Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-06 / 123. szám

\ I mwm 2000. MAjus 6., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Naplö - 7. oldal hetedik oldal Kukorica karácsonyra Babarcszőlős Isten háta mögötti településnek tűnik. Ahogy a helybeliek mond­ják: bevezető útja ugyan van, de kivezető nincs. Az egykor szép házak egy része düledezik, vagy már össze is dőlt. A szegénység kézzelfogható, vannak, akik karácsonyra kukoricát, húsvétra pedig üres nokedlit ehettek csak. Erre telt. Azt meséli Kőszegi János, a helybeli Lungo Drom elnöke (kis képünkön), hogy a leg­utóbbi választáskor többen ajánlották a ci­gányoknak, hogy menjenek vissza Indiába. Be is húzott az egyik hangoskodónak mind­járt, pedig amúgy nem verekedös fajta. Az önkormányzat ülésebe nemigen jut­nak be, panaszolják, mert azokat egy-két szóval zártkörűvé nyilvánítják. A193 lakos­ból mindössze páran dolgoznak, a többi munkanélküli. Családi pótlékból, szociális segélyekből élnek, s ha itt a szezonja - márpedig most itt van - csigagyűjtésből. A falu lakóinak 70 százaléka ebből tengődik, ha kedvez az időjárás, 10-15 kilót is meg­szednek fejenként egy nap alatt; most hat­van forintért veszik át kilóját.- Az önkormányzat működése sok kí­vánnivalót hagy maga után, még azt sem tudják, mit is tartalmaz az idei költségve­tés, nem számolt be róla senki - panaszolja Kőszegi Sándor, az Együtt a Cigányságért Érdekvédelmi Szervezet elnöke. Ami vi­szont jól működik, mondják, az a kisebbsé­gi önkormányzat, illetve a cigány civil szer­vezet. Van számítógépük, nyomtatójuk, ta­valy pályázaton is nyertek, melynek ered­ményeként vetőmagot, palántát, vegyszert osztottak 17 család részére, idén azonban mindez nem sikerült. így aztán ott vannak a kertek parlagon, nincs pénz a vetésre. Az elmúlt évben olyan nagy volt az elé­gedetlenség az önkormányzat ellen, hogy rendőrségi engedéllyel tüntetést is szervez­tek. A tüntetés véletlenszerűen egybeesett a mise időpontjával, így akik ellen a tünte­tés irányult, mind benn voltak a templom­ban. Többek között azért elégedetlenked­tek, mert az önkormányzat minden segélyt befagyasztott, se karácsonykor, se húsvét- kor nem kaptak a rászorulók semmit. Sok gyerek nem jut a szalántai iskolában ebéd­hez, mert nem tudják befizetni a szülők, nincs miből. Volt olyan kisiskolás, akit a ta­nárnő sajnált meg, s felajánlotta a saját ebédjét. A rendszeres gyermekvédelmi tá­mogatást nyárra visszatartják, állítják töb­ben is, pedig ez törvénytelen. i Kucska István egy két küométerre fekvő tanyán él egyedül.- Nincs nekem semmi jövedelmem - mondja -, csak amit a két kezemmel meg tudok magamnak teremteni. De nincs mi­ből megszántatnom azt a kis földet. Ami­kor a polgármester úrnak szóltam, hogy kellene egy kis segély, a sajátjából akart ad­ni egy ötszázast. - Áldott komám -, mon­dom néki -, azt tartsd csak meg szegfűre! Ennek már egy éve, azóta szóba sem állok vele. Azt mondta nekem az egyik ülésen, hogy „Pista bátyám, maga 59 éves, magá­nak nem jár semmi!” így nem tehetek mást, böngészem a csigát. Kőszegi János valamikor férfiszabó is volt, de ha kell, mondja, akár hullát is .szállít. Vannak tehenei, ő veszi át a csigá­kat, háza, bár egyelőre bepucolatlan, a fa­lu egyik legnagyobb és legszebb épülete. Mutatja, hogy milyen állapotban vannak az önkormányzat melletti és vele szemben álló házak. Az egyik nagyon szép, torná- cos épület hátsó traktusa már összedőlt. Kiss Sándor frissen meszelt háza köz­vetlenül az önkormányzat mellett áll. A középső szoba, melyben egy tíz éve rok­kant, magatehetetlen, idős nő fekszik, élet- veszélyes. Az erősen behajtó mennyezet középső gerendáját alá kellett dúcolni, de még így is bármikor beomolhat.- Kölcsönhöz sem tudok hozzájutni - pa­naszolja Sándor -, hi­szen nincs munkám. A földemen már nő a gaz, nincs pénzem ar­ra, hogy elvessek vala­mit - mutat az épület mögé. Pedig az igyeke­zet látszik: mindenhol rend van és tisztaság, de a szegénység nyo­masztó. A néhány ház­zal odébb lévő gyönyö­rű tornácos házat már nem lakják, szép las­san tünedezik el belőle a használható építő­anyag. Az utca túloldalán áll éppen egy busz. A „haláljárat” - magyarázzák, ez a busz szedi össze a környező falukból azo­kat, akik a garéi hulladéktárolóban vállal­tak munkát. Lehőcz László házának nyomorúsága alulmúlhatatlan. Tizenhat hónapos gyer­mekét tíz hónappal ezelőtt a gyámügy el­vette tőlük, azóta azt sem tudják kideríte­ni, hol is van. A kisebbségi önkormányzat tiltakozó aláírásokat gyűjtött emiatt, de semmi eredmény. Se anyasági segély, se gyes nem jár nekik. Négyen laknak a szo- ba-konyhás házban. A szobában árválko­dik az ablak alatt a babakocsi, mellette egy nejlonzsákban liszt, abból sütnek olaj­ban pogácsát, ha kenyérre vágynak. Las­sacskán itt is leszakadni készül a gerenda. Karácsonykor kukoricát ettek, többre nem tellett, mint ahogyan nem telik ablaküveg­re sem, így helyette fólia véd az ablakon becsapó esőtől.- Kértem a polgármestert, nézze meg, hogyan élünk. „Neked ez is jó” - válaszol­ta, de ide nem tette be a lábát - mondja Lehőcz László. A szomszéd házban egy hatgyermekes család él öt kiskorúval. A két helyiségből álló épület konyhájában is ágyak töltik ki a tér nagy részét, ez a fürdőszoba is akkor, amikor behozzák kintről a kádat. A nyomo­rúság ellenére is szépen iskoláztatják a gye­rekeket, egy hivatásos katonának készül, egy ősztől középiskolába megy Pécsre. De a gyerekek iskolai étkeztetését nem képe­sek finanszírozni, csomagolni meg csak ak­kor tudnak, ha éppen telik rá; ha nem, hát nem. Volt olyan hónap, meséli Bogdán Józsefné, hogy villanyuk sem volt. Segélyt nem kapnak, az óvodába induló kislánynak kilóg az ujja a cipőből, nem telik újra, az is­kolába indulónak is levált már a cipősarka. A tankönyvek támogatá­sát az önkormányzat a fe­lére csökkentette, így egé­szen biztos, hogy nem tudják kifizetni a könyve­ket május végéig, a több mint húszezer forintot. Illés József polgármes­ternek sok mindenről más a véleménye. Az ön- kormányzat nem kevés álláslehetőséget hirdetett már meg eddig, s hirdet meg folyamatosan, jó részüket a munkaügyi központ segítségével, a jelent­kezők aránya azonban minden alkalommal igen csekély. Ráadásul azért kellett küzde­niük, hogy egyáltalán regisztráltassák ma­gukat az emberek. Az önkormányzatnak szűkösek az anyagi lehetőségei, mondja, elsősorban a kötelező feladatoknak tesznek eleget, s fizetik a kötelező segélyeket is. Mutatja a névsort: májusban is több mint négyszázezer a kifizetések összege. A ma­radék pedig olyan kevés, hogy egyéb támo­gatásokra nemigen futja. Az önkormányzat szociális rendelete ugyanakkor kimondja, hogy a segélyezettnek mindent meg kell tennie sorsának jobbra fordulása érdeké­ben: ez a feltétel pedig hol megvan, hol meg nincs. A rendszeres gyermekvédelmi támoga­tást havonta megkapják a rászorultak, de vannak olyanok, akik esetében maga az ön- kormányzat fizeti be az iskolának vagy az óvodának az összeget. Ez utóbbi körbe tar­tozók nyáron valóban nem kapnak pénzt, hiszen akkor nincs iskola, de az év végi el­számolásnál, ha van megtakarítás, azt min­den esetben visszakapják. Az elmúlt évben ismertették a költségve­tést, idén ez valóban elmaradt, ismeri be a polgármester, mert egy pályázat eredménye még nem érkezett be. A panaszok egy része azonban alapta­lan, állítja Illés József. Kucska István ügyé­ben azért nem sikerült eddig semmit elin­tézni, mert egyetlen irata sincs, így aztán a folyamatok lelassultak. A testület Bogdánék esetében befizette az iskolai elmaradás 50 százalékát, többet nem tudnak tenni. Lehőczék gyermeke súlyos szívbeteg, ezért Budapestre vitték, de az anya most is kapja a gyermekvédelmi támogatást. Az önkor­mányzat ülései pedig éppen akkor zártak, amikor személyes ügyeket tárgyalnak, pél­dául segélyezésekről. Bogdánék egy hónapos áramszünetét a Dédász sellyei üzemvezetője a „szabályta­lan vételezéssel” magyarázza. Hogy ennek oka a technika iránti kíváncsiság, a szemfü- lesség, vagy éppen a rászorultság volt-e, annak megválaszolásához nem kell nagy fantázia. CSERI LÁSZLÓ A mennyezet bármikor a magatehetetlen idős asszonyra omolhat fotó: laufer i_ MÓCZÁR ZOLTÁN Flörtre készen Vége a céltalan, baditeremben, súlyzók között, a tévé brazil szappanoperái előtt, a cinema city termeiben ki-be ténfergés- sel eltöltött üres délutánoknak. A poros raktárak mélyéről egy- re-másra kerülnek elő az aszta- . lók, székek, napernyők, össze­szűkül a pécsi belváros, sorra nyitnak a kerthelyiségek. Kívánatosán habzó pohár sörök - a korsónyi nedű felme­legszik, mire a végére ér az em­ber -, egészséget demonstráló rostos üdítők, hanyagul az asz­talra vetett slusszkulcsok, hom­lokra tolt napszemüveg. A badipólók megmutatják a téli súlyzózás eredményét, a rövidnadrágokból ízlésesen szőrös lábszárak villannak elő. Megélénkül az utca forgata­ga is, fel-le korzóznak az érett­ségit és egyetemi vizsgákat ko­ruk vagy szellemük miatt sze­rencsésen elkerülő lányok. A kor divatjának megfelelően már nem a boka villan ki, ha­nem a köldök andalító ringása ejti rabul a férfitekinteteket. (Hej, de sok apa, nagyapa te­nyere viszket egy kiadós pofo­nért eme leplezetlenség miatt, de mit lehet tenni, új szelek fúj­nak.) Csukott szem persze nin­csen, az orra biggyesztett nap­szemüveg azért jól rejti a kí­váncsi, érdeklődő, tapogatózó pillantásokat. Védelmében ra­gyogóan fel lehet mérni a fene­kek gömbölyűségét, a keblek ingerlékenységét és a szolári­umban eltöltött órák számát. A teszt ugyanakkor kétoldalú. Sokat elárul a pohár mellett heverő mobiltelefon márkája, a karóra, az aranylánc vastagsága a csuklón. Rutino­sabbak már a kulcscsomó vastagságából vonnak le kö­vetkeztetéseket, a slusszkulcs­ról rögtön tudják, Trabanthoz vagy BMW-hez tartozik-e, talán még a kocsi korát illető­en is csak egy-két évet té­vednek. Tájékozatlan német nyugdí­jas-csoportok állják el hébe-hó­ba a kilátást, a megcsörrenő te­lefonok rángatják néha vissza a valóságba a szemlélődőt, egy- egy harsány ismerős parolázá- sa fordítja el rövid pillanatokra a tekintetet. Ahogy a galamboknak nem érdekes, hova piszkítanak, úgy nem érdekes más ezekben a pillanatokban. PUCZ PÉTER _________________________ Ga garin kolléga Még kicsit verem a garast a fo­gamhoz, de aztán kitör a dő­zsölés. Megyek világot látni! Na, nem holmi falusi turiz­mus, kulcsosházzal, mosdás a patak partján - bár annak is megvan a maga romantikája. Most más dimenziók vonza­nak. Kirándulok egyet a világ­űrbe, kilépve a földi gondok nyomasztó súlya alól. A tervek szerint a Mir űrállomáson töl­töm a vakációm egy részét, hogy utána Gagarin és Glenn urakat csak kollégaként emle­gethessem, a többi űrrepülős úttörőt most nem is nevesítve. Nem tréfadolog ez, hiszen kevesebb, mint negyven évvel az első ember vezette űrhajó si­keres rajtja után már bárki, úri passzióból, pénzért lehet űrha­jós. Semmilyen légi múlt nem szükséges hozzá. Elég, ha vala­ki hoz igazolást a hintáslegény- től, hogy ült már egy óriáske­rékben, és nem törött el nála a mécses. Az sem baj, ha nem üli, mert korábban nem volt rá pénze szegénynek. Hát ide jutottunk! Eléggé törvényszerű, hogy Farkas Bertalan után húsz év­vel én legyek a második ma­gyar asztronauta. Hiszen, hogy mást ne mondjak, Gagarin, az első szovjet űrpilóta a nagy utazása után Komlóra is elláto­gatott. Magam pedig már több­ször megfordultam a baranyai városban, tehát megvan a kö­zös pont az életrajzunkban. Ha még időben végrehajtom az űrutazás fedőnevű hősies cselekedetet, akkor talán egy hatpárti megegyezés alapján köztársasági elnöknek is jelöl­hetnek. Hiszen aki ma Magyar- országon minden támasztott követelménynek meg szeretne felelni, annak minimum űr­lénynek kellene lennie. Ha ugyanis van politikai múltja, akkor pártos, ha nincs, akkor földi léptékkel mérve súlytalan. Amennyiben fiatal, úgy tapasz­talatlan, ám korosán meg az ifjonci hév hiányzik. Kisgazda­ként bizonyára „torgyánista", ha nem „ista”, akkor poszt- kommunista-liberál-bolsevik- retrográd. Egyszóval alkalmat­lan, mint én űrhajósnak. De az az előnyöm megvan, hogy pén­zért legalább lehetek űrhajós, míg viszont nincs az a pénz, amiért köztársasági elnök len­nék. Igaz, nem is hívott senki. Egy öregember emlékirataiból Tanácstalanok vagyunk hetedik oldal HÉTFŐN Riport A Whiskys-sztori (3.). A szö­kés története. „Na most én se kicsit, se nagyon nem akartam a talpam feldobni, ezért csak annyit mondtam, amikor az őr kinyitotta az ajtót: Cimbora, várlak a po­kolban! Ezzel elindultam életem egyik legnagyobb ka­landja felé. ” Portré Dr. Süttő László, aki tanácsel­nökből avanzsált Marcali pol­gármesterévé. „Elvileg tehát Fidesz-kompatibilis lennék, mert van három gyermekem, négy kerekem, három szo­bám. Csak éppen szigorúan mindig független ellenzéki­ként vagyok polgármester. ” Pali öt évvel fiatalabb nálam, s mert hasonlóképpen szereti a jó minőségű rozét, a belváros egyik pizzériának álcázott borozójá­ban szoktunk találkozni egy kis nosztalgiázásra. Közös még bennünk, hogy ő is kétszer nő­sült. A minap is térülök, hogy a vá­ros pillanatnyilag legjobb rozéjából két decit magamba lényegítsek, látom, hogy Pali ba­rátom maga alatt ül, a pohár mö­gött.- Zavarok? - kérdem.- Most mondjam, hogy igen?- Látom, hogy beszélni akarsz.- Jól látod.- Kezdj bele, Pál.- Tanácstalan vagyok. Segíts. Tudod a lányom iskolájában be­vezették, hogy három késés egy igazolatlan óra, három igazolat­lan óra egy rovó, harminc igazo­latlan óra után automatikusan ki­rúgják a suliból. Már meséltem róla, hogy a lányom nagyon jól érzi magát ebben a gimiben. Eltanuló a mi fogalmainkkal. Osztályelső. Nyelvi versenyekre jár, angol nyelvű színjátszó fesz­tiválokra, az iskolakórussal kül­földre, ahogy az manapság du­kál. S most? Kaptam egy baromi hivatalos levelet az iskolától, tele volt bélyeggel, meg bélyegzővel, az osztályfőnökön kívül az igaz­gató is aláírta, aki egyébként nagyszerű ember, mondhatnám, a barátom... s ebben a levélben arról értesítenek, hogy büszkesé­gemnek három igazolatlan órája van, ezért osztályfőnöki megro­vásban részesítik, s kérik „a szükséges intézkedések megté­telét”. Most mondd, mi a francot intézkedjek?- Hm...- Ha otthon lehordom a gyere­ket, hogy miért késik az iskolá­ból, nevetségessé válók. Ő ugyanis csak a családi hagyomá­nyokat folytatja. Az anyja, aki már nem gimnazista, hanem kandidátus, tanszékvezető egye­temi docens, régen úgy mondták volna: egyetemi magántanár, ma is elkésik minden alkalommal az első órájáról. Tudod, amikor vesztemre tanítottam őt az egye­temen, minden órára fél óra ké­séssel libegett be az óráimra. Ezért is néztem meg úgy magam­nak. Igaz, alaposan megbüntet­tem e késésekért, de leszoktatni róla azóta sem tudtam. Ma is, ha végre beesünk a színház előcsar­nokába, Simon Pista szól a néző­téri felügyelőnek: Irénke! Szólj az ügyelőnek, kezdhetünk, meg­jöttek a Paliék!- Már megbocsáss - vetem közbe -, hogy büntetted meg a késésekért?- Hát feleségül vettem. De a lá­nyommal nem tehetem ugyan­ezt.- Különben is - folytatja azt megengedik, hogy festett kör­mökkel, festett hajjal, kirúzsoz- va, pöndörített szempillákkal jár­janak iskolába a tizenöt-tizenhat éves lányok. Mikor rászóltam bármelyikért a gyerekemre, kine­vetett, „Jaj, apu, már csak te vagy ilyen maradi, már nem diáksap­kában járunk, mint az ötvenes években, látnád a többi lányt!” Itt mindent lehet, mindent. Csak épp késni nem. Pedig esküszöm neked, volt, amikor azért késett le reggel egy buszt, mert még sminkelte magát egy kicsit, csak­hogy én ne férjek be időben a fürdőszobába. Ha nem enged­nék, hogy föstött szemekkel ülje­nek az órán, nem késett volna el. Én tegyek intézkedéseket. Rúg­ják csak ki, majd odaadom ló- ápolónak... de annak csak örül­ne... Na, szólj már valamit!- Iszunk még egy deci rozét?- Józsi! Hozzál még egy fél li­ter rozét! Bükkösdi László v ) \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom