Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-23 / 81. szám

4. oldal - Új Dunántúli Napló B ARANYA I TÜKÖR 2000. Március 23., csütörtök ______Hírcsatorna BÜKKÖSD ÚJ KÖNYVTÁRA. A településen egy közel 15 ezer kötetes könyvtárat alakítottak ki önkormányzati erőből. Azt ter­vezik, hogy az állományt ado­mányok révén is gyarapítják. (cs) AZ ISTENKÚTI ÁMK HÚS­VÉT JA. Pécsett, az istenkúti ál­talános művelődési központ hobbiszakköre Gutrai VUmosné közreműködésével már készíti a húsvéti bemutatóra szánt sváb és székely hímzéseket és szőtte­seket. A legifjabb köri tagok, így a tízesztendős Molnár Orsolya és Tóth András is serényen dol­goznak. Az alkotó közösség 15 fős, tagjai Andrást leszámítva asszonyok és lányok. (cs) HIDASI PRÓBATÉTEL PÉCSVÁRADON. A község bu­kovinai székely táncokat előadó negyvenfős gyermekegyüttese dél-dunántúli minősítésre ké­szül. A közösség, melynek fenn­tartásához az önkormányzat mellett a lakók is hozzájárulnak, - négyévi együttlét után most először veti alá magát a próbaté­telnek. Az ifjú táncosok Hitter Zsolt, Klaminik Aranka és Rózsa Imréné irányításával hetente többször próbálnak. A megmé­rettetés még ebben a hónapban Pécsváradon lesz. (cs) HEGYHÁTIAK A SAPARD- TŐKÉÉRT. A sásdi székhelyű Baranyai Hegyhát Területfej­lesztési Önkormányzati Társu­lás csaknem harminc település önkormányzati és gazdasági ve­zetőit tájékoztatja március 24- én 10 órától a tormási faluház­ban az Európai Unió Sapard- programjáról. Szó lesz például az új munkahely-teremtési, me­zőgazdaság- és vidékfejlesztési, valamint kisszövetkezet-alapítá­si lehetőségekről is. Ebben a té­mában nemrég Pécsett találkoz­tak az észak-baranyai térség gazdasági és közéleti képvise­lői. (cs) ÉKESTÉK. Kettős program. Városi Könyvtár - Szigetvár. 18.00 órától: „Bűnözés, bűnül­dözés Baranyában”. Meghívott vendégek: dr. Emyes Mihály, Baranya megye rendőrfőkapitá­nya, dr. Wirth Béla, a Baranya Megyei Bíróság elnöke. Műsor­vezető: dr. Horváth Csaba. Értelmiségi Klub - Pécs (Vas­utas Művelődési Ház, Váradi A. u. 7/2.). 20.00 órától: „Emlék­est Zsolnay Vilmos halálának 100. évfordulójára”. Meghívott vendégek: Mattyasovszky- Zsolnay Tamás, Mattyasovszky- Zsolnay Péter, Mattyasovszky- Zsolnay Miklós, Mattyasovszky- Zsolnay Miklósné Gosztonyi Er­zsébet,. Sikorszki-Zsolnay Antó­nia. Műsorvezető: Vargha De­zső. A programok támogatója az Új Dunántúli Napló. ______■ Ál lásbörze: sok az eszkimó... A PTE-N IDÉN NAPPALI TAGOZATON VÉGZŐ HALLGATÓK VÁRHATÓ SZÁMA KARONKÉNT Pécsett és a megyében manapság egy frissdiplomásnak nehezebb megfelelő állást találni, mint egy érettségizett szakmunkásnak - hallani egyetem- szerte. Valószínűleg ezért is volt ha­talmas tömeg az orvoskari aulában tegnap megrendezett állásbörzén. Ki­derült, itt sem könnyű megfelelő munkát találni: vannak olyan állá­sok, amelyekhez szakirányú végzett­ség kell, más helyen a végzős hallga­tók érdeklődése volt kicsi. PÉCS- A hónapokkal ezelőtt meghirdetett re­gionális állásbörzére több baranyai és dél-dunántúli cég jött el - vázolta Pankász Balázs (képünkön) főszervező.- A fővárosi vagy multinacionális vállala­tok többsége viszont személyzeti tanács­adó irodákon keresztül képviselte magát. Orvosi lehetőségek Idén először az integráció jegyében az orvostanhallgatóknak is kínált lehetőséget a börze. A különböző kórházak elsősor­ban a nemrég beindult, diploma utáni rezidensképzésre ke­restek hallgatókat. Bár a rezidensek fizetése egységes (42.800 forint bruttó alap, 14.600 munkahelyi pótlék, az ügyeleti díj és a nyelvpótlék), az intézmények mégis tudtak egymással versenyezni: elsősorban a lakás, az ingyenes ét­kezés és utazás, szakmai képzés és a későbbi szerződés re­ménye volt csábító. Elsősorban ezeknél a standoknál volt a legnagyobb a tülekedés, ami csak igazolja azt a tételt, hogy Baranyából egyre nő a diplomások elvándorlása Budapestre és vonzáskörzetébe. Ami nem véletlen: amíg Baranyában egy gyakorlat nélküli PR vagy személyügyi szakember 80-100 ezer forin­tot kereshet tisztán, a fővárosban akár a másfélszeresére is számíthat. Speciális helyzetben vannak a mér­nökhallgatók, ez a szakma ugyanis egyre keresettebbé válik. A villamosmérnökök, informatikusok, sőt a gépészek vidéken is 120-150 ezer forintos kezdő fizetéssel kerülhetnek a pályára, sőt ezen kívül még utazási, lakhatási, étkezési támoga­tásra is számíthatnak. Hasonlóan csábító az ajánlat a közgazdászoknak, azonban ezen a fórumon viszonylag kevés volt a nekik szóló állás - az évente egyszer, a fővárosban rendezett közgazdászbörzét általában elégségesnek ítélik a cégek. Bu­dapesten a mérnököknek, közgazdászok­nak kínált fizetés természetesen még ma­gasabb, nem ritka a cégautó, mobiltele­fon használati lehetősége sem. Viszonylag kevés volt az ér­deklődők között a joghallgató: a bíróságok, álla­mi hivatalok - bár kaptak felké­rést a szervezők­től - nem is jöt­tek el, ugyanis már az egyetemi tanulmányok alatt szemmel tartják a diákokat, fogalma­zónak, gyakornoknak az „utcáról” szinte lehetetlen bekerülni. Az ügyvédi irodákba Ajk Á0K orvosi (magyar ny.)_ Á0K fogotvosi_ IGYFK BTK FEEFI KTK EFK MK PMMFK TTK gyakran nem árt a protekció, s igaz, hogy a bojtár a minimál­bérért végez mindenféle mun­kát, de ha szerencséje van, köz­ben már önállóan is dolgozhat, a szakvizsga után pedig állás és kiemelkedő fizetés várhatja. Ahogy az ügyvédbojtárok­nak szakmai tapasztalatot is kí­nálnak az irodák, ezen a bör­zén megjelentek olyan vállala­tok - köztük pécsiek is -, ame­lyek kifejezetten a néhány hó­napos gyakorlatra kerestek diá­kot. Ez iránt is komoly volt az érdeklődés, hiszen ezen idő alatt mindenki jól jár. 25-30 ezer forintos fizetésért a cég fia­tal, dinamikus munkaerőt kap, aki előtt fel­csillanhat a lehetőség, hogy a műszaki-gazda­sági vonal 90-110 ezer forintos nettó fizetését elérje. Ha munkájára a társaság mégsem tart igényt, a későbbi pró­bálkozásai során a gya­korlati idő nem számít rossz pontnak, annak ellenére, hogy a legtöbb vállalat manapság már nem he­lyez akkora súlyt a speciális ismeretekre, a néhány éves tapasztalatszerzésre, mint korábban. Keményen megkövetelik vi­szont a nyelvtudást (elsősorban az angolt és a németet), valamint a magas szintű számítógépes ismereteket. Enélkül gya­korlatilag jól fizető állást találni lehetetlen, J13 248 154 Forrás: PTE 180 749 260 402 524 260 AJK: Állam- és Jogtudományi Kai - Á0K: Általános Orvosi Kar - IGYFK: Illyés Gyula Főiskolai Kar (Szekszárdi - BTK: Bölcsészettudományi Kar - FEEFI: Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet - KTK: Közgazdaság- tudományi Kar - EFK: Egészségügyi Főiskolai Kar - MK: Művészeti Kar - PMMFK: Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar - TTK: Természettudományi Kar míg egyes szakmákban (PR, személyügy, üzletkötő) ezek igazolásával a némiképp más irányú diplomával is eredményt lehet elérni, az átképzést pedig a cég vállalja. Feltehetően hasonlóan gondolkodik a végzős bölcsész és természettudományi kari, tanárszakos hallgatók jó része. A szervezők ugyanis rengeteg iskolát keres­tek meg, akiknek zöme meg is jelent, és meghirdetett több száz tanári álláslehető­séget - szinte hiába. Ugyanis a pótlékok­kal együtt nagyjából 40 ezres bér egyálta­lán nem vonzotta a diákokat, leendő dip­lomájukkal inkább a legalább a dupláját fizető marketinges, szervezői, üzletkötői állásokra vadásztak. NYAKA SZABOLCS Egy hét múlva döntenek • A választópolgárok majd’ egynegyede a testület ellen írt alá A rácpincében tartott tegnapi rendkívüli kihelyezett ülé­sén hagyta jóvá a képviselő-testület, hogy március 30-án döntenek az őket önfeloszlásra felszólító népi kezdemé­nyezésről, és egy sor más kérdésben. Szigetvár A városatyákkal elégedetlen vál­lalkozók szervezte népi aláírás- gyűjtési akció végén a polgármes­teri hivatalnál leadott 143 íven 2387 aláírás szerepelt, azok közül a helyi választási bizottság 2076- ot talált érvényesnek. (A válasz­tásra jogosultak több mint 22 szá­Szorít a határidő vazattal 3708 voksolt (40,8 száza­lék) a polgármesterre, az akkor a testületbe juttatott 10 egyéni és 7 pártlistás képviselőből jelenleg már csak 12 van a helyén. Mozsgai Péter polgármester (képünkön) ismertette a népi kezdeményezés végeredményét, felkínálta a lehetőségét, hogy ar­ról mikor döntsenek. A jelen lévő A képviselő-testület a Vigadót üzemeltető betéti társasággal folyó peres ügyeinek vitelére várhatóan egy kecskeméti céget bíz meg, ha meg tudnak egyezni a megbízatási összegről. A város pénzügyi támogatásban részesült a Hotel Zerin Termálfitness Szálloda és Gyógycentrum megvalósíthatósági tanulmányterveinek elkészítésére, egy vállalkozó céggel meg­kötik a szerződést, ha az vállalja, hogy befektetőt is hoz. A zsibóti, becefai és a mozsgói szőlőhegyen élők pályázhat­nak vezetékes ivóvízre, ha ehhez a testület hozzájárul. zaléka a testület önfeloszlását 10 képviselő a március 30-i testü- akarja.) Az 1998 őszén tartott leti ülés időpontját fogadta el. helyhatósági választáson a 9256 A városban a millenniumi or- választópolgárból érvényes sza- szágalma megépítéséhez a pol­gármester felajánlotta egy havi költségkeretét (60 ezer forint), a tiszteletdíjukból hasonló nagylel­kűségre szólí­totta fel a kép­viselőtársait, remélve, hogy csatlakoznak hozzá. Mozsgai Péter bejelen­tette, hogy má­jus 13-án jóté­konysági bált rendeznek, és a város polgárai a Szigetvár Váro­sért Közalapítvány számlaszá­mára is feladhatják adományai­kat. Szó volt arról is, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő önkor­mányzat átvilágíttatja az intéz­ményeit, és a kijelölt bizottság ma dönt, hogy a pályázó hat cég közül melyiket bízza meg. Elfo­gadták, hogy pályáznak az önhi­báján kívül nehéz helyzetben lé­vő településnek adható támogatá­sért. Felmerült, hogy a becefai és zsibóti szőlőhegyen a tél folya­mán elkövetett több mint 100 be­törés kapcsán be kell számoltatni a városi rendőrkapitányt az áprili­si testületi ülésen. b. m. l. Kevesebb kötöttség Siklós A város képviselő-testülete több hónapos előkészítést követően a legutóbbi ülésén fogadta el a település általá­nos rendezési tervét. Az önkormányzat vajúdásának eredménye több témakörben is kérdéseket fogalmazott meg a vá­rosban élők körében. Ezek egyi­két jelenti, miszerint a jövőben 12 négyzetméteres élőkért meg­léte nélkül sem erkély, sem log­gia nem építhető. E kitétel ellen­zői között akadnak, akik épp a városi építkezési módra hivat­koznak, amely szerint a belváros­ban általában járda található a la­kóház előtt, s nem élőkért. A helyieket érintő, legfonto­sabb változásokkal kapcsolatos érdeklődésünkre a polgármesteri hivatalban nem tudtak érdemi felvilágosítással szolgálni, ugyan­is kiderült: még nem készült ösz- szevetés a régi rendelkezéssel. Mint Mehring István (képün­kön) képviselő elmondta, igen magas színvonalú, a mai kor szellemében készült rendezési terv született, amely lehetőséget biztosít a fejlődésre. Ennek egyik záloga, hogy külterületen a korábbiakkal szemben keve­sebb építési kötöttséggel kell számolni, nagyobb telkekre, egyedi módon lehet építkezni. Ezen területek közé tartozik a például a „cigányváros”, vala­mint a Simon-tanya . Harkány irányában is egyedi kivitelezésű nyaralók valósíthatók meg. A vá­ros jelképét jelentő vár tövében olyan építési lehetőséget te­remtett a terv, melynek alap­ján akár ide­genforgalmi vásárok rende­zésére is mód nyílik. A vál- 1 a 1 k o z ó k számára is új lehetőségek teremtődtek meg: az elkerülő út és a város között kínálkoznak ezek mind a kisvál­lalkozók, mind a nagybefektetők részére. A képviselő ugyanakkor negatívumnak tartja az előkertes meghatározást, valamint egy ipari objektumnak a belvárosba történő beengedési lehetőségét, továbbá a piactér rendezetlensé­gét, melyről meglátása szerint más határozatnak kellett volna születni. Füstölgések a kémények körül A kéményseprési közszolgáltatást az állampolgár köteles igénybe venni, a megállapított díjat megfizetni. Ez még ak­kor is így van, ha kéményét esetleg nem használja. Ha kö­telezettségének nem tesz eleget, szabálysértést követ el. Nem érdemes tehát a füstfaragók munkáját gátolni. Baranyai körkép A kéményseprők és a lakosság kö­zött gyakorta akad konfliktus. Pe­dig előbbiek csupán törvényszab­ta munkájukat végzik. A polgárok zsörtölődésének legfőbb oka, hogy a használaton kívüli kémé­nyek után is fizetni kell. A Bara­nyai Kéményseprők Ipartestüle­tének elnöke, Leikauf Tibor (ké­pünkön) arról tájékoztatta lapun­kat, hogy Baranyában közel két­százezer kémény vizsgálatát, tisz­títását kell elvégezniük, ennek többségét évente. A kémények nagy része persze üzemel, itt nincs is gond. Sok helyütt, főként családi házakban, hagyományos fűtésűként épített társasházakban, illetve az új épületekben tartalék kémény is van, amely vagy hányta a kormot egy adott időszakban, vagy nem. Ezek az építmények már okot adnak a vitára. Sokan úgy értelmezik, hogy amelyik ké­ményt nem használják, azért nem is kell fizetni.- Ez nem így van - közölte az elnök. - Törvényi kötelességünk a nem használt kéményeket is ellen­őriznünk. Pécsett egyébként a tar­talék kéményekre laszabott díj évi 417, a szilárd tüzelővel, vagy olaj­jal üzemelőké 784, a gázüzeműe- ké pedig 736 forint. A megye más VIZES-VETÉLKEDŐ. Tizenöt Pécs környéki település kisiskolásait, és a falvak polgármestereit hívta meg Kővágótöttösre, a Víz világnapja alkalmából a Pécsi Vízmű Rt. kollektívája. Az elméleti és ügyessé- gi feladatokból összeállított vetélkedőt a szalántai diákok csapata nyerte meg. ________fotó; laufeb László i i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom