Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-04 / 121. szám

2000. MÁJUS 4., CSÜTÖRTÖK B ARANYA I TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Tablóverseny - másképp Interneten is szavazhatnak olvasóink Szerkesztőségünk ebben az év­ben is meghirdeti az idén végzett középiskolások tablóversenyét. Idén három kategóriát hirdetünk meg, minden témában egy-egy díjjal. Külön nevezhetnek a pécsi és a baranyai középiskolák, s kü­lön kategóriát jelentenek azok, akik elektronikus levélben is be­küldik tablójuk képét. A hagyományos módszerrel, azaz levélben jelentkező pécsi és baranyai középiskoláknak a vég­ső határidő június 2-a, péntek. Az osztályok tablójáról egy A3-as vagy A4-es, lehetőleg színes má­solatot kérünk, esetleg néhány kí­sérő mondattal, amely bemutatja, miért erre a formára esett a végző­sök választása. A szakemberek­ből álló zsűri június 5-én értékel. Címünk: Dunántúli Napló - Tab­lóverseny, Pécs, Pf. 134. 7601. Te­lefonszám, ahol a részletekről ér­deklődni lehet: (72) 505-000. A nyakasz@dunantulinaplo .hu e-mail-címre érkező tablók képeit lapunk internetes honlap­jára helyezzük, a galéria hétfőtől megtalálható lesz a www.dunan- tulinaplo.hu oldalon. A szavazást olvasóinkra bízzuk, ezen a címen lehet voksolni, melyik osztály­kép tetszett a legjobban. A három kategória győztesei egységesen 20-20 ezer forint juta­lomban részesülnek. A díjakat a Széchenyi téren rendezendő Napló Napon adjuk át, június 10-én. NYAKA SZABOLCS Ha lenne színházterem Szigetvár A Vigadót üzemeltető társa­ság sorra kapja az ajánlato­kat a színházaktól: öröm­mel fellépnének náluk, ha kész lenne a színházterem.- A nagyon jó akusztikájú szín­házterem a színpad ledeszkázá- sával, mobil székek beállítá- sával, korlátok felszerelésével 'pezsgő kulturá­lis élet helyszí­ne lehetne. Eh­hez elég lenne 10-15 millió fo­rint - mondja Bódis Gábor, a Nyíregyházi Mandala Dalszínház ügyvezetője (képünkön). Az 1991-ben alakult, Déryné nyomdokain járó, tehát utazó dalszínház főleg magyar rock­operákkal és musicalekkel (Ist­ván a király, Lúdas Matyi, Kőmű­ves Kelemen stb.) járja hazánkat és a szomszédos országokat, évente 200-250 előadást tartanak 120-130 ezer néző előtt. Szigetvá­ron is szívesen megvetették vol­na a lábukat. Bódis Gábor szerint a Vigadó színháztermének üzem­be helyezéséért akciót lehetne in­dítani, a polgárok és a vállalko­zók is jelképesen vehetnének maguknak széket, akár a fővárosi Madách Színházban. Pamuki István, a Vigadót üze­meltető társaság vezetője is állítja, hiába is kereste fel őket ajánlattal a Pécsi Horvát Színház, a kapos­vári társulat, a Mandala és a siófo­kiak is komplett operett- és musi­cal gála ajánlattal, úgy, hogy a mű­sorukat idegenforgalmi irodáknak eladva, a város és térsége látoga­tottságát is fellendítenék, a Viga­dóban a színházterem nem ké­szült el. B. M. L. Megújul a tábor Szentlőrinc-Szigetvár Megkezdték a térség 67 te­lepülésének tulajdonában lévő balatonmáriai gyer­mektábor felújítását és bő­vítését. Harminc éve még úttörőtábor­ként nyitotta meg kapuit a régió | általános iskolásainak nyári para­dicsoma a tanácsok hozzájárulá­sával és anyagi támogatásával. A romantikus sátrak azóta eltűn­tek, maradt a központi épület, benne a lakószobákkal és a ké­nyelemmel, a nyári romantiká­val, na meg az emlékezetes prog­ramokkal. A rendszerváltást kö­vetően lényegében csak annyi változott, hogy a szigetvári térség 46 és a szentlőrinci régió 21 ön- kormányzata továbbra is ragasz­kodott a tulajdonrészéhez, tehát a közösen működtetett gyermek- táborhoz. Tovább már nem odázható az épület teljes tetőcseréje, és belső bővítése. A szükséges 1,1 millió forintot összeadták az önkor­mányzatok, így a munkák meg­kezdődtek - tudtuk meg Bognár József szentlászlói polgármester­től. A június 19-én kezdődő első, 7 napos turnusban a tavalyinál már 10 gyerekkel több vehet részt a táborozásban. Az augusz­tus 27-én záruló szezonban tíz turnusban 70, összesen tehát 700 gyerek élvezheti a Balatont. Idén először fogadnak a balatonmáriai táborban a vendéglátó települé­sek a velük testvérközségi kap­csolatot ápoló erdélyi községek­ből is gyerekeket. B. MURÁNYI L Gyomirtó a kiskertekben A szövetkezet hajlandó fizetni a károsultaknak Kérik József kertjében is nagy a kár fotó: tóth l. Pécs-Pogány Egy rosszul sikerült gyomirtó-permete­zés nyomán tizenöt-húsz pogányi kis­kerttulajdonos mondhatott búcsút részben vagy egészében idei termésé­nek. A szakértők szerint hatvan napig semmiképpen sem fogyaszthatóak a vegyszerrel mérgezett növények. A vét­kes cég vezetője elismerte felelősségét, kártalanítást és nagyobb odafigyelést ígér a tulajdonosoknak. Ettől függetle­nül a jövőben sem zárhatóak ki a ha­sonló esetek. A Pécs-reménypusztai Részvénytársaság terü­letén még április tizenhatodikán végeztek földi gépes gyomirtó-permetezést a cég szakembe­rei, csakhogy a vegyszert az éppen rossz irányból és a kelleténél lényegesen erősebben fújó szél átsodorta az rt. területéről a néhány méterrel arrébb fekvő kiskertekbe. Az eset nyomán a fejlődésben lévő növények - így többek kö­zött a saláta, a cukorborsó, az eper, valamint a cseresz­nye- és meggyfák - levelem fehér foltok jelentek meg, és azok eredeti formájukhoz képest el is deformálódtak. A történtek persze felhá­borították a kiskertek gazdá­it, akik közül többen is megélhetésüket egészítik ki a parcellákon megtermelt növényekkel. Szerdán reggel az összes érintett bevonásával helyszíni bejárást tartottak.- Korábban is volt a mostanihoz hasonló eset, tudomásom szerint három alkalommal - jelentette ki Ostermayer Péter, az egyik tulajdo­nos. - A permetezést megelőzően nem kap­tunk semmiféle értesítést, így akár az is előfor­dulhatott volna, hogy kisgyere­kek is tartózkodnak a szabad­ban. A kártérítéssel egyáltalán nincs megoldva, illetve lezárva a probléma, mi arra szeretnénk biztosítékot kapni, hogy a jövő­ben ne fordulhasson elő hasonló. Vagy vigyázzanak jobban a szak­emberek, vagy pedig hagyjanak egy biztonságos védősávot a kis­kerteket az rt. földjeitől elválasz­tó alig másfél méteres út mentén.- Belterületen valóban előfor­dult korábban is probléma - mondta dr. Görcsös Judit pogányi körjegyző (képünkön). - Arra nem emlékszem, hogy ekkora te­rületet érintett volna. Vonatkozó jogszabályok híján az önkor­mányzatnak nincs hatásköre, így nem is intézkedhetünk az ügyben. A Baranya Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás szakemberei szerint a permetezőknek nem kell a műveletről írásban értesíteni a szomszédos kertek tulajdonosait, vagyis emiatt nem marasztalható el az rt.- A földi gépi permetezés során a szél mi­att elsodródás történt, ennek következtében a növények fajoktól és fajtáktól függően kü­lönböző mértékben károsodtak - mondta Új­vári Botond növényegészségügyi felügyelő. - A szer levéldeformitást okozott, és fehér fol­tok is megjelentek. A növényvédő szer mé­reg, amelynek használata után nem szokták korlátozni a várakozási időt, mivel az nem kerülhet a kezelt területeken kívülre. A növényegészségügyi hatóság szakembe­rei egyelőre nem kívántak arról nyilatkozni, hogy indítanak-e szabálysértési eljárást az ügy­ben. Dr. HerkeMattld, az ÁNTSZ helyszínen je­len lévő tisztiorvosa úgy tájékoztatta a Dunán­túli Naplót, hogy a permetezőszerrel érintke­zésbe került növények fogyasztása nem java­solt. Miután kiderült, hogy a malőr tényét valójá­ban senki sem vitatja, az addig kissé indulatos kiskerttulajdonosok is nyugodtabban járták be a szakértőkkel birtokaikat, azt próbálván számba venni, hogy valójában mekkora az okozott kár nagysága.- Nem marad rendezetlen egyetlen számla sem - jelentette ki Kiss Gyula, a Pécs-remény­pusztai Rt. vezetője. - A károk felmérése szak­értők bevonásával folyamatban van, törek­szünk a megegyezésre, nem szeretnénk, ha bí­róságra kerülne az ügy. Az rt. földjeit sok he­lyen szegélyezik kiskertek, s a permetezéssel nem lehet mindig kivárni az optimális szél­irányt, de a jövőben igyekszünk még jobban odafigyelni. Nem számítok arra, hogy a történ­tek miatt szabálysértési eljárás indul a rész- vénytársasággal szemben. _______máté b. FK gP: ki kicsoda? Az FKgP április 29-re összehívott országos nagygyűlését párt- alkotmány-ellenesnek tartja az egyik pécsi helyi szervezet. 28-án este kiadott nyilatkozatuk szerint jogsértő a rendez­vény, ezért ellene óvást nyújtanak be, határozatait nem isme­rik el. Az indok: nem kaptak meghívást a nagygyűlésre. PÉCS A kisgazda belső csatározások legújabb fejezete a párt berkein belül túl sok vizet nem zavart. Az előzmények és a jelen azonban áttekinthetetlennek tűnik. Az FKgP Baranya megyei szervezeté­nél sem tudják például, hogy a nyilatkozatot aláíró „Az 1989-ben alakult Pécs Város Helyi Szerve­zete” legitim-e, elnöke egyáltalán tagja-e a pártnak. A nyilatkozatot aláíró Bíró Béláné az egyik pécsi választókerületben 1998-ban még az FKgP-jelölt ellenlábasaként, függetlenként indult. A megyei szervezetben úgy tudják, ezt kö­vetően lépett be az egyik alap­szervezetbe, amely - közel fél éve, ami egyébként egybeesik né­hány ismert pécsi kisgazdapárttal való kényszerszakításával is - el­nökévé választotta. Pécsett több alapszervezet van, de a város helyi szervezeteit alko­tó politikai irányító testületek kö­zül a Bíróné által vezetett nem tagja a városi szervezetnek. A szombati országos nagygyűlésre a másik három alapszervezet képviselője, illetve a pécsi elnök (Nagy Imre) kapott meghívást, s ott is voltak a rendezvényen. Dr. Ács Imre megyei elnök is­meri a pénteken kiadott nyilatko­zatot. A megyei szervezet eddig nem lépett fel a Bíróné által veze­tettél szemben. Hogy hol és mi­lyen formában óhajt óvást benyúj­tani az 1989-ben alakult szervezet, az elnök elképzelni sem tudja. Il­letve azt igen, hogy polgári pert in­dítanak az FKgP ellen, de ennek a párt nyugodtan áll elébe. Hozzá kell tenni, hogy a Bíróné vezette szervezet - a me­gye álláspontja szerint - nem ta­gozódott be az FKgP-be. A kisgaz­dáknál ilyen esetben a már ismert gyakorlat szerint ki is lehetne őket zárni a pártból. Az országos központban azonban nem tudták megmondani, hogy Bíró Béláné jelenleg tagja-e még az FKgP-nek.- Ez legyen az ő gondjuk - tromfol Bíró Béláné. A kizárásra maga Bíróné is gondol, bár - állítja - rendszere­sen fizeti a tagdíjat és érvényes párttagsági igazolványa van. Arra a kérdésre, hogy az 1989-ben ala­kult helyi szervezet összefogja-e a többi pécsi alapszervezetet, nem kaptunk tőle egyértelmű vá­laszt. A szerveződést legitimnek tartja, ezért pártalkotmány-elle- nesnek azt, hogy a nagygyűlésre nem kapott meghívót. Az igazsághoz tartozik azon­ban, hogy az 1989-es alapítású kisgazdaszervezetben jó néhány olyan tag van, akiket a Torgyán- érában már korábban kizártak az FKgP-ből, vagy maga döntött úgy, hogy nem áll a Torgyánt támoga­tók sorába. Közöttük volt bara- nyai elnökök is.____________m.a. Hírcsatorna A ZÓKI KULTÚRA. A települé­sen két éven át látogatható ré­gészeti kiállítás nyílott a hét vé­gén dr. Ecsedy István rendezé­sében. A helyi anyag az őskor késő rézkori népességének éle­tét mutatja be. Ezt a kort zóki kultúra néven említi a szakiro­dalom. Az önkormányzat terve­zi, hogy egy állandó helytörté­neti tárlatot alakítanak ki. (cs) A PETŐFI RÁDIÓ A TISZAI ÁRRÓL. A szerkesztőség Ártér címmel új műsort indít, amely­ben ártér-árvízi segítségközvetí­tő szolgálat működik. Közzéte­szik a bajba jutottak kéréseit és a nekik szánt felajánlásokat. Tel.: 06-1-328-8666. Az inter­net-cím: petofi @iroda.radio.hu és www.petofi.radio.hu. (cs) A PÉCSI HÁROMSZÍNŰ OR­GONA. A Cseralja utca 7. szám alatti épület előtt, a köztéri ré­szen olyan nem épp fiatal orgo­nafa áll, amely most három vi­rágszínben pompázik. A gazda úgy szemezte a növényt, hogy egyszerre nyílnak a fehér, a lila és a rózsaszín fürtök. (cs) Közel Ázsiához Pécs Ázsia-napokat rendeznek ezekben a napokban a Pé­csi Tudományegyetemen. Az egy éve létrejött Ázsia Köz­pontjának is szóló megtisztelte­tésként tegnap Ázsia-napok nyíltak a Pécsi Tudományegye­temen, amelyen dr. Tóth József rektor Lakshmi Purit, az Indiai Köztársaság nagykövetét és Liu Wenqinget, a Kínai Népköztár­saság Nagykövetségének kultu­rális tanácsosát is köszönthette. A ma záruló konferencia első napján az előadások Európa, s elsők közt Magyarország felé forduló, megújult Ázsia politiká­jával valamint kapcsolatainkkal foglalkoztak, bizonyítván mé­lyen gyökerező múltunkat a ke­leti kontinensen. A konferencia egyik színfoltjaként Indiát, Kí­nát és Indonéziát bemutató fotó- kiállítás nyílt a PTE aulájában Lakshmi Puri bevezető szavai­val. A nagykövet és a kínai nagy- követség főtanácsosa is ecsetelte hazánk és kontinensnyi orszá­guk kapcsolatát, az együttmű­ködés huszonegyedik századi lehetőségeit, kiemelve a PTE Ázsia Központjának jelentősé­gét is. Ma a konferencia dia- és vi­deofilmekkel illusztrált élmény- beszámolókkal folytatódik Ke- resztül-kasul Ázsiában címmel. Dr. Wilhelm Zoltán adjunktus, a központ igazgatóhelyettese a pécsiek Himalája-expedíciójáról tart előadást, többek közt pécsi egyetemi hallgatók beszélnek tapasztalataikról, Indiában, Iránban, Tibetben és a Fülöp- szigeteken kalauzolva az érdek­lődőket. B. R. BARANYÁBAN ESŐÉRT szomjaznak a növények. Sok helyen kókadozik például a bo­dza, a csalán vagy a nadálytő, mert rég hullott kiadós csapa­dék. Érdekes, hpgy a fűzek ned- veznek. Gyökereik ugyanis hir­telen sok talajvizet dolgoztak fel és a felesleget kipréselik a fahéjon át. (cs) PISKÓ JELKÉPEI. Az önkor­mányzat elkészíttette a zászlót, amelynek kék és fehér mezőjé­ben tölgyfa, eke és hal látszik. A szimbólumok az egykori he­lyi mesterségeket jelképezik. A község vezetősége a későbbiek­ben címert, valamint pecsétet terveztet egy levéltárossal, (cs) VÁSÁROSDOMBÓN EGY SÁSDI KHT. segítségével öt tartósan munkanélküli sze­mély jutott álláshoz. Segítsé­gükkel az önkormányzat rend­be hozza a három kilométeres árokrendszert. ________________________(«I i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom