Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-27 / 144. szám

10. oldal - Új Dunántúli Naplő KULTÚRA 2000. Május 27., szombat H|| MŰVELŐDÉS * Szabad utak a képzeletnek Egy szobrászt többnyire mokány külsejű, kissé morcos kö­zépkorú férfinak képzelünk el, az átlagosnál hosszabb haj­jal, napszemüveggel, esetleg egy hanyagul hátravetett piros sállal. Pedig egy szobrász lehet középmagas, szőke, kama- szos kinézetű, harminc körüli fiatalember is. Mint Miklya Gábor (képünkön) például, akivel persze, nem a külsejé­ről, hanem most kiállított munkáiról beszélgetünk. A békéscsabai születésű fiatal képzőművész mára egészen pécsi lett, itt él és dolgozik, és itt végez­te el 1990-től a Janus Pannonius Tudományegyetemen a rajz-vizu­ális nevelés szakot, majd a kő­szobrász mesteriskolát. A legtöb­bet ott és a különböző szimpóziu­mokon tanulta, többek között az ausztriai Lindabrunnban. Csopor­tos kiállítása már volt egy tucatnál is több az elmúlt öt évben, ám önállóan most láthatók először al­kotásai Pécsett, a Pécsváradi út 2/2-ben. Jó dolgom van, hogy maga a művész tart tárlatvezetést, ez mindig ritka élmény, szobrászok­nál különösen, mert hát Miklya Gábor is azok közé tartozik, akik nem akarják mindenáron megma­gyarázni a munkáikat.- Gyakran törekszem arra - ál­lítja -, hogy aki nézi, továbbgon­dolhassa a látványt, kiegészíthes­se a saját tapasztalatai, érzelmei alapján. Nyílt utakat szeretnék hagyni a befogadónak, ezért a tö­redékesség, a befejezetlennek ha­tó felületek. Mindig más ihleti meg, egy gondolat, egy kompozíció víziója, és sokszor megtörténik, hogy ma­ga a kő készteti rá, hogy új és új kérdéseket tegyen fel vele kapcso­latban. Nem ragaszkodik ugyan­ahhoz az anyaghoz, jöhet a már­vány, a mészkő, a gránit is, ám a terveiben már ott szerepel az iz­galmas próbálkozás: a fa vagy a fém kővel való kombinálása. Hogy egy-egy problémakört alaposan átgondol, arra mostani tárlatán is találunk bizonyítékot. Több munkában dolgozza fel a kapu, az átjáró motívumát, amely pála egyfajta misztikus bejárat egy nagyobb egységen belüli is­meretlen térbe. Az út mintha egy beavatási rítus volna, amelynek révén az utazó megnyithatja a tit­kok kapuját, bár nem tudni pon­tosan, odabent szentélyre vagy borzongató űrre bukkan-e. Némely darab iróniát hordoz, és talán véleményt is, mint a Tör­vényoszlop például. Az ember­magasságú oszlop egy része moz­gatható, mutatva, hogy ma már a törvények sincsenek kőbe vésve, kinek milyen olvasat tetszik, azt forgatja ki. Aztán vannak olyan fantáziát megmozgató kisplasztikák is, mint a Hajó, amely mintha messzi földekre hívná a nézőt, egy nagy­szabású kalandba; vagy a Rajz, amelyről egy távol-keleti pagoda éppúgy eszünkbe juthat, mint egy különös oltár, ahonnan kavicsok­kal üzennek az is­teneknek egy el­tűnt vallás hívei. A legkedvesebbnek mégis az az an­gyalszobor tűnik, amely már magántulajdonban van: a szobrász januárban szüle­tett első gyermeke, Hanna örömé­re kapta meg az orvos. „Angyal­csere történt”, mondja beszélge­tőtársam. Miklya Gábor munkáin a felszí­nek változatos sokasága gyönyör­ködtet.- A különböző felület olyan, mint a beszédben a hangsúly ­magyarázza. - Kontrasztot te­remthet, vagy jobban kiemelhet valamit, azonfelül érezni engedi, hogyan készült a mű. Kicsit olyan ez, mint valami személyes jel, kézjegy. Ezt az „ujjlenyomatot” még biztosan látjuk, mert úgy tűnik, Miklya Gábort még sokáig érde­kelni fogja a három dimenzió. , ____________________________________HODNIK I.GY. Kö zművelődés, klasszikusan „Az emberek kívánságaira oda kell egy kicsit figyelni” A gyermeket váró szülők szinte kivétel nélkül fölte­szik a kérdést önmaguknak vagy a szőkébb környeze­tüknek. A társadalomban élő ember kezdettől fogva hitte, vallotta, amit a Római Birodalomban latinul így fogalmaztak meg: Nomen est omen, azaz a név sor, végzet, intő, figyelmeztető jel, amely befolyásolja vise­lőjének életét, boldogulását. Ez a megállapítás elsősorban a személynevekre vonatkozik. Az emberek által viselt nevek a nyelv­tanból ismert tulajdonnevek egy csoportja, osztálya a helynevek (ismertebb megjelöléssel: földraj­zi nevek), az államevek, csillag- és csillagzatnevek, intézménynevek, könyv-, újság- és folyóiratcímek, művészeti alkotások neve mellett. A tulajdon előtag azt jelzi, hogy egyedi, viselőjének kizárólagos sajátja, emberek esetében szemé­lyiségjegy, amely minden más va­lakitől megkülönbözteti őket. A nyelvtan úgy mondja, hogy egye­di fogalom nyelvi jele, és megkü­lönbözteti az általános fogalom je­létől, az ún. köznévtől (Móricz Zsigmond - Babits Mihály). Az egyediség mellett benne rejlik mindegyikben az általános is (író­költő; Pécs-város, Mecsek-hegy- ség). A tulajdonnév fajtái közül első helyen a személyneveket szokás említeni. Ezek is tovább tagolód­nak: család és/vagy vezetékne­vekre és kereszt- vagy utónevek­re. A kettős elnevezésük azt jelzi, hogy a történelem folyamán ki­alakult személynevek általában kételeműek (vezeték-utónév). Sorrendjük a magyar nyelv jel­lemző sajátsága a körülöttünk élő más nyelvű népek névrend­szerével ellentétben. A magyar utónév pl. a németnek éppen a fordítottja (Vorname: Thomas Mann, Victor Hugo). A személynevek első tagját (család- vagy vezetéknév) általá­ban örököljük, a kereszt- vagy utó­név viszont tetszés szerint választ­ható (ha nem is az újszülött, de a szülők által). Ahol választék van, ott nagyobb a lehetősége a válasz­tásnak. Valóságos társadalmi igényt elégített ki a csaknem har­minc évvel ezelőtt 1971-ben meg­jelent Magyar utónévkönyv Ladó János munkájaként. 30 év hosszú idő - még a névdivatban is. Ezért igen hasznos és érdekes könyv­ként üdvözölhetjük a korábbi szerző (Ladó János) és Bíró Ágnes azonos című kiadványát, amely amannak kibővített változata. A választható és anyakönyvezhető nevek felsorolásán kívül statiszti­kai adatokkal arról is tájékoztat, hogyan oszlik meg egyes nevek el­terjedtsége, azaz, hogy a névgya­koriság milyen képet mutat a mai Magyarországon. Csupán egy-két adat ezek közül. Az A-val kezdődő férfinevek közül még mindig gya­kori az András, Attila. Mellettük régi magyar, kevésbé ismert neve­ket találunk: Aba, Ardó, Atád. A bibliai nevek közül az Ádám és az Áron lett a divatos. Az első tíz női név: Alexandra, Vivien, Viktória, Dóra, Nikolett, Fanni, Eszter, Barbara, Anna, Klaudia. Úgy tűnik, hogy a női nevek közül a hagyományosak háttérbe szorultak. A Mária az 53., az Erzsébet a 71. helyen áll. Sok az angol és francia eredetű név, mint a Dzsenet, Dzsenifer, Dzsenna, Dzsesszika, Zsaklin stb. - magyaros helyesírással. Rónai Béla Kislányként nehéz sorsú székely pa­rasztgyerekekkel együtt rúgta a nyarak porát Hidason, de már színházasait játszott. Édesanyjától a német, édesap­jától a lengyel nyelvet örökölte. Pécsváradon nem képzelhető el köz- művelődés Dretzky Katalin nélkül. Ahhoz a klasszikus népművelő generációhoz tartozik, amelynek még a hatvanas évek vé­gén kellett a sarkára állnia, hogy a közműve­lődés épülő házaiba szellemet leheljen. Dombóváron Balipap Ferenc nyitott háza, vagy az életét a szívinfarktusig égető balástyai Kis István, és sok-sok „ébren álmo­dó” fiatal időszaka ez. Dretzky Katalin a nép­művelőnek is kivételes szobrászművész, Kí­gyós Sándor mellett kezdi a pályáját a pécs­váradi Fülep Lajos Művelődési Központban. A lapos tetejű szürke „kultúr” nem túl biza­lomgerjesztő a szép fekvésű, 4100 lakosú vá­roska központjában. De nyüzsgő előtere, az iroda asztalán cserélődő akták, meghívók és a foglalkozásokat órarendbe szedő tacepaók a falon arról árulkodnak, hogy a külcsín megtévesztő. Az eltelt évtizedek felidézése, bármilyen sűrűek is voltak azok, az emlékezés derűjé­vel, Katalin mosolyával teljesek. Vajon nem a sors rendelte-e, hogy népművelő legyen? És éppen itt, ahol már nem fémek el szakkörök a házban, és mindenki a keresztnevén szólítja?- Talán még ötéves se voltam, de mindig szerveztem valamit már Hidason is. Ott jár­tam általános iskolába, székely gyerekekkel, akik szépen beszéltek - mezítlábasán jártak. És ott volt a sváb közösség is. Édesapám há­borús lengyel katonamenekült volt, anyai ágon évszázadok óta Magyarországon élő sváb család vagyunk. Valamennyiünknek két hazát adott a sors. Nagyapámnak Kisdoro- gon volt mintagazdasága, 1949-ben ő is ku- láklistára kerül, halálra ítélik, Nagy Imrének - az amnesztiának - köszönheti a megmene­külését. Pedig aktívan vesz részt a „Hűség­gel a hazáérf’-mozgalomban. Dédapám meg Kossuthot, Görgeyt éljenzi. A fiatal lányt nem kellett biztatni, hogy Stefi néninek, azaz Bognóczky Józsefnének, a falu mindenesének a segítségére legyen a hidasi könyvtárban. Ő és a már elhunyt Ma­jor Mátyás indította el a pályán.- 1964-ben kerültem a pécsváradi könyv­tárba, ahol már „nagyon lehetett nyüzsögni”. Akkor épült fel a ház, Pécsvárad járási köz­pont, földhivatallal, járásbírósággal - har­minc település tartozott ide. Amikor meg­szűnt a járás, Kozármislenyben az új műve­lődési házba kerülve nagyon megrémültem, hogy egy kukoricatábla közepébe csöppe­nek. Ott is a könyvtárba ka­paszkodtam. De megalakult az ifjú­sági klub ott is, el­vittem őket autó­stoppal Lengyelor­szágba... 1969-ben hív vissza Pécsváradra Kí­gyós Sándor. Ak­kor már megszer­vezte a honismere­ti munkát, művé­szeti csoportok alakultak, indult az ismeretterjesztő mozgalom. A kor­szerű népművelői módszert az ő gár­dája honosította meg. Mindenki jár­ta a falvakat, Sa­nyi is kismotorra ült. Akkor született a legen­dás pinceklub, fiatalokból. Aztán 1972-73- ban szinte mindenki megházasodott, de any- nyira erős volt a kötődés, hogy ma már a gyerekek találkoznak, biztatják a szülőket, jöjjenek össze, bulizzanak úgy, mint régen. Amikor sokan kismamák lettünk, klubot ala­kítottunk, 1981-ben jön létre a várbaráti kör - már 360 tagja van.- Ekkora településen személyre szabottan lehet dolgozni, mindig vannak „súgó” embe­rek, igények, csak figyelni kell. Lehet, hogy szerencsém van, de segítettek a községveze­tők is. Sehol, soha nem kérték, hogy a pártba is belépjek. A pénzügyi feltételek mindig ke­mények voltak, és ha dúltak is csaták, a mű­ködést biztosították. Zsáli János polgármes­ter is partnerünk, pedig ez a kicsi város a sok intézmény -zeneiskola, gondozási köz­pont, gimnázium és a művelődési ház - fenntartásával már eddig is túlvállalta magát. De ha létrehozunk valamit, utólag is meg­kapjuk rá a pénzt. Három szakalkalmazott, két technikus, és mióta a sportcsarnok is ide tartozik, három takarító az összlétszám. Visszajár Töttős Sándor, a zengővárkonyi táncegyüttes veze­tője is. Nagyszerű éveket töltöttünk együtt Kovács Zitá­val, aki az idősek gondozási köz­pontjához pártolt át - azt vezeti. A régi író-olvasó ta­lálkozók nem jön­nek vissza, a fiata­loknak nem tudjuk megvenni a zene­karokat sem, mint annak idején. Fél- milliósak-milliósak a gázsik. A ház felújítására is milli­ók kellenének. Amikor kérde­zem, honnan ben­ne az energia, a de­rű, a három gyere­ket nevelő édesanya optimizmusát, a bányába kényszerült katonatiszt apát említi, aki estén­ként Sienkiewicz műveiből olvasott fel nekik. Nem aprított sokat a tejbe élete során soha, és már a kezdetektől tudott-tudtak a Katyn-i vé­rengzésről és sok mindenről, így nem lehettek hamis álmaik sem. A munkából sem fogy ki soha. Tervezik, hogy a régi gyógyszertárba költözik majd a helytörténeti anyag - most pályáznak pénzre a szaktárcánál, és a város ad állandó helyet az elhunyt neves szobrász- művész, Samu Géza életművének is ősztől. Gőzerővel készülnek az augusztusban tetőző millenmtimi ünnepekre is. B. R. Pécsváradon személyre szabottan lehet dolgozni fotós m. a. Az orvos könyve „Az Isten, akiben hiszel, elpusztíthat akkor is, ha nem létezik. ” Az eretnekséggel felérő mondat dr. Bitó László orvos Ábrahám és Izsák című könyvéből való. Dr. Bitó László magyar or- ti bemutatóján Koltai Já- vos, agy- és szemkutató, a nos színművész beszélt zöldhályog megelőzését erről, szolgáló, világsikert aratott orvosság feltalá­lója. (A New York Ti­mes áprilisban közölt vele interjút.) Mellesleg író: Biblia-ciklusának második könyve, az Izsák tanítása a napok­ban jelent meg az Argu­mentum Kiadónál. Első könyvét, az Ábrahám és Izsák című regényt Budapesten, a Madách stúdióban színre viszik, a könyv e heti budapes­A könyvbemutatót nagy érdeklődés kísérte, hiszen az első regény nagy sikert ért el itthon is, külföldön is, német, spanyol, orosz, szlovák fordításáról tár­gyalnak. Bitó László jelen­leg a Columbia egyetem professzora. Amikor átvet­te tudományos szakágaza­ta legmagasabb díját, a Proctor-medált, bejelentet­te: befejezi kutatói munká­ját, és csak az irodalomnak szenteli életét. A kiadó irodalomkritikai és recenziópályázatot hir­det Bitó László könyvére - elsősorban egyetemi hall­gatóknak. TANÉVZÁRÓ TÁRLAT. Pécsett, az ANK-ban működő Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskola növendékeinek kiállítását lát­hatják az érdeklődők a Civil Közösségek Házában, a Szent István téren. A június közepéig nyitva tartó tárlatot Huszár Zol- tán, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója nyitotta meg. ’______________________________________fotó: müller andrea Mi legyen a neve? Magyarul - magyarán

Next

/
Oldalképek
Tartalom