Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-15 / 162. szám

iff l| 2000. Június 15., csütörtök HÁTTÉR - RIPORT „Nem maradi, aki házasságban él” Bíró László püspök a kapcsolatok válságáról és az egyház szerepéről A Magyar Katolikus Püspöki Kar legutóbbi körlevele a Boldogabb családokért cím­mel jelent meg. Bíró László püspök (képünkön), a központi szeminárium rektora, a püspöki kar családreferense kapta a feladatot 1996-ban a körlevél előkészítésére és kidolgozására. Vele beszélgettünk a párbeszéd-meghívásnak szánt levél hátteréről.- Kinek és miről szól a körlevél?- Minden jó szándékú emberhez. A keresz­tény állásfoglalást mondja el a házasságról és a családról. A mai magyar valóságból kiin­dulva a személyközpontú emberképből pró­báltuk megvilágítani, hogy a házasság az em­ber személyéből fakadó és annak megfelelő intézmény. Összefoglaltuk a házasságról szó­ló keresztény tanítást, végül ajánlásokat te­szünk a társadalomnak, az államnak, az egy­háznak. A körlevéllel párbeszédet szerettünk volna kezdeni a magyar társadalommal, és erősíteni a házasság és a család intézményét.- A mai magyar valóságról milyen forrá­sokból szereztek információt?- A körlevelet megfogalmazó csapat szakemberekből állt. Volt köztük szocioló­gus, mentálhigénikus, néprajzos, jogász, teo­lógus. A körlevelet háttértanulmányok készí­tése előzte meg a magyar házasság állapotá­ról. Ezekből kitűnik, hogy a munka lehető­ségével nem tudunk élni, önkizsákmányolás­ba visszük magunkat, másrészt nem tudunk bánni a tartós munkanélküliséggel sem. A két keresős családmodell Magyarországon erősen elterjedt. Ez lehet az emancipáció je­le is. Ám nálunk nem lehetőség, hanem megélhetési kényszer volt, ami nagyban hoz­zájárult a családok széteséséhez is.- A körlevél az értéktorlódás és az érték- vesztés kifejezését használja.- Az énéktorlódás az jelenti, hogy egy em­ber többféle értékrend szerint él: egyfajta szerint például a családjában, másfélében a munkahelyén, megint másfélében a közélet­ben, a közösségben. És nem biztos, hogy összebékíthető értékrendek ezek. Másrészt már-már elvesztettünk bizonyos értékeket: megbízhatóság, becsület, hűség... Ugyanak­kor figyelemre méltó, hogy Magyarországon az ifjúság 85 százaléka nem tartja elavult in­tézménynek a házasságot. Szép, bár romló adat, hogy Magyarországon egy 1992-es fel­Mai magyar emancipáció mérés szerint a megkérdezettek 87 százaléka úgy nyilatkozott, hogy jobb azoknak, akik­nek gyermekük van. 1997-re ez 62 százalék­ra esett le. Ehhez képest úgy tűnik, hogy az emberek a jövőbeli alternatívának az élettársi kapcsolatot tekintenék. Ez csak félréinfor- máltságon alapulhat. Valaki így vetette fel egy beszélgetésben: „Müyen kár, hogy az egyház nem az élettársi viszonyt favorizálja, hogy az mennyivel jobb, előre mutatóbb, mert mennyit szenvednek az emberek a há­zasságtól.” Mit nem tudnak az ilyen embe­rek? Például azt, hogy az élettársi viszony­ban feleannyi gyermek születik, mint a há­zasságban. A mai magyar társadalomban nem is figyelnek már arra, hogy min alapszik egy együttélési forma. Egyszerűen becserélik a házasság fogalmát háztartásra, partnerkap­csolatra. Pedig csak ott van jövő, ahol házas­ságon alapszik az együttélés. KnMMHHmnMi- A házasság válsága nem valós észlelés?- II. János Pál pápa egyik gondolatában azt hangoztatja, hogy nem a család, mint in­tézmény van válságban, hanem az ember. A mai ember alig használja a hosszabb távra szóló rációt. Emóciókra, pragmatikus szem­pontokra, pillanatnyi érdekekre, és nem érté­kekre alapozva dönt. Érdekekhez igazodva próbál boldogulni, és nem értékekre építi fel a boldogságát. Túlhangsúlyozott az ember testi dimenziója, és szinte feledésbe merül a lelki, a szellemi. Márpedig az ember szemé­lyéből fakadó kiváltság az, hogy odaajándé­kozhatja magát egy másik embernek. Aki el­felejti a szellemi, lelki di­menzióját, az ezt a kivált­ságát adja föl. Úgy éli meg a hűséget, mint valami os­tobaságot, kivihetetlent. Alkalmatlannak találja magát a házasságra, és azt mondja: szabad az, aki korlátlanul betöltheti a vá­gyait. Ám az ilyen elvek­kel nem épül bele az em­ber személyiségébe a lemondás készsége. Ahol pedig nincs lemondás, ott elveszik az akarat, a szeretette való képesség. Azt is mondják, hogy nem tudják elviselni a kötött­séget. A személyiségnek két alapvonása van: az autonóm törekvés, illetve a valakihez való tartozás képessége, igyekvése. Korunk túl­hangsúlyozza az ember autonóm voltát.-Ma a sikeres ember a boldogság mintája.- Van aki úgy fogal­maz, hogy a szeretet is én-központúvá vált. Én sikeresnek a boldog em­bert nevezem, boldog­nak pedig azt, aki mer másokért élni. A bol­dogság az odaajándéko­zott személyiségünk visszaragyogása.- A hűség a katoli­kus egyház esetében a házasság felbonthatat- lanságával kapcsolódik össze. Jó néhány katolikusnak ez az elbukta­tó próbakő.- Az egyház szeretettel tekint azokra is, akik a házasság szentségének parancsát nem tudták megtartani. Ők is megkeresztelt em­berek és az egyház tagjai maradnak továbbra is, de nem járulhatnak szentségekhez. Az egyház ragaszkodik ahhoz, hogy mindenki megélhesse önmaga odaajándékozásának méltóságát, kiváltságát. A másik ok: Krisztus az egyházat visszavonhatatlanul szerette. Az oltáriszentség erről az új és örök szeretettől, szövetségről szól. Mivel a szentségi házas­ságban élő arra vállalkozik, hogy bemutatja ezt a szeretetet saját közösségében, ezért ez alól az egyház nem tud felmentést adni. Ma a hűség, a házasság felbonthatatlansága a korszellemből adódóan teherként jelenik meg, valójában a boldogság előfeltétele. Nem a házasság intézménye a rossz, ha valaki személy szerint nem tudja megvalósítani.- A katoükus papoknak a házasság témá­jában nem lehetnek közvetlen tapasztalataik.- Azt gondolom, a házasságban élő pro­testáns lelkipásztor sem csak a saját tapasz­talatára hagyatkozva ad házassági ügyekben tanácsot, hanem sok-sok ember vallomását bírva, miként én. Csúf hasonlattal - és nem a házasságot akarom illetni vele - azt szokták mondani: az orvosnak nem kell minden be­tegségen átesnie ahhoz, hogy tudja, miként kell gyógyítani.- Milyen tanácsok lehetnek?- Legtöbbször nem az baj, hogy két em­ber nem szereti már egymást, hanem az, hogy a szeretet nem jut el az egyiktől a mási­kig. Olyan kevés idő és energia marad a kommunikációra, hogy nem tapasztalhatják meg a másik szeretetét. Egymásra figyelő párbeszéd és gyengédség kell a házasságban. Ha van dialógus a házastársi kapcsolatban, akkor a család boldog. Ha a házasság kicsú­szik a család mögül, a család boldogtalanná válik. Arra kell tehát törekednie az egyház­nak, az államnak, a társadalomnak, hogy család- és házasságbarát környezetté váljon. Ezt kell segíteni mind financiálisán, mind a propagandában. Legalább ne minősítsék ma­radinak azt, aki házasságban él hűségesen. A két keresős családmodell ne anyagi kényszer legyen. A lakáshoz jutás lehetőségét meg kell adni a felső tízezreken kívül másoknak is.- Egyre gyakoribb elvárás, hogy a foglal­koztatott szinte teljes önmagát adja a cégnek. A család csak a szólamok szintjén nemzeti érdek a nagyobb nyereség elvéhez képest.- Az alkalmazottak efféle kizsákmányolá­sa sok esetben ellopja egymástól a házastár­sakat, a szülőket a gyermekektől. Az ilyen munkáltatói atrocitások ellen szüárd érték­renddel lehet küzdeni. Ám a családok fegyel­me is gyakran hiányzik ahhoz, hogy tényleg együtt legyenek. Van egy régi mondás: nem a zsidó tartotta meg a szombatot, hanem a szombat tartotta meg a zsidót. A keresztény társadalomban a vasárnap ez a szombat. Ha feladjuk az ünnepeinket - esetleg a munka­helyi diktatúrára hivatkozva, ami nem is mindig igaz -, akkor szétesik a család. Ha nem tudjuk továbbadni értékeinket, családi hagyományainkat, idegen generáció köszön majd vissza ránk.- Reklámmal viszont még inkább befolyá­solható lesz.- A fogyasztói vüágban sok ember azért vásárol, hogy a szeretetet és a biztonságot, amit a személyes kapcsolat adhat az, ember­nek, valamiképpen megkapja a portékáktól. Ördögi kör indul be: mivel nem elég szilár­dak a kapcsolatai, az árukhoz menekül, ám ettől még inkább elsatnyulnak a kapcsolatai. Ha a fogyasztói társadalomban meg akarunk állni a talpunkon, és kibontakozott személyi­ségeket akarunk látni magunk körül, akkor nagyon fontos, hogy a kapcsolatainkat szilár­dítsuk, és igyekezzünk függetlenedni a rek- lám diktálta életvitel-mintáktól. dunai i. „Részt vettem egy nemzetközi konferencián, ahol az emancipá­cióról, illetve arról volt szó, hogy mit kér a keresztény nő az ál­lamtól és a társadalomtól. Az első pont az volt, hogy a nő min­den diszkrimináció nélkül lehessen nő. Mi értendő ez alatt? Ér­zékeltetésére elmondok egy példát. Egy fiatal diplomás asz- szonyka nemrég azzal dicsekedett el nekem, hogy a sokadik próbálkozás után végre kapott állást. Kiderült: ez volt az első hely, ahol nem kérdezték meg tőle, hány gyereke van, illetve mikor akar gyereket. Az említett konferencián Rio de Janeiró- ban Magyarországot negatív példaként említették, ahol általá­ban megkérdezik a nőtől házas-e, akar-e gyermeket és hányat, és ha azt mondja, hogy akar, nem alkalmazzák. Az egész társa­dalom felelős azért, hogy ilyenek megtörténhetnek.” Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal DUNAI IMRE _ Fá ból vaskoporsó Azt hittem, hogy a kételyek és kritikák tüzében hamar elham­vad az a terv, hogy Tápiószentmártonban felépítik Attila, hun király egykori palo­tájának mását. A helybeli állítá­sok szerint ezen a Pest megyei településen volt Isten ostorának városa, s talán legendás sírja is itt lehet. A terv mozgatója egy lovaspark tulajdonosa. A pol­gármester meg azzal érvel, hogy a múlt században a községben élt Blaskovich Ernő földbirtokos, a Kincsem csodaló gazdája, aki a lótenyésztés mellett amatőr ré­gész is volt. Ő derítette ki, hogy Priszkosz rhetor bizánd követ útleírásban megörökítette Attila udvarában tett látogatását, s hogy a műből arra lehet követ­keztetni, hogy a hunok királyá­nak fából épült palotája a mai Tápiószentmárton közelében állt. A kritikák és kételyek azon­ban meglepő módon elmarad­tak, helyettük a palota makett­jének fotója tündököl az újsá­gokban. Pedig Priscus rhetor művének első magyar fordítása 1850-ben jelent meg, a neves ló­tenyésztő - akinek más érde­meiről a századelő lexikonjai sem tudnak - akkor csak 16 esz­tendős volt. Priszkosz leírása alapján egyébként nem lehet beazonosí­tani, hogy az Al-Dunán átkelve mely folyókon ment keresztül a bizánd követség, és hány napig tartott az útjuk Attila városába A hun király sírját ezért tehát keresték már nem csak a ma­gyar Alföldön, de más országok­ban is. Persze nem irigylem én a tápiószentmártoniaktól a fator­nyos palotát, de baranyaiként mélységesen elszomorodnék, ha úgy sikerülne létrehozni egy efféle üzleti alapú legendapótlé­kot - nyereg alatt puhított ma­gyar-hun rokonságot sejtető díszletet -, hogy közben törté­nelmünk hiteles és kiemelkedő emlékhelyei, mint például a szigetvári és a siklósi vár, nem találnak hasonlóképen fantá­ziadús, nemzeti érzelmű vállal­kozókra. Szerintem igen nagy luxus, hogy „ahol a pénz te­rem" alapon az omladozó igazi értékeink megmentése és hasz­nosítása helyett inkább másutt csinálnak fából vaskarikát. Il­letve palotát, vagy netán majd arany-ezüst-vas hármas kopor­sót is, folyóeltérítéssel kombi­nálva. Még sokan emlékezünk a régi pártállami idők sajtójára, amely többek között előszeretettel fog­lalkozott nyári kánikulák idején az úgynevezett „meleg munka­helyekkel”. Ezek persze nem ne­mi identitászavarokról szóltak, pusztán arról, hogy a tomboló nyárban szocialista brigádjaink pokoli hőfokokkal küzdenek, miközben a nemzetközi burzso­ázia száraz Martinit iszik jég- kockákkal. Ilyen meleg munkahelyen dolgoztak pl. az útkarbcmtartók, akik a forró aszfaltot kenték fél térdre ereszkedve a kátyúk men­tén. A brigádvezető könnyes sze­mekkel nyilatkozott arról, hogy már az apjának, a nagyapjá­nak, sőt a szépapjának is ez volt a mestersége, Rákóczi, Kossuth és Kun Béla is az ő általuk simí­tott aszfaltútoknak köszönhették gyors kimenekülésüket az or­szágból, mikor jött az ellen. A hetvenes évekből való az a tévéfilm, amelyik arról szólt, hogy egy férfi lelép az úttestre, de gipszelt iába beleragad a for­ró aszfaltba. Próbálják kihúzni, de nem jön. Ekkor a Hivatal ve­szi át az ügyintézést, iktatják, __CSERI LÁSZLÓ________________________ Hő ség tologatják az aktát, miközben a férfi egyre mélyebbre süllyed. Másnap reggelre már csak egy lyuk tátong a helyén, melyet szorgos munkások egy vödömyi massza és egy lapát segítségével pillanatok alatt eltüntetnek. Az ügy tehát szerencsésen megoldó­dott. A tévéfilm persze nem ma­gyar, hanem spanyol volt, ná­lunk ilyen esetek elképzelhetetle­nek. Bár itt is volt és van Hiva­tal, itt is léteznek mostanság ret­tenetes kánikulák, de egy lyuk pillanatok alatt való eltüntetésé­nek nincs esélye. Persze a fent emlegetett forró­ságoknál is létezik nagyobb, amelyik például abban az orosz- országi lakásban keletkezett kedden, amelyben a családfő egy második világháborúból visszamaradt, a földben talált gránátot szárítgatott a tűzhe­lyen. A gránát fölrobbant, s a férj és a feleség szörnyethalt, estik a hétéves kisfiú éhe túl a szerencsétlenséget. Úgy látszik, az emberek ebben a fülledt me­legben logikusan már gondol­kodni sem tudnak. Vigyázzunk, ne szárítgas- sunk gránátokat, s ne lépjünk forró aszfaltba! Ennél többet ká­nikula ellen nemigen tehetünk. hetedik oldal HOLNAP Riport Gimis álmok, egyszerű kivi­telben. Évente több, mint 250 gim­nazista döbben rá Baranyá­ban, hogy vége az iskolának, de a tanídmányi eredmé­nyek nem elegendők a felső­fokú továbbtanuláshoz. Egy­ben a felnőtté válás, az önál­lósodás ideje is ez, a pálya- választásé. Portré Amikor annak idején a csa­lád egyik barátja a pedagó­gusi pályát ajánlotta Kiss Antalnénak az egészségügy helyett, talán senki sem tud­ta: egy boldog érzésekkel teli életpálya kapuját nyitotta ki az ifjú hölgy előtt. Portré Élet a gyerekek fényében A Tessedik Sámuel-díjat mindössze öt pedagógus kapta meg az országban. Ezt annak a két testületnek is köszön­heti - a komlóinak és a pécsinek -, amelyek sokat segítet­ték munkájában. Életét - mondja - a gyerekek fényében él­te le, s ezt nem lehet a boldog öregkorral helyettesíteni.- Hogyan kezdődött?- A sport vitt Siklósra, ugyanis fo­ciztam annak idején. Aztán ’ól­ben kértem áthelyezésemet Kom­lóra. Húsz évig tanítottam a ken­derföldi iskolában, először az al­sóban, aztán elvégeztem a bioló­gia-földrajz szakot a tanárkép­zőn, s szaktanár, majd igazgató- helyettes lettem.- Szeretett tanítani?- Pályám középpontjában nem csupán a tanítás, hanem a megta­nítás állt, s ez volt számomra a legfontosabb szaktanárként is. Ennek köszönhető, hogy nagyon eredményesen szerepeltek tanít­ványaim a legkülönbözőbb tanul­mányi versenyeken.- Lehetsé­ges a megta­nítás az isko­lában?- Én már abban az időben feltet­tem magamnak a kérdést, vajon meg lehet-e tanítani osztálykere­tek között egy adott időn belül mindenkit a tananyagra. A válasz egyértelmű volt: nem. Ezért stra­tégiát kellett kidolgozni a megol­dáshoz, melynek lényege az volt, hogy a jobb képességűek önálló­an dolgoztak, miközben én a töb­biekkel foglalkoztam. Mert min­denkihez más út vezet, mindenki­nek más perspektívát kell felkí­nálni, s nem csak az értelemre, az érzelmekre is hatni kell.- A kollégium vezetése más fel­adat.- Bár a világ változik, a gyere­kekkel mindig ugyanolyan oda­adással kell foglalkozni. Ma már három iskolatípusból is fogadunk gyerekeket, akik eltérő igényekkel érkeznek. Itt állandó döntéshely­zetben vannak, hiszen az élet bo­nyolult, s önmagától nem oldódik meg semmi. Mi pótoljuk a szülő­ket, napi rendszerességgel, egyé­ni beszélgetések formájában fog­lalkozunk velük. Mert értékrend­jükkel súlyos gondok vannak, hiszen járnak ide jómódú szülők gyerekei ugyan­úgy, mint mun­kanélkülieké, s a pontosan érzékelt különbségek komoly feszültségekhez vezethet­nek. Mi természetesen csak tüne­ti kezelést nyújthatunk, hiszen a társadalmi konfliktusokat csak pedagógiai eszközökkel nem le­het megoldani. CSERI L. Prucsi János Mánfán született. 1958-ban tanüói oklevelet szerzett, majd Siklóson és Komlón tanított. 1968-ban dipbmázott Pécsett, majd elvégezte a Szegedi József Attila Tudományegyetemet. 18 éve a pécsi ANK kollégiumának igazgatója. A minap kapta meg a Tessedik Sámuel-díjat. Felesége, fia és lánya pedagógusok. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom