Új Dunántúli Napló, 2000. április (11. évfolyam, 90-118. szám)
2000-04-16 / 105. szám
2000. április 16. ★ ARCKÉP ★ 7 NYITOTT ESTE NYITOTT HÁZI Látogatóban Závada Pálnál Naplót sosem írt, naplóregényt már igen. 1997-ben jelent meg Jadviga párnája címen. Azóta öt kiadást ért meg a könyv, és lett belőle rádiójátéksorozat, majd játékfilm. írója, Závada Pál kamaszként leveleket bütykölt, később szociográfiai tanulmányokat írt, dokumentumokat közölt, és szépprózával lépett a nyilvánosság elé. „Magamnak vagy a fióknak nem írnék semmit - mondja -, a titkaimat megőrzőm, vagy történetekbe szövöm.”- Irodalmi szenzációként elkönyvelt regényében, a Jadviga párnájában mennyit ad önmagából? Akár tényszerűen, akár érzelmekben mennyit kapott öntől Ondris vagy Franci?- Lélektani értelemben sokat, élettörténeti szempontból persze nem. Saját tapasztalataiból könnyen ír az ember, ezek részben az én élettörténeteim, részben a szeretteimé vagy az ismerőseimé, akiknek belelátok a hétköznapjaikba. Én ugyanis szeretek beszélgetni, így sok mindent megtudok, és ezekből építkezem amikor írok. Akárhogy csűrjük- csavarjuk, leginkább saját magamból. A magam tapasztalatait társítom azokhoz a történetekhez is, amelyeket másoktól hallottam, vagy olyan lelki folyamatokhoz, kapcsolatok fordulataihoz, változásaihoz, amelyeket másoktól tudok. Ezek mind inkább lélektani, nem pedig intellektuális, szellemi vagy racionális tapasztalások. A regénybeli szerelmi háromszögnek minden lélektani tapasztalatát ismerem valahogy. Természetesen nem úgy, hogy én voltam a férj, akit megcsalt a felesége. Nem. Vagy átéltem bizonyos lélektani helyzeteket, vagy pedig közvetlen tanúja voltam bizonyos lelki pozícióknak, motívumoknak, amelyek rokoníthatók, sőt összefüggésbe hozhatók egy ilyen történettel. És ha az ember eldönti, hogy milyen felállásban, milyen végkifejlettel akar megírni valamit, és tisztán látja azt is, hogy ezt milyen mélységben, milyen formában, az élettani rugók, az érzések és érzékek milyen ábrázolása révén akarja megcsinálni, akkor magára vállalja azt is, hogy ebben lelkileg ki tárulkozzon. Az elsődleges mindig a nyelven, a szövegen keresztüli irodalmi megformálás, és az őszinteség ennek van alárendelve. A regény érdekében, a szöveg irodalmi érvényességéhez szükség van rá. A színésznek nehezebb a dolga, hiszen a rendező mondja meg neki, hogy mit csináljon. Az író, sajnos vagy szerencsére, mindent maga dönt el. Ha úgy találja, hogy szükség van a kitárulkozásra, akkor megteszi.- Magánemberként, a hétköznapokban mennyire nyitott, egy nagyobb asztaltársaságban mennyire tud feloldódni, ha például a szemben ülőt egyáltalán nem ismeri?- Minden az adott helyzettől függ. A legbizalmasabb természetesen a legközvetlenebb barátaimmal vagyok. Sőt, ahogy ez lenni szokott: velük időnként szorosabb a kapcsolatom, mint a rokonaimmal. A legbensőségesebb viszony általában a szerelmi kapcsolat. Az pedig megbukni is ezen tud. Hogy az egyik vagy a másik fél nem képes teljesen feloldódni vagy kitárulkozni. Vagy keményen ellenáll. Ami nem azt jelenti, hogy mindenestül be kell kebelezni a másikat. A szabadságot nem lehet kizárni.- Ön mennyire tudott szabad maradni a házasságában?- Rég volt. Inkább csak a tényeket mondom. 1986-ban elköltöztem a feleségemtől, 1991-ben pedig meghalt.- Azóta egyedül él?- Nem. Péterrel, a fiammal. Harmadikos gimnazista. Már több mint fél fejjel magasabb nálam.- Tizenhét évesen bizonyára megvan már a saját világa.- Lényegében akkor is velem volt, amikor elköltöztem a feleségemtől. Ezt törés nélkül megúsztuk. Folyamatosan kapcsolatban voltunk. Én úgy gondolom, ha az ember a megszületése első percétől figyel a gyerekére, akkor ebből később mindketten meríteni tudnak. Jó ideig úgyis áldoz rá az idejéből, hiszen viszi magával. Ezenfelül pedig igyekszik a legtöbbet nyújtani neki. Olvas és mesél neki, beszélget vele, és amennyire csak lehet, belevonja a maga életébe. Én a nyaralásokat, a barátaimmal való szabadságolást is igyekeztem úgy megoldani, hogy oda gyerekeket is lehessen vinni. Péter még irodalmi rendezvényekre is járt velem. Később aztán elkezdődik a leválás, a gyerek már a maga útját járja, a kapcsolat lazul, de az így természetes. Én már rájöttem, hogy nem szabad folyton aggódni, hogy hol van, mit csinál, mikor jön, mikor telefonál, mert az sem jó. Ha megtörtént annak az akkumulációnak a nagyobbik része, amit ebbe beletápláltam, akkor annak egy idő után működnie kell.-A kamaszkort hogyan élték meg?- Nem voltak robbanások, krízis- helyzetek, elrohanások. Lázadások, ütközések, viták igen. De ezek sem nehezítették az életünket. Igyekeztem visszafogni magam, nem tettem fölösleges megjegyzéseket. Abba például, hogy mit vegyen fel, már nem is szólok bele. Az elején még észrevettem, hogy a feneke közepétől lelógatja a nadrágot, ma már ez sem zavar. Lógassa. Egyébként szeret csinos lenni, öltözködni. Néha még vasalót is látok a kezében.- Főzőkanalat soha?- Főzni én szoktam. A háztartási munka is az enyém. Azon nem osztozunk, az több konfliktussal járna, mint amennyi haszna lenne. Kicsit fiús a háztartásunk. Nagyjából rendet tar■** Névjegy Závada Pál 1954. december 14-én született Tótkomlóson Szociográfus, író, szerkesztő Gyermeke: Péter Tanulmányai: 1974-78: Pécsi tudományegyetem 1980-82: ELTE Szociológiai Tanszék 1978-82: A pécsi tudományegyetemen gyakornok, tanársegéd 1982-93: MTA Szociológiai Kutatóintézete, szociológus 1990-94: A Hiány című folyóirat szerkesztője 1990-től: A Holmi című lap szerkesztője 1998: József Attila-dy, Az Év Könyve díj, Déry Tibor-díj, 1999: Krúdy Gyula-díj Főbb művei: Kulákprés, Család- és falutörténeti szociográfia, Tótkomlós 1945-56, Mielőtt elsötétül, Jadviga párnája A Jadviga párnája című film alkotói: a rendező, Deák Krisztina, Závada Pál, és egy tótkomlósi asszony tunk, mármint én. Péter sokkal lazábban fogja fel, de ezen sem érdemes hu- zakodni, erre is rájöttem. Ami fontos neki, azt úgyis megcsinálja. Okos, ügyes fiú, tudja a dolgát. Időnként lázad persze, határozott, sőt konok véleménye van, és ha nincs kedve valamihez, mert úgy gondolja, hogy annak semmi haszna, semmi értelme nincs, akkor nagyon rosszul érzi magát. Egy felnőttnek már nagyobb az autonómiája, ezt sem szabad elfelejteni. A gyerek folyton korlátokba ütközik. Nekem könnyebb, én már szabad vagyok. Az én kötelességeim, muszáj feladataim minimálisak, az övéi viszont tetemesek. Ezt látni kell. Legjobban a nyelveket szereti. Angolul már nagyon jól tud, most éppen olaszmániás.- Előfordult már, hogy másfél hónapig távol voltak egymástól?- Két évvel ezelőtt Amerikában volt, ugyancsak másfél hónapig.- Péter, gondolom, könnyebben viselte. Új világ, új emberek, új helyzetek.- Már nekem sem volt nehéz. Fokozatosan eljutottunk addig, hogy én ezt ne valamiféle traumaként éljem meg. Szerettem volna természetesen, ha rö- videbb ideig van távol tőlem, de beláttam, hogy ennek csak így van értelme.- Magánéletének bizonyos mozzanataiba, kapcsolatainak alakulásába mennyire láthat bele a fia?- A fiam mindig a fiam, és nem a haverom, noha vannak baráti szálak is köztünk. Másrészt pedig az ember próbál úgy élni, hogy ne legyünk minden percben tanúi egymás életének. De ha tanúja lenne, akkor sem volna szé- gyellnivalóm. Itt nincs szabály, hogy mennyire engedi az ember betekinteni a magánéletébe a saját gyerekét. Sem elbújni nem kell előle, sem elküldeni nem kell otthonról. Sőt kérdezni is szabad. Ha az ember nem él tartós kapcsolatban, akkor szorosabb-lazább barátságai, találkozásai vannak, amelyek természetes módon vihetők bele egy nagyfiúval való együttélésbe. Ha viszont azon spekulál, hogy együtt akar élni valakivel, az már más helyzet. Akár elvált, akár özvegy az illető, család vagy család jellegű formáció képződik, ha a gyerekéhez odavisz valakit. Nem árt, ha mindenki mindenkivel jóban van. A rizikó inkább abban rejlik ilyenkor, hogy ez sikerül-e vagy sem. A gyerek általában több szkepszissel nézi a dolgok alakulását, mint a felnőtt, akinek komoly reményei vannak. Ha viszont nincsenek ilyesfajta szándékok, akkor könnyebben, lazábban, természetesebben zajlik minden, és nincs szükség nehéz helyzetekre, hogy mikor és hogyan jöjjön létre a nagy oda- költözés.- Arra még nem volt példa, hogy Péter boronálta volna össze valakivel?- Régebben, kiskorában igen. Voltak „utalások”. -De most, hogy már nagyfiú, inkább a saját kapcsolataira figyel.- A papa mennyire van résen? Féltékenységnek a legapróbb jelét sem látni rajta?- Fokozatosan történik minden. Nem hiszem, hogy Péter olyan feladat elé állítana, amit nekem kellene megoldanom.- Az ünnepek általában „kétszemélyesek”?- Nem. Karácsonyra például hazautaztunk Tótkomlósra, az édesapámhoz. A húgomék is eljöttek a gyerekekkel. Együtt volt a család, jókat ettünk, nagyokat beszélgettünk. Ilyenkor nincs szigorú étrend. A hagyományos ételek tiszteletben vannak tartva. Sült pulyka, halászlé, rántott hal, disznóvágásból pörkölt vagy töltött káposzta mindig van az asztalon. Ehhez talál ki a húgom mindenféle különlegességet.- Szilveszter?-Azt már itthon töltöttük, Pesten. Péter ment a maga útján, hozzám meg jöttek a barátaim. Kihúztam a nagy asztalt, feltálaltam a vacsorát, és elkezdtünk „kocsmázni”. Nyitott este, nyitott ház. Van duma, eszem-iszom, vigalom, valaki zongorázott is... Ez ment egész reggelig. Kifulladásig. Szabó G. László *
