Új Dunántúli Napló, 2000. május (11. évfolyam, 119-148. szám)

2000-05-08 / 125. szám

I 2000. Május 8., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A rendőrök azt hitték, vicc az egész A Whiskys-sztori (3.) A Whiskys történetét feldolgozó riportkönyvből most a szökés körülményeiről szóló részt közöljük. A történtek felidézésében a szerzők részint Ambrus napló­jára támaszkodnak, de megszólal dr. Bérdi Zsolt, a BRFK Vizsgálati Főosztály rablási alosztályvezetője is, aki először viccnek vélte az egészet. Ambrus Attila naplójából. A sétáltatás úgy történik, hogy a szintpa­rancsnok üvölt egyet: „Séta!” - erre cellán­ként kezdik leengedni a csibészeket. A zár­kánk majdnem a folyosó végén van, ezért beletelik öt-tíz percbe, míg kinyitják az aj­tót. Nincs mese, ha már ennyit készültem, menni kell. Hiába a nagy önbizalom, most mégis összeszorult a gyomrom. Egy kis pia jól jött volna bátorításul. A cellatársamtól nem búcsúztam, már azért sem, mert a franciák úgy tartják, búcsúzni annyit jelent, mint meghalni egy kicsit. Na most, én se kicsit, se nagyon nem akartam a talpam fel­dobni, ezért csak annyit mondtam, amikor az őr kinyitotta az ajtót: „Cimbora, várlak a pokolban.” Ezzel elindultam életem egyik legnagyobb kalandja felé. Ahogy mentem lefelé, megszámoltam az őröket, jól kalku­láltam. Most is kevesen dolgoztak. Ha jól emlékszem, négyen vagy öten, a hétköz­napokon sétáltató 8-10-hez képest. A smasszer bekísért a négyes fachba, szeren­csémre ott nem volt kamera. Ahogy a smasszer rám zárta az ajtót, vártam egy percet, addig a mellettem lévő fachokat is elfoglalták. Miután megtelt mind a hat ket­rec, a smasszer beállt a fogdabejárat ajtajá­ba, és elkezdett dumálni a kollégáival. Nem foglalkozott azzal, hogy mi történik a rács mögött. Megszűnt a mozgás, én pedig elin­dítottam a stoppert. Tíz perc. Ennyi és nem több. Gyorsan lecsavartam a derekamról a kötelet, egyből dobtam a sétáltató tetején lévő vasrúdra. Az első dobásom nem sike­rül, de a második jó lett... A kötél egyik fe­lét sikerült átdobnom a gerendán, immár könnyűszerrel felmásztam a négy méter magas fal tetejére. A kötelet felhúztam, arra még szükségem lesz. Igen ám, de ahogy a fal tetején bűvészkedtem, a mellettem lévő ötödik ketrecben megláttak. Szóltam, hogy maradjanak csöndben. Hirtelen nem is tud­ták felfogni, hogy mit látnak. Néztek, hogy mászok az őrtorony felé, de senki sem kia­bált. Ahhoz, hogy elérjek a toronyhoz, a hato­dik sétáltató fach fölött is el kellett mász­nom. Ott is észrevették, de itt is működött a rab-szolidaritás. Ahogy átmásztam a kerí­tésen, egy lépcsőn át lejutottam az udvarra. Az udvaron gyorsan átszaladtam a vizsgá­lati osztályig, és ahogyan előre számítot­tam, nyitva találtam a vasajtót. Dr. Bérdi Zsolt (kis képünkön) a BRFK Vizsgálati Főosztály rablási alosztályvezető­je. 37 éves, nős, két gyermeke van. 13 éve rendőr. Munkatársai vizsgálták Ambrus At­tila korábbi rablásait. Ő többször szemé­lyesen találkozott vele. Ezzel az üggyel is összefügg, hogy április elsejével felmenté­sét kérte a rendőrségtől.- Sokat beszéltem Ambrus Attilával, gyakran találkoztunk, ha másért nem, mert itt, a szomszéd szobában hallgatták ki őt. Ambrus tudatosan építette fel média- szereplését, szándékosan a jó oldalát mu­tatta. A „jó rabló” képét igyekezett magáról kialakítani. Ezzel a magatartással a bírónak is üzenni akart. Azt szerette volna, hogy pozitív előítélet alakuljon ki az emberek­ben vele kapcsolatban. Ezért borult ki any- nyira, amikor emberölési kísérlettel gyanú­sítottuk meg.- Gondolja, hogy Ambrus tényleg emiatt szökött meg?- Igen, de ahhoz, hogy ki tudjon jutni, nagy adag szerencse is kellett. Nyár volt, kevés őr, őket is elvezényelték. Semmi jel nem utalt arra, hogy Ambrus szök­ni készülne. A Gyorskocsi utca har­madik emeletén az összes iroda aj­taját megpróbálta benyomni, végül itt jött be, mert ezt ismerte. Sehol máshol nem járt az épületen belül. Abban is szerencséje volt, hogy az épület kialakítása olyan, amilyen. Az ablaknál van egy kiugró rész, és a forgalom is olyan, hogy nem lát­szik, ha valaki lemászik. Hadd mondjak még valamit: Ambrus vakmerő.- Hogyan értesült Ambrus szöké­séről?- Hétvégére meghívtam a barátai­mat egy kis ünnepségre, mivel ak­kor fejeztem be a jogi egyetemet. Már indultunk volna, amikor azzal hívott föl az egyik kollégám, hogy megszökött a Whiskys. Jó vicc, hagyjál békén, válaszoltam. Kiér­tünk a telekre, éppen a pálinkás üveg tete­jét csavartam le, amikor a főnököm hívott, és viccesnek egyáltalán nem mondható hangon megismételte a hírt, hogy Ambrus Attila kereket oldott.- Mit gondolt, hol bujkálhat?- Még a szökését megelőzően föltérké­peztük valamennyi kapcsolatát. Tudtuk, hogy Ambrus magányos farkas, nem na­gyon voltak társai. Utólag kiderült, egy vad­idegen emberben bízott meg, nála bujkált. Segítette a munkánkat, hogy a szökéskor nem vitte magával az emlékiratait. Ezt a 200 oldalas dokumentumot odaadtam egy kriminál-pszichológusnak, hogy az írásból következtethessünk Ambrus személyiségé­re. Ebből sejthettük, hogyan viselkedhet a szökése alatt. Az elemzés 90 százalékban pontos volt.- Az írás alapján mire következtettek?- A legfontosabb megállapítás az volt, hogy Ambrus konzervatív típus. A konzer­vativizmust ez esetben úgy kell érteni, hogy elkövetési magatartása nem változott. Éve­ken keresztül ugyanúgy viselkedett. Talán ezért is ment vissza negyedszer a Grassalkovich úti OTP-be. Meg is lepődött, mert az utolsó rablása óta arrébb helyezték a páncélszekrényt, sőt egy időzítő szerkeze­tet is beépítettek. De a módszer ugyanaz volt. Egyedül ment, és piált a rablás előtt. Arra is következtetni lehetett, hogy ha az emberek nem úgy viselkednek, ahogyan azt ő elvárja, akkor pánikba esik. Az Üllői úton ez történt. Pánikba esett, ész nélkül elkez­dett lövöldözni ahelyett, hogy maga mellé vett vol­na valakit, akitől megkér­dezheti, hogy hol a kijá­rat. Ambrus később bel­ügyi kapcsolatokra hivat­kozott. Csakhogy, ha ő valóban kapott volna le­írásokat, alaprajzokat, ak­kor nem randalírozott vol­na 20 percig az OTP-ben, és azt is tudhatta volna, hogy nincs belül feljárat a tetőre.- Mikor következtettek először arra, hogy Ambrus Budapesten bujkálhat?- Rögtön az elején. Ambrus Attilának két helyen volt helyismerete, Budapesten és Romániában. Ez a fickó Magyarországon nem volt járatos. A fővárosban senki sem feltűnő. A haja lehet piros, zöld, vagy lila, akár még a gatyáját is letolhatja. A másik lehetséges rejtekhely Románia volt. A hava­sokban nem találják meg. A szükséges in­tézkedéseket ezért nagyon gyorsan megtet­tük. A határfigyelést olyan szinten egészí­tettük ki, hogy a Magyarországról kimenő vonatok alját is nézzék meg.- 1989-ben Ambrus egy tehervonat aljába kapaszkodva szökött át Magyarországra...- így van. Ezért gondoltunk arra, hogy esetleg visszafelé is így próbálkozik.- Mikor vált bizonyossá, hogy Ambrus nem hagyta el az országot?- A Grassalkovich úti rablás után.- Ha valaki ennyire szereti az életet, a lu­xust, a fényűzést, akkor a szökésével miért keresett magának a Gyorskocsi utcainál sokkal szigorúbb börtönt, hiszen valódi sza­badságról álmodnia sem lehetett rejtekhe­lyén? Nem mérte fel, hogy más azért rabol­ni, hogy nagylábon élhessen valaki, és egé­szen más, ha a bujkáláshoz, a szökéshez kell mindenáron pénzt szerezni?- így van. Immár az életben maradáshoz kellett a pénz. Amikor elfogták és behozták ide, beszéltem vele pár szót, és azt láttam, hogy a személyisége megbomlott. Látszott rajta, hogy a négy hónap alatt űzött vad­ként élt, másrészt az is hatott, amit a média művelt vele. Tele volt feszültséggel.- Megkönnyebbült, amikor elfogták?- Szerintem nem. Ambrus egészen addig nem fog megkönnyebbülni, amíg a fegyver- használattal kapcsolatban nem lesz fekete vagy fehér a helyzet.- Azok a lövések számára most éveket je­lenthetnek.- Igen. Egyébként ha valaki elkövet 27 rablást, akkor szinte mindegy, hogy meg­csinálja-e a 28.-kat vagy a 29.-két is; ennyi rablás a büntetési tételt eleve megha­tározza. Gyuricza Péter - Kardos Ernő (A következő részt jövő hétfőn olvashatják.) Ezen a kötélen mászott le az udvarra LENDVAI DÁVID Ájlávjú Nem szép dolog ez h vírusosdi, lássuk be, az ember gyanútla­nul kinyit egy ilyen szerelme- tesnek tűnő levelet, aztán kész, az összes lementett kép, cikk, táblázat és egyéb dokumentum eltűnik, mintha sose lett volna. A vírus ráadásul immár mu­tánsokkal is fertőz, megjelent a „Vicc” és a „Anyák napja” is, de mindegyik közt legjobb mégis a „Kávézzunk együtt es­te" tanalommal érkező levél, amely a jobb érthetőség kedvért litvánul íródott. Namármost. Túl azon, hogy általában egyetlen litvánnal se akarok esténként kávézni, az ember azért naponta kap vagy egy tucat levelet. A legjobb, amit tehet, hogy egyiket sem nyitja meg, hanem olvasatla- nul törli, ki tudja, lehet, hogy a legjobb szándékúnak tűnő üzenet is alattomos vírust rejt, és most kivételesen nem hülyéskedek, az „I Love You” egyik variánsa ugyanis éppen a vírus veszélyére figyelmeztet, aztán hopp, mire az ember rájön mivel is van dolga, a gé­pén nem marad semmi. A fertőzés ráadásul piszok alattomos, a vírus levél formájában a gépen lévő ösz- szes e-mail címre szétküldi magát. Vannak persze ennél egysze­rűbb, hétköznapi fertőzések is, a Mecsek-oldal például már olyannyira vírusos a pécsi ál­latkerttől és annak lakóitól, hogy ezer vírusirtó programmal se lehetne a dolgon segíteni. Ez a fertőzés abban is hasonlít az „I Love You” módszeréhez, hogy itt szintén nagyon kedves­nek és szeretetreméltónak tűnő micsodák szennyeznek, mert ugye ki gondolná mondjuk az oroszlánról vagy a vízilóról, hogy itt a Mecsekben négy lá­bon járó potenciális ökológiai katasztrófák. Mindez csak azért jutott eszembe, mert a múlt héten a városházán ismételten döntöt­tek az állatkert szafariparkba való költöztetéséről. A döntés már nagyon jól megy, ez volt a körülbelül harminckettedik ha­sonló tartalmú határozat a té­mában, dicséretes dolog, a megvalósításhoz végtére is csak a pénz hiányzik. Pedig egyszerű a megoldás: az állatkerttel pontosan ugyan­azt kellene csinálni, mint a ví­rusos levelekkel: nem megnyit­ni, majd törölni. MÓCZÁH ZOLTÁN__________________________ Fehér asztal „Nu, elvtárs, szto gramm vod­ka, a cigány meg elhúzza a nótádat! Szórj még egy kis paprikát a pacalra, mert ez csak műpöri eddig, majd ha a nyelved is izzad, akkor lesz jó! Kóstold meg ezt a vörösbort is, ez kicsit jobb, mint az előző! Na most azt a nótát énekel­jük, hogy...” Változott valami? Tíz évvel ezelőtt, ha egy dollárorientált szocialista magyar cég el akart adni valamit, meghívta a kül­földi partnert, három napig itatta, aztán a májzsugor felé az első lépéseket megtevő cég­vezető örömmel írta alá a kontraktust, csakhogy szaba­duljon. No persze, keleti part­nerekkel ez nem ment olyan könnyen, ők el is várták a fen­ti szolgáltatásokat, meg a Gi­zikét is este a vetett ágyba, edzettebbek is voltak, néha öt nap ráment, itt siklott vakvá­gányra a mai negyvenes köz­gazdász korosztály. Kicsit talán más volt az a világ annyiban, hogy tényleg a fehér asztalnál dőltek el a dolgok, mert a tényekkel sok­kal nehezebb volt meggyőzni a leendő vevőt, és a csehszlovák kacsát a magyar golyóscsap­ággyal csak úgy lehetett össze­vetni, mint a becherovkát a villányi vörössel. Meg létezett egy olyan kényszerképzet, hogy egy görbe este jobban el­kápráztatja a vásárlót, mint tízezer dollárnyi hibátlan ter­mék. Nem tudom, ezek a hajdan legendássá vált tivornyák ma mennyire élnek, az biztos, hogy Nyugaton tanultak tő­lünk. Átlag - vásárlási szán­dékkal érkező, Lajtán inneni - küldöttséggel már délig annyi aperitifet - vidéki vállalatveze­tő megfogalmazásában: akkre­ditívet - itatnak, hogy ebédnél már a bab is hús. A keletihez szokott meg lehet, inkább azt nézi, Johnnie Walker van-e a szállodai szoba hűtőjében, vagy Chivas Regal? Arra gon­dolnak, hogy Európa ezen fer­tályán talán még nem minden döntéshozó érzi át igazán, mi az ami saját zsebre megy, és mi az, ami csillogó üveggyöngyökkel megváltható. Pedig csak egy-két határozott nem hiányzik ahhoz, hogy Nyugaton keserűen csalód­janak. hetedik oldal HOLNAP Riport Festménypiac és képkeres­kedelem. Vannak az ismert, híres festők, s vannak a jegyzett művészek mellett természetesen olyan autodi­dakta festők is, akik igye­keztek a közízlést kielégíte­ni, s futószalagon gyártot­ták a képeket. De vajon me­lyik kép milyen értéket képvisel? Portré Nagy Erzsébet régész, akinek szakterülete a népvándorlás kom. „A régészet, amíg a le­lethez eljutunk, kemény fizi­kai erőkifejtés és megpróbál­tatás: kitartani fagyban, hó­ban, vagy 40 fokban a búza­föld kellős közepén. ” Portré A jogászdinasztia alapító Polgármestersége idején Maracali az egyik legdinamiku­sabban fejlődő város lett Dél-Dunántúlon. A közművesítettség, az infrastruktúra százszázalékos, gya­korlatilag nincs munkanélküliség, holott tíz éve még húsz- százalékos volt. Hogy lehetett ezt elérni? „A képviselő-tes­tület tagjai először mindig a városban gondolkodnak, s csak utána pártosan” - árulja el a „titkot”.- Volt különös oka pályaválasztá­sának?- Tízéves koromtól csak jo­gász akartam lenni, de már nem tudom rekonstruálni az okát. Édesapám agrármérnök volt, és az egész famíliából senkinek semmi köze nem volt ilyen „elfaj­zott, dologtalan, komolytalan szakmához”, ahogy ezt apám mi­nősítette, félig-meddig tréfából. A családban mindenki földdel, er­dővel foglalkozott. Apám baráti szág összes jogi és bölcsész kará­ra. A kislányunk pedig még csak 5 éves. Elvileg tehát Fidesz-kompa- tibilis lennék, mert van három gyermekem, négy kerekem, há­rom szobám, csak épp szigorúan mindig független ellenzékiként vagyok polgármester.- Mi kell a gyűrődések elviselé­séhez? lünk mindenki számol - baráti társaságban foci­zok. Ebből sem­milyen rendez­vény kedvéért nem szoktam en­gedni. A sportban próbálom leve­zetni a feszültséget.- Hosszú távra gondolta a poli­tikai pályát? körében voltak jogászok. Nálunk én lettem a jogászdinasztia alapí­tója.- Máris di­nasztia?- Alakul. Feleségem évfolyamtár­sam volt, most Marcaliban bíró. Hallgató­ként házasodtunk össze. A na­gyobbik fiam Pécsett joghallgató, a kisebbik most felvételezik az or­Dr. Sültő László 1955-ben született Lajoskomáromban. Veszprém­ben érettségizett, majd az ELTE jogi karán szerzett diplomát. Azóta Marcaüban él. Ügyvédjelöüként kezdte, de a vizsga után rögtön a közigazgatási pályára tért. 1989-ben tanácselnök lett, 1990 óta pedig a város polgármestere. Nős, három gyermeke van.- Tolerancia, kompromisszum­készség és határozottság. Szeren­csés helyzetben voltam mindig, mert a testület többségét az ese­tek 99 százalékában magam mel­lett tudhattam a döntéseknél.- Mi szokta kihozni a sodrából?- Kevés dolog, és remélem az sem látszik meg. Az értetlenség, meg az olyan rossz szándék, ami­kor látom, hogy valaki zsigerből ellenkezik.- Hobbi?- Minden kedden - és ezzel ná­- A 11 év már elég hosszú. De ha bejönnek a már előkészített városfejlesztési tervek, akkor va­lószínűleg tovább folytatnám. Persze, ha a választópolgárok is úgy akarják. DUNAI IMRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom