Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-13 / 130. szám
4. oldal - Uj Dunántúli Napló 2000. Május 13., szombat BARANYA I T Ü K Ö R Hírcsatorna PÉCS SZÉNÁJA. A megyeszékhelyen a városon átvezető főútvonalak mentén évente négyszer kaszálják a füves területet. Most tart az első vágási szezon - egyszerre négy városrészben. A letermelt növényeket deponálják és komposztálják. Van, ahol ingyen elvihetik a gazdák. (cs) A BÁNYATELEP KÖTÖZKÖDŐI. A megyeszékhely pécsbá- nyatelepi városrészében a részönkormányzat a Pécsi Közbiztonsági Egyesület járőreit kérte fel, hogy teljesítsenek rendszeres szolgálatot. Az italbolt előtti megállóban ugyanis esténként mintegy tíz fiatal inzultálja a buszról leszállókat. A hangoskodó randalírozók például káromkodva beszólnak és fenyegetőznek, (cs) A JAKAB-HEGYI PANORÁMA. A pécsi hegyről, főként a délnyugati tetejéből derült időben el lehet látni a Badacsonyig. Felcsü- lan a Balaton csíkja, a jobb szemű kirándulók felfedezhetik a Dráva vonalát is. A vadlesekből még teljesebb a látvány. Számos természetjáró főként emiatt keresi fel a megyeszékhely történelmileg is védett tájegységét, (cs) AZ ISTENKÚTI DALOSOK. A pécsi városrész művelődési házában Faltysné Újvári Anna kezdeményezésére csaknem tizenöt személy, vegyes kart alapított. A hétfői nyílt foglalkozásaikra várják az új tagokat, (cs) TOLVAJLÁS TÖTTÖSÖN. Nemrég a falu egyik kamrájából két levágott disznó húsféleségeit vitték el a tettesek, akikre a házőrző ebek sem figyeltek f fel. Korábban a pécsi Makra-tető egyik portájáról a tolvajok húsz házinyulat és -galambot vittek magukkal. __________(esi A kecskeköröm SZENTLÖRINC A honismereti és helytörténeti tár kövületekkel és őskori átfúrt szarvasaganccsal gazdagodott. A fosszíliák között a legértékesebbnek a helyből, származó mecseki kecskeköröm számít, tudtuk meg a gyűjtemény vezetőjétől, a most nyolcvanesztendős Illés Antal aranydiplomás tanártól. A másik friss érték, az őskori megfúrt szarvasagancs Baksa határában került elő. Onnan szolgáltatta be egy lokálpatrióta. Újdonságnak számít még a kétszázas térképtár, valamint a csaknem másfél száz kőzet és kövület, amelyek jó részéhez szintén adományok révén jutottak. Kialakítottak egy kutatótermet is. cs. j. Kevés a pénz az iskolákra Hamarosan elkészül az a felmérés, amelyből kiderül, a pécsi oktatási intézményeknek mennyi pénzre van szükségük ahhoz, hogy megfeleljenek a törvényi előírásoknak: ezek az iskolák, óvodák tárgyi felszereltségét rögzítik. A szakemberek szerint e feladat komoly nehézséget okoz a fenntartóknak. Baranyai körkép Az oktatási miniszter rendelete értelmében az alap- és középfokú intézményeknek legkésőbb 2003-ig új szabályoknak kell megfelelniük. A rendelet mellékletében az oktatási intézmények - óvodától a gimnáziumokig - felszereltségét egy két éve kiadott jegyzék rögzíti, mely többek között szabályozza az osztálytermek, a helyiségek, a szemléltetőeszközök elhelyezését és meglétét csakúgy, mint például a könyvtári olvasótermek, nyelvi laborok, sőt, a mellékhelyiségek berendezését. A fenntartók egyelőre nem látják pontosan, honnan származik majd a korszerűsítésre fordítandó keret.- Ezen a héten érkeztek meg az önkormányzathoz azok az anyagok, melyekben az intézmények felsorolják a szükséges eszközöket, tisztázzák azt, mire is van pontosan szükségük - mondta el a Dunántúli Naplónak Spolár János (képünkön), a pécsi önkormányzat közoktatási irodájának vezetője. Az irodavezető úgy véli, a realitások talaján mozogva egyelőre kevés a pénz az előírások teljesítésére. Az iroda egyébként intézkedési tervében úgy döntött, legkésőbb a június végi | közgyűlés elé kerül I az ügy. A feldolgozási fázis során 1 azonban egyértelműen kiderült, I az intézmények gyakorlatilag I mindegyike viszonylag nagy, mil- I liós igényekkel fordult a fenntar- I tóhoz. Spolár János hozzátette, az 1 igények felmérése és a lehetőségek pontos tisztázása komoly munka, mely során a város közoktatási intézményeit teljes egészében meg kell vizsgálniuk: a megyeszékhelyen 13 óvodát, 20 általános iskolát és 23 középfokú oktatási intézményt érint a feltételek megteremtése. Az osztályvezető úgy véli, nagyon komoly összegre, akár több százmillió forint elkülönítésére lesz szükség a kérdés megoldásához. Amennyiben az intézmények szerkezeti átalakításától nem lehet eltekinteni - a rendelet többek között 2003-ig előírja az iskolákban például a tornaterem és az aula létesítését -, akkor a rendeletben foglaltak gyakorlatilag nem is lesznek teljesíthetők, mivel a fenntartók anyagi lehetőségei sem a megyében, sem pedig másutt az országban nem engedik meg a fejlesztéseket. Spolár János hangsúlyozta, az egyes oktatási intézmények igényei között nagy az eltérés: a felszereltség! követelményeket ugyanis befolyásolják az iskolák profilja, az intézményben folytatott képzés körülményei. Az osztályvezető biztos abban, hogy a rendelkezésre álló három év alatt tekintélyes összeget kell majd mind a fenntartóknak, mind pedig a megyei közoktatási közalapítványoknak az említett célra fordítaniuk. A szakemberek mindenesetre a támogatási kérdésekben szkeptikusak: amennyiben csak ugyanennyi pénz áll majd rendelkezésre az elkövetkező három évben is, az önkormányzatok számára lehetetlenné válhat a feltételek teljesítése.- A megyei Közoktatás-fejlesztési Közalapítvány kasszájában idén 180 millió forint van a szervezet céljainak teljesítéséhez - tájékoztatta lapunkat Bokor Béla, a megyei közgyűlés alelnö- ke, az alapítvány kuratóriumának vezetője. Az alapítvány idén kiadandó támogatásainak több mint felét az iskolafelszerelés céljára pályázhatják meg az érintettek, ám, hogy ez az összeg pontosan mekkora is lesz, végleges kuratóriumi döntés híján egyelőre nem lehet tudni. t.g. Ami mindenképpen kell Iskolánként kötelező sportterem, orvosi szoba és könyvtár kialakítása. Aulát kell létrehozni akkor, ha az általános iskolát legalább nyolc osztállyal alapították, illetve ha a középfokú oktatási intézményben általános műveltséget megalapozó évfolyam működik. Az intézmények ablakaira sötétítőfüggöny kell, hogy kerüljön, szintén elhagyhátatlan lesz a könyvtárak olvasóhelyenkénti egyedi megvilágítása. Az informatikai fejlesztés során a kollégiumokban és iskolákban minden tíz diákra kötelező lesz egy multimédiás célokra alkalmazható számítógép beszerzése. A rendelet rögzíti a pontos bútorozási szempontokat; meg kell felelni majd a fogyatékosok iskolai ellátásának is. Cigány folklórfesztivál A hazai cigányság mind a három fő csoportja, a beás, az oláh és a muzsikus is képviselteti magát a városban ma rendezett millenniumi országos fesztiválon és konferencián. Szigetvár- A szereplőkkel együtt legalább kétezren leszünk ma a városban, a szervezőtársaimmal együtt örülünk, mert ekkora rendezvényünk még nem volt. Ezt a fesztivált mi kezdeményeztük, mert számunkra nagyon fontos, hogy bemutassuk a cigány kultúrát - mondja Gál József, a szigetvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat (CKÖ) elnöke, az országos CKÖ alelnöke. A délután a Zrínyi téri színpadon kezdődő folklórfesztivál előtt a cigányság sorsát érintő kérdésekről is szó esik a 10 órakor a Deák Ferenc téri bérlők házában kezdődő konferencián, amelynek témaköre a magyarországi cigányság a holnap kapujában. Az OCO elnöke Farkas Flórián és alelnökei, Radúly József, Farkas Tibor és Osztojkán Farkas Béla tart előadást az együtt gondolkodásról a cigányság jövője érdekében, a politikai sorsközösségről, a területi fejlesztési pályázatokról, a közösségi törvény módosításáról és az azzal kapcsolatos OCÖ-javas- latokról. Az emléktábla 15 órai megkoszorúzását követően a Zrínyi téren felállított színpadon egymást váltják majd a megyénkből és az ország más térségeiből érkező hagyományőrző együttesek. Bemutatkozik a barcsi, a sárszentlőrin- ci, a nagybudméri, a szedresi, a hőgyészi, a sásdi, a mohácsi és a marcali, továbbá a horvátországi Jován Lazics táncegyüttes, a Kanizsa Csillaga, a Fehér kígyó és a Khetanipe táncosok csapata. A fesztivál fénypontját minden bizonnyal az ifj. Berki László vezette világhírű 100 tagú cigányzene- kar koncertzenekarának fellépése jelenti. Az esti bálon a mohácsi Ko-Ko Jambo és ifjú Berkiék húzzák a talp alá valót. Gál József lapunknak elmondotta: idén augusztusban rendeznek még egy hasonló millenniumi országos cigány folklórfesztivált Mohácson is. B. M. L. EURÓPAI INFORMÁCIÓS PONT. Új szolgáltatást vehetnek igénybe a pécsi, Mária utcai Európa Ház látogatói. A tegnap ünnepélyes keretek között felavatott irodában mind hagyományos, mind digitális formában bőséges információt kínálnak az Európai Unióról, fotó: laufeb László Ember és történelem Pécs Pécs és Baranya történe- lemformáló, bár olykor elfeledett személyiségeit mutatják be egyedülálló megközelítésben az előadók azon a konferencián, amelyet a Baranya Megyei Levéltár szervez. A több, mint 30 kutató 15-én lesz a pécsi Művészetek Háza vendége. Bár a vulgármaterializmus csupán osztályharcok történetévé próbálta egyszerűsíteni a történelmet, az eseményeket azért mindig is személyek, egyéniségek formálták. Ezért is van, hogy a „Baranya Millenniumi Pantheon” című konferencián, mint dr. Odor Imre levéltár-igazgató elmondta, elsősorban a középkori Baranya meghatározó alakjaival foglalkoznak az előadók, az egyház, a közigazgatás, a politika, a felsőoktatás terén je- leskedőkkel, de szó lesz az olyan nagy kereskedődinasztiáról, mint a Hamerli, vagy a híres harangöntő Rupprecht család. Az érettségi szünetben ráérő diákoknak, pedagógusoknak is ajánlott tanácskozáson cél a történetírást megújító olyan modern módszerek bemutatása is, amelyek az elméletet és a gyakorlatot szorosabban összekapcsolják. A levéltár szeretne a megyei paotheonhoz készült előadásokból kiadványt készíteni, ehhez azonban támogatók kellenek. H. I. GY. Tablógaléria az interneten Szerkesztőségünk ebben az évben is meghirdeti az idén végzett középiskolások tablóversenyét. Idén külön nevezhetnek a pécsi és a baranyai középiskolák, s külön kategóriát jelentenek azok, akik elektronikus levélben is beküldik tablójuk képét. A tablók közül több már meg is érkezett a verseny e-mail címére (nyakasz@dunantulinaplo.hu), s a lapunk honlapján www.dunantulinaplo.hu - megtalálható galérián olvasóink már szavazhatnak is. Természetesen várjuk a többi nevező elektronikus levelét is. A hagyományos módszerrel, azaz levélben jelentkező pécsi és baranyai középiskoláknak a végső beküldési határidő június 2-a, péntek. Az osztályok tablójáról egy A3-as vagy A4-es, lehetőleg színes másolatot kérünk, esetleg néhány kísérő mondattal, amely bemutatja, miért erre a formára esett a végzősök választása. A szakemberekből álló zsűri június 5-én értékel. Címünk: Dunántúli Napló - Tablóverseny, Pécs, Pf. 134. 7601. Telefonszám, ahol a részletekről érdeklődni lehet: (72) 505-000. A három kategória győztesei egységesen 20-20 ezer forint jutalomban részesülnek. A díjakat a Széchenyi téren rendezendő Napló Napon adjuk át, június 10-én. NYAKA SZABOLCS Pecsét a szerződésen Komló Hosszas vajúdás után biztosnak tűnik, hogy idősek szociális ellátója lesz a legényszálló épületében. A beköltözésig még hónapok telhetnek el. Tegnap a Városházán ünnepélyes keretek között írták alá a város,, és a Mecseki Bányavagyonhasznosító (MBVH) Rt. között létrejött szerződést, mely szerint közös céget alapítanak az idős emberek emelt színtű ellátására. A Komlói Szociális Ellátó Centrum helyéül a már funkcióját vesztett legényszálló épületét jelölték meg.- Még a szénbányák idejéből van annyi tapasztalatunk, hogy sikeresen tudjuk működtetni az intézményt - mondta dr. Göndöcs István, az MBVH Rt. elnök-vezérigazgatója. - Bár a jóléti tevékenység nem vág a profilunkba, úgy vélem, üzleti szempontból sem lesz rossz a vállalkozás. Várhatóan néhány hónap múlva kezdődnek az átépítési munkálatok. A tervek szerint 1-2 szobás apartmanokat alakítanak ki, ahol egyedül vagy másodmaguk- kal lakhatnak majd az idős emberek. Az emelt szintű elhelyezést egyszer kell megfizetni, ennek mértékét még nem tudják megmondani az illetékesek. Az ellátásért és a szolgáltatásokért havonta fizetnek majd az intézmény lakói.- Az intézményben legfeljebb 150 személyt tudunk elhelyezni - mondta Pomázi Lívia, a leendő ellátó centrum igazgatója. - Nem lebecsülendő, hogy közel 100 főnek adunk majd munkát. ___ NÉMETH L. A fejlődésre ítélt város ünnepe Mohács A jövő héten szerdától vasárnapig tart a 27. Európa Napok rendezvénysorozata. A színes programok célja kettős: megismertetni a várost az unióval, és az itt lakókat a csatlakozással járó lehetőségekkel és feladatokkal. Az Európai Unió népszerűsítését és a tájékoztatást célzó programokat 2000-ben öt városban rendezik meg, közülük az egyik Mohács. A szerdától vasárnapig tartó rendezvény jó alkalom arra, hogy Európa diplomatái megismerkedjenek a várossal. A különböző fórumokon természetesen a lakosok is betekintést nyerhetnek az unió működési elvébe, a nyitott beszélgetések alkalmával választ kaphatnak a csatlakozással kapcsolatos kérdéseikre.- Mohács fejlődésre ítélt város - mondta Lehel György (képünkön), a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ vezetője, a rendezvény főszervezője. - A városból a csatlakozás után logisztikai bázis lehet, Európa új kapuja. Erre minden lehetőség adott, ezeket meg kell ismertetni a helybéliekkel és az ide látogató nagykövetekkel egyaránt. Az ötnapos rendezvénysorozat remek keretet ad az ismerkedésnek. Ennek első eleme a szerdán reggel tíz órakor a városháza dísztermében kezdődő fórum a fogyatékkal élő emberek jogairól és kötelességeiről. A szerdai programot a mohácsi származású Lajdi Péter orgonaművész koncertje zárja a fogadalmi templomban. Csütörtökön tíz órakor a város és testvér-településeinek delegációja is részt vesz a hasonló kapcsolatok jelentőségéről szóló konferencián. Délután ötkor avatják fel a buszmegálló melletti Bensheim teret. A nap a hétkor kezdődő Mohács népei című folklór gálaműsorral zárul. Pénteken tízkor a fogadalmi templomban kezdődik a rendezvény ünnepélyes megnyitója.- Ez az első alkalom, hogy az Európa Napokat templomban nyitják meg - mondta Lehel György. - Az ünnepély az államalapításhoz kapcsolódik, az egyház integráló szerepe és munkássága előtt tiszteleg. Tizenegykor kezdődik a Schengeni határ - Európa új kapuja, Mohács című fórum az unió tizenöt tagországa nagyköveteinek részvételével. Ugyanekkor nyílik meg a sétálóutcában az Európai ízek utcája, a gasztronómiai bemutató a rendezvény végéig várja az ínyenceket. Délután egykor ünnepélyesen elhelyezik a mohácsi ipari park alapkövét. Este hétkor nyílik a városból elszármazott művészek kiállítása a mozi emeletén, nyolckor a nagyteremben az egykor Mohácson élő előadóművészek gálaműsora a rendezvény egyik csúcspontja lesz. Szombaton és vasárnap tartják a város legnagyobb ünnepét. Nepomuki Szent János előtt a hagyományos Jánoskázáson, halászléfőző versenyen és térzenén kívül tűzijátékkal, vízikoncerttel és egy előadás-sorozattal tisztelegnek a szervezők. A nyugodt időtöltésre vágyókat a felújított állandó és új időszakos kiállítások várják. B.B. f 4 4 *