Új Dunántúli Napló, 2000. április (11. évfolyam, 90-118. szám)
2000-04-27 / 115. szám
6. oldal - Új Dunántúli Napló HITÉLET 2000. Április 27., csütörtök I Templomot építünk Felsőegerszegen - mondta telefonon Papp Magdolna polgármester. - Hol? Ott az Isten háta mögött? - Nem, a színe előtt! Felsőegerszegre a sásdi nagy kanyar előtt keletnek kanyarodik az út. Vagy két kilométerre, a Hegyhát megragadóan szép szigetén egy gondosan karbantartott kereszt virágcsokorral fogadja a látogatót. Aztán egy ember nagyságú Madonna bal oldalt carrarai márványból. Itt már le kell lassítani, de megállni is érdemes. Néhány méter, és máris ott áll előttünk egy 6-8 méteres magaslaton a .... - Na nem, ez nem egy nagyobbfajta kápolna! Ez valóban templom, vagy belső kiképzését tekintve akár bazilika is... És már ácsolják a tetőt! Kicsiny ez a falu, nincs 200 lakosa. Gazdagnak sem mondható, bár a polgármester asszony szerint most is épül egy ház. Két éve is elkészült egy.- Önkormányzati támogatással, mi adjuk a telket és a kezdőtőkét... Van iparterületünk is! Ezt már igazán nem mondhatja el sok ilyen apró település. Kiderül, hogy a téglagyár, a kacsakeltető és a sertéstelep felsőegerszegi területen fekszik. Most egy újabb iparterületet alakítanak ki. „Pályáztunk, megnyertük”. És egy tésztagyártó máris jelentkezett. Sőt, 190 hektár közigazgatási jogát átadták Sásdnak, hogy terjeszkedni tudjon. Sásdra járnak az egerszegi gyerekek óvodába, iskolába. Templomba már nem. Két éve teleházzá alakították át az egykori tej- csarnokot, és nagytermét berendezték kápolnának: tölgyfa padok, márványoltár, fából faragott Madonna a Kisjézus- sal, szentségház ugyancsak fából és elektromos orgona.- Igaz, néha-néha még beleszól a nagydob, de itt misézik már Szonner Ádám kanonok úr, sásdi plébános.- A teleházban.- A teleházban. Erre adtak pénzt, ezt kell csinálni. Szociális teleház ez. Van egy alkalmazottunk, bevásárol a rászorulóknak, beszerzi a gyógyszert és ápol. De információs teleház is két számítógéppel, nyomtatóval, faxszal, fénymásolóval. A főiskolások itt írják meg a diplomamunkájukat.- Vannak?- Van négy középiskolásunk és két főiskolásunk.- Honnan a gondolat, hogy templomot építenek?- Nem közösség az a község, ahol nincs templom. A területet 94-ben vettük meg. Nem akartuk hogy idegen kézbe kerüljön, akkor ugyanis széthordták a tsz dolgait bagóért. Amikor 1997-ben Bocz Gyula Áldott Madonnáját avattuk - talapzatán a világháborúk hőseinek névsora - azt mondtam a püspök úrnak: „Legközelebb itt a templomszentelésnél találkozzunk”. Szonner Ádám plébános úr rögtön reagált: „Ha komolyan gondolják, én segítek”. Az egerszegiek komolyan gondolták.- Ami itt történik, az egy csoda - állítja a polgármester asszony. - Szonner kanonok úr mint egy tornádó, mozgatja az egészet megállás nélkül. Amit a teleházban látott, az már a templom berendezése, németországi paptársai adták. A napokban hozta a kálvária utolsó képeit - Oberammergau-ból. Tudja, ahol a világhírű Passió-játékokat tartják.^A terveket Franz Wesinger készítette. Ő a Sankt Gerhardswerk elnöke Németországban. Kovács Péter, Komló főépítésze adaptálta a mi viszonyainkra.- Mondtam: mi két, legfeljebb 2,5 milliót tudunk előteremteni. De megmozdult itt mindenki. Ha szólok a cigánynak, jön segít, ha a magyarnak, nem sajnálja a munkát. Egy Hit-gyüle- kezetes munkájára volt szükségünk - két napot a templomon dolgozott. Az idősek főzni segítenek, zöldséget, kalácsot hoznak. Egyébként a legjobb szakembereket foglalkoztatják, akiknek nevük van. A kőműves- munkát Pozsgai Ferenc vállalta, az ácsmunkát Ébert Gyula és brigádja végzi. A felelős műszaki vezető Grupics Mihály, ő építette a pécsudvardi templomot. A polgármesteri hivatal négy közmunkást fizet, de jövő héten jön még kettő.- Szonner Ádám kanonok úr mindenkit ismer és mindenkit megszólít, - adja tovább a labdát a polgármester asszony. És a környék az egerszegiek mellé állt. Az Agropig négy félsertést adott, a vadász- társaság vadhúst, az erdészet faanyagot, azt a baranyajenői Ács László felvágta, a sásdi Mihályi Béla szárította. A tégla egerszegi - 11 ezer kisméretű és 10 ezer blokk. A mágocsi G. Bau beszerzési áron szállított a helyszínre, a Sásdcsat a földmunkát végezte el ingyen, Szabó József Hegyszentmártonból két napot dolgozott itt a brigádjával, és a sásdi Agro Rt. a szállítást vállalta ugyancsak ingyen. Hát igen!...- Május végére, vagy legkésőbb június közepére a templomnak késznek kell lennie - mondja Szonner Ádám kanonok, - akkor lesz az aranymisém. A külső vakolást őszre kell halasztani, hogy az épület kiszáradjon. Közben elvégzik a tereprendezést, megépítik a lépcsősort, ol- dalfelhajtót a mozgássérülteknek.- És a szentelés?- Az a püspök úrtól függ. Felsőegerszegen szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján van a búcsú... _________________________________________________________B. J. Az épülő templom homlokzati képének terve Pápai áldás a pécsieknek „Őszentsége II. János Pál pápa Üdvözítőnk feltámadásának ünnepe alkalmából apostoli áldását adja a pécsi Munkás Szent József egyházközség életére.” Református kórustalálkozó Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre Pécsett a Duna-melléki Egyházkerület kórusainak találkozója. Április 29-én, szombaton 5 órakor a kertvárosi református templomban nyolc gyülekezet (Budapest-belvárosi, Budapest- pasaréti, nagydorogi, nagykőrösi, szigetszentmiklósi, Pécs- belvárosi, Pécs-kertvárosi és szentendrei) és a Pécsi Református Kollégium vegyes kara közreműködésével. A találkozó vendégkarmestere Tillai Aurél, aki az ünnepre írt művét is vezényli. A kórusok 30-án, vasárnap hét Baranya megyei református gyülekezet istentisztele- tén énekelnek majd. ________■ Az áldást hordozó, művészien kivitelezett emléklap, mellyel a Szentatya ajándékozta meg a gyárvárosi híveket, közösségi örömet okozott. Az ezúton elinduló beszélgetések közösségi emlékeket is idéznek. Ezek közül is maradandó a tízéves jubileumát megérő zarándokút. Ennek célja hálaadás volt 1990-ben, mert népünk és egyházunk visszanyerte szabadságát. Máriazellbe indult tíz autó- busznyi zarándoknép a gyárvárosi templom elől. Volt, ki hitében megerősödni, volt, ki kételyéből megtérni, volt, ki megoldott hitéletéért hálát adni indult. A fenségesen szép barokk bazilikában mindenki átérezte saját kicsinységét. Megerősítő volt az a tudat, hogy a zelli Mária előtt már Nagy Lajos király is térdepelt, hálát adva az oltalomért. Bíborosok, hercegek, püspökök népünk egyszerű embereivel együtt buzgón fohászkodtak évszázadokon át ezen a szent helyen. Tíz évvel ezelőtt a pécs- gyárvárosi plébánia ötszáz könyör- gőjének szavával összecsengett a felvidékiek, a szórvány magyarság, hazánk több településéről érkezett magyarok imája. Akkor még az ottani Szent László-kápolna fogadta be Mindszenty József hercegprímás hamvait. A koszorúszalagokról olvastuk: „Hazavárunk”. Azóta hazajött. Példája itthon is előttünk áll. Május példák és megemlékezések sorát adja nekünk. Előkészítésül megérkezett II. János Pál pápa apostoli áldása. Elsején ünnepeljük templomunk védőszentjét, munkás Szent Józsefet. Hatodikán megemlékezünk 25. évfordulójáról Mindszenty József halálának. Májusi áldásokon naponta kérjük Magyarország Nagyasszonyát, ezeréves államiságunk megoltal- mazására. Gulner János apátplébános Emlékeztető SZOMBAT DÉLUTÁN 2 kor a karmeliták templomában Katalin nővér tesz örökfogadalmat Tamás József gyulafehérvári segédpüspök előtt. VASÁRNAP DÉLELŐTT fél 11 kor Lánycsókon, 16 órakor Báta- széken bérmál Mayer Mihály megyés püspök. Pavlekovics Ferenc püspöki helynök 10-kor Nagykó- nyiban szolgáltatja ki a szentséget. MÁJUS 1-JÉN 10 órakor magyar-német ifjúsági találkozó kezdődik Máriakéménden. A szentmisét Mayer Mihály megyés püspök mutatja be, és fél 11- től egyenes adásban közvetíti a Pécsi Rádió nemzetiségi szerkesztősége. A kétnyelvű éneket a szederkény-bólyi gitárzenekar vezeti. Utána előadások, kulturális és sportprogramok lesznek. A TAjZE ÖKUMENIKUS IMAKÖZÖSSÉG húsvéti imaórát tart május 2-án, kedden este fél 8-kor a Belvárosi templomban. A SZT. GÁBOR BÉLYEGGYŰJTŐ Egyesület alapítása 45. évfordulója alkalmából május 1-jén bemutatót rendez a székesegyházi plébánia Kocsis László olvasótermében 11-17-ig. 11-15-ig alkalmi postahivatal működik emlékbélyegzéssel. AZ EGYHÁZMEGYEI hittanver senyt április 29-én 10 órakor tartják a Székesegyházban. HITOKTATÓK TOVÁBBKÉPZÉSE lesz május 3-án, szerdán 15.30-kor a Hittudományi Főiskolán (Pécs, Papnövelde u. 1.) Miklya Luzsányi Mónika és Dobos László tart bemutató órát. KATOLIKUS EVANGELIZÁCIÓ lesz április 29-én a Csontváry Múzeum földszinti nagytermében. A 15.30-kor kezdődő rendezvényen lesz zenés dicsőítés, tanúságtételek, közbenjáró ima betegekért és megtérőkért. A PÁLOS BARÁTI KÖR találkozó ján, május 12-én 18 órakor a Pálos templomban szentmise, szentség- imádás után dr. Semjén Zsolt államtitkár előadása A katolikus egyház helyzete Magyarországon - ahogyan az állam látja címmel. KAPOCSBAN A KAPOCS. A hol nap esti ökumenikus rádióműsor (1012 MHz-n) a pécsi egyházi magazin májusi számát mutatja be. SZENT GYÖRGY LOVAGREND. A közelmúltban ünnepélyes keretek között avatták Ózdon a római katolikus templomban a Szent György lovagrend új tagjait. Az avatottak között volt két baranyai is, a pécsi Mészáros István és a nagy- nyárádi Oroszi Marton György. TOLERANCIA. Ifjúsági konferenciát szervez a pécsi Bokor utcai baptista hitközség. A háromnapos rendezvény egyik programja a volt orvosegyetemi aulában lesz április 29-én 18 órakor. A tolerancia jegyében zajló összejövetelen a kórusok mellett rock- és rapzenét játszó zenekar, sőt, kuriózumként egy harangkórus is fellép. ISTEN A SZERETET. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat pécsi ifjúsági csoportja rajzpályázatot hirdetett Isten a szeretet mottóval május másodikán 15 órakor. A beküldött munkák kiállítása a pécsi Bazilika Kocsis László termében nyílik. ■ „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” Jézus, miután megszaporítja a kenyeret és sok embert jóllakat, az élet kenyeréről beszél. Nem értik, „kemény beszédnek" tartják, csak addig követték, míg tele volt a gyomruk. Talán még utána mentek volna, ha továbbra is megfelel elvárásaiknak. Tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele. Jézus azért a tizenkettőhöz fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter felelt neki: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. ” (Jn 6, 70) A tanítványok közül sokan otthagyták Jézust, de még a 12 apostol között is zavar támadt. Jézus azonban inkább őket is elengedné - bár nagy fájdabmmal -, semmint hogy tanításából egy betűt is visszavonna. Péter válaszol a többi apostol nevében, hogy nem hagyják el az Urat, mert tudják, megismerték, hogy ő a Messiás. Ez az evangéliumi szakasz öröktörvényű: benne van minden hittagadás és hitvallás, amit a történelem folyamán tettek. Ma is ott vannak azok, akik csak a gyomrukra gondolnak és addig vannak Jézus mellett, amíg érdek fűződik hozzá, de amikor hitet kér Jézus és az ebből folyó követelményeket, távol kerülnek. Nagy titok a gravitáció. A testek törvénye, mely egyenletesen gyorsuló mozgással vonz mindent a föld középpontja felé. Ha földobok valamit a magasba, az se tud megszabadulni a bűvös erőtől. Mozgását, irányát két hajtóerő szabja meg. Az egyik a fölfelé mozgató erő, a másik a lefelé húzó gravitáció. Tehát semmi sem szabad, semmi se független a kozmikus térben. Nincs izolált lét, nincs magára hagyott valóság. Valamennyien egy titokzatos középpont mágneses terében élünk. Etikai világunk sem izolált, független, magában álló. Valamennyien alá vagyunk vetve egy nehézkedési törvénynek. Minden csúszik, húzódik, zuhan lefelé a mélységbe. A kegyelem fölfelé lendít, de neki is számolni kell a gravitáció erejével. ...Kegyelem és bűn, senki sem szabadulhat hatásuk alól. Ahol a két erő egymást keresztezi, ez a kereszt. Az élet pedig a kettő fájdalmas tusakodása, és mégis mindezek mögött rejlik az elrejtett kincs, az igazi boldogság, szabadság. Ezért a legfontosabb, felfelé tekinteni, újból nekilendülni és felugrani, feldobni. Ha lefelé is húz a rög, akkor is. Jézus feltámadt, nem hagy magunkra. Ma is van lehetőség nyomába szegődni, szentté válni. Igaz, hogy sokan elmennek Jézustól, de Ő ezt előre tudta, sokszor nekünk is keménynek tűnik, amit kér, de mégiscsak az Ő igája édes és csak az Ő terhe könnyű, nem tesz rabbá, kiszolgáltatottá, új életre támaszt, és ez a legfontosabb. Minden szellemi, lelki, fizikai bolyongásunk után valóban csak Péter apostollal szólhatunk: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás. Mi hittünk és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje. ” Bátor Botond pálos szerzetes A Gyermekkórház betegeiért Az idei hazai koncertszezon nevezetes eseménye lesz a májusi szegedi kamarazenei fesztivál. Ezen a nyitó koncertet a HORUS PIANO DUÓ, Emődy Nóra (Magyarország, Pécs) Áhmed Ábu- Zahra (Egyiptom) zongoraművészek adják elő. A mostani szegedi műsor előtt a bécsi szimfonikusokkal Kairóban lépett fel a HORUS PIANO DUÓ, szólistaként Mozart Esz- dur kétzongorás versenyével, míg az év további részében Németországban, Olaszországban, az USA-ban és Kanadában adnak majd hangversenyeket. Ám mindketten átérezve az Úrnak az irgalmas szamaritánusról szóló mély értelmű gondolatait, - megszakítják egy napra szegedi sorozatukat és egyetlen előadásra eljönnek Pécsre, hogy a „Gyermekkórház betegeiért Alapítvány” javára koncertezzenek április 30-án, vasárnap este 7 órakor, a pécsi Liszt Ferenc Hangversenyteremben. ■ HARMINC ÉVVEL Rétfalvi Sándor korpusza után nagyméretű korpuszt állítottak Pécsett Kisdaindol-hegytetőn. A szobor Mosonyi Tamás alkotása.Vasból készült, hegesztéses technikával. Újszerű megfogalmazásával összetartja a múltat és a jelent, a bibliai eseményt átírja a mai kor nyelvére úgy, hogy a XXI. századi emberekhez szóljon. A kereszt a lakossági összefogás szép példájaként készült el. Márton Dénes nagyprépost kanonok és Kneip István kanonok szentelte fel. Beszédet mondott Pandur József művészettörténész és Radó János. Az ünnepségen, amelyen több mint 200-an vettek részt, a Székesegyház Palesztrina kórusa énekelt. ______________________■ I