Új Dunántúli Napló, 2000. április (11. évfolyam, 90-118. szám)

2000-04-01 / 90. szám

12. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA-MŰVELŐDÉS 2000. Április 1., szombat Oldalszerkesztö: A MECSEK SIKERE. Jubileu- mi közönségsikere után a Me­csek Táncegyüttes Kaposváron is jelentős elismerést ért el. A Néptáncosok Országos Bemuta­tó Színpadán az együttes fél­órás munkáját kiváló címmel jutalmazták. Rajtuk kívül a színpadi táncegyüttesek kategó­riájában a kaposvári Somogy és a martonvásári Százszorszép Táncegyüttesek érték el a leg­magasabb minősítést. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Mecsek Táncegyüttes április 7- én 18 órakor megismétli jubile­umi műsorát a Pécsi Harmadik Színházban. (ly) NYITOTT NAPOK. Újfajta programnak ad teret a Pécsi Ga­léria és a Kisgaléria a tervek szerint. A Nyitott napok cím­mel induló rendezvénysorozat keretében két kiállítás között a nagy galériában előadások, per- formance-ok lennének, míg a kicsiben esztéták, művészeti szakírók, filmes szakemberek tartanának beszélgetéseket. Gamus Árpád megbízott igaz­gató a műsorokkal elsősorban az egyetemistákat, a középisko­lásokat, a fiatal felnőtteket sze­retné becsábítani a kiállítóhe­lyekre. A nyitórendezvényen, április 3-án 18 órakor a Széche­nyi téri galériában az Arco Trió zenéivel mutatkozik be, míg az Advance Műhely talált diákat és lemezeket oszt meg a közön­séggel, de lesz testfestés és ze­nei akció is. (ly) IX. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI FESZTIVÁL. Ma 10 órakor kez­dődik meg a néptánccsoportok pécsváradi találkozójával a me­gyében a Baranyai gyermek- és ifjúsági fesztivál, amelyet már 9. alkalommal rendeznek meg. A május 27-éig tartó esemény­sor keretében lesz testvérvárosi vetélkedő, gyermekszínjátszók, vasútmodellezők, fúvósegyütte­sek találkoznak, kiállítanak ifjú alkotók, és több helyi fesztivált is tartanak. Pécs mellett lesz­nek programok Lánycsókon, Szentlőrincen, Sikondán is. (ly) AZ ANIMÁCIÓ MESTEREI. Ez a címe annak a találkozó­nak, amelyen a kecskeméti Pannónia Animációs Filmstúdió mutatkozik be a pécsi közön­ségnek. A Művészetek Házában április 5-én 18 órakor Mikulás Ferenc igazgató és Horváth Má­ria animációs rendező lesz a vendég. ____________________________!FQ Ha misítványok a műtárgypiacon A hamisítók a filmekben kedves figurák. Nagy mesterek műveit másolják egy pad­lásszobában, miközben csibész segítőtár­saik a megfelelő balekot keresik. A „hozzá­értő” gyűjtő aléltan hanyatlik a kanapéra örömében, amikor meglátja a szinte még nedves, „antik” remekművet, fizet, a fest­ményt elzárt budoárjában őrzi. Mindenki jól jár, csak egy hamisítvánnyal több van a világon. A valóság azonban bonyolul­tabb ennél. Ha valaki nyomon követte a honi műtárgy-ke­reskedelem alakulását az elmúlt évtizedben (vagy egy kicsit még előbb is), azt láthatta, hogy egy-egy kelet-európai, divatos alkotás esetében akár ezerszeres áremelkedésről is beszélhetünk. Az igazán kapós munkákért hat-hétszámjegyű összeget is kifizet a gyűjtő, akit ma már a titok homálya fed, s még az is megesik, hogy a kutatót sem engedi a szer­zemény közelébe. A magyar alko­tók festményeinek, képeinek, ahogyan több galériatulajdonos is elmondta, gyakran csak helyi ér­tékük van, aki befektetésnek vásá­rol, inkább olyan művet szeretne, amit egy globális piacon is értéke­síthet. Á pécsi magángalériákban elsősorban mai, illetve modern (e századi) alkotók kapnak helyet, van, aki felvállalja a nehezen érté­kesíthető kortárs műveket is, má­sok a kvalitásos, de kisebb, arány­lag alacsonyabb árú anyagot kí­nálják. A divat amúgy (a modem magyar művészetet illetően) a század első harmadából való ké­peket preferálja, de azon belül nagy a változatosság, hiszen ke­reskedelmi okokból értéken felül gazdát cserélhet egy-egy nem él­vonalbeli művész képe is. Külön figyelmet érdemel a pé­csi vásár, ahol nemrég például 350 ezerért kínálták Moholy-Nagy egy szignált festményét, de volt 250 ezerért Kádár Béla és Scheiber Hugó is. Komoly vevő még alkudhatott is rájuk, ám ha megtette, épp annyira kár volt, mint hinni abban, hogy egy Aba-Novák vagy egy Rippl-Rónai csak úgy föltű­nik egy földre terített ponyván. Az különben, hogy mi a hamisítvány, meg mi a másolat, nem is olyan egyszerű kérdés. A művészettörténész emlékeztet például arra, hogy valamikor a műtárgy használati értékkel bírt, ha egy római patríciusnak szüksége volt egy szoborra, egy görög rabszolgával másolta­tott egyet, a szobrász pedig a saját nevét min­den további nélkül bele is véste a darabba. Ma­napság néha nehéz megállapítani, hogy egy- egy mű hamis-e, vagy egyszerűen csak egy jó művész gyengébb korszakából származik. Le­het emellett kifejezetten középszerű alkotó munkája is. Aztán meg mit gondoljunk azokról a teljesítményekről, amelyeket a piac érdeklő­dése, a kereslet növekedése serkent: a szakem- . bér szerint így teremtődtek meg például az orosz avantgárd sosemvolt alakjai a nyugati pi­acon. Előfordulhat az is, hogy egy alkotó ké­sőbbi munkáit visszadátumozzák (esetleg ő maga teszi ezt), egy kurrens pályaszakasz eredményeiként feltüntetve őket. És megtörtént már, hogy egy teljesen fiktív, csak a piaci ér­deklődés jegyei alapján kreált életmű relikviái kerültek a kereskedelmi forgalomba. Történe­tek szólnak arról is, hogyan tette valódivá Pi­casso vagy éppen Szász Endre aláírása azokat a munkákat, amelyeket az ő stílusukban festet­tek ügyes hamisítók. (Igaz, vannak, akik az ilyen történeteket is csak reklámfogásnak mi­nősítik.) Módosít a képen, hogy nemcsak kife­jezetten megtévesztő célzattal készült hamisít­ványok léteznek, de tanulmányi céllal lemásolt művek is, amelyeket később tévesen azonosíta­nak. A mai modern technika és a múzeumi szak­emberek, restaurátorok, művészettörténészek tudása persze lehetővé teszi, hogy leleplezzék a nem eredeti munkákat, ám egy néhány százez­res alkotás esetében az eleve drágább vizsgálat nem is éri meg. A többmilliós képeknél még na­gyobb baj lenne, ha kiderülne, hamisítványról van szó, hiszen bukna tulajdonos, galéria, gyűj­tőhely egyaránt. Aggályt támaszthatnak az olyan örökösök is, akik családi gyűjteményben jutottak a műtárgyakhoz, és egyszerűen nem hi­szik el, hogy a birtokukban lévő érték csupán talmi. A valóság esetleg csak a kutatóknak fon­tos, azok közül is csak a megszállottaknak, akik mély szakmai fájdalommal látják, hogyan hami- sítódik meg egyes esetekben a művészettörté­net. Bár az érintetteknek van határozott vélemé­nyük, nem szívesen viszik a nyilvánosság elé. Ki azért, mert félti szakmai, kereskedői hírnevét, ki gyűjtőként nem akar az érdeklődés középpont­jába kerülni. Annyi biztos, a gyakran sokmilliós üzletekkel nincs mit tréfálni. Arra a kérdésre, vajon kik hamisítanak ma­napság, nem tudunk válaszolni. Egy fiatal, nem­rég végzett képzőművész szerint egy középsze­rű festő, ha a technikai tudása és a stílusismere­te megvan, képes valaki másnak a modorában dolgozni. A fiatalok inkább a saját sikereikkel szeretnének büszkélkedni, bár ki tudja, nem ke- rül-e egy-egy „véletlenül” fellelt „régi” grafika vagy vázlat azért a kereskedőhöz, hogy megle­gyen a heti menzapénz. A vásárlók köre ismertebb valamivel: ott van­nak a valódi, ízléssel, jó szimattal, háttérismere­tekkel bíró gyűjtők; a gyakran bizonytalan érték- ítéletű, becsapható újgazdagok, akik csak befek­tetni kívánnak; a magyar avantgárdot Nyugaton időnként súlyponteltolódással közvetítő, anyagi érdekektől hajtott külföldi galériák. Csak a ma­gyar múzeumok nincsenek a sorban, hiszen ne­kik műtárgyvásárlásra már régen csupán fillérek jutnak, a huszadik századi művészet még előke­rülő remekeiért már nem tudnak versenybe szállni. ____________ _______ H. I.GY. Ri tkán lelhetők fel értékes, eredeti művek a vásárokban fotó: tóth l Knoll Éva (1952-2000) „Hűen önmagához, tanítványai­hoz” - ezzel a címmel alig két hó­nappal ezelőtt mutatta be Knoll Éva keramikusművészt, tanárt az Új Dunántúli Napló. Mély fájdalommal és szomorú­sággal érte a hír a pécsi Művésze­ti Szakközépiskolában tanítvá­nyait, kollégáit, barátait: a beteg­ség legyőzte az erős, küzdeni tudó embert, az alkotóművészt, a peda­gógust. Ahogy a kerámiaművé­szetben megszülető tárgyak, alko­tások jelet hagynak a művészet, a kultúra történetében - olyan mély hatások, nyomok és emlékek te­szik maradandóvá életművét: mű­vészetét és tanári munkáját. Megtanulhatták tőle az őszin­te, igaz és értékes dolgok tisztele­tét, az ősi anyag - az agyag - vál­tozásain, átalakulásain keresztül megmutatta számukra az ember életének fontos és tartalmas fo­lyamatait. Tanítványai nyitottá, érzé­kennyé válhattak a mesterség, a művészet felé vezető út meg­ismerésére, mert hite és oda­adása rendkívüli erővel sugár­zott környezete felé. Ez az erő segít most folytatni a munkát, művészete és embersége tanít­ványai életében, munkájában kap új értelmet és válik mara­dandóvá, mint ahogy kerámiái őrzik alkotójuk keze nyomát, szellemiségét, értékes szemé­lyiségét. Vegyespörkölt - tálalásában is ízesen Ha nem is eget rengetően rendhagyó, de mindenképp szokatlan kötettel jelentke­zett Mihalik Zsolt és Odrobina Tamás - közös munkájuk versek és fotók válogatása. A két jóbarát régóta készül erre az amúgy természetes mozdulat­ra. A verseskötettel ritkán jelent­kező, a pécsi Leőwey Klára Gim­náziumban tanító magyar tanár, Mihalik Zsolt lírikus alkat - ab­ban az értelemben is, hogy a leg­kevésbé sem tartozik az önmagu­kat ünneplő harsány hordószó­nokok közé, s Odrobina Tamás képeiről is azonnal megismer- szik, hogy talán a barátjához ha­sonlóan hajolna az üres papírlap fölé, ha történetesen versírásra érezne indíttatást. így aztán az első ciklus cím­adásában máris ott a csendes kontrapunkt, az alig leplezett fi­nom önirónia: „Lírikusán”. Mindjárt azután, hogy leíratnak a „Javallatok olvasás esetére / kez­dőknek és haladóknak”, hogy - másfelől - a kötet fotóit egy reme­kül megválasztott, időszabdalta Csokonai-szobor drámaian szép képe nyissa meg. Aztán követ­keznek a további meglepetések, nemcsak a fiatal, ruhátlan, szere­lemvágyó testek, a hulló drapéri­ák költészete a fotókon, hanem az, hogy Mihalik, aki 1970 óta ír verseket „bizonyára azért, mert jólesik”, egyszercsak mintha fé­lelmetesen komolyan venné ezt a játékot a „Délután” című verssel, melyet így nyit: „Súlyától remeg­nek oszlopai / a rádmért, otrom­ba égnek. / Kertedben az izzadó, vak füvek / egymás gerincéhez érnek.” Nincs helyem itt kom­mentálni e súlyosan szép fel­ütést, hely hiányában sem, de a képek-áttűnések és a hat-nyolc sorok visznek, léptetnek tovább. Egymásra tornyozott szavakból épít minaret-verset, máskor egyetlen szót is diribdarabjaira tördel, parafrázisokat gyárt Jó­zsef Attila vagy Kosztolányi mo­dorában, de a játék komoly és gyakran komor: hiszen tudja, hogy „Minden tökéletes / ami csak/ kimondhatatlan.” Hason­lóak a líraiból keményre váltó, fo­tógrafikává keményedő Odrobina-képek: olyan kettős­tánc, amelyhez szépen odafér egy harmadik költő, Susan Oliveto is, a Floridából Pécsre te­lepült tanárnő, hogy lefordítsák egymás verseit, így a kötet záró­ciklusában rögvest olvashatunk kortárs magyar költőt angol nyel­ven is. (Pannónia Könyvek, 2000). B. R. Emlék a tangó nyelvén Zsolnay Vilmosra és máig ható tevékenységére emlékezve, halá­lának 100. évfordulója alkalmá­ból szerveznek hangversenyt a gyár egyik műhelyében április 13-án este 7-kor. A koncert műso­rán klasszikus hangszerelésű tangók szerepelnek Anja Lechner csellista, és Peter Ludwig zeneszerző-zongorista előadásában. A németországi művészeket a műfaj megújítói- ként ismerik, s így írtak róluk: „Ez a zene a cselló és a zongora démonikusan érzéki, szomorú tánca”. A tisztelgő hangversenyt a gyár és a Zsolnay család mellett a dél-dunántúli filharmónia ren­dezi. _____H. I. GY. Fut nak a képek á Anna, a nevelőnő Bizony nem könnyű megítélni az Anna és a király (Anna and the King) című filmet, Andy Tennant alkotását. Nem hinném, hogy nyugodt lélekkel giccsnek lehetne nevezni, mert annak olcsóságával és szakmai melléfogásaival szem­ben ez a film nagyon is megmun­kált és pazarlóan gazdag, főként ami a színpompás díszleteket és a korhű, egzotikus jelmezeket illeti. Tudom, nem számít a kérdés el­döntésében, de azért megjegy­zem: a Kleopátra óta nem építet­tek ilyen hatalmas mozidíszletet, mint most a bangkoki királyi pa­lota hűséges mását, és csak a sta­tiszták ruházatához huszonnégy kilométer selymet használtak fel. A giccs mögött általában nem szokott ennyi igyekezet sürgölőd­ni. Az a szó materiális értelmében is olcsóbb szokott lenni. Nem mintha pénzen ízlést is lehetne vásárolni. De tizenkilenc elefánt, az azért egy híján húsz elefánt. In­kább azt mondanám, hogy ez a film majdnem olyan, mint egy operett. Csak éppen nem dalol­nak benne, nincs táncoskomikus, és Jodie Foster a báljelenetben lépcsőn jön ugyan be a színre, de nem felülről lefelé, mint Honthy Hanna szokott volt, hanem alulról felfelé. Ami nagy különbség, ugyebár. A többi stimmel: tánc­kar, fülbemászó muzsika, exklu­zív vendégkoszorú, keleti pompa s a hősnő tartózkodó, ám annál feltűnőbb viktoriánus eleganciája. Egyébként nem véletlen, hogy ez a téma negyven évvel ezelőtt Broadway-musicalként is sikert aratott The King and 1 címmel. Nem ironizálok. Ifjúkori radi­kális eltévelyedésem után rájöt­tem, hogy az operett fontos mű­faj, színháztörténeti jelentősége vitathatatlan, és nem könnyű tisz­tességesen megcsinálni és előad­ni. Ezért én végül is - bár olykor valóban ironikus mellékgondola­tokkal - kellemesen szórakoztam. Szépen adják elő Tuptim és Bálát tragikus epizódját. Nem hittem volna továbbá, hogy Chow Yun- Fat, aki eddig, úgy tudom, akció­filmekben jeleskedett, most eny- nyire elfogadható Mongkut király lesz (olyan elődök után, mint Rex Harrison és Yul Brynner). • Tetszett a film szerelemfelfogá­sa. Lélekben eggyé válni, a külön­böző kultúrákat elválasztó fala­kon át, s beérni egy keringővei, ez manapság nem szokványos. Bez­zeg, hajdanán: Egy csók és más semmi, ugye, ismerjük. Az még nem volt olyan haszonelvű és praktikus kor, mint a miénk. És igén rokonszenvesnek tartom a nézőpont kiválasztását. Nem biz­tos, hogy Anna Leonowens em­lékirata mindenben hiteles. (Me­lyik emlékirat az?) De ha ez az asszony úgy gondolta s érezte, hogy tisztességével, nyíltságával és nem utolsósorban: angolságá­val meghódította a király szívét (23 feleség és 43 ágyas mellett), semmi okunk kételkedni ebben. Még azt is elhiszem neki, hogy e szerelem által ő, az egyszerű ne­velőnő képes volt, mint mondja, bearanyozni egész Sziám életét. A nők mind ilyenek. Keresnek maguknak valahol egy Sziámot, és azt bearanyozzák. NAGY IMRE FILMJEGYZETE Anna mégsem fogadja el a gyűrűt: Jodie Foster i i 1 A Gárdonyi Tamás Hírcsatorna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom