Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)
2000-06-18 / 165. szám
6 ★ NŐI VONAL ★ 2000. június 18. tippek ■ DIVAT _____________________ Cs ipkében csábosabb A csipkék divatja még mindig nincs leáldozóban, sőt egyre színesebbek, változatosabbak és szemet gyönyörködtetőbbek. Még egy egyszerűbb női fehérneműt is csábossá varázsolnak. Idén nyáron a klasszikus fehér, és virágos csipkék mellett megjelentek a piros, a korall, az aranyszőke, a barna, a narancssárga és a zöld különböző árnyalatai js. Hiszen ma már egyáltalán nem szentségtörés a ruha alól felsejlő, gusztusos alsónemű. Ha a kirakatok előtt sétálgatunk, sokféle csipkecsodával találkozhatunk. Hogy melyiket válasz- szűk, nem könnyű eldönteni. Elcsábulunk a gyönyörű színtől, a rafinált szabásvonaltól és jó esetben a kedvező ártól, de arra ritkán gondolunk, hogy mihez is viseljük majd ezeket a csodás darabokat. A csipkéből nemcsak melltartó készülhet, hiszen egy szűk szoknya vagy nadrág alá nem árt, ha van a ruhatárunkban egy elasztikus csipke kisnadrág is. A csipkebody pedig ruha alatt igazán kényelmes, de akinek kifogástalan az alakja, viselje bátran önmagában, mert így is lehet csábító. ■SZAKTANÁCS ______________ A bőrallergia tünetei Ritka az olyan ember, akinek legalább egyszer ne lett volna_ bőrallergiás panasza. Dr. Apostol Éva bőrgyógyász kozmetológus szakorvost kérdeztük a lehetséges okokról. Bőrallergiát kiválthat rovarcsípés, szúrós növény, vegyszer, kozmetikum, étel és ékszer. A reakció általában a kiváltó tényezővel való többszörös érintkezés után jelentkezhet. Tünetként viszketést, bőrvörösséget, csalánkiütést vagy apró hólyagocskákat észlelünk, amelyek helyi kezeléssel gyorsan meggyógyulnak. Krónikus esetben beszélünk ekcémáról, amely hosszabb ideig fennálló és nehezen kezelhető bőrallergia. Gyakran száraz, hámló bőrvastagodással is együtt jár. Általában valamilyen foglalkozási ártalomként jön létre, mint például az autószerelőknél az olajallergia, fodrászoknál a vegyszerérzékenység. Ilyenkor csak szakmaváltással együtt lehet a betegséget gyógyítani. Javaslom, aki tudja magáról, hogy érzékeny bőrű, használjon hypoallergén kozmetikumokat, de ebben az esetben is érdemes szakorvoshoz fordulni. , Kérdéseiket az alábbi rímre kérjük: Vasárnap Reggel Női vonal, 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. A beérkezés sorrendjében válaszolunk. ■ KÖNYVJELZŐ ______________ Sz erelmes levelek A szerző félezer év szerelmes leveiből válogatott, amelyek jó része hivatásos írók, költők tollából származik. Török Imrének néhány 1485-ben papírra vetett sorától kezdve Latinovits Zoltán Ruttkai Évához írt leveléig. Betekinthetünk Gárdonyi Géza Szarvassy Margithoz, a vidékről felkerült tanítónőhöz írott vallomásába. Feltárulnak Móra Ferenc dr. Domokos Lászlónéhoz, Emmihez, a művelt szépasszonyhoz fűződő érzelmei, eszményi vonzalma, amely soha nem „háromszögesült”. Az irodalmárok mellett más művészek írásai is felbukkannak a könyvben. így például Bornemissza Annának férjéhez, Apafi Mihályhoz, Erdély botcsinálta fejedelméhez írt levele, vagy Jászai Mari Reviczky Gyulához, Szomory Dezsőhöz címzett sorai. A régi szerelmes levelek, versek örök érzelmeket fejeznek ki. A mai teátrális tévésorozatok korában jólesik elmerülni az egyszerű, őszinte érzelmek világában. Hogy ne felejtsük el a fontosat..! (Officina Kiadó) ^ ■HÁZTARTÁS ________________ íg y is takarékoskodhatunk Ha vízfoltos lett a bútorunk, olívaolajjal kenjük be a helyét. Puha gyapjúkendőt használjunk hozzá. # Trikókon, ingeken esett tintafoltok ellen hatásos szer a citromlé. Végül mossuk ki hagyományos módon. H A bepiszkolódott kabátgallérokat sütőporral varázsoljuk újjá. Egy óráig hagyjuk rajta, majd keféljük le. # A rajzszöget könnyen beverhetjük még a kemény fába is, ha előtte szappanba nyomtuk. # A fogmosópohárban nem képződik lerakódás, ha néha kimossuk forró, sós vizes oldattal. $ A réztárgyakat időnként dörzsöljük be sós íróval. Olcsó és környezetbarát. Kiről álmodik a nő? Mit várnak el a nők a férfiaktól? Milyennek képzelik álmaik lovagját az új évezredben? Bombabiztos társat egy életre, kalandot, izgalmat és becéző szavakat vagy egy igazi nehézfiút? A legújabb közvélemény-kutatás szerint a nők a hűséget, az udvariasságot és a felelősséget díjazzák leginkább. Általában olyan társról álmodnak, akivel együtt élhetik át a szerelem nagy kalandját és a hétköznapok megpróbáltatásait, akivel összeházasodhatnak, gyerekeket nevelhetnek. A nők többsége azt is fontosnak tartja, hogy párja a házimunkából is vegye ki a részét, s a külsőnek is fontos szerepe van. Magas legyen, jóképű, és az sem baj, ha törődik a külsejével, és elegáns. „Keveset tartózkodjon otthon” Gór Nagy Mária (53) színésznő- Legyen gyöngéd, és nagyon megértő, amikor hisztériás rohamaim vannak. Markáns, aki úgy tesz, mintha uralkodna rajtam, de legyen meg a szabad akaratom. Ne legyen sokat otthon, és tartson el, ne nekem kelljen gürizni. Fontos, hogy ha más férfitól van a gyerek, azt úgy nevelje fel, mintha a sajátja lenne. No és persze az sem mellékes, hogy szexuálisan teljesítsen. Szerencsés helyzetben vagyok mert ez mind megadatott. EgyébA mérce magas: pénz, dicsőség, hatalom a vágyott férfi mellett, vagy a szerelem nagy kalandja? ként egy igazi nőnél az igények korszakonként változnak. Én tizenévesen állati jóképű zenészről álmodoztam. Aztán huszonévesen romantikus szeretőre vágytam, aki elbűvöl, és én majd eltartom. Harminc után már megérik egy nő, és egészen más igényei lesznek. „Intelligens, toleráns jó illatú, jó humorú!” Jakupcsek Gabriella (36) műsorvezető- A külsőségek a legkevésbé sem számítanak. Az ideális férfiról alkotott véleményem semmit sem változott az évek folyamán. Imádom nézni a szép férfiakat, de egy pusztán csinos férfi semmilyen érzelmet nem kelt bennem. Fontos, hogy amit csinál, abban nagyon jó legyen. Erezzem, hogy szereti a munkáját. „Éreztesse velem, hogy én vagyok a mindene!” Gyulai Viktória (21), a Fresh együttes énekese- Számomra fontos a külső, az első benyomás, de mindez még nem elég. Az ideális férfi legyen romantikus és figyelmes, éreztesse velem, hogy én vagyok a mindene. Általában minden férfinak a szemét nézem meg elsőként, hiszen az nagyon sokat elárul. Legyen intelligens, vidám, bolondos. Nem szeretem a mai fiúkat, akik csak beszélnek, de a szavak mögött nincs semmi tartalom. Egyébként elég bizonytalan vagyok, amikor megismerek egy fiút, hogy valóban azért akar találkozni velem, aki vagyok, vagy csupán a népszerűségem bűvölte el. Megtalalja-e helyet az anyós a családban? Az anyós ma is örökzöld témája a vicceknek, kabarétréfáknak. A családi népszerűségi listán még mindig sereghajtónak számít. Már az Ószövetség is tartalmaz utalásokat a családon belüli konfliktusokra: eszerint kerülni kell a hadakozást az anyóssal, ha másként nem megy, akkor úgy, hogy a fiú a feleségével együtt elhagyja a „csatateret”, vagyis a szülői házat. Ennek a hagyománynak a nyomai ma is megtalálhatók szerte a világon, Lengyelországban éppúgy, mint Görögországban vagy Olaszországban. Utóbbiban például tavaly tanfolyamot is szerveztek az anyósok számára, ugyanis igen sok válás a férj anyjának hibájából történik. A viszály többnyire a konyhában éri el csúcspontját abban az alapvető kérdésben, hogy ki készíti jobban a pizzát. A cambrid- ge-i egyetem felmérésének adatai azonban rácáfolnak az előítéle tekre. A megkérdezett férjek hatvan százaléka azt val HERCZEG KATA SZERELMI HOROSZKÓPJA Ha többre kíváncsi, telefonáljon! (A hívás díja 99 Ft+áfa percenként és 6,60+áfa kapcsolási díj. Axel Springer-Budapest Kft. Audiotex 1539 Bp., Pf.: 591 Tel.: 488-5615) lotta, hogy harmonikus a viszonya felesége anyjával. A házi hatalmi harcok háttérbe szorultak, a mai angol anyósok a nőmozgalmak veteránjai. Az új évezredben talán megvalósul, ami eddig csak ritkán és kevés helyen érvényesült: az i^/ v\ anyós látogatóba jön, — j és többé nem távozik. ■' Miért lehet ez a jövő j j képlete? Egy olyan kor- '**£'4// ban, amikor majdnem 7:íS minden nő dolgozik, egyre nagyobb szükség van a nagy- mamákra. Akik persze nem mellékesen anyósok - is. Az anyós nem ritkán a szerelem megrontója. A konfliktus lényege: harc a férfi (az én kisfiam, az én férjem) szeretetéért AJANLAT KOS márc. 21,-ápr, 20. Egyre inkább az otthona kerül előtérbe. Egyfajta menedéket keres a családban, ahol megpihenhet a napi harcok után. Ez sikerül is. 06-90-230-701 BIKA ápr. 21.-mái. 20. Híreket hall, amelyek az első pillanatban megdöbbentik, de később kiderül valódiságuk. Óvakodjon szomszédai pletykáitól. 06-90-230-702 IKREK mái. 21.-lón. 21. Találkozik valakivel, aki nemcsak a tárgyalóasztal mellett, hanem az ágyban is kitűnő partner. 06-90-230-703 OROSZLÁN Iúl. 23,-aug. 23. Az anyagiak erősen befolyásolják az érzelmeit. Partnerének befolyása van az üzleti életben, és általa különféle előnyökhöz juthat. 06-90-230-705 SZÚZ aug. 24,-szept. 23. Baráti körében feltűnik valaki, aki iránt nem marad közömbös, de új kapcsolatot- kezdeményezni egyenlőre nem mer. 06-90-230-706 MÉRLEGszept. 24,-okt. 23. Romantikus szerelem van kibontakozóban, amit sok bizonytalan tényező tesz még izgalmasabbá. 06-90-230-707 NYILAS no». 23.-dec. 21, Fordítson több időt partnerére. Mostanában ön sokszor tévedt külön utakra, nem csoda, hogy felébredt benne a féltékenység. 06-90-230-709 Ujburgonya Mojo mártással BAK dec. 22.-ián. 20. Régi beidegződései elszürkíthetik szerelmi életét. Engedjen a csábításnak, hagyja, hogy partnere új színt vigyen a kapcsolatukba. 06-90-230-710 VÍZÖNTŐ ián. 21,-febr. 19. Futó kalandnak induló kapcsolata olyan szenvedélyessé válik, hogy partnere is, ön is meglepődik... 06-90-230-711 RAK ión. 22.-iúl. 22. SKORPIÓ okt. 24,-ncv. 22. HALAK febr. 20.-márc. 20. Végre otthonában a jókedv és a boldogság, ez az ön hete, személyes varázsával mindent elérhet. 06-90-230-704 Lassan oszlanak a felhők magánélete egén. Ha mindketten akarják, fátylat boríthatnak a múltra. 06-90-230-708 Addig-addig mondogatja, hogy szabadulni akar a kötöttségektől, míg párja komolyan veszi. 06-90-230-712 HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLY RÉSZÉRE: 16 szem nagyobb újburgonya, 1 evőkanál olívaolaj, 2 teáskanál só. Mártás: 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál köménymag, 1 teáskanál őrölt édes-nemes pirospaprika, 5 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál fehérborecet, 1 evőkanál forró víz. Az alaposan letisztított burgonyát egymás mellé helyezzük a tepsiben, ráöntjük az olajat, és a tepsit kissé megrázzuk, hogy mindenhová egyenletesen jusson az olajból. A burgonyát meghintjük sóval. Kétszáz fokos sütőben húsz-huszonöt percig sütjük, amíg szépen megpirul, és a héja kissé ráncosodni kezd. Közben a tepsit kétszer megrázzuk. A mártáshoz a fokhagymát, a köménymagot és a pirospaprikát összedaráljuk. Lassan hozzáöntjük az olajat, és addig keverjük, amíg kissé sűrű lesz. Ekkor hozzáadjuk az ecetet és még égy percig keverjük. A burgonyát egy-egy kanál mártással leöntve, forrón tálaljuk. Fejes saláta illik ehhez a nagyon finom, spanyol receptből készült ételhez. Egy adag: 1640 kJ (390 kcal). * r