Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-10 / 158. szám

PHI 2000. Június 10., szombat HÁTTÉ R - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Felszippantott személyiség A Whiskys-sztori (8. rész) Ambrus nem tekinti magát sem hősnek, sem sztárnak. Amint az naplójából ki­derül, kifejezetten idegesítette az a hangulat, amelyet a média keltett körülötte. A szociológus szerint egyértelműen a rendőrség általános állapota az oka an­nak, hogy a Whiskys ennyire népszerűvé tudott válni. Ambrus Attila naplójából A zsaruk tanultak hibáikból, a vecsési bal­hét már nem verték nagy dobra. Talán az egyik újságban jelent meg egy nyúlfarknyi cikk, hogy valaki járt a vecsési OTP-ben. Szent meggyőződésem, tudták, hogy én voltam. Ha azonban ezt a balhét is nagy­dobra verik, újból rajtuk nevet mindenki. A negatív reklám akkor már nekik sem hiány­zott. Kaptak enélkül is eleget a sajtótól. Gondolták: ha csendben maradnak, jobban járnak. így mégsem akkora a blama. Talán, ha a zsaruk az első perctől őszin­ték, nem fordul el tőlük a közvélemény. De ahogy a szökést kezelték és taglalták, ahogy etették az embereket, még az addig meglévő szimpátia is elpárolgott. Én a zsa- r ruk kétszínűségének köszönhetem a nép­szerűségemet. Amit ugyanis tettem, az egy­értelmű. Súlyos bűncselekményt követtem el, de az erőszaknak a legcsekélyebb jelét sem adtam. Ezzel magyarázom az emberek szimpátiáját. Bármennyire is rendőrellenes a hangulat, nem a gengsztert hívják segítsé­gül, hanem a rendőrt. Egy idő után nekem is az agyamra ment a sajtó. Internetes honlap, reklámfilm... Ennyire baj lenne az emberek ítélőképessé­gével? Úgy láttam, egyesek megpróbáltak hasznot húzni az ismertségemből. Pedig engem kurvára zavart ez az egész sztárkul­tusz. Egyszerűen kereskedelmi cikk lettem, pedig én nem érzem magam sztárnak. Nézzük a távoli múltból Rózsa Sándort, Sobri Jóskát, Angyal Bandit. Ezek az urak is gazemberek, köztörvényes bűnözők vol­tak, mint a mai gengszterek. Azzal a kü­lönbséggel, hogy ők állító­lag csak gazdagokat rabol­tak ki. Ebben az állításban sántít valami. Mégpedig az, hogy akkoriban csak a föl­desuraktól, a grófoktól, és a báróktól lophattak, rabol­hattak. Rabolni csak onnan lehet, ahonnan van mit el­vinni. No meg, ha jól tu­dom, Rózsa Sándor a szamosújvári börtönben fejezte be pályafu­tását. Akivel a csendőr golyója, vagy az akasztófa kötele végez, esetleg börtönben aszalódik, az nem más, mint az élet veszte­se. Bármilyen legenda övezi is. Az embereknek mindig szükségük volt és van kitalált személyekre, akik bátorsá­gukkal, vakmerőségükkel borsot törnek a hatóság orra alá. Ez nem azt jelenti, hogy én valaha is Rózsa Sándor nyomába érhet­nék, már csak azért sem, mert állítólag én nem adtam senkinek sem a rabolt pénzből. Ráadásul soha semmilyen eszme nem ve­zérelt. Soha a büdös életben nem adom meg a zsaruknak azt az örömet, hogy el­mondjam, kiknek is juttattam én a rabolt pénzből. Inkább legyek szemét, zsugori, szarrágó, mintsem ezt elpofázzam. Eléged­jenek meg azzal, hogy engem hazavágtak, de hogy mi a valóság, az nem tartozik rá­juk. Tény: a szüleimnek egy lyukas garast sem adtam. Túl bonyolult lenne elmonda­ni, miért nem. Történtek olyan dolgok, amelyekből nehéz kideríteni, ki volt na­gyobb szemét: az apám, vagy az anyám? Ezért a múltra inkább fátylat borítok és azt mondom, spongyát rá. A Whiskys szökése után az emberek többsége a rablónak szurkolt. A szimpátia addig tartott, amíg nem használt fegyvert. De még ekkor is sokan azt gondolták, ez sem ártott igazán a tekintélyének. Elfogása előtt egy héttel szinte esélyt sem adtak a megkérdezettek arra, hogy Ambrust elfog­hatják. Utólag viszont többen azt állították, nemcsak számítottak az elfogására, de örül­tek is. A letartóztatás javította a rendőrök megítélését, és mind többen emlékeztek úgy, hogy ők már a kezdetektől az egyenru­hásoknak drukkoltak. Ez az érdekes állás­pontváltás azonban Csepeli György szocio­lógus (képünkön) szerint nem azt jelend, hogy bármikor is a bűnözők pártján álltak volna az emberek.- Kezdetben Ambrust nem a klasszikus bűnözőket megillető séma szerint ítélte meg a közvélemény, hanem valamiféle ka­rakteres, figyelemre méltó" személyiséget lá­tott benne. Olyat, aki határozott, vállalja tetteit, vannak szimpatikus gesztusai. A ku­tatások már harminc évvel korábban is azt mutatták, hogy az igazi személyiség hiány­cikk nálunk. Ez a hiány a rendszerváltás után sem igazán szűnt meg. Ezért fordult a társadalom érdeklődéssel és szimpátiával a Whiskys felé, aki kicsit perverz módon a betyár hagyományokra alapozva elégítette ki ezt az igényt.- Emiatt változtattak olyan félénken és lassan véleményt? Későn esett le a tantusz, hogy mégiscsak bűnözőről van szó?- Ez ügyben hadd idézzem a kedvenc brechü mondatomat: „Mi egy bankrablás, egy bankalapításhoz képest?” A rendszer- váltás rengeteg igazságtalansággal járt. Ezek a nagy igazságtalanságok, bár lehet­tek ugyan törvényesek, erkölcsüeg elfogad­hatatlanok maradtak az emberek számára. Erre játszott rá a Whiskys, mondván: én rabló vagyok, de vállalom, amit tettem, szemben a fehérgalléros tolvajokkal, akik itt járkálnak közöttünk, és akikre nem lehet rábizonyítani tetteiket.- Magyarul, hogy itt lopnak az orrunk előtt a bűnhődés, a büntetés legkisebb való­színűsége nélkül?- Igen, de a Whiskys nemcsak elkövette, nemcsak vállalta ezeket a bűnöket, hanem szívesen beszélt is róluk. Elismerte, hogy hibázott, és ezért bűnözőnek is vallotta ma­gát. Részben ez tette rokonszenvessé, rész­ben pedig a bravúros szökése. Végre valaki szembe mert szállni a hatalommal, ez tet­szik nekünk - gondolták az emberek.- Mikor változott meg az emberek véle­ménye? Csak az erőszak tette őt ellenszen­vessé?- Igen, hisz a Whiskys akkor kezdte el­veszíteni az akár kedvesnek is tekinthető Whiskys jelzőt, amikor valóban lőtt. Fegy­vert ugyanis minden bankrabló használhat, ez hozzátartozik egy hagyományos bank­rablóról alkotott képhez. De nem Ambrusé­hoz! A börtönből meglógni, a rendőröket orruknál fogva vezetni, a rablások előtt whiskyt kortyolni, az alkalmazottaknak vi­rágot vinni, nos mindezt csak a Whiskys tudta, erre csak ő volt képes. Ezért szeret­ték, meg azért, mert nyilvánosan vállalta és megbánta bűneit. Bármilyen furcsa, de ezt a bizalmi tőkét a fegyverhasználattal felél­te, és fokozatosan átalakult klasszikus bankrablóvá. Elvesztette a személyiségét övező auráját, a nép egyszerű, de furfangos fiának kijáró nimbuszát, sőt, ezzel magát a személyiségét is. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy nem nyeri majd vissza az idő múlásával a korábbi népszerűségét.- De vajon miért nem a rendőröknek szurkolnak az emberek, tehát azoknak, akik képesek megvédeni őket a bankrablók­tól?- Mint a példa mutatja, sajnos nem képe­sek rá. Arról már nem is beszélve, hogy mi­lyen körülmények között lehet ügyeket in­tézni a rendőrségen. Az embert egy egysze­rű jogosítvány-meghosszabbítási üggyel ide- oda küldözgetik, aztán a beszédmodor sem éppen emberbaráti. Az is jót tenne a rendőr­ségnek, ha kevésbé lenne korrupt, ha átlát­ható lenne a munkája, és mentes lenne a ha­talmi arroganciától, tehát, ha tényleg szol­gálna... Finoman szólva is nagyon elkötele­zettnek kell lenni a jogállam iránt, hogy az ember szeresse a rendőrséget. Végül pedig ma is él az a sajátos magyar történelmi ha­gyomány, hogy az emberek gyanakvással közelednek az állami intézményekhez.- Mi hajtotta Ambrust, a pénz, vagy a fo­kozódó figyelem?- Belement egy véresen komoly játékba, amelynek lényege és nyeresége a „kapjatok el, ha tudtok”! A bűnözők néha szándéko­san hagynak nyomokat, ez ugyanis nehezí­ti, izgalmassá teszi a játszmát. A profi tehát otthagyja a névjegyét, és hecceli a rendőrö­ket. Itt volt a póló, amelyen Ambrus az ügyvédjén keresztül világgá kürtölte, hogy a Whiskys kontra rendőrség meccs állása 29:1! Mi ez, ha nem játékszenvedély, pro­vokáció, olyan akció, amelyben felhívja magára a figyelmet, bosszantva ezzel a rendőrséget?! Ez már jelezte, hogy a rabló olyan örvénybe került, amiből nincs me­nekvés, ami addig húzza lefelé, amíg meg nem fullad. Ez volt a sorsa, és az is lehet, hogy ezt ő már érezte.- Nem tudott szabadulni a helyzetből?- Azt szokták mondani, hogy a „szerep felszippantja a személyiséget”. Ez egy játsz­ma, amelynek rabjává vált. De nemcsak bű­nözőkkel, hanem politikusokkal is előfor­dulhat, hogy szinte beleőrülnek a szerepük­be. Úgy kezdik, mint rendes, jópofa, ember­szerető pártelnökök, miniszterek és minisz­terelnökök, és ámokfutóként végzik. És sok­kal nagyobb károkat tudnak okozni, mint Ambrus Attila! A Whiskys önnön szerepé­nek vált áldozatává, amely szerephez hozzá­tartozott, hogy elkapják. Ha igazán hű akart volna maradni önmagához, akkor nem fel­emelt karral, alsógatyában jön ki a szobából, ahol a több mint negyvenmillió társaságá­ban paprikás krumpliját fogyasztotta, ha­nem fejbe lövi magát. A klasszikus bankrab­ló szerepe ugyanis ez: fejbe lövi magát, egy vastag szivarral a szájában. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A sorozat következő részét június 19-én, hétfőn olvashatják.) CSERJ-USZLft, A prostitúció vége Egy komoly karrier lehetősége előtt álló fiatal rendőrt kaptak el a napokban ügyészek és nyomozók. Abban a pillanat­ban érték tetten, amikor egy prostituálttal érintkezett nemi úton, s mentségére pusztán azt lehetne felhozni, hogy ez­zel a nyelvezettel tudtak legin­kább kommunikálni egymás­sal. Mert hát a prostitúcióval foglalkozó rendőrnek vala­mennyire szót kell értenie a prostituálttal, nem mehetnek el csak úgy egymás mellett, mint két idegen. Rendőrünk úgy bukott le, hogy a prostituáltak jelentették fel, mert hallgatásáért termé­szetbeni juttatást kért cserébe, melynek évszázados múltja van, s e tekintetben hősünk a nemes hagyományok ápolója. Mondhatta volna persze azt is mentségéül, hogy csupán szo­kásos ellenőrző munkáját vég­zi, mert hát honnan is tudná megítélni, vajon ténylegesen prostituálttal áll szemben vagy sem, ha nem tesz próbát. Miu­tán pedig meggyőződött arról, hogy valóban profi prosti az il­lető hölgy, azt igazoló pecséttel látja el, és aláírásával hitelesí­ti. A látszat, hogy ő esetleg a kelleténél jobban élvezné ezt a fajta „munkát", csalóka, mert az élveteg külső mögött szenve­dő lélek lakozik, s a munka­aktus folyamán neki mindig azon jár az esze, miképpen is lehetne a magyar rendőrség munkáját hatékonyabbá tenni, természetesen a költségek foly­tonos csökkentésével. S miköz­ben magja termékeny talajra hullik, arról ábrándozik, mi­lyenjó is volna a prostitúció gyökeres felszámolása, milyen jó, milyen jó... Rendőrünk persze ma már tudja, hogy hivatalos személy által, fontosabb ügyben elköve­tett vesztegetés bűntette miatt indítottak ellene vizsgálatot, amelynek következménye ket­tőtől nyolc évig terjedő szabad­ságvesztés lehet, s ez már nem olyan jó. S bizony ez nekünk, a dvil szféra képviselőinek sem olyan jó, mert ütemesen fogy­nak el a rendőrök, kit olaj, kit vesztegetés, kit rablásban való részvétel, kit pedig aktus miatt vonnak ki a forgalomból Las­san már csak a belügyminisz­ter marad egyedül a posztján, mini a közrend védelmezője. S az meg végképp népi jó, nem jó... KOZMA FERENC _____________________ Ko rrupció Amióta a japán kormány fejét, Tanakát megvette a Lockheed, igaz a mondás, bárkit és bár­mit meg lehet venni, csak meg­felelő ajánlatot kell tenni. Kíváncsi lennék, hogy vajon mennyi kenőpénzt kap ma egy hivatalnok a városházán, Mennyit költöttek a baranyai pártok a választások idején má­sok megnyerésére, vagy be lehet- e menni a megyei bíróságra av­val, hogy mibe kerül egy bíró. Ugyanis a Világbank stockhol­mi intézetében felmérést készí­tettek a kelet-európai térség álla­mairól, s a tanulmány szerint minálunk (a blokkban) a cégek összbevételeinek 1,1-5,7 százalé­kát fordítják a hivatalnokok, a pártok, a bíróságok és a politi­kusok megkenésére. S nem a megkenleket faggatták ki a kér­dőívek készítői, hanem a vállal­kozók nyilatkozataira alapoz­ták állításaikat, s ekként elké­szült egy toplista, mely szerint Magyarország „alacsonyan fer­tőzött” minősítést kapott, míg meglehetősen magas a korrupci­ós indexe Oroszországnak, Hor­vátországnak (!), Bulgáriának, Romániának és az orosz utódál­lamoknak. Ám például Ka­zahsztán, Üzbegisztán és Albá­nia alig érintett a dologban, ugyanis ezekben az országok­ban még nincs miért letenni a kenőpénzt. Ezekben az orszá­gokban még el sem kezdődött a privatizáció. A tanulmány szól egyébként a parlamenti szavazatok meg- vásárolásának gyakorlatáról, a jegybank által kezelt alapok el­osztásának sőt az elnöki rende­letek befolyásolásának lehető­ségeiről is. Nos, a felmérés megerősíti bennünk azt, amit úgy is tudunk, sejtünk. Min­den bizonnyal Pécsett is közké­zen forognak a kenőpénzek, mert ha ez így van az ország­ban, így a keleti blokkban, mi­ért lenne kies Baranyánk kivé­tel? Csak azt sajnálom a felmé­résből, hogy nem tért ki a konkrét árakra és ügyintézői szintekre, nem szól arról, hogy mennyivel kerül többe mond­juk egy polgármester mint egy alpolgármester, akad-e különb­ség a települések (falu és vá­ros) között. Mert ha ezeket az ember az ügyintézés előtt is­merné, ránézne a pénztárcájá­ra, s egyből tudná, hogy kihez érdemes menni. Egy öregember emlékirataiból Rozoga REF-es hetedik oldal KEDDEN Riport Keddi számunkban részletes beszámolót olvashatnak a mai, szombati Napló Nap eseményeiről. A pécsi Szé­chenyi téren délután húrom­kor kezdődő programokról részletes tudósítást közlünk, így természetesen felidézzük az MSZP elnökével, Kovács Lászlóval folytatott beszélge­tés legérdekesebb, legfonto­sabb elemeit, és bemutatjuk olvasóinknak az előfizetőink között kisorsolt Mercedes A- osztály boldog nyertesé is. Mindezt mini interjúkkal, érdekességekkel, és háttér­anyagokkal egészítjük ki. Az összeállítást az esemé­nyen készült fényképek il­lusztrálják. Ma már nehéz elhinni, hogy valaha kivonult a rendőrség, ha egy szóra­kozóhelyen folyamatosan twistet táncoltak. Egy vasárnap délután el­terjedt, hogy a Doktor Sándorban twistőrület van. Csak másnap de­rült ki, hogy tánciskola volt. Nos, ebben az időben történt, hogy a Rocco-féle zenekar felléphe­tett a régi Pannónia Szállóban, a nagyteremben. Ma Bartók Terem, de nem a Roccóék emlékére. Nem voltarp ott, nem tudom mit játszott a zenekar, de kezdett a kö­zönségnek nagyon tetszem, s ezt egyre hangosabban ki is nyilvání­tották, olyannyira, hogy megjelen-; tek a rend őrei. A zenekar futásnak eredt. A rendőrök, ha már kimen­tek, némi ellenállásra késztették a közönséget. Másnap begyűjtötték a zenekart és rendőri felügyelet alá helyezték őket. Ez volt a REF, ami annyit jelentett, hogy rendszeresen jelentkezniük kellett a rendőrsé­gen, nem hagyhatták el a várost és hat után nem mutatkozhattak nyil­vánosan. A zenekar akkordgitárosa volt Rozoga. Volt polgári neve is - 25 év múlva tisztes kisiparos lett -, de ezt akkor senki sem ismerte. Rozó apja konzervatív és szigorú ember volt. Nem örült fia kétes hír­nevének. Esténként néha a Kávé­házban húzta meg magát a húsz év körüli fiú. Asztaltársaságunkban nem keltett feltűnést. Egyszer ördö­gi mosollyal azt mondja:- Most mit csináljak? Nagyon kell brunyálnom, de mint REF-es ki vagyok tiltva a nyilvános helyekről, nem mehetek a vécébe? Röhögcséltünk: tartsa fejben, játsszon kutyást a Széchenyi téren. Valaki azt tanácsolta, vigye haza.- Még egy óráig nem mehetek haza, ébren van apám - sóhajtott. - Pedig olyan éhes vagyok, hogy ko­pog a szemem. Ha hazamegyek, csak köszönök anyámnak, hogy kezdheti kenni a zsíros deszkát, én meg irány a kertbe. Kihúzok három szál gyönyörű zöldhagymát, meg­mosom, csak kicsit rázom le róla a vizet, hogy gyöngyözzön még rajta, pint a harmat. A zsíros deszkán sok pirospaprika, só. Egyik kezem­ben a kenyér, másikban a hagyma és akkorákat falok mindkettőből, hogy ne tudjátok meg. Magunk is hazamentünk volna zsíros kenyeret enni, de kinek van az albérletében harmatos zöld­hagymája? Egyszer a jelenlétemben két hivatásos, ám még gusztusos, fiatal prostival elhitette, hogy ő még ártatlan. Gyönyörű nagydarab le­gény volt, tenyere mint egy szívla­pát. Szánták hát a lányok. El is vit­ték jótékonyságból beavatni. Ké­sőbb részletesen megismertem a pásztoróra történetét, de ez nem az a lap, ahol akár körülírva is elme­sélhetnék belőle valamit. Legkedvesebb történetem régi barátomról a Székesegyház falától indul. Ott napoztak mindennap a léhűtők, munkanélküliek, éhesen vagy tizenöten. Egy REF-est nem­igen vett föl senki dolgozni. Mikor már hangosabban korgott a gyom­ruk mint a déli harangszó, Rozoga akcióba lépett. Tarhált egy tantuszt. Fölhívta a Tejgyár KISZ-titkárát. El­mondta, hogy ő a Zsolnay Gyár KISZ-titkára és szeremének elmen­ni néhányan hozzájuk egy gyárláto­gatásra. Másnap kimosakodva ti­zenhármán jelentek meg a Rákóczi úti bejárat előtt. A titkár elvtárs ked­ves volt, közvetlen, srácoknak ne­vezte őket. Ám a gyárlátogatási séta kicsit zűrös volt. Már a futószalag­ról le akarták kapkodni a tejfölöket. Rozoga győzött vigyázni. A séta vé­gén pedig olyan vehemenciával tömték magukba a túrót, tejfölt, saj­tot, itták az írót, hogy szegény Rozó csak szégyellte magát. Mégiscsak ő volt a zsolnays KISZ-titkár. Nem is mert nyelni egy falatot sem. Csak forgatta a szemeit: természetesen mi is megvendégelünk benneteket a jövő héten, de hívjál föl, hogy mi­kor jöttök? Állítólag elmentek a tejgyáriak is a Zsolnayba, bár a porcelángyár KISZ-titkárát egész másként hívták! És vendégség sem volt. Bükkösdi László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom