Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)
2000-05-10 / 127. szám
4: H 2000. MÁJUS 10., SZERDA HAZAI T Ü K Ö R Űj Dunántúli Napló - 3. oldal 59 új mentőállomás kellene Egyre több a verekedés és az ételmérgezés Országos körkép A szirénaszóra általában mindenki összerezzen az utcán. Akivel előfordult már, hogy a mentők sürgős segítségére szorult, az hálával és tisztelettel gondol a fehér kocsik személyzetére. Különösen ma, május 10-én, a mentők napján. 1887-ben alakult meg hazánkban az első Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza doktor kezdeményezésére. Ennek emlékére nyilvánították május 10- ét a szolgálat születésnapjává. Tóth Attila, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vezető mentőtisztje szerint a mindennapi gondok sajnos beárnyékolják a legmagasztosabb ünnepet is. Bár a jelenlegi egészségügyi miniszter kiemelt helyen kezeli a sürgősségi betegellátás fejlesztését, a sokéves lemaradást nehéz behozni. Óriási gond, hogy az országban még ma is sok az olyan település, amelynek közelében nem található mentőállomás. Ahhoz, hogy a mentésre szoruló emberekhez 15 percen belül eljuthasson a segítség, további 59 mentőállomás létesítése indokolt. A „fehér foltok” megszüntetése a szaktárca szerint két éven belül lehetséges. Tóth Attila arra is figyelmeztet, hogy nem elég a mentőállomások számát gyarapítani. Megfelelően képzett személyzet, és jól felszerelt mentőautók nélkül nem sokat érnek ezek a fejlesztések. Az utóbbi esztendőben a háromszázalékos létszámcsökkentés miatt a bevethető mentőgépkocsik számát hússzal kellett mérsékelni, s további 23 kocsi szolgálati idejét korlátozták bizonyos mértékig. Azonnal indítható mentőgépkocsik hiányában a sürgős hívások egy részében már eleve késéssel, illetve más mentőállomásról indulhat csak a segítség. Az OMSZ legfrissebb adatai szerint a tömeges balesetek száma 8,5 százalékkal csökkent, miközben a sérültek létszáma nem lett kevesebb. Figyelemreméltó, hogy verekedések miatt tavaly másfélszer annyian szorultak a mentők segítségére, mint egy évvel korábban. A tömeges ételmérgezések száma a korábbi esztendőhöz képest összesen 75 százalékkal lett magasabb. Örvendetes, hogy negyedére csökkentek a gombamérgezés miatti riasztások. ______,________N. ZS. Gy ermekeinkről van szó, aggódunk értük Budapest Már csecsemőkorban előbukkannak olyan tünetek, amelyek a későbbi tanulási, magatartási zavarok előzményeinek tekinthetők. A minél korábbi felismerést és a szakellátás fontosságát hangsúlyozzák azok az orvosok, pszichológusok, pedagógusok, akik a nehezen kezelhető gyerekek megsegítésére alakult Pozitív Országos Szakmai Egyesület tegnap kezdődött konferenciáján felszólaltak. Szakorvosok tapasztalata az, hogy a súlyos figyelemzavarral, nyugtalansággal, kommunikációs, vagy beilleszkedési zavarral küszködő gyerekek megfelelő ellátás mellett rátalálhatnak a számukra legmegfelelőbb munkára. Ha a szülő azt veszi észre, hogy csecsemőjét nem tudja megvigasztalni, ha gyermeke rendszeresen nem jól alszik, ha mozgása nem az életkorának megfelelően fejlődik, ha nem kezd időben kúszni-mászni, beszélni, vagy például nem képes egyedül, elmélyülten játszani, mindenképpen forduljon szakorvoshoz. Ne hagyja magát lebeszélni azzal, hogy hiszen fiú, később érik be, vagy majd kinövi, netán csak lusta, szégyenlős. A gyermekeinkről van szó, nem baj, ha aggódunk értük, és esetenként túlbiztosítjuk magunkat - vélekedik G. Tóth Viktória, a Budai Gyermekkorház orvosa. Kevés még az olyan szakember, aki a legcélravezetőbb módszerrel tud foglalkozni a kis betegekkel. A doktornő a rendellenesség mielőbbi felismerését és ellátását tekinti a legfontosabbnak, ugyanakkor tarthatatlannak érzi, hogy az ország legkülönbözőbb pontjairól, például Miskolcról, Debrecenből is a fővárosba járnak speciális kezelésre. Iskoláskorban már nehéz a gyógyítás, hiszen addigra a fogyatékos diákokat annyi kudarc érte, hogy nagyon nehéz elfogadtatni velük a tanulást; az önbizalmukat vesztett kis lurkók már elhiszik, amit állandóan hallanak, hogy buták és ügyetlenek. Minél később derül fény a fogyatékosságra, és kezdődik el a terápia, annál kevésbé remél- hető gyógyulás. ___________rm. Vé ge az árvízi vészhelyzetnek Januártól bevezetik a közlekedési büntetőpontokat A kormány visszavonta az árvízi vészhelyzetről szoló rendeletét, egyúttal döntött a gátépítési munkálatok ütemezéséről. A kabinet a nemzeti foglalkoztatási akciótervről, a magyar-román munkaerőcseréről és a közlekedési pont- rendszer bevezetéséről is tárgyalt. Budapest Hivatalosan is elmúlt az árvízi veszély - jelentette be Borókai Gábor kormányszóvivő, s elmondta: a vészhelyzetről szóló rendelet visszavonásával egyidejűleg lejárt Katona Kálmán árvízi kormánybiztos megbízatása is. A kabinet köszönetét fejezte ki azoknak, akik az elmúlt időszakban 402 településen 1 millió 454 ezer embert védtek a gátakon. Mint megtudtuk, az ár- és belvíz sújtotta körzetekben összesen 18 milliárd forintot költöttek védekezésre. A közeljövőben 5,5 milliárd forintot költenek gátépítésre, később pedig annyit fordítanak erre a célra, amennyi a kormány által korábban jóváhagyott árvízi keretből megmarad. Javában tart a kárfelmérés, vagyis csak később derül ki, hogy mekkora lesz a kártérítésekre kifizetett összeg. A miniszterek nemzeti foglalkoztatási akciótervet fogadtak el, hogy ösztönözzék a legrászorultabbak - közöttük a pályakezdők és a munkanélküliek - elhelyezkedését. A befektetések és általában a munkahelyteremtés feltételeinek könnyítése mellett a terv a munkáltató által fizetendő tb- járulék további csökkentését is tartalmazza. A csökkentés mértéke 2001-ben és 2002-ben is 3-3 százalék lenne. A kormány jóváhagyásával román-magyar munkaerőcserére kerülhet sor a közeljövőben. Könnyűipari, építőipari, idegen- forgalmi, vendéglátó-ipari és mezőgazdasági szezonmunkára ösz- szesen 8000 magyar utazhat Romániába és ugyanennyien jöhetnek hozzánk. A kabinet rendeletet fogadott el az úgynevezett közúti közlekedési előéleti pontrendszer 2001 januárjától történő bevezetéséről. A rendszer lényege az, hogy a két éven belül legalább 18 büntetőpontot összegyűjtő autós átmenetileg - minimum 6 hónapra - elveszíti a jogosítványát és azt csak utánképzést követően kaphatja vissza. Az egyes szabálysértési, illetve bűncselekmény-kategóriákhoz rendelt pontok nagyságáról később születik végleges döntés. TAKÁCS MARIANN Beszélgetés villanyvezetéken A számítástechnika nem csak a fiataloké Mobiltelefon és internet kapcsolata a gyakorlatban Az informatika csak eszköz, amelynek a társadalmat, annak fejlődését kell szolgálnia. Élni kell az információs társadalom lehetőségeivel, nem pedig félni tőlük - mondta Katona Kálmán miniszter az INFO 2000 elnevezésű informatikai kiállítás megnyitóján. Info 2000 A hírközlési tárca vezetője rövid történeti áttekintésében arról beszélt, hogy a magyar hírközlés, mely a háború előtt már a középmezőnyhöz tartozott, visszaküzdötte magát oda. Ez azért nagyon jelentős eredmény, mert 1990-ben utolsó előtti volt Európában, csak Albániát előzte meg. Katona Kálmán megjegyezte: ma technikai robbanás előtt állunk, meg kell teremteni a viFOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE • lágháló olcsó elérését, biztosítani kell az elektronikus aláírás hitelességét. Az állam egyik legnagyobb feladatának nevezte, hogy megakadályozza a társadalom kettészakadását informatikát értők és ahhoz hozzáférők, valamint abból kimaradók között. A miniszter szerint fontos eredmény, hogy a középiskolából kikerülőknek ma már van alapfokú képesítése informatikából, meg kell azonban oldani, hogy a 40-50 évesek is be tudjanak kapcsolódni a képzésbe és ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. Az INFO 2000 kiállítás szenzációja, a villanyvezetékes telefon is segítheti az internet-hozzáférés terjedését, mert a legeldugottabb helyeken is lehetőséget biztosít a világháló és a számítógép használatához. BogádmindszentHegyszentmárton-Ózdfalu önkormányzatai általános iskola és óvoda igazgatói állására pályázatot hirdetnek. Munkába lépés: 2000. aug. 16. Pályázatifeltételek: 1993. évi LXXIX. tv. 18.§-a szerinti végzettség, szakmai önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány, vezetői program. Pályázati határidő és cím: 2000. május 31„Pályázat” feltüntetésével a körjegyzőnek címezve 7836 Bogádmindszent, Kossuth L. u. 18. Tel.: (73) 493-022 '26383* Pj ALU-K0 94" Kft. 8000 Székesfehérvár Segesvári u. 84. Tel./fax: 06-22-329-960 J-gjj 06-20-9427-246 |Tj Cégünk az alábbi termékeket ajánlja a nagykereskedők és viszonteladók figyelmébe:- Horganyzott és alucsatoma 2-6 fm-ig Pld.: hg csatorna 215 Ft/fm+áfa hg lefolyócső 2 fm-es 460 Ft/fm+áfa alucsatoma 490 Ft/fm+áfa alu lefolyócső 500 Ft/fm+áfa- Alumínium, saválló, westerform és spirócsövek 80-600 mm átmérőig- Kör és négyszög légcsatomaidomok alumínium és horganyzott lemezből- Szigetelt gázkémények alumíniumból és savállóból Pld.: 150 mm belsővel Alu/Alu kivitelben 3300 Ft/fm+áfa A TITÁN Kereskedelmi Rt. értékesítésre felkínálja alábbi ingatlant: Pécs, Verseny u. 21. ÁRUHÁZ Telek nagysága: 6090 nr Aruház: 1915 nr Tároló: 54 m2 Az ingatlanról további felvilágosítást lehet kérni az alábbi címen, Oszoli Istvántól: TITÁN kereskedelmi Rt. Pécs, Megyeri út 59. • Telefon: 72/211-833 A TITÁN Kereskedelmi Rt. értékesítésre vagy bérbevételre felkínálja alábbi ingatlant: Pécs, Megyeri út 59. Raktárcsarnok /.; 2806 m ' Raktárcsarnok II.: 2167 m2 Irodahelységek: 290 nr Az ingatlanról további felvilágosítást lehet kérni az alábbi címen, Oszoli Istvántól: TITÁN kereskedelmi Rt. Pécs, Megyeri út 59. • Telefon: 72/211-833 1 Akadémiai közgyűlés A legerősebb magyarországi autonómiává kívánja formálni a Magyar Tudományos Akadémiát a tudóstestület vezetése - erről Glatz Ferenc beszélt az intézmény 166. közgyűlésének második napján. Az elnök a mintegy 300 összegyűlt akadémikus előtt hangsúlyozta, hogy az MTA egyforma távolságot kíván tartani a politikai pártoktól. A társadalomtudományok aránya ma mindössze 18 százalék a testületben - emlékeztetett Glatz Ferenc, amikor elmondta, hogy az idén 49 új tagot választhatnak. Nyugat- Európában a természet- és társadalomtudományok képviselőinek aránya nagyjából 50-50 százalék az akadémiákon. Felvetette a testület fiatalításának kérdését is, mondván: ha ismét idősebb tudósokat választ a testület a most 70 éves átlag- életkorú Akadémia tagjai sorába, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a testület elveszti kapcsolatait a fiatalabb kutató- generációkkal. KATONA MEGY? A miniszterelnökkel folytatott keddi megbeszélése után valószínűnek nevezte távozását a tárca éléről Katona Kálmán, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium vezetője. Újságíróknak elmondta, hogy nem ért egyet a minisztérium tervezett „fel- darabolásával”, amelynek leglényegesebb eleme az, hogy leválasztják róla a távközlési és az informatikai területet. AUTÓPÁLYA. Az SZDSZ par lamenti vitanapot kezdeményez az autópálya-építés megkezdése érdekében. A párt Majtényi László adatvédelmi biztoshoz fordult, miután Járai Zsigmond pénzügyminiszter - a banktitokra hivatkozva - megtagadta a választ a sztrádaépítés 600 milliárd forintos összköltségének felhasználásáról. TURIZMUS. Az év első három hónapjának adatai szerint élénkült a belföldi vendégforgalom, és 9 százalékkal nőttek a bevételek is. A Magyarországra látogató külföldiek száma március végéig ugyanany- nyi volt, mint tavaly ilyenkor; valamivel meghaladta az ötmilliót, ezen belül azonban 30 százalékkal csökkent a német utasok száma. FELSŐOKTATÁS. Jövőre a hallgatói normatíva a jelenlegi 70 ezerről 85 ezer forintra, 2002-től pedig 100 ezer forintra történő emelését javasolja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. — BIOKOM — TELEPHELY ELADÓ! A BIOKOM Kft. értékesíteni kívánja a tulajdonát képező Pécs, Megyeri út 70. szám alatti (Pécs Plaza melletti) 8 ha 6144 m2-es építési telkét egyben, vagy kedvező árajánlat esetén megosztva. A telek rrt. szerint: intézményi. A részletekről érdeklődni Németh Miklósnénál lehet a 72/502-157-es telefonszámon. 7632 Pécs, Siklósi út 52. Tel.: 72/502-100 Fax: 72/439-836 á