Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-14 / 131. szám
4 ★ RIPORT ★ 2000. május 14. Az idegenlégiós ritkán angyal ■ SIist%■»* *.• - .*v*< - . ** Szökés a légióból Romantikus kalandvágyból jelentkeztem a légióba - meséli egy névtelenségbe burkolózó magyar fiatalember, aki 1991- ben öt hónapig volt a franciák zsoldos katonája,- A kiképzés fizikailag nagyon megterhelő volt. Nem adtak eleget enni, és ütöttek-ver- tek bennünket. Rengeteget futottunk, volt, hogy egy szál alsónadrágban, és természetesen egy halom felesleges dolgot csináltattak velünk. Én egyébként sem szeretem a bezártságot, a kiképzőtábort viszont hat méter magas szögesdrót vette körül. Hősünk az első hónapok után az aubagne-i központba került a zenészek közé, mivel a felkapott ejtőernyős vagy gyalogsági század nem vonzotta.- Három hétig jól tűrtem, de utána rá kellett jönnöm, hogy ez az egész egyáltalán nem kalandos, sőt: inkább unalmas. Mellesleg a honvágy is gyötört. Belegondoltam, hogy a szerződésem öt évre szól, és elhatároztam, hogy hazajövök. Félretettem a zsoldot, néhány magyarral együtt eltávozás alatt felültünk egy vonatra, és megkerestük a magyar követséget Párizsban. Ott mindenki segítőkész volt, a hiányzó útlevelek helyett igazolást kaptunk és sok-sok jó tanácsot az esetleges ellenőrzésekkel kapcsolatban. Mindez nyolc éve történt, a fiatalember azóta már legyőzte a franciákkal kapcsolatos ellenérzéseit, és tavaly újra ellátogatott egykori kenyéradó országába. A légió soha nem kerestette sem őt, sem társait. „Az idegenlégiós ritkán angyal, de bűnöző soha.” Ez olvasható mottóként az interneten az utóbbi időben megjelent jó néhány honlapon, amelyet a legendás, ám gyakorta vitatott francia idegenlégió múltjának, jelenének és jövőjének szenteltek alkotói. Napjainkban 8000 tagja van az alakulatnak, amelybe a Marseille melletti Aubagne- ban, a légió központjában tízezer jelentkező közül választják ki azt az 1300-at, akit évente felvételre kiszemeltek, de egyáltalán nem biztos, hogy a kiképzés alatt be is válik. Születésük szerint külföldiek, ám kiontott vérük által franciákká válnak - olvashatók a patetikus szavak a http: //www.info-france-usa. org/america/embassv/legion /legion.htm internetes oldalon. A washingtoni francia nagy- követségnek köszönhetően az egész világgal kapcsolatot ápolhatnak a balkáni Boszniában vagy az afrikai Csádban szolgáló légiósok. A New York Times egy másik, kevésbé hivatalos, ám éppen ennyire „szenvedélyes” weboldalról is tudósít. Szerzője a testület egykori tizedese. Ezen a címen http://home.talkcitv.com/spir itcir/lediable légiósdalok is hallhatók („a légió nagyon komolyan veszi az éneklést”), és részletes leírás olvasható az elképesztően kemény alapkiképzésről. Larry B. Lambert gondozza a htto://www.users.deltanet. com címen található légiósoldalt. Nem hazudtolja meg a múltját, mert akárhányszor többet szeretnének megtudni róla a levelezői, a zsoldosseregben megszokott hagyományos választ adja: „Erről inkább ne beszéljünk”. A Lambert által összegyűjtött adatok alapján végigkövethető az elitalakulat bevetésének krónikája - világháborúkban, Afrikában, Indokínában, Boszniában -, továbbá ritkaságszámba menő színes fotók is láthatók a légió toborzópla- kátjairól. A http://www.cervens.net gazdája Thierry de Cervens, aki elődeinek, csapattársainak állít emléket. A többi között Norman (Teddy) Schwarzkopf tábornoknak is, az öbölháború legendás parancsnokának, aki 1991-ben lett a légió tiszteletbeli tagja. Kulcsár László Nyolcvannyolc lépés percenként A francia idegenlégió része a francia katonaságnak, tagjai önkéntes zsoldosok. A légiót Lajos Fülöp király alapította 1831-ben, és a hadsereg akkoriban nagy szerepet játszott Algéria elfoglalásában. A harcoló alakulatokat eleinte alkalomszerűen szervezték és vetetették be a világ különböző pontjain. 1831 óta több mint 35 ezer katona halt meg a frontokon. A légióba bárki jelentkezhet, aki elmúlt tizenhét éves, de , még nem több mint négy 4 ven. A francianyelv-tudás sem követelmény. A bátor Ilii vállalkozóknak Francia- JH|Hji országba, valamelyik to- ÚE0V borzóirodába kell utazniuk a jelentkezéshez. Az orvosi vizsgálatok után az aubagne-i kiképzőközpontban jön az újabb forduló: intelligenciateszt és állóképesség-felmérés. Ha a jelentkező mindezeken átjut, ötéves szerződést kap a kezébe. Az első négy hónap a kemény kiképzésé: rendszeres reggeli futás, franciaóra, küzdősportok, éjszakai menetelés, indulók betanulása, stb. Egy hónap múlva a nagy megmérettetés a Képi Blanc-menetelés: 80-100 kilométer gyaloglás két-három nap alatt teljes felszereléssel. A kiképzés után viszont már lehet „szakosodni” is - a legjobbak maguk választhatják ki a területet: adminisztrátortól kezdve rádiós, telefonos, sofőr, mérnök, kőműves, villanyszerelő, festő, karbantartó, zenész, orvosi asszisztens, szakács, fotós, nyomdász is lehet az ifjú légionárius, t Három év szolgálat után már a francia állampolgárság is elérhető, sőt a letelepedési engedély is kilátásba kerül. Az ötéves szerződés leteltével a légiós féléves, egyéves, kétéves vagy hároméves munkavállalási szerződést köthet újra és újra egészen addig, amíg le nem tölti mind a tizenöt évet. Ezután a megérdemelt nyugdíj vár rá. A fizetés az elért rangtól, az időközben megszerzett képesítésektől és a szolgálati időitől függően változik, de a különleges meg- ízatások minden alkalommal pénzjutalommal járnak. A kezdő fizetés havi 5500 frank, a tizedesé 6000 frank, és így tovább. „Tizenhat év - tizenhat centi a szívemből” Ma már nem kell Marseille-be utaznunk ahhoz, hogy légiós veteránokkal találkozzunk, és esetleg együtt is mulassunk a harcban edződött férfiakkal. Két magyar egykori légiós klubot alapított Budapesten, amely nem csak azokat várja, akik belekóstoltak már a zsoldoséletbe. Az Üllői úton működő Képi Blancben található katonai relikviák minden darabja a légiós életformáról árulkodik. Az egyenruhákat, a falakon látható képeket, grafikákat egytől egyig a tulajdonosok szerezték be - sokszor fondorlatos cselekedetekkel. A tárgyak rengeteg kalandos és izgalomban gazdag évről mesélnek. A két veterán megjárta Korzikát, Dél-Amerikát, Szomáliát, Algériát, Szudánt és Jugoszláviát is. Néhány évvel ezelőtt megalapították a Francia Idegenlégiósok Baráti Körét, amelynek hosszú távú tervei között szerepel, hogy a műsoros estéken befolyó összegből jótékonysági szervezeteket támogassanak. Tizenhat év, az tizenhat centi a szívemből - mondja a Baráti Kör egyik életrehívója, a klub tulajdonosa, Gábor Attila. A mennyezetről lóg az egyenruhám, amiben leszereltem, a függőágyaim, a légió zászlói és minden, ami tizenhat év alatt az életem része volt. Ezt az időszakot sosem tudom majd elfelejteni. A másik alapító tag, Kiss József szerint egyáltalán nincs könnyű dolguk a Baráti Kör rendezvényeinek szervezésével és a mindennapos dolgok intézésével, mert Magyar- országon az emberek többsége téves információval rendelkezik a légióról.- Míg külföldön mindenhol elismertek bennünket, itthon kicsit más a helyzet - tette hozzá. A francia zsoldosok között egyre több magyar fiatal van, ezért szeretnénk, ha itthon is méltó helyére kerülne a légió. Ahány ház, annyi szokás, ahány kormány, annyi internetes honlap. Egy adott ország, nép felfogását, mentalitását jól jelzi az is, hogy kormányaik milyen stílusú számítógépes oldalakat tesznek fel magukról a világhálóra. Ezt az is bizonyítja, ha összeverjük az Orbán-kabinet és az amerikai Fehér Ház honlapját. A magyar kormánynak jelenleg két honlapja van, még vannak átfedések közöttük. A korábbi, a www.meh.hu portáloldal kiindulópontként szolgál. Innen érhetők el például a minisztériumok, a fontos kormányhivatalok, van sajtószemle, s egy- egy rendkívül fontos, a lakosság többségét érintő döntésről is beszámol - most az otthonteremtési rendelet a sláger -, lehet elektronikus sétát is tenni az Országházban, s persze kihagyhatatlan a vélemény-, a vendégkönyvrovat is. Itt ** találhatók egy rendkívül / egyszerű portréval színe- sítve Orbán Viktor prog- 1 ramjai, beszédei, szereplé- sei. A www.kancellaria. gov.hu a Miniszterelnöki Hivatal tevékenységét mutatja be, s kormányszintű kérdésekkel foglalkozik. Itt olvasható egy szűkszavú, csak a tényekre szorítkozó életrajz a miniszterelnökről, szintén nem túl érdekes fotóval. A Fehér Ház honlapja egészen más világot tükröz, sokkal személyesebb, szubjektivebb és persze bővebb. Kezdve azzal, hogy egy humoros kedvű internetes a www.whitehouse.com. néven egy szexoldalt „üze- \ mehet”. Aki az amerikai kormányhoz akar eljutni, annak > a com. helyett a gov. (kormány rövidítve) szót kell bepötyögni. S itt aztán mindent meg lehet tudni Amerikáról. A jelenlegi elnökről rendkívül részletes f életrajz van. Fotó készült a 10 év körüli Billy kölyök- ről, amint délcegen áll, van családi fotó a mamával, s persze Hillary asszonynyal - éppen táncolnak - és a lányával is. Képek mutatják a golfozó, a szaxofonos, az állatbarát Clintont, és természetesen a fontos programjai, beszédei is megtalálhatók. Az al- elnökről, az ovális iroda megszerzéséért harcoló A1 Goreról és feleségéről szintén sokat megtudhatunk. A Fehér Ház történetét bemutató oldalakon az Egyesült Államok szinte minden fontos eseménye szerepel. Olyan részletes a honlap, hogy például az összes First Lady életrajza olvasható. A virtuális könyvtárban pedig elképesztő mennyiségű dokumentumhoz juthat hozzá az érdeklődő. A hírek természetesen frissek, a legfontosabb kormányzati döntéseket témánként - például egészségügy, oktatás - emelték ki. A legérdekesebb azonban a gyerekeknek készült rész. Socks és Buddy, a Fehér Ház macskája és kutyája kalauzolja végig a fiatalokat a „lakhelyükön.” Az nem valószínű, hogy a magyar kormánynak valaha is lesz az amerikaihoz hasonló stílusú és részletességű honlapja, de a jelenlegit mindenképp továbbfejlesztik. A Miniszterelnöki fíivatal szakemberei figyelik a világ, de főként Európa kormányainak internetes dokumentumait, és átveszik a jó és érdekes megoldásokat; a finneknek, az .íreknek és a dánoknak például remek ötleteik vannak. A. B. Cs. ín Orbán Viktor miniszterelnök