Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-09 / 157. szám

2000. JÚNIUS 9., PÉNTEK HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Holdtölte Taorminában Amikor a műgyűjtő hajthatatlan, minden eszközt bevetnek ellene azok, akik ki­szemelték gyűjteményének egyik vagy másik darabját. Megfenyegetik, figyelik a lépéseit, olykor különféle módon megpróbálják befeketíteni, rágalmazzák. Hátha sikerül betömi, megfélemlíteni. Embereket állítanak rá pusztán azért, hogy egészségi állapotát megfigyeljék (főleg ha már elég idős), hátha sikerül egy átme­neti gyönge pillanatát kihasználni arra, hogy a műremeket megszerezzék. Jelenlegi ismereteink szerint egyetlen Csontváry-kép van magántulajdonban, az is egy pécsi lakásban. A hálószoba közepén lévő franciaágy fölött függ. Holdtölte Taorminában. Dr. Petró Sándor akasztotta oda, a többi, a falakat tapéta módján beborító csodálatos kép közé. A pécsi műgyűjtő lakása múzeum. Járjuk a szobákat és ő sorolja és sorolja a festmé­nyek, akvarellek, grafikák, szénrajzok törté­netét. Hogy ez itt Mednyánszky, az ott Aba- Novák, ezek ott sorban mind Szinyei Merse Pálnak az alkotásai (Vaszaryból külön kol­lekciója van), Munkácsy, Zichy Mihály, Egry József, Csók István, (Székely Andor festmé­nye Fülep Lajos hagyatékából került a falra, a párja a Szépművészeti Múzeumban van), s hogy Rippl-Rónaitól a kedvencei a Párizsi zöldkalapos hölgy, a Cséplés, a Liszt Ferenc portréja, a Banyuls-sur-Mer, a Kastélypark, a Lakásomban Párizsban és a Saint-Germaini temető. Márffy Ödön, Ferenczy Károly főművei. És még-még csodák. Hazai és külhoni mű­vészek alkotásai, több mint kétszázötven olyan festmény, amely országos védettséget élvez. Néhányra a Nemzeti Galéria is jelezte már „igényét”. És még vagy hétszázötven-nyolcszáz mű­remek (nem fémek a falakra), amely közül bármelyikre bármely hazai múzeum vagy gyűjtő büszke lehetne. Csak egy utolsó példa. Dollárban is száz­ezreket érhet (?) az a velencei gondolaver­seny, melyet egy itáliai mester 1490 előtt fes­tett. Megkockáztattam a kérdést:- Ebben a lakásban legalább egymilliárd forintnyi érték lehet. Ugye?- Előfordulhat.- És lehet, hogy annál is több?- Az is meglehet.- Mennyi tehát?- Nézze, én megértem, hogy akik tudnak a gyűjteményemről, legelőször azt kérdezik, hogy vajon mennyit érhet. Számomra vi­szont ez a kérdés a legutolsó. Igazából egyenként fel kéne értékeltetnem minden darabot. Amíg nem adok el egy festményt, addig a festmény szépsége, kvalitása és a megléte a fontos. A gyűjtőszenvedély fan­tasztikus dolog, de az sohasem fordult meg bennem, hogy kufárkodjak. Hát nem elég az, hogy egy sajátos életművet alkottam, al­kothattam? Higgye el, a pénz nem érdekel.- Elhiszem, de nem ártana azért, ha vala­mivel meggyőzne.- A napokban itt járt nálam a világ száz leggazdagabb embere közül az egyik, sze­mélyesen is, miután a megbízottjainak nem adtam oda azt a képet, amit kiszemelt. El­mondta, hogy ő azt a fogalmat, hogy valami „nem eladó”, nem ismeri. Neki a pénz nem számít.- És mit mondott Ön az ajánlatra?- Azt, hogy nekem sem számít. így dolga- végezetlenül távozott kíséretével.- A minap névtelen levél került a kezem­be, melyben egy „ismeretlen pécsi Csontváryt" féltenek, ami egy magánlakás falán van és amelyet külföldre szeretnének csempészni.- Tudom, vagy legalábbis sejtem, hogy ki terjesztheti. Egy szó sem igaz az egészből. Ez is annak a rágalmazási hadjáratnak a ré­sze, amely a nevesebb gyűjtőket éri gyakor­ta, hiszen majdnem mindegyikünket meg­környékeznek azok, akik meg szeretnének valamit kaparintani. .Hihetetlen, hogy mi­lyen technikákkal szembesül az ember. A Csontváryra több embernek is fáj a foga, fi­gyelik a koromat, figyeltetik az egészségi ál­lapotomat, családi kapcsolatomat, egyebet. Ez így szokott lenni egy nagyobb postarab­lásnál is. Kezdik előkészíteni a terepet...- És attól nem fél, hogy a Taorminát elra­bolják?- Minden eshetőségre fel kell készülnöm, de bízom abban, hogy ez a kép is, akár a többi, biztonságban van. Legfőbb védelmük a biztonsági rendszeren kívül egyediségük­ben rejlik.- Óhatatlan, hogy meg ne kérdezzem: hogy lesz valakiből műgyűjtő? Mekkora tőke kell hozzá?- Gyermekkoromtól szerettem a termé­szetet, s életem szerencséje, hogy sokat vol­tam együtt például Mécs Lászlóval, a katoli­kus költővel. Vadászni a Latorca partján kü­lön csoda. Innen a romantikus hajlam. Kas­sán, bejáratosként a rendházba megcsodál­tam mindazokat az értékeket, képeket, fa- ragványokat, szobrokat, amelyek közül sok a messzi múltba vitt. Később Budapesten megismerkedtem Imre Istvánnal, aki - hogy legyen egy kis zsebpénzem nyáron - bevitt a Szépművészeti Múzeumba segédmunkás­nak. Együtt tüsténkedtük Soós Imrével, aki kezdő színiiskolásként hasonló cipőben járt. Többnyire oda osztottak be bennünket, ahol a Nemzeti Galéria számára válogatták, rendezték a magyar anyagot. Nos, evvel a tőkével felvértezve lettem később a festé­szethez az átlagnál jobban konyító gyűjtő.- Mintha megkerülte volna a konkrét kér­désemet. Megpróbálok másként fogalmazni: hogyan tette meg az első lépéseket?- Eleinte a Bizományiban kezdtem vásá­rolgatni, aztán rájöt­tem, hogy ha kimegy az ember a vásárba, ol­csóbban juthat sokkal nemesebb portékák­hoz. Néhány száz fo­rintért vettem olyan al­kotásokat, melyekről később kiderült, hogy valódi kincsek. Aztán egyre nagyobb kutató­kereső szenvedély fo­gott el, hiszen sajátosan izgalmas dolog a kép­vadászat. Közben egyre többen ismertek meg, köztük olyanok is, akik cserélni akartak velem, vagy venni tőlem. A gyűjtemény pedig gya­rapodott.- Ezek szerint jó idő­ben kezdte a műgyűj­tést, akkor, amikor még ilyen lehetőségeket kí­nált az élet.- Állítom, hogy ma is elkezdheti bárki azt, amit én. Kevés pénzzel, némi szerencsével, és főként művészettörté­neti, stílusbeli ismere­tekkel. Mert az emberek nemigen tudják, ér­zik meg, hogy mi a valóban értékes. Élmen­nek mellette. A legutóbbi pécsi nagyvásáron háromezer forintért vettem egy nekem tet­sző akvarellt, s a gondos áttisztítás után ki­derült, hogy egy elveszettnek hitt Vaszaryt találtam meg, ami legalább háromszázezret ér. De nekem nem a hirtelen meggazdago­dás forrása ez az értékkülönbözet. Mint gyűjtő, büszke vagyok arra, hogy gyarapítot- tam a meglévő Vaszary-állományt.- És ha megkérdem, hogy eladó-e az új szerzemény?- Azt mondom, nem. Tehát gyakorlatilag én nem nyertem rajta semmit. Ha a pénztár­cámat nézem, akkor az háromezer forinttal vékonyabb lett. Érti már?- Olykor azért előfordul az ellenkezője is...- Persze. De nagyon ritkán. Ilyen esetben nem érzem jól magam. Megboldogult fele­Öröm és szenvedély is egyben fotó: müller a. ségem kérése volt a halála előtti időszakban, hogy rendezzem már lányunk és unokáink jövőjét. Prózai módon kifejezve, lakás kéne nekik. Eladtam hát három Rippl-Rónait és vettünk egy lakást. S bár ma is ugyanúgy cselekednék, a képeket életem végéig sajnál­ni fogom.- A gyűjteménye gyarapításához is néha el kellett adnia vagy cserélnie képeket.- Valóban. Bár az ilyesmi kikerülhetetlen, mindig sokáig tartó lelki konfliktust, fájdal­mat okoz.- Mi kell ahhoz, hogy a pécsi vásárban én se menjek el egy értékes kép mellett?- Intuíció? Vonzalom? Nem is tudom. Mindenesetre bizonyos pallérozottság is kell hozzá. Egész életemben nagyon sokat nézelődtem a múzeumokban. Pesti útjai­mon mindig úgy szerveztem a munkám, hogy a Nemzeti Galériában eltölthessek né­hány órácskát. Ha hetente ötször mentem fel, hetente ötször szakítottam néhány órácskát a bámészkodásra. Meglehetősen nagy a szakkönyvtáram is. A festményeimet pedig nem úgy vásárolom, hogy megnézem, ki van ráírva. Ha vonz, akkor is megveszem, ha fogalmam sincs a festőjéről, s ekként a képeim nagy részéről sokszor utólag, a res­taurátornál derült ki, hogy micsoda érték.- A pénzről még nem beszéltünk.- Nem vagyok gazdag ember. Lehet, hogy nem hiszi, de olykor engem is felbosszant egy hó végi villanyszámla kifizetése, s gya­korta eszem paprikás krumplit. Aki ismer, tudja ezt rólam. Az idén megyek az életem­ben először nyaralni, autóm sose volt, ta­valy vette a feleségem az elsőt.- A műgyűjtés szenvedély?- A hivatalbeli munkám és a családi köte­lezettségek mellett szabadidőmet arra fordí­tottam, hogy talpaljak a vásárokban, a meg­jelent hirdetések után járva, a különféle in­formációkra házhoz menve keressem a fest­ményeket. S ez mindmáig jellemző rám.- Egyfajta szent őrület?- Minden ember azt hiszi magáról, hogy normális, s legföljebb mások látják rajta, hogy nem egészen.- A Csontváryt hogyan szerezte meg?- Szerencsével. Az egyes gyűjtemények, kollekciók tulajdonosai - nem vagyunk so­kan - ismerjük egymást, s olykor inkább az ismeretségre, barátságra hagyatkozva vá­lunk meg egy-egy értékesebb képünktől. Úgy érzem, hogy sokan bennem is bíznak és tudják, én nem képkereskedő vagyok. Ek­ként lett Csontvárym.- A lakása kuriózum Pécs lakásdzsungelé- ben, ám keveseknek adatik meg, hogy bete­gyék ide a lábukat, csodálják a gyűjtemé­nyét. Nem zavarja ez a bezártság?- Azért sokan eljönnek és a gyűjtemény jó részét gyakorta átadom kiállításokra, be­mutatókra, kikölcsönzöm készülő albu­mok, katalógusok számára. Nincs olyan eu­rópai ország, ahonnan ne kerestek volna már fel művészettörténészek, múzeumigaz­gatók, gyűjtők.- Meglehet, illetlen a kérdés, de ki fogja ezt a kollekciót megörökölni?- Bár a gyűjteményem nagyon nagy, nem minden darabja méltó a muzeális megőrzés­re. Legfeljebb a negyede. Ezek a gyűjtemény tábornokai és főtisztjei. Közülük egy sem el­adó, sorsukról még nem nyilatkozom. A többi, a tisztek és közkatonák - úgy hétszáz­ötven darab - feltehetően a hozzátartozóim tulajdonába kerül, s ők majd azt csinálnak vele, amit óhajtanak. Egy részüket biztosan tovább őrzik majd, más részüket felhasznál­ják a boldogulásuk érdekében. Evvel úgy ér­zem, hogy eleget teszek a műgyűjtővel szemben támasztott, úgymond általánosan elvárható magatartásnak, és a gyermekem­mel szembeni atyai kötelességemnek is. KOZMA FERENC Dr. Petró Sándor, a műgyűjtő Puritán módon él, lakásában csak a festmények (néhány szo­bor és Zsolnay) mutatnának a tüntető gazdagság irányába, de például megviselt bútorait a Bizományi sem venné be. Közlé­keny, jó humorú és művelt ember, élvezet vele diskurálni. 1928. szeptember 6-án született a felvidéki Nagykövesden, szülei nincstelen parasztemberek voltak, ezért ingyenes diák­ként, kosztat és kvártélyt kapva, „szegényjogon” fogadta be a fiatalembert a kassai premontrei gimnázium. Jó barátja, mentora volt Mécs László költő. A háború miatt megszakadtak tanulmányai; a reszlovakizálásnál az eskütételt megtagadta és fodrászmesterséget tanult. 1947-ben átszökött Magyarországra, a gimnáziumot Sátoralja­újhelyen fejezte be. Megválasztották a Zemplén megyei NÉKOSZ titkárának. Érettségi után jelentkezett tiszti iskolára, s közben végezte a bölcsészkart is Budapesten. 1956 előtt a Baranya Megyei Pártbizottság alosztályvezetője; megbízzák a városban a rend fegyveres védelmével, de a forra­dalom alatti magatartásával nem elégedettek sem az általa „bar­langlakó kommunistáknak" nevezett csoport tagjai, sem a forra­dalmárok. (Később munkatársa és barátja Csikor Kálmán, a Baranya Megyei Munkások Nemzeti Tanácsa Forradalmi Kato­natanácsának elnöke.) 1964-től 69-ig elvégzi a pécsi jogi egyetemet. Dolgozik az uránnál, a téglaipari vállalatnál. A Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat nyugdíjasa; a cég jogtanácsosa volt. Néhány éve felesége meghalt és másodszor nősült. Egy lánya és két lányunokája van. BÓKA RÓBERT Medárd Ha most nálunk júniusra rög­vest augusztus jön kénköves zi­vatarokkal, hogy Pécsett az Ágoston téri hajléktalanok gombás lábaikat ne tudják a napfényre dugni és ne tudja­nak elszundítani a déli verőn, senki ne csodálkozzon. A ban­kok árnyéka megnő, a han­gyák feje már júliusban akkora lesz, mint az augusztusi para­dicsom. A cipekedő hangyák és a gravitáció végtagzsibbasztó növekedésével egy teljes hóna­pot fog spórolni javunkra az időjárás. Jövőre tovább rövidül az év, és az új évezred második esztendeje már olyan kurta lesz, mint a Rákóczi téri lá­nyok szoknyája, és mindjárt vissza is gyüremkedik az óév­be, hogy a 'három évre szóló költségvetés vigalmikig is bele­férjen. Erre már építeni lehet hároméves majd ötéves tervet, elsőt, másodikat, visszajöhet a vörös munkás és a nikotex, vissza az 5 éves terv és a füstbe ment is, a zöldeknek a Fecske. Mindenki szabadon választ­hat, miből (és kitől) akar szív­ni. A márkák közül a füstbe ment tervet ajánlom, amit már megszoktunk. Ha időt nye­rünk, közös dolgaink ugyan­úgy fognak szárnyalni, mint a régi jó, ötvenes években, Ráko­si et. korában. Annak idején, föltápászkod- ván a kifordult belű lóhullák mellől, fölakasztatták a néppel a gyárak homlokára a vörös csillagot, s a tapsoló, megfé­lemlített többség úgy érezte, el­rendeltetett. Nem volt idő nya- fogásra. Most sincs. Kicsinyég tüntetnek ugyan a kolhoz típu­sú munkavállalók, nem tud­ván, a pénznél van-e erősebb gazdája az országnak - más baj nincs is, a csillag már le van akasztva, és egy kisgazda sincs a tüntetők közt. Csak az érdekeit föl nem ismerő kiskö- zépszer hőzöng. Kisközépgaz- da, kisközép-járadékos, kisközép-agronómus, kisközép- nyomorult. Az is lehet, hogy a „B" közép, amely - nem tud­ván identifikálni magát, hogy hány hektártól úr, hány hektár­tól szolga - még a bankok nagyra nőtt árnyékában se akar hűsölni. Azok az emberek ezek (hús és vér), akikkel az agrártárca vezetői szóba sem állnak, lévén csak egy régvolt törpe minoritás, amely nem tudta kivárni Medárddal a hű­sítő esőt. KOZMA FERENC________________ Hol van Aüila sírja? Az ember bizonyos életévek után mindig keres valamit, fő­leg, ha szórakozott. Aki teheti, a múltba temetkezik, s olykor Pe­tőfi sírja után kutat Barguzinban, vagy mondjuk At­tiláét keresi, aki a legendárium szerint (ekként tudtuk az el­múlt napokig) hármas koporsó­ban nyugszik a Tiszában. Ha­csak a Romániából küldött cián fel nem oldotta az aranyat. A minap Tápiószentmár- tonban hírül aáta a polgármes­ter, hogy befektetőket keresnek. Ugyanis szeretnék a községben felépíteni a hunok nagy fejedel­mének egykor fából készült pa­lotáját, melynek makettjét már egy építész el is készítette. Hi­szen - ezt nem árt tudni - egy Priszkosz névre hallgató prae­tor (aki mellesleg bizánci kö­vetként is ellátogatott a hunok udvarába) útleírásából arra le­het következtetni, hogy Attila fából épült nagy sátra Tápiószentmártonban volt. Vagy annak közelében. Az ötlet megkalapolni való, hiszen manapság a gazdaság húzó ágazata az idegenforga- lom, s ha nincs egy településen semmi vonzó, természeti vagy épített látnivaló (Stonehenge, függőkért, piramis vagy leg­alább egy körkép), ki kell talál­ni valamit, ami odavonzza a turistákat. Egyébként etetni és itatni őket már nem nagy kunszt, a magyar ember élen­jár a pörköltfőzésben és csak nálunk kapható a paprikás csirke. Ezt a dolgot már a skó­tok is kitalálták Loch Ness kör­nyékén, igaz, más étlappal és fogásokkal. Tehát nekik nem kellett az égvilágon senkitől sem pénzt könyörögni a felépít­ményhez, elég volt a tóba bele­álmodni egy szörnyet. Attila tápiószentmártoni palotája 18 méter magas és 240 négyzetméteres lesz, s ha megépül, benne színházat és konferenciatermet is kialakíta­nak. Utóbbiban például össze­hívhatják azokat a történésze­ket és áltörténészeket is, akik más helyszínekhez más törté­neteket találnak ki. Mert, hogy ne felejtsem, a tápió­szentmártoni polgármester szerint az sem kizárt, hogy környékük rejti Attila sírját is, ami meglehetősen bizarr állí­tás, de kezdeti reklámfogás­nak nem rossz. hetedik oldal HOLNAP Riport A szerep felszippantja a személyiséget. A Whiskys-sztori 8. ré­széből kiderül, hogy Ambrus Attila nem tekinti magát sem hősnek, sem pedig sztárnak. Amint azt naplójában is írja, ki­fejezetten idegesítette az a hangulat, amelyet a média keltett körülötte. Csepeli György szociológus szerint egyértelműen a rendőrség általános - korrupciós ügyektől, bürokratizmustól terhelt - állapota az oka annak, hogy a Whiskys köztörvényes bűnöző mivolta ellenére pillanatok alatt ennyibe népszerűvé tu­dott válni. Tárca Egy öregember emlékirataiból. Ma már nehéz elhinni, hogy va­laha kivonult a rendőrség, ha valahol egy szórakozóhelyen fo­lyamatosan twistet táncoltak. Nos, ebben az időben történt Bükkösdi László szerint, hogy a Rocco-féle zenekar fellépett a régi Pannónia Szállóban. Ennek a zenekarnak volt egy akkord­gitárosa, Rozoga. (Apja konzervatív és szigorú ember, nem ör­vendett fia kétes hírnevének.) Egyszer két hivatásos, ám gusz­tusos prostival elhitette, hogy ő még abszolút ártatlan. Szánták hát a lányok. ti t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom