Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-06 / 65. szám
2000. Március 6., hétfő ÉLETMÓD Új Dunántúli Napló - 9. oldal egeszseg Lumbágó és isiász Lumbágón és isiászon az alsó deréktájon fellépő, villámszerűén a derékba, a keresztcsont tájékába nyilalló akut fájdalomrohamot értjük. Talán alig van ember úgy harminc felett, akivel ne fordult volna elő, hogy lehajolt valamiért, aztán úgy maradt. Az „áldozat” alig tud ilyenkor megmozdulni, és hajlott, merev tartással próbálja a fájdalmat elviselni. A köhögés vagy tüsszentés még elviselhetetlenebbé teszi a panaszokat. Ilyenkor beszélünk lumbágóról. Az isiászos fájdalmak visszatérő rohamokban támadnak, a lumbágóval ellentétben nem korlátozódnak csak a keresztcsont tájékára, hanem az ülepen át az egyik alsó végtagba is kisugároznak. Érzészavarok léphetnek fel, amelyek a combra, a lábszárra, sőt a lábfejre is kiterjedhetnek, és a végtag izomzatának gyengeségét okozzák. Súlyosabb esetben akár átmeneti bénulásos tünetekkel járhatnak együtt. A lumbágóhoz hasonlóan az isiász is merev, védekező tartásba kényszeríti az érintettet, akinek minden mozdulat újabb fájdalmat okoz. A kiváltó okok. Rendszerint a hát-, illetve derékizomzat valamilyen szokatlan megterhelése, például ügyetlen mozdulat, vagy súlyos tárgy helytelen felemelése, cipelése váltja ki. A helytelen mozdulat jellegzetes példája, amikor valamilyen tárgyat felemelünk, és egyidejűleg a testünket is elfordítjuk. Ezáltal a csigolyák kis ízületeinek tokját és szalagjait éri túl nagy inger. Ez viszont az izomzat reflexes feszüléséhez vezet. Az itt futó idegek izgalmi állapota (nyomása, esetleg gyulladása) is felléphet. Lumbágót okozhatnak a kis csigolyaízületeken előforduló kopási jelenségek is, amelyek ezeknek az ízületeknek a hibás állását eredményezik. Ilyen esetben is húzódások, izomfeszülések következhetnek be. Ha bizonyos időközönként újra meg újra megismétlődnek a fájdalomrohamok, a csigolya közti porckorong előesése lehet az ok. Az isiászos rohamot rendszerint a porckorong kiboltosulása, vagy előesése idézi elő. Ilyenkor a porckorong nyomja az ülőideg egyik gyökerét, amely az ágaival az ágyéki gerincoszlop és a kereszt- csont magasságában lép ki a gerinccsatornából. Mit tehetünk? Az akut fájdalomroham alatt legjobb, ha lefekszünk. Keressük meg azt a testtartást, amely a legkevésbé fájdalmas. Próbáljuk meg „lépcsőEgy rossz mozdulat is előidézheti a fájdalmakat szerű” fekvéssel tehermentesíteni a porckorongokat: a hátunkon fekve hajlítsuk be derékszögben a csípő és térdizületet és a lábszárat helyezzük vízszintesen néhány egymásra rakott párnára, vagy megfelelő magasságú habszivacs kockára. Maradjunk mindaddig fekve, amíg el tudjuk viselni. Ha fájdalmak lépnének fel, változtassunk a testtaráson! A fájdalom enyhítése érdekében fájdalomcsillapító gyógyszert is szedhetünk. Külsőleg használható krémek, oldatok is hatásosak lehetnek. Ezek a bőrön át felszívódva nemcsak fokozzák a helyi vérellátást, hanem a fájdalmat is FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ Csillapítják. Nagyon heves fájdalmak esetén okvetlenül forduljunk orvoshoz. Ugyancsak orvosi vizsgálatra van szükség, ha érzészavarok, vagy bénulásos jelenségek lépnek fel, illetve ha a hólyag, vagy a végbél működési za- varát tapasztaljuk. __________________■ Old alszerkesztő: árok TTÍÜIl suzsa JK Hírcsatorna TANULSÁGOS ESETEK. A Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Szakosztálya március 6- án 16 órai kezdettel Tanulságos Esetek Fórumát rendez. Az eseteket az Idegsebészeti Klinika, az urológiai klinika, valamint a Pszichiátriai és Orvosi Pszichológiai Klinika munkatársai mutatják be. Helye: Pécs, Szigeti út i^., III. sz. tanterem. A PÉCSI ILCO EGYESÜLET március 8-án 14.30-kor tartja soron következő klubfoglalkozását, melyen dr. Rúzsa Csaba főorvos a cukorbetegségről tart előadást Pécsett, az Egészség- ügyi Szakközépiskolában (Rákóczi út).__________________■ Ha köhögünk - hogyan csillapítsuk? A köhögés a szervezet természetes védekező reflexe a légutak nyálkahártyájára jutó anyagok ellen. A felső légutak, a légcső és a hörgőrendszer nyálkahártyáját csillószőrös hengerhám borítja. Ezek távolítják el az idegen anyagokat. Köhögéskor zárt hangrés mellett erőltetett, robbanásszerű kilégzés történik. Gyulladáskor a nyálkahártya vérbővé válik, megvastagszik, kóros váladék képződik. A felső légúti huruthoz gyakran társul a légcső és a hörgőrendszer gyulladása, melyhez, ha a tüdő léghólyagocskáinak gyulladása is társul, akkor tüdő- gyulladás lép fel. Először a köhögés száraz. Ilyenkor a csillapítása a cél, mert a felesleges improduktív köhögés kifárasztja a szervezetet és emeli a vérnyomást. A leggyakrabban használt köhögéscsillapítók a kodeinkészítmények. Sajnos ezek káros mellékhatásokkal is rendelkeznek. Az utóbbi években már megjelent hasonló hatású, de kodeinmentes készítmény is. Száraz köhögéskor lakásunkban párologtassunk kamillateát, eukaliptuszolajat, vagy fenyőlevelet. A száraz levegő fokozza a köhögési ingert, az említett anyagok párologtatása nyugtató hatású. A gyulladás előrehaladtával kóros váladék keletkezik, amely baktériumokat, vírusokat, ezek toxinjait (az anyagcsere-folyamatok során keletkező mérgek), elpusztult fehérvérsejteket tartalmaz. A szervezet célja ezek eltávolítása, s ebben a védekező mechanizmusban segíteni kell a szervezetet köptetőkkel. Az utóbbi években megjelentek a nagyhatású köptetők, amelyek a sűrű tapadós, rendkívül nehezen kiköhöghető váladékot feloldják, és így az könnyebben távozik. A gyógycukrok közül a hazai gyártmányú, viszonylag olcsó Negró ugyanolyan jó hatású köhögést enyhítő, mint a drága, nyugati gyártmányú gyógycukor- kák. Régi megfigyelés, hogy a méz, a langyos tej és a karamella szintén jó köptető. A gyógynövények közül a hársfa- és bodzavi- rágtea is csökkenti a köhögési ingert és a gyulladást. A kakukkfűtea pedig igen jó köptető. Köhögéskor megnő a szervezet folyadék és C-vitamin igénye. Ha a köhögés légcső, vagy mellkas fájdalmat okoz, ha nehézlégzés lép fel és oxigénhiánnyal küszködünk, ha hőemelkedésünk nem szűnik, ha köhé- cselésünk 2-3 hét alatt nem múlik el - feltétlenül orvoshoz kell fordulni! Kávéhoz, alkoholhoz vizet A folyadék létfontosságú a szervezetünk számára, de nem mindegy, hogy milyent fogyasztunk. Az alkohol és a koffein ugyanis nem feltölti, hanem kiszárítja szervezetünk vízraktárait. Ennek pedig fáradtság, száraz bőr, emésztési panaszok, lábikragörcs, fejfájás lehet a következménye. A szakértők éppen ezért azt tanácsolják, hogyha sört, bort, pálinkát, kávét, fekete teát vagy kólát fogyasztottunk, utána igyunk meg ugyanannyi vizet, vagy vízzel hígított gyümölcslevet. Sok országban - különösen a mediterrán, vagy ennél is melegebb éghajlatú helyeken - a kávéhoz, borhoz automatikusan vizet is felszolgálnak. Naponta legalább másfél liter folyadékot meg kell innunk, de ebbe nem számít bele a kávé és az alkohol. Aki tartósan szomjaztatja a testét, az hosszabb távon szervi károsodásokkal számolhat. Például a vese kiválasztó, méregtelenítő funkciójához elengedhetetlen a kellő mennyiségű folyadék. Adományozó díjazottak A közelmúltban adták át a „Tölösi Péter Alapítvány a leukémiás és tumoros megbetegedésű gyermekek gyógyításáért” díjait. A szervezet a pécsi gyermekklinikán működő onkológiai központ munkáját segíti. Az alapítvány létrehozójának kikötése szerint minden évben kitüntetik azokat, akik önzetlenül sokat tesznek a pécsi gyermekklinikán kezelt kis betegek gyógyulása érdekében (nem orvosi segítségről van szó). Az idei két kitüntetett, Koszorúsné dr. Véghelyi Erzsébet és Réder István a kitüntetéssel járó pénzjutalmat - ami nem kis összeg - felajánlották az alapítvány javára. FI délután 4 után WESTEL 900 mintabolt Pécs, Rákóczi út 19. tel.: 06-72/225-111,06-301900-9013 Pécs, Bajcsy-Zs. út 9. Forrás Üzletbáz Tel.: 06-30/900-9034 Hivatalos üzletkötőnk; 06-30/930-3920,06-30/930-5247 ___________________________________________ Kera vill-Pécs Plaza: Pécs, Megyeri út 76. • Citytel Kft : Pécs, Kóczián S. u. 1. • Pécs, Makay István u. 5. Komló, Kossuth u. 79. • Telecentrum Bt.: Pécs, Bajcsy-Zs. u. 4. • Pécs, Jókai tér 2. Mohács, Szabadság u. 42. • K & K Autócentrum: Pécs, Irgalmasok u. 26. • Siklós, Gyüdi út 18/b. * A Westel 900 hálózatán belül munkaszüneti napokon Illetve hétköznap 16 órától 22 óráig, és 06 órától 08 óráig nettó 20 Ft, 22 órától 06 óráig nettó 10 Ft a percdíj. További feltételek és információ: 1230 fa Westel 900 hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, illetve az üzletekben. www.westel900.hu IBS IQOOOB FDTCte Meravill ofotért A K) \PC! 50LAT Szervusz! A Westel 900-nál már délután 4 órától érdemes így köszönni! A SZERVUSZ Magyarország egyetlen mobil előfizetői díjcsomagja, ahol hosszú évek óta már délután 4-től kedvezményes tarifa ketyeg. És a kedvezmény most még nagyobb. Megéri utánaszámolni. Nettó 20 forintos percdíj már délután 4-től*. Hangposta nettó 10 Ft délután 4-től reggel 8-ig, és munkaszüneti napokon. Éjszakai tarifa nettó 10 Ft*. Alacsony előfizetési díj: nettó 2000 Ft/hó. Internet nettó 5 Ft/perctői. Egyre többen telefonálhatunk egyre kevesebbért. Már közel 1 millióan tarthatunk Kapcsolatot hálózaton belül jelentős kedvezményekkel. Akár a Szervuszt vagy a Westel 900 egyéb díjcsomagjait választod.