Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-18 / 135. szám
2. oldal - Uj Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Május 18., csütörtök Nyolcvanéves a Szentatya A pápai életmű beteljesülni látszik a harmadik évezred küszöbén Kaszjanov programbeszéde Az új orosz kormányfő célja: az áldatlan állapotok felszámolása nap ünnepi vacsorával zárul, majd a pápa visz- szavonul lakosztályába. Szerte a világon megemlékeznek II. János Pál 80. születésnapjáról és életútjáról. Az 1920. május 18-án született Karol JozefWojtyla pápaságához mozgalmas út vezetett.' Apja halála után kétkezi munkásként kereste kenyerét, a német megszállás idején vegyi üzemben dolgozott. Krakkóban 1946-ban szentelték pappá, majd a római Angelicumban filozófiát tanult, 1948-ban a krakkói Jagelló egyetemen szerzett teológusi diplomát, s itt tanított 1954-ig. 1963-tól Krakkó érseke, 1967-ben pedig már bíboros. Az egész világ szenzációként fogadta a hírt, hogy 1978 októberében Karol Wojtyla személyében a kereszténység történetében először foglalta el lengyel ember a pápai trónt. Az első időszakban tevékenységének fő vonása volt, hogy fellépett a kommunista rendszerek ellen, de hasonló erővel támadta a kapitalizmus „önzésen” alapuló értékrendjét is. Igyekezett feloldani az Észak-Dél ellentétet is. A berlini fal leomlása fontos fordulópont. Mihail Gorbacsov már 1989-ben hivatalos látogatást tett a Szentatyánál, a következő évben pedig a Vatikán diplomáciai kapcsolatot létesített az egykori szovjet tömb országaival, a később hamarosan felbomló Szovjetunióval épp úgy, mint Magyarországgal, Csehszlovákiával és Romániával. Magyarországra 1991-ben és 1996- ban látogatott el az egyházfő. A mindenkori pápa szellemi örökségét elsősorban az általa kiadott enciklikák őrzik, s II. János Pál ebben is termékenynek bizonyult. Tizenkilenc enciklikát alkotott, s mindegyik fontos, az egész emberiséget érintő kérdésekre irányítja a figyelmet. A pápai életmű beteljesülni látszik most, amikor az emberiség elérkezett a harmadik évezred küszöbére. Megtörtént a nagy „mea culpa” is, a katolikus egyház múltbeli bűnei miatti bocsánatkérés. Az ezredforduló küszöbére egy testileg megtört és beteg, ám lelkiekben erős, karizmatikus pápa vezette el az egyházat. A lőfegyver okozta sebesülést annak idején csodával határos módon élte túl. 1992-ben daganatot távolítottak el a gyomrából, két évvel később combnyaktörést szenvedett, majd vakbélműtéten esett át, Parkinson-kórja pedig egyesek szerint mindinkább elhatalmasodik rajta. Mindez azonban nem akadályozza II. János Pált - akit sokan már most, életében szentként tisztelnek -, hogy töretlenül végezze mindennapi misszióját. Vatikánváros Május 18. éppúgy zsúfolt munkanapként indul a Szentatya számára mint a többi, ám a születésnapi program mégis különleges. Délelőtt a szokásos reggeli imával, reggelizéssel, ügyintézéssel telik az idő, majd 10 órakor kezdődik a Szent Péter-bazilika előtti téren - mintegy háromezer meghívott jelenlétében - a születésnapi mise. Déli egy óra körül tartják meg a Vatikánban háromszáz püspök és bíboros társaságában az ünnepi ebédet. A hírek szerint az étlapról nem hiányzik majd a pizza (a pápa kedvence), s természetesen egy nagy fehér torta sem. Este hatkor a londoni szimfonikusok zenekara ad hangversenyt James Levine vezényletével. A Ma tölti be 80. életévét a katolikus egyházfő. II. János Pál, aki 1978 óta látja el hivatalát, hosszú működése alatt többet utazott a világban, mint bármelyik elődje, s mindegyiküknél többet tett a különféle felekezetűek megbékéléséért. II. János Pál szíve a gyermekeké fotó, feb/reuters Baljós árnyak Szerbiában. Aggódunk a független, demokratikus sajtó elnémítása miatt A magyar Külügyminisztérium a leghatározottabban elítéli a belgrádi hatalomnak a demokratikus elvekkel és az európai értékekkel ellentétes, aggasztó mértékben sokasodó és erősödő erőszakos fellépését a szerbiai demokratikus erőkkel és a független médiával szemben, amelyek baljós árnyakat vetnek a szerbiai belső helyzet jövőjére. Budapest - Belgrad Horváth Gábor külügyi szóvivő azzal kapcsolatban ismertette a magyar diplomácia álláspontját, hogy szerdára virradó éjjel a rendőrség a jugoszláv fővárosban megszállta és elfoglalta a Stúdió B és a B-292 független rádióadók székházát, berendezéseiket lefoglalta, s így hallgatásra kény- szeritette a szabad szerbiai sajtó meghatározó intézményeit. A hivatalos belgrádi megnyilatkozások a lépéseket Bosko Perosevics vajdasági kormányfő gyilkosainak felelősségre vonásával hozzák összefüggésbe. A vezető szerb ellenzéki pártok általános polgári engedetlenségi mozgalomra hívtak fel szerdán a szerb kormány lépése nyomán. Belgrádban megtartott rendkívüli tanácskozásuk után tették közzé felhívásukat, amelyben útlezárásokat, utcai felvonulásokat, munkabeszüntetéseket helyeztek kilátásba. Az ellenzék úgy értékelte, hogy a kormányzati döntések következtében Szerbiában „nyílt diktatúra és rendkívüli helyzet” alakult ki. A tervek szerint csütörtök délutántól tiltakozó megmozdulások kezdődnek a szerbiai városokban. Egyszerű: a előfizetői között áprilisban és májusban kéthetente egy I Bike kerékpárt sorsolunk ki. Fizessen elő, és nyerjen! Gyerekjáték! Mjrerje meg és pattanjon ön vagy gyermeke a nyeregbe! A miénk. ítéletidő tombol Dél-Amerikában Argentína Szükségállapotot léptettek életbe az argentin fővárosban, Buenos Airesben és környékén a tartós ítéletidő miatt. A hatalmas szél és a heves esőzések miatt a tartományban legalább 13 ezer ember volt kénytelen elhagyni otthonát. Az ítéletidő eddig három halálos áldozatot követelt, mindhárom gyermek. Sokan könnyebb sérüléseket szenvedtek. Buenos Aires repülőtere csaknem teljesen megbénult. A főváros polgármestere felszólította a város lakóit, hogy maradjanak otthonaikban. A körzetből több ezer embert kellett kitelepíteni, s számukra teherautókkal viszik a segélyszállítmányokat. A tartományban él az ország 36 milliós lakosságának egyharmada._______________■ Oroszország új miniszterelnöke szerdától Mihail Kaszjanov lett, miután az orosz alsóház nagy szavazattöbbséggel rábólintott a május 7-én beiktatott új államfő, Putyin jelöltjére. Moszkva A 450 tagú alsóházban a 43 éves Kaszjanovot 325 képviselő támogatta, 55-en szavaztak ellene, és 15-en tartózkodtak. Kaszjanovnak két héten belül kell előterjesztenie elképzeléseit a tárcák elosztásáról Vlagyimir Putyin államfőnek. Mihail Kaszjanov a délelőtti vita során kifejtette: az országban a legnagyobb gond a szegénység, a cél a hosszú távú gazdasági stabilitás megteremtése. Az orosz gazdaságban kedvező irányú változások mentek végbe, de áttörésről még nincs szó. A politikus a hosszú távú politikai stabilitást tekinti a legfontosabb feltételnek ahhoz, hogy a gazdaságban megszilárduljanak a mai folyamatok. A társadalom legnagyobb gondjának a szegénységet nevezte. Az orosz lakosság több mint egyharmadának a jövedelme nem éri el a létminimumot, és az egy főre jutó nemzeti jövedelem az elmúlt évtizedben 40 százalékkal csökkent. Válságban vannak az intézmények, a jogrendszer nem működik, az erkölcsi alapelvek megrendültek. Haladéktalanul új, tisztességes alapokra kell helyezni a társadalom és a magán- szektor, az állam és a társadalom viszonyát. Az új orosz kormány programja még nincs kész, a miniszterelnök szerint június elején azonban már a kormányülésen is megvitathatják. Kaszjanov néhány dolgot kiemelt, egyebek közt megismételte, hogy egyszerűsíteni kívánják az adórendszert és csökkenteni a terheket. Mindenekelőtt azért, hogy kedvező légkört alakítsanak ki a befektetések számára. A szociális támogatások rendszerét pedig úgy akarják átalakítani, hogy a valóban szükséget szenvedők részesüljenek belőlük, ma ugyanis számos pótlék a jövedelmi viszonyoktól teljesen függetlenül, állampolgári jogon jár Oroszországban. * Az orosz felsőház is megszavazta szerdán a nukleáris kísérleti robbantások teljes betiltásáról kötött nemzetközi szerződést, így az orosz elnök aláírását követően Oroszország is csatlakozik az atomcsendszerződéshez. A Föderációs Tanács zárt ülésén szavazott a konvencióról, egyes források szerint csaknem egyhangúlag. Előzőleg az alsóház, az Állami Duma már ratifikálta a nemzetközi dokumentumot. Az orosz törvényhozás korábban már ratifikálta az orosz-amerikai START-2 szerződést, amely 3-3,5 ezer robbanótöltetre csökkenti a felek nukleáris arzenálját, s Oroszország most a nukleáris kísérleti robbantások tilalmának elfogadásával leszerelési kérdésekben bizonyos értelemben megelőzte az Egyesült Államokat. E szempontoknak várhatóan Bili Clinton amerikai elnök június eleji moszkvai megbeszélésein is jelentőségük lesz, hiszen az újabb orosz-amerikai csúcs fő kérdése éppen a hadászati stabilitás, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról 1972-ben kötött ABM-szerződés sorsa és a START-3 előkészítése lesz. Oroszországban csaknem 120 ezer elítélt szabadulhat az új amnesztiatörvény értelmében, amelyet szerdán fogadott el első olvasatban az Állami Duma. A közkegyelem kérdései kizárólag az orosz alsóház hatáskörébe tartoznak, amely a tervek szerint a jövő héten második és záró olvasatban is megszavazza az amnesztiát, így az haladéktalanul életbe is léphet. A törvénytervezet az elítéltek több mint tíz százalékának szabadulásával, s így az áldatlan börtönállapotok javításával, a büntetés-végrehajtási intézmények többszörös túlzsúfoltságának csökkentésével is számol. A törvény értelmében azok szabadulhatnak, akik első, s három évnél nem súlyosabb börtönbüntetésüket töltik, az öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt fiatalkorúak, a háborús veteránok, a kisgyermekes családanyák, a 60 évnél idősebb férfiak és az 55 évnél idősebb nők, a leszázalékoltak egy része - amennyiben nem minősített bűncselekményért kerültek rács mögé. Szabadlábra kerülhetnek azok is, akik öt évig terjedő büntetésük legalább felét, tíz évig terjedő büntetésük legalább kétharmadát, illetve 15 évig terjedő szabadságvesztésük legalább háromnegyedét le- töltötték már. Az új orosz közkegyelmet a második világháborúban aratott győzelem 55. évfordulója alkalmából hirdetik meg. ELCOTEQ AZ ELCOTEQ Network elektronikai gyártásra specializálódott multinacionális vállalat, melynek központja Finnországban van. A cég számítógépekhez, telekommunikációs készülékekhez, ipari és fogyasztási elektronikai berendezésekhez gyárt késztermékeket és részelemeket. Az ELCOTEQ Magyarország Kft. az európai elektronikaipar egyik legmodernebb gyára, mely 1998-ban kezdte meg működését Pécsett. Keresünk Raktárvezető munkatársat Elvárásaink: - Felsőfokú logisztikai végzettség- Folyékony angolnyelv-tudás- Minimum 2 éves raktárvezetői gyakorlat- Vezetői gyakorlat Részlegvezető munkatársat Feladatai: - Kb. 200-300 dolgozó irányítása- A termelés hatékonyságának biztosítása- A termék minőségének biztosítása az elvárások alapján Elvárásaink: - Egyetemi vagy főiskolai végzettség- Felhasználói szintű PC-ismeret (Acces, Excel) Hibakereső mérnök munkatársakat Feladatai: - Hibakeresés GSM és vezeték nélküli telefonokon- Tipikus meghibásodások analizálása, standard megoldások kidolgozása Elvárásaink: - Villamosmérnöki diploma (mikroelektronikai vagy híradástechnikai) Előny: - Angolnyelv-tudás Folyamattechnikus munkatársakat Feladatai: - A felületszereléses forrasztási folyamatok hibáinak elhárítása- Pásztázógép karbantartása, pásztázó folyamatok ellenőrzése- Minőségellenőrzés- Az operátorok folyamatos támogatása Elvárásaink. - Technikusi végzettség- Jó elemzőképesség- Rugalmas és kreatív személyiség, aki képes az önálló munkavégzésre- Angolnyelv-tudás Előny: Technikus munkatársakat:- Elektronikai műszerész- Rádió-, tv műszerész- Híradástechnikai műszerész- Villamosgép és berendezésszerelő végzettséggel- Angolnyelv-tudás- Műszaki gondolkodás- 2-5 éves, termelési területen szerzett tapasztalat Gyorsan fejlődő cégünk dolgozói számára versenyképes jövedelmet és korszerű munkahelyi körülményeket biztosítunk. Kérjük a raktárvezetői és részlegvezetői pozícióknál magyar és angol nyelvű pályázatát, a folyamattechnikusi, technikusi és hibakereső mérnöki pozícióknál magyar nyelvű pályázatát 2000. V. 25-ig a következő címre küldje: Elcoteq Magyarország Elektronikai Kft., 7630 Pécs, Finn u. 3., Szásziné Dudás Judit, tel.: 72/509-135