyelmét, akkor eláshat­juk magunkat. Persze azért még akkor is tartsuk magun­kat a dinamizmushoz és a derűhöz! KOZMA FERENC __________________________ Ár amszünet Sose felejtem el azt a pillanatot (valamikor az ötvenes évek ele- jén-közepén), amidőn a nagy asztalt körbe ülve arra vár­tunk, hogy kipróbálhassuk az aznap vásárolt világvevő rádi­ót. Gyerekfejjel tényleg a csodá­ra vártam, de az nem jött el, csak másnap reggelre. Ugyanis ahhoz, hogy a népszuperen a varázsszem szélesre nyíljon, áram is kellett volna. De az nem volt. S ezzel a nincs (ak­koriban sűrűn elment az áram) - belerottyantott a csa­ládi boldogságba. Az áramszünetek aztán el­múltak, s igazából évekig azt sem tudtam, hogy létezik gyer­tya és petróleumlámpa (Lenin: „Kommunizmus egyenlő szov­jethatalom, plusz az egész or­szágvillamosítása!"), mígnem egy városszéli, kertes vidékre nem költöztem (irányítószám 7631) és bekukkantottam a he­lyi vegyesboltba, ahol ciroksep­rű és légyfogó mellett a nem dísznek öntött, vaskos, min­dennapra használatos gyertya is kapható. Nos, az utóbbira koncentrálva, néhány héten be­lül magam is beszereztem az alkalmi világítóeszközt, ugyan­is kiderült, hogy ezen a telepü­lésrészen az áramszolgáltatás - finoman mondva - némi kí­vánnivalót hagy maga után. Napirenden az áramkimaradás (a videó elektromos órája leg­alább kétszer lenullázódik na­ponta), s ha netán egy népe­sebb verébcsapat száll a falu fe­lé, már biztos lehetek abban, hogy áramszünet közeleg. A nagyobb vihartól, széltől pedig ments meg Uram, minket! Egyébként az sem jó, ha fülledt és áll a levegő. (A közvilágítás­ról most ne essék szó, legföljebb annyi, mintha a főkapcsoló mellett ülő olykor-olykor megfe­ledkezne Nagyárpádról.) Persze kezdem megszokni a dolgot. Tíz-év kellett ahhoz, hogy kiépüljön bennem az affi­nitás, s ma már nem zavar annyira (mint eleinte), hogy ha nem tudom használni a számítógépet (sűrűn kell men­teni, magam-stabilizátor), ha nem olvasok hajnalig, nem té­vézek, hanem korán ágyba fek­ve, a kakassal ébredek. Sőt az egész olyan, mint a gyermek­kor, az ötvenes évek. Csöppen a gyertya, imbolyog a fénye. Csu­pa nosztalgia. Portré Az időről, a versenyről, az érettségről Nem lehet tudni, hol kezdődött a kitartás. A természetjárás során a hegyek-völgyek legyűrésével? A cserkészcsapat előtt álló feladatok megoldásával? Mert végül is 26 héten keresztül egy országos vetélkedőben részt venni, majd dia­dalmasan befejezni: ehhez kitartás kell. Különösen egy 18 éves lánytól. hetedik oldal HOLNAP Riport Interjú dr. Nógrádi László miniszterrel, a közlekedési tárca új vezetőjével a straté­gia elképzeléseiről és a Bara­nyát közvetlenül érintő ter­vekről, elképzelésekről: V/C korridor, új határátkelőhely, Drávasztám-Lelle útvonal, pécsi elkerülő út, repülőtér. Portré Butaság lenne tagadni, hogy a legtöbbet a musical és az operett hozza anyagi­lag. Lehetne például két mu­sicalt és két operettet adni egész éven át, de akkor a fél társulatot el keüene küldeni, mondja Simon István, a PNSZ ügyvezető igazgatója.- Mi volt a motívum: a cél, vagy a haszon?- Mondhatnám mindkettőt. Ám nem azzal indultam ezen az érettségire felkészítő vetélkedőn, hogy nyerni fogok. Annyi tény, minden kedden, amikor az egyik országos napilapban megjelentek a kérdések, az iskola után mind­járt a könyvtárba mentem. Egy­két óra minden alkalommal kel­lett a kutatáshoz. De magát a ve­télkedőt is a könyvtárban fedez­tem fel az újságban.- Keverve irodalmi, történelmi és matematikai kérdések. Össze­sen 78. Magyarból hány tétel lesz?- Szóbe­lin? Csak hu­szonnégy.- És mi volt a haszna a győzelem­nek?- A kéthetes angliai nyelvkur­zuson túl az, hogy egyértelművé vált előttem, amit elkezdtem, azt érdemes befejezni. Pedig ez nehe­zebb volt, mint amilyen az érett­ségi lesz. Szélesebb kört öleltek fel a kérdések, plusz a matemati­ka logikája.- A szekrényed polcán egy furu­lya. Zenét is tanultál?- Már nem járok zeneiskolába, de a furulyát gyakorta előveszem. Amikor zenélni támad kedvem, nem csak mondjuk az Omegát hallgatni. Persze, ha van időm.- Egy tizennyolc éves lánynak ne lenne ideje?- Azért van, de olyankor vagy kiülök egy parkba, vagy a cserké­szekkel van programom, vagy fel­megyek a Mecsekre, vagy beülök a barátaimmal valahova.- Hova?- Egy füstmentes kis kávézó a kedvelt helyünk.- Ma már országos győztes vagy, érettségire felkészítő vetél­kedőn. Nem félsz nagyon a matú­rától?- Most még nem. Gondolom, akkor biztosan valamennyire be­ijedek majd.- A szobád falán Senecától az idézet: „Gazdaggá csak a lélek te­het. ” Mióta van ott?- Tizenhat éves koromban bukkantam rá és fogadtam el. Vagyis két éve.- Az ágyad viszont tele plüss- macikkal, állatokkal. A kabaláid?- Nem, de ezekből soha sem fogok kinőni. Az ember vala­mennyire mindig gyerek marad. MÉSZÁROS ATTILA Skáfár Katalin 1981-ben Pécsett született. A Jókai utcai iskola után a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumába ment, érettsé­gi előtt áll A pécsi egyetem bölcsészettudományi karára szeretne bejutni, magyartanárnak készül. Édesanyja óvónő, édesapja fa­lugazdász. A természetet szereti, a kerékpározást, az olvasást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom