Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-28 / 145. szám

2000. május 28. ★ARCKÉP ★ 7- A decemberi árverésünkön adtuk el, ez hazai rekord is lett. Ismeretlen, az ezerötszázas évekből származó, német rene­szánsz festő fatáblájáról volt szó, akinek a nevét mégis kide­rítettük (Hans Baden Raj mun­kája). Az Esterházy-gyűjte- ményben szerepelt védettként, egy magyar magánvásárló vette meg. Európai csatlakozás ese­tén külföldre is eladhatja majd, valószínűleg a forintösszegnek megfelelő dollárért. Az azért nem baj, ha egy kép olyan or­szágba kerül, ahol jobban meg­becsülik, mint máshol.- Pihenés, szabadság, uta­zási lehetőségek?- A mi szakmánk is szezo­nális, a legnagyobb figyelmet az aukciók követelik, az árusí­tó üzleteinkben folyamatos az élet. Tízéves múltunk harmin­cadik aukciója május 23-24- ére datálódik. Korán kelni nemigen szoktam, általában kilenc óra tájban, viszont este hatig a galériában vagyok. Bu­dapest legszebb részén la­kunk, a Gellért-hegy tetején. Nagyon szeretem a tárgyakat, az antik, biedermeier bútoro­kat, mindent, ami szép. Ezért lettem műkereskedő. A laká­som egy raktár, kissé túlzsú­folt. Azt nem szabad hagyni, hogy a tárgyak uralkodjanak felettünk, minden szeretetünk ellenére. Haragszom is rájuk, mert túlélnek bennünket. Fontosabb az ember, én ma­gam lényegesebb vagyok ma­gamnak, szeretem a minősé­get lakásban, kocsiban, em­berben, életben, csakúgy, mint a szexben. A hobbim? A hajózás.- Racionálisan gondolko­dó, gyakorlatias embernek kell lennie a műtárgykeres­kedőnek. Ön mégis romanti­kus, nosztalgikus lélek, hi­szen ezért művelt csodát, ezért vállalta a Békés Megyei Hírlap jótékonysági aukció­ját is, ahol a rákgyógyító hipertermiás berendezés megvásárlásáért százötven százalékos eredményt vará­zsolt a kikiáltási árakból. Milyen titkai lehetnek még?- Filmezek, s ez igazi kedvte­lésem is. Játszottam a Hippolytban, készülök önma­gam alakítására a Barátok közt- ben, a tévében. Dédelgetett fel­ismerésem, álmom, hogy az emberek unják a csinált dolgo­kat, a maníros sztárokat, szere­tik az egyszerűt, a hétköznapit, a hozzájuk hasonlót. Ezért is alakítok ki egy Polgár Szalont - a képtárunkban működött ré­gen például a Ma szerkesztősé­ge, és én Kassák Lajos irodájá­ban dolgozom. A Polgár Sza­lonban híres emberekkel be­szélgetnénk ember módra. Hál’ istennek sem politika-, sem vallásfüggő nem vagyok, a mű­kereskedelem éltet. Bede Zsóka- Az önök családját keres­kedőknek ismerték Zalában, négy testvérével egyetemben igencsak elfajzott a szakmá­tól - édesapja legnagyobb bánatára.- Elvitt a színház, igaz. Édes­apám teljesen váratlanul meg­halt, viszonylag fiatalon, enyém lett az üzlethelyiség, ekkor let­tem kereskedő. Egy barátommal közösen belevágtunk a divatke­reskedésbe, jól ment, s fél év múltán már műtárgyakkal bőví­tettük a kínálatot. 1983-ban hozzám került az Antikvitás üz­let, érdekeltek, vonzottak a régi­ségek, tanulni kezdtem hát a szakmát. Tanfolyam tanfolya­mot követett, egyre több gya­korlat is rakódott rám, akár a sa­ját káromon is. 1986-ban már a Kossuth Lajos utcai üzlet is az enyém lett, bővítettük, majd 1989-ben megszületett a Polgár Galéria. 1995-től árverezünk.- Huszonkét éve nem járt Békéscsabán. Fiatalságának néhány szép éve mégis ide­kötötte.- Mekkorát változott azóta errefelé minden! Kanyarog­tunk az utakon, mesélem az útitársamnak, itt és ott ezt meg azt találjuk. Hát persze, hogy egészen mást láttunk. Térkép alapján navigáltunk, a belvá­Szőke hajú fiatalembert látok a Békés Megyei Jókai Színház egyik 1979-es előadásának bemutatófotóin. Nem a legelső sorban, de büszkén feszít a jóképű legény, Polgár Árpád, aki három éven át ette, élvezte, rágcsálta a kezdő színészek kenyerét Békéscsa­bán. Mára elmondhatjuk, ő az első szá mú műértő, becsüs, galériatulajdonos, aukcióvezető Magyarországon. A csúcson van a szakmában. Ezért sem, no meg egyéniségé­ből adódóan sem szégyelli a múltját. Szép emlék a kopott parasztházból porciózott szí­nészszállás a hetvenes évek vé­gi Békéscsabán. Sorolja akkori, kissé hangos szomszéd baráta­it, a csinos, kacér kolléganőket. Jóleső nosztalgiával gondol vissza az előadás utáni éjsza­kákra, a szép emlékű Csaba presszóra, s az útra hazafelé, amely felverte az akkor álmos város csendjét. Miközben ágyukban morogva fordultak a békés polgárok a másik olda­lukra, megbocsátón legyintet­tek: ez a széltoló színészgárda közelít hazafelé. A másnapi elő­adáson mégis pecsenyevörösre verték tisztes tenyerüket, elis­merve a más bőrbe bújás színé­szi képességét. A csinos csabai lányok kacsintva gusztálták a világot jelentő deszkák későn kelő daliáit. Polgár urat manapság hazai előkelő körökben és nemzetkö­zi piacokon jegyzik. Odahagyta a komédiáséletet, s felvállalt egy másfajta világot, amely azonban nem nélkülözheti a magas szintű képzettséget, a napi felkészülést, a bűvész va­rázslatos képzettségét.- Hogyan is váltott ekko­rát, s jutott el mai tudásáig? - vallattuk békéscsabai munká­ja közben, amikor a sok száz felkérés közül éppen ezt a jóté­konysági aukciót vállalta el.- Soha nem gondoltam rá, hogy abbahagyom a színésze­tet, hiszen végigmásztam a pá­lyán a legnehezebb szamárlét­rát. Megtaláltam a helyemet a Budapesti Gyermekszínház­ban, 27 évesen azt hittem, én fedeztem fel a spanyolviaszt. 1982-ben a siker dagasztotta a mellényemet, azt kértem, hogy a 3900 forintos fizetés helyett 4100 forintot érdemeljek. No, ekkor hagytam ott a színházat, mert a legjobb barátaim nem álltak mellém, elutasították a kérésemet. Egy évet kellett vol­na kihúznom, mert már ott la­pult az előszerződés a zsebem­ben a Vidám Színpadra. A vé­letlenek összejátszása, hogy el­jöttem a pályáról. Valakinek - később kiderült, egy szélhá­mosnak - kölcsönadtam az összekuporgatott pénzemet, az illető másoknak is jócskán tar­tozott. Reményem se lehetett a viszontlátásra. Viszont volt egy üzlethelyisége, amelyet elárve­reztek, de senkinek sem kellett. Az árverésvezető kiokosított, hogyan szerezhetem meg az üzlethelyiséget, május végére az enyém lett némi „hálapénz" fejében. Polgár Árpád (balról) a Fenyő-hagyaték árverésén rost felismertük, de kereshet­tük a múltat, a Körös Hotelt, szomorúan láttam feketéllő ab­lakait. Emlékszem, huszon- egy-huszonkét évesen kerül­tem ide, és rövid időn belül már felismertek az utcán, ösz- szesúgtak mögöttem. Ennél nehéz szebb emléket felidézni. (Az útitárs mellesleg karcsú, szőke, csábos televíziós szer­kesztő. Árpád kedvese, Tünde. Okos, csendes fiatal hölgy, ami­kor hallgatni kell, azt teszi, hi­szen ez Polgár napja.)- Lehet, hogy a sors kegyes volt önhöz a pályamódosítás­sal, hiszen a műtárgy-keres­kedelemben, az aukciós szakmában a csúcson van. A magyarországi legjobb há­rom szakember között, ha ugyan nem a legel­sőként tart­ják számon. A Fenyő-ha­gyatékot is ön árverezte. Jómódú, nép­szerű ember.- A színészi képességeimre jócskán rá va­gyok utalva. 1995-ben én vol­tam az első galé- riatulajdonos,. aki maga árvere­zett. Egy-egy ilyen nagy tétekben menő auk­ció meglehetősen komoly „játék”, hiszen milliókról, va- gyonbefektetésekről vagy szen­vedélyről van szó. Tetszik, sze­retem, kiélem a szereplési vá­gyamat. Izzik a levegő az árve­réseken, abszolút érdekellenté­tek csapnak össze. Az aukciós ház és a megbízó tulajdonos a legtöbbet szeretné kihozni a műtárgy eszmei értékéből, a vásárló pedig olcsón óhajtana h a - m a megsok­szorozódó értékhez jutni. Nagy a verseny, egy tárgy, több a licitáló.- Meddig lehet ezt a szak­mát művelni? Mi a csúcs, le- het-e túlszárnyalni azt is?- Három éve ismerkedtünk meg Tündével, neki is azt mondtam - ezért kinevet majd -, hogy nem szeretném már so­káig csinálni, élni is jó lenne, több szabadidővel. De bilincs­ben tart a szakma, ördögi a kör, nem lehet ebből kilépni. Utódot nehéz kinevelni, mert amint megtanulja valaki, saját magának Névjegy gSfaíS Kg*') Békés Megg 5«-®^,9tSuSSrGa1é,.a, „ar Galena, lyyo gar JE*»1’** akar dolgozni, és nem másnak. A fiam 22 éves, őt nem sikerült beoltani ezzel a szenvedéllyel. Pihenni szeret­nék többet, előrébb hajtani nem, de hátracsúszni se!- Ebben a szakmában mennyire meghatározóak a külföldi kapcsolatok?- A műtárgyak vándorolnak a különböző országok között, de igazából egy francia műkincs­nek Franciaországban teljese­dik ki a valódi értéke, egy magyar festőnek idehaza van a legmagasabb ázsiója. Most így, az uniós bejutás előtt valahogy mindenki éli a maga világát, nem pályázik a másik sikerére. A műtárgy- és az ingatlankeres­kedelemben menetelés tapasz­talható az unió felé, majd csak fellendül ez a vonal újra. Kül­földön jártam, s egy magyarul nem is beszélő, ismeretlen régi­ségkereskedő­höz léptem be. A vállamra csa­pott, a neve­men szólított. Hát az jólesett! Egyébként Magyarorszá­gon is egyre többen ér­deklődnek a műkincsek után, a mű­vészetek iránti szen­vedélyből. Vannak még az új­gazdagok, no és a befektetők. Nagyon sok műtárgy, fest­mény, bútor áramlott ki koráb­ban olcsón külföldre, s a nyolc­vanas évek végétől emelkedett úgy az értékük, hogy itthon maradtak, „visszafolytak”. Ilyenek a huszadik századi ma­gyar festők, Vaszary, Mun­kácsy, Szőnyi. A legmoderneb­beket még nem viszik annyira.- Mi volt az a százhúsz­milliós rekord, amely az ön jóvoltából kalapács alá ke­rült?

Next

/
Oldalképek
Tartalom