Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-05 / 64. szám

Rúddal kormányozzák iJIndult Leonardo a Leonardo da Vinci számára csak gyors vázlat volt, egy a számtalan ötlet közül. Sok találmányához ha­sonlóan az automobilt sem építette meg. Egy berlini srác most össze­rakta a tervek alapján a szerkeze­tet. És csodát látott, az autó ugyan­is működik! Az ötszáz éves vázlat alapján Tillmann Gmelin (20) fából építette meg a szerkezetet. Az ered­mény egy mezőgazdasági kiskocsi, egy IKEA- polc és egy óraszerkezet keveréke. Tillmann elmagyarázza a szerkezet működé­sét: „A vezető a lábával megfeszít két laprugót. Ezek egy kötél és fogaskerekek segítségével moz­gásba hozzák a hátsó kerekeket.” Egy feszítés há­romméteres utat eredményez. A kormányozás rúddal történik. Az autó szu­permodern, mivel da Vinci egy hátsótengely­kapcsolót is beépített. Több mint egy évig ké­szült a szerkezet. Tizenkét évesen látta meg a A berlini kiskatona 1500 márkából építette meg Leonardo da Vinci autóját, amelyet a mester 500 éve csak felvázolt fiú a rajzot egy tankönyvben, és nem tudta elfe­lejteni. A jármű minden darabját maga készítette.Tillmann egyébként bálványának nyomdokaiba szeretne lépni: légi- és űrrepülés­technikát akar tanulni... Játék «Játék «Játék «Játék «Játék «Játék «Játék «Játék «Játék «Játék A Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. volt az első olyan íapterjesztő cég, amely kifejezetten a külföldi lapok ha­zai értékesítésére jött létre tíz évvel ezelőtt. Vezető szerepét megőrizte, s ma már több mint 1300 féle kiadványt kínál a világ kéttucatnyi országából. A sikeres politikai, gazdasági, napi- és hetilapok éppúgy megtalálhatók a gazdag, folyamatosan bővülő válasz­tékban, mint a szórakoztató magazi­nok, a sport-, a divat-, a könnyűzenei és az autóslapok, a számítástechnikai, kulturális, művészeti, utazási és lak- berendezési folyóiratok, a fiatalabb korosztályoknak szánt kiadványok. A Hungaropress 1998-ban Sajtó- pont Hálózat néven olyan üzletlánc ki­építését kezdte meg, amely az üzletek méretét, berendezését, választékát és a kiszolgálás színvonalát tekintve új minőséget képvisel a hazai hírlap­kereskedelem palettáján. Jelenleg két Sajtópont működik Budapesten, egy- egy pedig Pécsett, Szegeden, Székesfe­hérváron, Kecskeméten, illetve Keszt­helyen. A boltok igen gyorsan népsze­rűvé váltak, így bizonyos, hogy a Saj­tópontok csakhamar újabb városok­ban is megjelennek. A Hungaropress saját előfizetői hunira* v , EiV^ 1990-2000 rendszert is működtet. A budapesti előfizetők a cég kézbesítőszolgálatán keresztül, a vidékiek postán kapják meg a megrendelt kiadványokat. Az előfizetői szolgálat a külföld előtt is nyitva áll, a Hungaropress számos ma­gyar lapra fogad el előfizetést a világ bármely országából. A Hungaropress 10. születésnapja alkalmából játékot hirdet lapunk olvasóinak. Négy darab, egyenként 4900 Ft értékű, külföldi kiadványokból összeállított ajándékcsomagot sorsol ki azok között, akik az alábbi kérdésekre adott helyes válaszaikat 2000. március 31-ig szerkesztőségünkbe beküldik. 1. Milyen céllal jött létre 10 évvel ezelőtt a Hungaropress? A: magyar és külföldi lapeladás B: magyar sajtóterjesztés C: külföldi lapok terjesztése 2. Hányféle külföldi sajtó­terméket terjeszt Magyar- országon a Hungaropress? A: 100 B: 550 C:1300 3. Mi a Hungaropress üzeleteinek neve? A: Újságbolt B: Lapárus C: Sajtópont 4. Melyik városban nyílt meg az első Sajtópont-üzlet? A: Budapest B: Kecskemét C: Pécs 5. Milyen nyelven jelenik meg a Hungaropress által értékesített legtöbb újság? A: német B: angol C: francia- 63 cm képátmérő- magyar nyelvű menü -100 programhely- Black Line képcső- gyárilag beállított zajszűrő és hangszínek- ki-bekapcsolási időbeállító- teletex- gyermekzár hozzáférési jelszóval A játék telefonszáma vasárnap reggeltől szerda éjfélig, bármikor hívható. 1535 Budapest, Pf. 960 Fejtse meg a rejtvényt... m »NUTA ANYÓS PÄRJA! A SIVA­TAG HAJÓJA RÉGIES HANGU­LATÚ PETŐFI ALAKJA ► w w vAgya­KOZ1K ► 2 ISKOLA) INTŐ ► 3 LOP, OROZ 7 5 4 1 Ez a megfejtés: ■ Játékunkban minden héten egy értékes nyereményt kínálunk kedves olvasóinknak. A hét nyereményére a rejtvény megfejtésé­vel lehet pályázni. A VR-Nyereménysarok telefonszáma vasárnap reggeltől szerda éjfélig bármikor hívható. Minden hívás újabb esély a sze­rencsére! Játékunk telefonszáma nem hívható a 63-as körzetből, rádiótelefonról, nyilvános telefonfülkéből. Hívja játékunkat, nyerjen a Vasárnap Reggellel! Megfejtését beküldheti postán is. A mellékelt pályázati szelvényre kérjük, írja rá a rejtvény megfejtését, és adja fel a megadott postafiókszámra, legkésőbb hétfő éjfélig. A szabályos sorsolást közjegyző bizto­sítja. A nyertes nevét következő lapszá­munkban közzétesszük. A játékban nem vehetnek részt az Axel Springer érdekelt­ségű oégek munkatársai. A február 27-ei játék nyertese: Színes televíziót nyert: Pomozi Gyula (Vác) Nyereményinformációért hívható a 06-90-330-720 péntek reggel 9 órától szombat éjfélig Hirdetés • Hirdetés • Hirdetés ______INQATLAN______ Bo ldogasszonyfán 4 szobás, 28 nm-es nap­pali, amerikai típusú konyhával, mel­léképületeikkel, konyhakerttel, nagy szán­tóval eladó. Ár: 3 MFt. Tel.: 06-30/9945­029 «15936* s Diósviszlón eladó 2000 nm ingatlan, ebből 800 nm lugasszőlő, emeletes tégla­épülettel, teljes felszereléssel, villany, cisz­terna van. Tel.: 72/325-059 -15530­Eladó Cserkúti Csárda felett lakható hétvé­gi ház. I. ár: 1,4 MFt.Jú 414-504 «16344« Figyeleml Pécsbányán 3 szobás házrész sürgősen eladó. Komfort nélküli, tehermen­tesen érdeklődni: 06-30/254-0769 «16320« a Harkány belvárosában, a fürdőtől 200 m-re, 1000 nm épftési telek sürgősen el­adó. Érd.: 72/480-205, 06-30/9024-716 •16306« Harkányban 5 szobás kertes családi ház el­adó. Tel.: 480-334, 06-20/312-0405 «15594« Hosszúhetényben kétszintes 100 nm-es, 3 szobás családi ház, műhellyel, garázzsal el­adó. I. ár: 6,2 MFt. Tel.: 72/490-523 «15557« _____________ _______ Kétlakásos tá rsasház fele eladó a Magyarürögi úton 130 m2 + garázs + táro­ló. I. ár: 14,5 MFt. Lakást beszámítunk. Érd: 314-875 «15237« Nagydeindolban 2 szintes, gázfűtéses csa­ládi ház sürgősen eladó. I: 60/362-060 •15821« Pécs, Darázs-dűlőben 921 m2 panorámás építési telek eladó. Gáz van. 72/319-731 •15188« Pécsi iparterületen 7300 m2-en kialakított telephely, bekerítve új épülettel eladó. Érd.: 72/337-518, 06/60/361-756 «16268« Pécsen a Siklósi lakótelep mellett eladók építési telkek, 1000 m2-től 6000 m2-ig. Ár: 2000 Ft/m2. Teljes közmüvek a telektől 30 m-re. Tel.: 72/439-246 «15743« Pécsett a Komlói úton 3 szoba, hallos, összkomfortos, gázos, garázsos,.kertes csa­ládi ház eladó. I. ár: 7,7 MFt. 72/238-933 «15447« Pécs-Hirden 3 generációs családi ház, mű­hellyel, garázsokkal eladó. 72/337-518 •16271« _________________________________ Pé csi új családi ház életjáradék formában vagy készpénzért eladó. 72/240-561 «15556«_____________________________________ a P écsi 2 db építési telek eladó. I. ár: 2,000 Ft/nm Tel.: 06-30/9935-719 «íssse« Pécstől 2 km-re Nagykozárban többgenerá­ciós családi ház eladó. Irányár: 14 millió Ft. 72/473-228, 30/233-6469 «iss8?« Siklósi 2 szobás összkomfortos udvari la­kás eladó. I.ár: 3,1 MFt. 06-20/3106-061 •16165* 3 szoba, fürdőszobás családi ház Drávasztárán eladó. I. ár: 1,2 M. Érd.: 72/440-084 «1573s« ________LAKÁS________ 8 Család i ház eladó Komlón, Geszte­nyésben, a Viola u. 21. szám alatt. Telefon van, fűtése cserépkályhákkal, gázvezeték az utcán, garázs, melléképület van. Meg­nézni kizárólag március 15-16-17-18-án, egész nap lehet. Irányár: 3,8 MFt. Érd.: 06- 20/9709-564 «16353« Kertvárosi 63 nm-es, igényesen felújított la­kás eladó. 06-30/9690-357 «15633« Pécsett a Szabadság úton 122 m2-es, I. em-i lakás eladó. 90 EFt/m2. Érd.: 72/215- 576 «15564« Pécs-Nagr Lajos kir. úti hőszigetelt házban 2,5 szobás panellakás eladó. Ár: 5,7 M. Tel.: 30/9364-551 «15498« Pécs-rózsadombi 2 szobás lakás eladó. Tel.: 06-30/2043-003 «16297« Rózsadombon 2 szobás, földszinti lakás el­adó. 06-30/9270-286, 18.30 után: 445- 653 «15888« 8 Székesfehérváron, a Prohászka Otto­kár úton, 62 nm-es, gázfűtéses öröklaká­som eladnám vagy pécsire cserélném. I. ár: 100 EFt/nm. Érd.: 06/72-330-390 vagy 06-72/313-609 «i6i4o« ______GÉPJÁRMŰ______ M-2 5-ös Multicar billenős, kitűnő állapot­ban eladó. 72/337-518, 60/361-756 •16270« 8 Eladó 350-es, jó állapotú sport Java. I. ár: 45 EFt. Tel.. 72/420-817 -íeosg« Fuvarozók figyelem! Rába-Man 832.20 tur­bos, mankókerekes, rakoncás teherautó felsővezérléses HIAB 650 AW markolós da­ruval eladó. I.ár: 2,9 MFt. Érd.: 72/484- 401, az autó daru nélkül is eladó. «16039« 8 1996-os VW Golf Variant kifogástalan állapotban, sérülésmentesen, kevés km- rel, eladó. Ár: 1,959 MFt. Érd.: 06- 20/3274-031 «15565«__________________ s 89-es évjáratú, 126-os Polski Rat friss műszakival eladó. Tel.: 06-30/258-6420 •16326« ÁLLÁST KÍNÁL Felszolgálólányokat keresünk Plazában lé­vő kávézóba. Tel.: 72/415-071 «16046« HIRDETÉSÉT FELADHATJA AZ 505-017 FAXSZÁMON IS AZ ÚJ DN-BE! G R A VfflR I TECHNIKA-LÉZER-GRAVÍROZÁS -AJÁNDÉKTÁRGYAK FORGALMAZÁSA, VÉSÉSE -BÉLYEGZÓKÉSZÍTÉS -VILLAMOS FELIRATOK-CÉGTÁBLÁK-NÉVTÁBLÁK ÉREM ÉS SERLEGBOLT PÉCS, SZIGETI ÚT 71. Tel./Fax: 72/ 325-169 Kata horoszkópja Ha többre kíváncsi, telefonáljon! Az asztrológustól bővebb felvilágosítást kapjiat a csillagjegyek alatt lévő telefon­számokon. márc. 21,-ápr. 20. Szerelem: Kicsit paprikás ön körül az otthoni hangulat. Valami azért lehet a mögött hogy a partnerében ismét fellángolt a féltékenység. Ha már flörtöl, legyen diszkrétebb. Hivatás: Gondolkodás nélkül képes belevágni kockázatos dolgokba, aztán csodál­kozik, ha bajba kerül. 06-90-23^701 SBIKA ápr. 21.-máj. 20. Szerelem: A múlt önnek legalább olyan fontos, mini másoknak a je­len. De nem szabad hazugságokkal ámítania magát. Az idő sok min­dent megszépít, ám a tények azért tények maradnak. Hivatás: Kár len­ne szépen bontakozó karrierjét meggondolatlan megjegyzéseivel tönkretenni. 06-90-230-702 OROSZLÁN júl. 23,-aug. 23. 5- W Szerelem: Családi perpatvar szegi kedvét a hét elején, de az átmeneti feszültség után ismét boldog napok­ra ébred. Hivatás: Jól alakulnak az ügyei, és ez arra ösztönzi, hogy újabb vállalkozásba kezdjen. Irigyelt ezzel alaposan felizgatja, nem cso­da, hogy újra támadásba lendülnek. 06- 90-230-705 SZŰZ aug. 24,-szept. 23. Szerelem: A szellemi összhangot tartja fontosnak az érzelmi életben is. Az érzéki, erotikus közeledéstől megretten és visszavonul. Képtelen teljesen feloldódni a kapcsolatban. Hivatás: Megint új eszmék lelkesí­tik, esetleg egy újabb vállalkozás tervei foglalkoztatják. Alaposan dol­gozza ki a tervét. 06-90-230-706 h-h- IRRER %% mm máj. 21,-jún. 21. Szerelem: Túl szépnek tűnő helyze­te csak a látszat. Eddig ahhoz szo­kott, hogy ön irányítja a partnerét, most azonban önt vezetik az orrá­nál fogva. Hivatás: Az esélyei kitű­nőek, de élni is kell a lehetőségek­kel. Nem a nyüzsgés, hanem az ala­posság a siker titka. 06-90-230-703 RAK jún. 22.-júl. 22. Szerelem: Ha enged a csábításnak, : boldog percek következnek, de az öröm után sokáig tartó lelknsmeret- furdalás gyötri majd. Hivatás: Bár a munkáját ugyanúgy végzi, mint ed­dig, valahogy most minden sokkal jobban megy, a siker meg is lepi. 06-90-230-704 NYILAS nov. 23.-dec. 21. Szerelem: Legyen óvatos. Különösen akkor vigyázzon, ha a munkatársai között található titkolt kedvese. A hé­ten pletyka kerekedhet kapcsolatuk­ról. Hivatás: Egy fontosnak hitt tár- \ gyalás üres szócsépléssé fajul, ami j nagyon idegesíti. A szép ígéretekről I hamar kiderül, hogy hitegetés. 06-90-230-709 MERLEG szept. 24,-okt. 23. ! Szerelem: A hirtelen fellobbanás, a j titokzatos telefonhívások vagy talál- f kozók csak átmeneti boldogságot j rejtenek. Inkább játék ez, mint sze- I relem. Hivatás: Unja a csöndes, ! egyhangú napokat, új sikerekre vá- ■! gyik, de nem tudja, mihez volna I kedve. 06-90-230-707 S: BAR dec. 22,-jan. 20. Szerelem: Ha vetélytárs tűnik fel a láthatáron, akkor azért ne csak a partnerét okolja. Az utóbbi időben túl keveset foglalkozott párjával, aki több gondoskodásra vágyik. Hivatás: Az esélyei jobbak, mint az év első heteiben, de a vágyai igazán csak hónapok múlva telje­sülnek. 06-90-230-710 VIZONTO jan. 21.-febr. 19. Szerelem: Jó hírt kap a héten, ami kedvező irányba befolyásolja a ma­gánéletét. Partnere és ön között, most sikerül elsimítania a feszült­ségeket. Hivatás: Egyéniségéből su­gárzik az optimizmus, ezzel magával ragadhatja a környezetét, és szép eredményeket érhet el. 06-90-230-711 SKORPIÓ akt. 24.-nov. 22. Szerelem: Hirtelen szakad önre a ma­gány. Eltervezte, milyen jó lesz majd néhány nap a partnere nélkül, most meg nem találja a helyét egyedül. Hi­vatás: A munkában mindig örömét lelte, de valahogy most nem tartja elegendőnek az elért eredményt. 06-90-230-708 HALAK febr. 19.-márc. 20. Szerelem: Hallgasson az érzéseire. Alighanem választania kell, de dön­tését ne hamarkodja el, bízzon az időre mindent. Hivatás: Nem min­dig önnek kedvez a lapjárás. Fortu­na, nem hagyta el, csak a héten egy kicsit pihen. 06-90-230-712 A hívás díja 99 Ft+áfa percenként és 6,60+áfa kapcsolási díj __________Axel Springer-Budapest Kft. Audiotex 1539 Bp., Pf: 591 Tel.: 488-5615

Next

/
Oldalképek
Tartalom