Új Dunántúli Napló, 2000. június (11. évfolyam, 149-177. szám)

2000-06-07 / 155. szám

-? M 2000. Június 7., szerda POLITIKAI VITAFÓRUM Új Dunántúu Napló -13. oldal Pécs a régió központja Ezen a héten csütörtökön Pécs és Eszék városainak képviselő-testületei együttes ülést tartanak. Ennek jelentő­sége nem a konkrét, az utak kérdésé­vel összefüggő napirendi pont tartal­mában keresendő. Annak fontossága a határon átnyúló regioná­lis kapcsolatok szimbolizálásában van, hi­szen Horvátország, Szlovénia, Olaszország északi régióival vdó bármiféle együttműkö­dés a Dél-Dunántúlról Pécs városának megha­tározó szerepe nélkül elképzelhetetlen. Ezt a vezető szerepet a múlttól, a város múltbéli közéleti szereplőitől kaptuk ajándékként. A mi felelősségünk tehát az, hogy a min­dennapokban tegyük meg mindazt, ami a vá­ros vezető szerepét erősíti. Az ügyeskedés és a felületes munka a városi értelmiségi lét egyetlen területén sem engedhető meg. Ez nem gyorsítja, hanem gátolja a város kibonta­kozását. Elődeink Pécs városát az ország egyik meg­határozó városává fejlesztették, de ez a meg­kérdőjelezhetetlen vezető szerep ugyanilyen szorgalmas és becsületes munkával őrizhető csak meg. Csak az ilyen módon megőrzött te­kintély állítható az országhatáron is átnyúló regionális összefogás szolgálatába. Ez a munka a hétköznapok kihívásainak való szívós megfelelést jelenti. Ezért képvise­lői munkánk a törvényességnek való szigorú megfelelésen és megfeleltetésen, a városi-re­gionális érdekek és az itt élő családok érde­keinek odaadó szolgálatán, valamint a tény­szerű, tiszta beszéden alapul. Munkánkat megkönnyíti, hogy a kormányprogrammal és a Széchenyi-terwel jól összecsúsztathatóak helyi elképzeléseink: főként az oktatás, a kis- és közepes vállalkozások támogatása, a tiszta és átlátható finanszírozású, a lakásmobilitást szolgáló városi lakásgazdálkodás, a turizmus fejlesztése és a környezeti kultúra megterem­tése területén. A fentiekkel csupán érzékeltetni kívántuk, hogy városunk regionális vezető szerepéért folyamatosan kell ténykednünk. Ezzel azok­nak üzenünk, akik azt gondolják, vagy azt su­gallják, hogy a régió vezető városának címe nem a tradíciókon és az elvégzett munkán, hanem a felszínen érzékelhető kijelentéseken múlik, de azoknak is, akik vezetőkhöz nem méltó magatartásukkal veszélyeztetik Pécs város érdekeit, de ezt a felelősséget folyama­tosan másokra kívánják hárítani. Mi a ránk rótt munkát időarányosan - bizo­nyára nem hiánytalanul -, de lelkiismerete­sen elvégeztük. Ennek révén is sikerült eddig csaknem hárommilliárd forint körüli kor­mányzati támogatást hozni a városba, első­sorban az egészségügy, a kultúra, a közszol­gáltatások és a közlekedés javítása érdeké­ben. Körömi Attila Nagy Csaba Fidesz-MPP Fidesz-MPP országgyűlési képviselő frakcióvezető Ha hagyják... „A magyar nép csodát mű­velt! Külföldi segítség nél­kül talpra állítottuk az or­szágot a II. világháború után.” - írja dr. Südi Berta­lan a Dunántúli Napló má­jus 24-i számában. A főcím úgy lenne igaz: „A ma­gyar nép csodát művelt volna, ha hagyják”. Sajnos, nem hagy­ták. Pedig nekünk aztán van gyakorlatunk egy porig lerom­bolt haza újjáépítésében. A II. világháború iszonyú pusztításai után eltökéltek vol­tunk, hogy felépítjük az orszá­got. Szabad választás, demokrá­cia és a naiv hitünk, hogy most már végre szabadok vagyunk, erőt adott. De reményünk nem sokáig tartott. Az újjáépítés min­denekelőtt a gyárak újjáépítésé­vel kezdődött, mert irdatlan nagy jóvátételi kötelezettségünk volt. A nyugatiak ugyan elen­gedték, de Jugoszlávia, Romá­nia, Csehszlovákia és a Szovjet­unió keményen bevasalta raj­tunk. A „csoda” fázisaiban először államosítottak mindent, amit csak lehetett. Nem csak a nagy­üzemeket, hanem kis műhelye­ket, pékek sütödéjét is. A tulaj­donosokat, mestereket, ha sze­rencséjük volt, meghagyták al­kalmazottnak a volt tulajdonuk­ban. Családi házak, lakások öt szobán túl államosítva lettek. Kisebb lakásokban is létrehoz­ták a társbérletet (közös kony­ha, WC, fürdőszoba). Kialakult és egyre „izmoso­dott” a munkásosztály. Lelkesen énekelhettük, hogy „a munká­soké a jövő...”, de a jelen a szé­gyenletesen kevés munkabér volt. Még ebből a kevésből is el­vettek egy havit a terv- és béke­kölcsönök jegyeztetésével. Igaz, a jegyzés nem volt kötelező, de aki nem jegyzett, kirúgták. És jöttek a vég nélküli munkaverse­nyek, vándorzászlók, oklevelek. Idézetek egykori újságokból: Sztálin - a sztahanovisták nagy tanítója. Egy másik épületes idé­zet: A Sztálin eivtárs iránti forró szeretet újabb nagyszerű jele a SZTÁLINI MŰSZAK. Na de most tessenek nagyon figyelni, mert Gerő a hídverő következik: Olyan különleges bevételi forrá­saink vannak, amelyekkel a tő­kés államok nem rendelkeznek. Hogyan teremtünk elő ötmilli- árd forint többletbevételt... Most jön egy „rázósabb” idézet: A nép ökle lesújtott a gyilkos ku- lákbandára. Talán a fenti hír lenne a „gaz­dasági csoda” kulcsa? Ezek a szerencsétlen ellenségnek, ku- láknak bélyegzett emberek ezrei csíkos rabruhában építették a la­kótelepeket, a szocialista váro­sokat. (Komlót is!) Hogy ez mi volt, rabszolgamunka, vagy csak egyszerű népnevelés? Szí­veskedjenek eldönteni önök. Bangó Géza a Pécs-Baranyai 56-os Szövetség szóvivője I Unióra van szükség Az MDNP VI. Országos Küldöttgyűlése újra Pusztai Erzsé­betet választotta meg elnöknek. A 10 tagú elnökség tagja lett többek között Bőd Péter Ákos, Kónya Imre, Kulin Fe­renc, Raskó György, Szabó Tamás, Zsigmond Attila. A Magyar Demokrata Néppárt a polgári oldal többi pártjával - egy­más szuverenitásának kölcsönös tiszteletben tartása alapján - kez­dettől fogva szoros együttműkö­désre törekedett. Az MDNP VI. Országos Kül­döttgyűlése megelégedéssel álla­pítja meg, hogy ez a törekvés ta­lálkozott a Magyar Demokrata Fórum és a Vállalkozók Pártja ha­sonló törekvésével. Ennek ered­ményeképpen az elmúlt időszak­ban a három párt együttműködé­se egyre szorosabbá vált. A közös rendezvények sikere, az időközi választásokon a három párt által közösen állított képviselőjelöltek­re leadott szavazatok száma, to­vábbá a három párt összefogását a közvélemény előtt megjelenítő MDF népszerűségének növeke­dése bizonyítja, hogy a választó- polgárok nagyra értékelik és tá­mogatják a pártok összefogását. A vitathatatlan eredmények to­vábbvitelének és az együttműkö­dés fejlesztésének igénye, vala­mint a Fidesz és a Kisgazdapárt által megfogalmazott fenntartá­sok arra késztetnek bennünket, hogy egyértelművé tegyük állás­pontunkat a Magyar Demokrata Fórummal és a Vállalkozók Párt­jával kialakított együttműködés jövőjéről: í. Továbblépésre, egyértelmű szervezeti keretek kialakítására, a magyar politikai struktúrában ed­dig ismeretlen, új politikai minő­ség , létrehozására: unióra van szükség. 2. Az unió szuverén pártok de­mokratikus döntésével, a résztve­vő pártok egyenjogúsága alapján létrehozott, elkülönült struktúrá­val rendelkező szervezet. Az uni­ót alkotó pártok megőrzik szerve­zeti integritásukat és önállóságu­kat, de egyes fontos döntések az unió hatáskörébe tartoznak és az unió indul a választásokon. 3. Az unió egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül a polgá­ri oldal része, az Antall József ne­vével megjelölhető politikai ér­tékrend alapján áll, s az antalli politikai magatartást követi. 4. Az unió nyitott az antalli ér­tékrendet magukénak valló és az egyenjogúság elvét elfogadó pár­tok felé, és készen áll a választási együttműködésre a polgári oldal többi pártjával. Staub Ernő Csodavárás A sajátos Horn Gyula-i történelmi tudat szerint „az MSZP . megalapítói voltak a rendszerváltás fő szervezői”. A lángo­ló, tűzszínű zászló egykori lobogtatói ma 1989 folytonossá­gában látják felemelkedésünk útját. Itt megkopott vezetőik - ügyesen szervezett média-tálalásban - Londonban „pihenhetett” utolsó kormányfőjüket csempészik visz- sza a könnyen felejtő tömeg tuda­tába. Ő lenne talán a megváltó? A csoda, a pragmatikus köz­gazdász, aki szembe mert szállni Grósz-szal, s néhány kommunis­ta kövülettel, most végre itthon van. „Nem lehet egy országot blöffök és ígérgetések alapján ve­zetni”. Ők ugyan megtették haj­dan, most mégis e jelmondattal indul harcba. Rajzoljuk kerekebbre ennek az általa alapított utódpártot is elha­gyó, „függetlenként” a demokra­tikus parlamentbe bevonuló, most megtért fiúnak a képét. Pá­lyája 1981-től az MSZMP KB gaz­dasági osztályával fonódott ösz- sze, s egészen a gazdasági ügye­kért felelős KB titkári posztig vit­te. A közben bekövetkezett gaz­dasági összeomlás tette elkerül­hetetlenné a rendszerváltozta­tást. Németh Miklós 1987-ben még a lenini útra esküdött, 1989- ben pedig, a háború utáni ma­gyarországi kommunista fordulat jelentőségét a kereszténység 1000 évvel ezelőtti felvételéhez mérte. Emlékezzünk a valutánkat kül­földre áramoltató, kormánya által levezényelt Gorenje-turizmusra és használtautó-importra, a Tungsram-gyár elkótyavetyélésé­re. Miniszterelnökségét éppúgy jellemzik a folytatódó titkos meg­figyelések, mint a végjáték pánik­szerű iratmegsemmisítései, s az MSZMP összes ingatlanát az MSZP-nek juttató határozat. Tel­jesítménye csúcspontjaként, par­lamenti segédlettel tette lehetővé a „mi kutyánk kölykeinek”, pél­dául megannyi tsz-elnöknek és szocialista gyárigazgatónak a közvagyon magánosítását. Várhatunk-e mindezek után csodát a nagy privatizátortól? Aligha. Ássuk csak elő a korabeli dokumentumokat, s frissítsük fel emlékezetünket! Schmidt Pál dr. Az MDF útja Az 1990-es választások megnyerésével az MDF-re hárult a rendszerváltozta­tás előzetes illúziókkal ter­hes történelmi feladata. Az MDF és koalíciós partnerei ál­tal létrehozott kormány működé­sének első fél évétől előre nem jósolható ellenzéki pergőtűzbe került. A taxisblokádtól a De­mokratikus Chartáig, a Nyilvá- nosság Klubtól a Tégy a gyűlölet ellen c. demonstráló összefogá­sokig elképesztő nyomás alatt működött. E nyomás mögött a kormányzó pártokét lényegesen meghaladó gazdasági és tömeg­befolyásoló erők álltak. Ugyanakkor az MDF egy szé­les összefogáson alapuló konglo­merátum volt. Soraiban az egy­kori MSZMP-sektől a radikális jobboldalig terjedő skálán az el­múlt évtizedek minden árnyalata megtalálható volt. Szerencsére olyan pártelnököt tudott válasz­tani Antall József személyében, aki miniszterelnökként egyénisé­gével, felkészültségével és egész személyiségével nemcsak győze­lemre vezette az MDF-et, hanem mind kormányalakításra, mind kormányműködtetésre és a nagy változtatások vezénylésére egy­aránt képesnek bizonyult. A Kisgazdapárt belső szakadá­sa következtében jelent meg a politikai közéletben a jobbról tá­madó radikális hangnem. Az MDF konglomerátum jellege - ma már kézenfekvőnek tűnik - csak hasonló következmények­kel járhatott. A kiszakadó csopor­tosulás és főleg új pártként való megjelenése már a sorait bom­lasztotta és az emiatt is fellángo­ló belső viták a jövő szempontjá­ból is nyugtalanítóak voltak. Az MDF vezette koalíciós kor­mány ezzel két tűz közé került. Míg a baloldal sok más vád kö­zött demokráciaellenességgel és szélsőséges tendenciákkal vádol­ta, addig a jobbról érkező táma- dások-kritikák határozatlanság­gal, a szükséges keménység hiá­nyával ostorozták. Az első párt­szakadás 1994-re, a második, az 1996-os pedig 1998-ra előre vetí­tette az MDF sorsát. Ez utóbbit is­merte fel - legalábbis részben - az MDF, amikor a választási kör­zetek közel felében közös jelöltet állított a Fidesszel, ami jelentős tényezője lett a választási győze­lemnek. Az MDF sajátos éthoszt képvi­selt és sugárzott. Az alapítók szel­lemisége párosulva és kiegészül­ve a hagyományos magyar törté­nelemszemlélettel és általában a nemzeti hagyományok felértéke­lésével - négy évtized internacio­nalista-kozmopolita szellemi kényszerítései után - nagy ellen­állások közepette is formálták a nemzet szellemi arculatát. Méltó helyre került 1956 emléke és a ha­táron túli magyarokkal való törő­dés és kapcsolattartás. A keresz­tény értékek elismerése és han­goztatása az egyházak számára is új helyzetet te­remtett. Radi­kálisan átala­kult a jogrend, a gazdaság és annak tulaj­donviszonyai, továbbá új tör­vények szabá­lyozták az újra­teremtett ön­kormányzatokat, az oktatás rend­szerét, a szociális juttatások vilá­gát, a személyes szabadságjogok garanciális rendszerét stb. Talán ilyen távlatból is megállapítható, hatalmas feladatot hajtott végre az MDF vezette koalíció és az ún. úttörőmunka - megkockáztatom - más hasonló jellegű országoké­nál sikeresebb is volt. A Magyar Demokrata Fórum, már jóformán a pártalakulás kez­deti szakaszában történelmi fel­adatot kapott. A párt sem szerve­zetileg, sem minimálisan szüksé­ges egységes nézetrendszer szempontjából éppen úgy nem készülhetett fel e feladatra, ahogy a közigazgatás, a rendőrség és ál­talában az igazságszolgáltatás, a privatizációs szervezet és környe­zete, de főleg a másként szociali­zálódott lakosság sem. És külső­belső okok kényszerítő hatására mégsem lehetett az ún. „araszoló rendszerváltoztatás” módszerét választani. E kormányzati meto­dika a későbbi kormányok szá­mára termett gyümölcsöt. Az el­lentétek szétfeszítették az MDF kereteit és legalább 4-5 új párt lé­tesült soraiból. Az MDF azonban létezik, több mint ötszáz működő szervezete van és elutasít minden sugalma­zott önfeladást. Az elmúlt évtized sokszor keserű tapasztalatai arra késztetik, hogy újrafogalmazza önmagát. Dr. Dávid Ibolya, az MDF elnöke PÁRTHÍREK A MIÉP mohácsi szervezete júni­us 9-én, pénteken tartja követke­ző taggyűlését 18 órai kezdettel a Batra székházban. PÁNEURÓPA-RENDEZVÉNY Pécsett. A Magyar Páneurópai Unió Pécsi Csoportja, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériu­ma, Honvédelmi Minisztériuma és a Pécsi Német Kisebbségi Önkor­mányzat közreműködésével „Va­lóban biztosítja-e a NATO Magyar- ország védelmét?” címmel június 8-án 17 órakor Pécsett a Lenau- házban (Munkácsy M. u. 8.) nem­zetközi fórumot tart. Minden ér­deklődőt szeretettel várnak. ■ Hogyan lettünk szegények? A szocializmus leváltásától azt vártuk, hogy az állami tulaj­don helyébe magántulajdonon alapuló piacgazdaság lép, amely hatékonyabban működik, mint a tervgazdaság, ezért jobban fogunk élni. Ezzel szemben szegényebbek lettünk és rosszabbul élünk, mint a szocializmusban. Miközben kevés ember dúskál a javakban, a nagy többség elszegé­nyedett. Talán ez is magyarázat arra, hogy a választásoktól a jogo­sultak több mint 40 százaléka tá­vol marad. Pedig a kapitalizmus valóban hatékonyabb. A problé­ma gyökere abban rejlik, hogy a rendszerváltás óta alkalmazott gazdaságpolitika kárunkra alakí­totta át a gazdaságot. Az egyik súlyos veszteségfor­rás a privatizáció. Ennek során az állam termelői vagyonának több mint fele eltűnt. Létrejött egy nemzetellenes, igazságtalan va­gyoni szerkezet, amelyben a kül­földiek részesedése döntő mérté­kű. A belföldi kis- és középvállal­kozásokra alapozva nem alakul­hatott ki erős tőkés réteg. A gaz­daság hatékonysága sem javult érzékelhető mértékben, a külföl­diek ugyanis kiviszik az ered­ményt, a belföldi tulajdonosok nagy része pedig nem ért a va­gyon hatékony működtetéséhez. Térségünkben Magyarországra érkezett be a legtöbb külföldi tő­ke. Ennek ellenére nálunk a leg­magasabb az infláció és a munka- nélküliség, béreinket csak a len­gyelek múlják alul. Vagyis azok a gazdaságok, amelyek kevesebb külföldi tőkét engedtek be, job­ban jártak. A külföldiek alig fizet­nek adót, a foglalkoztatáshoz cse­kély mértékben járulnak hozzá, a külkereskedelmi mérleg deficitjé­nek ők az okozói, magyar beszál­lítókat kis mér­tékben igényel­nek, hozzá­adott értékük aránya jóval alacsonyabb az átlagnál, kor­szerű technoló­giát és vezetési stílust sem iga­zán sugároznak működésükkel. Ezek az eredmé­nyek nem támasztják alá a túlmé­retezett külföldi működő tőkebe­vonás indokoltságát és értelmét. Az uralkodó gazdaságpolitika a legnagyobb kárt a termelő ágaza­tok szétverésével okozta. A tönk­rement, bezárt üzemek, a terme­lés visszaesése, a munkanélküli­ség ékes bizonyíték minderre. Ez­zel azonban még nincs vége a kártevésnek. Hiszen a termelés fenntartásához, a kutatáshoz, fej­lesztéshez, beruházáshoz sem tudnak a vállalkozók forráshoz jutni. A megvalósuló gazdaságpo­litika legfőképpen a multik, a globalizáció érdekeit szolgálja, melynek nem része gazdasági megerősödésünk, ami a szabad­ság és önállóság alapját biztosít­hatná. A beígért szociális piacgaz­daság helyett embertelen vadka­pitalizmust hoztak létre. Régen katonai úton gyarmato­sították az országokat, népeket, ma a pénz hatalmával teszik ugyanezt. Ezt a folyamatot hívják globalizációnak, néhány példa jól illusztrálja kártevését: a GDP visz- szaesése, a mesterségesen ger­jesztett infláció, a magas kamat­szint, a külföldi és belföldi eladó­sodás növesztése, párosulva uzsorakamat fizetésével, az adó­zás anomáliái a lakosság jövedel­mének drasztikus átrendezését valósították meg egy szűk réteg javára és a lakosság kárára. A bel­ső tőkekivonás a szegényektől a gazdagokhoz, a lakosságtól a gaz­dasági szervezetekhez, végső so­ron a belső tulajdonosoktól a kül­sőkhöz áramoltatja a megtermelt tőkét. A céltudatos pénzltivonást elősegítő pénzpolitika mellett a hitelek felhasználásának rossz hatékonysága is hozzájárul az or­szág elnyomorításához. Mándoki Andor a KDNP Szakértői Tanácsának elnöke t t 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom