Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-04 / 63. szám

J# ■ 2000. MÁRCIUS 4., SZOMBAT HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Jelentés a színház alvilágából A Pécsi Nemzeti Színházban több mint 1500 villanyégő van. Ha az emeleti elő­térben kell megtisztítani a plafonról lógó csillárt, a takarítónők nem mernek felmenni a létrára, oly magasan van. Egyébként huszonkét fős takarítószemély­zet tartja tisztán az épületet. Ma már nincs „sétáló színész”. Akit szerződtetnek, annak keményen kell dolgoznia. A színház látogatottsága csaknem 90 százalé­kos, ami kiváló eredmény. Egy-egy előadásra meghatározott összeget irányoz­nak elő. A költségvetést egy forinttal sem szabad túllépni. Az örökös gondnok kicsit öblösre formált két tenyerével megveregeti a saját fenekét. A beszédes mozdulatokkal azt sejteti, hogy ha a nézők egy-egy hosszabb előadás - mond is mindjárt példát: Shakespeare - után fel­emelkednek az ülésből, nem biztos, hogy az lesz az első gondolatuk, csuda kényelmesek a székek a Kamarában.- Hát istenem - csap a vörös bársonyhu­zatra -, ez van! Mindjárt lohol is tovább, alig lehet követ­ni ebben a labirintusban, ami vagy két szint­tel a főbejárat alatt behálózza, részekre szag­gatja, lukakra, szűk átjárókra, első ránézésre lomokkal zsúfolt girbe-gurba folyosókra osztja a színház „alvilágát”. Hajnal József, a Pécsi Nemzeti Színház - maga mondja így - örökös gondnoka azonban nem hogy min­den sarkot, de valóban minden szöget ismer ebben a hatalmas épületben.- Amikor éveken át folyt a felújítás, re­konstrukció, ott voltam mindenhol, mindig. Csövek, csapok, csavarok, még jó, hogy a kisujjamban vannak. Pedig rend van ám! Minden ajtón - isten tudja, mennyi lehet ezekből is itt lent - szá­mok, nevek, rendeltetés. Itt-ott, ahol a mű­vészek gyakrabban járnak, hevenyészett, el­kopott üzenetek az ajtókon a következő be- nyitónak. Ahogy állunk a bejárati portánál, Hajnal Jóska rendelkezik: 0013-ast, 0024-est - sorolja a kulcsokat, amelyekre szükségünk lesz. Vagy tíz másodpercet ad az üvegkalic- kában kapkodó bájos hölgynek, ennyi türe­lem után azonban már álszigorra fogja a dol­got: Köszönöm a gyors munkát, a munka­könyvre visszatérünk... Egész biztos, hogy az örökös gondnokot nagyon kedvelik a kollégái. imtmiil »I Ilium MUIN—Will'll iM'lf' ■ Ili in Ilii Az ember úgy érzi magát a telepakoltsá- gában is hodály díszlettárban, mintha a pira­misok tövében császkálna. A kelléktárban egyébként tényleg van Egyiptomra emlékez­tető tárgy is, de éppen Indiába is gondolhat­juk magunkat, bár a hevenyészve aranyo­zott Buddha-szobor eltört É j nyakáról a legközelebbi hu­zat leviszi majd a fejet. De hát mi nincs itt?! A tölcséres telefonkagylótól a kinyu- äj | vasztott műkenguruig, az W agyonstrapált bőröndtől a ■ rozzant hangulatlámpáig, rissz-rossz bútorok és szob- rok gipszből. Csak a szűk helyen nem nagyon szabad megmozdulni. Mert akkor lehet, hogy mint a felállított dominósor, beindul az egész kó- ceráj.- Csak látszólagos ám a kupleráj - biztat Hajnal Jóska -, a kellékes, ha kell valami, tudja, hol keresse. Vagy előbb-utóbb megta­lálja... Az örökös gondnok széles karmozdula­tokkal magyarázza a csaknem vásárcsarnok- nyi díszlettárban, miért van ilyen irgalmatla­nul nagy kapu az utcára, hatalmas lift a nagyszínpad felé. Az előbbi a tájelőadásra készülő produkciót segíti a pakolásban.- Régebben volt tájelőadás-kötelezettsé- günk - magyarázza Simon István (kis ké­pünkön), a PNSZ ügyvezető igazgatója-j ma már nincs. Havonta egy­két alkalommal azonban most is elmegyünk. A költségeket a fogadó félnek kell fizetnie, s ezek nem kis pénzek. Nekünk pedig csak akkor éri meg a tá­jolás, ha az ebből eredő bevé­telünk legalább akkora, mint egy itthoni előadásé. Tisztábban helyeződött üz­leti alapra a színház-művészet is, a produkciók színre vitelé­től a meghatározott költségke­reten át a „bétés” színművé­szekig. így hát az irdatlan ka­puk ritkábban nyílnak, bár - teszi hozzá az ügyvezető - ép­pen most készülnek Buda­pestre egyik darabjukkal, s bár majd csak egy hónap múl­va lesz az előadás, már most minden jegy elkelt. Jó híre van, változatlanul, a pécsi szín­háznak. Simon István magunkra hagy bennünket. Szemmel láthatóan nem sok ideje lehet lazí­tani egy karosszékben ücsörögve. Maga is már csaknem harminc éve van a színháznál, az előtérben, ahol a portrétár színes fotóiról néznek ránk vissza az elmúlt évtizedek pé­csi színházi emberei, az ügyvezető is inkább még egyetemistának tűnik, mint egy akkora „üzem”, mint a PNSZ menedzserének.- Nem mindig gondolkodnak előre! - szö­gezi le az örökös gondnok. - A rendezőnek beindul az agya, elképzeli a dolgokat. Csak­hogy... Egyszer például dzsungelt kellett csi­nálnunk. Hordtuk ide mindenhonnan a nagy növényeket, ebbe a sötét terembe. Napfény ide csak akkor jön, ha behozzák az ajtón. Egy hét múlva elkezdett az egész díszlet sárgulni, hullatni a levelét. Megint hozhattunk egy buja dzsungelt... Némelyik rendező azt hiszi, hogy ettől, vagy attól jobb lesz az előadás. Pedig nem ám!- Egy produkció soha sem a premieren a legjobb - mondta korábban Simon István -, hanem valahol a hatodik-tizedik előadás kö­zött. Akkor lehet igazán megnézni egy dara­bot. A premiert igen kemény munka előzi meg. A szellemi feladat megoldásáról most nem szólva, csak a színre állítás sorrendjé­ről: olvasópróba, visszaolvasó próba, rendel­kező próbák, emlékpróba, felvonásonként összpróba, teljes próba, jelmezes próba, technikai próba, főpróbák, nyüvános főpró­ba, és hál’ istennek, ekkor már tényleg a be­mutató jön.- Régebben több színészünk volt - most huszonheten vannak - és több volt a bemu­tató is - mondja az ügyvezető igazgató. - A nyitáskor - 1895-ben - még 1000 néző fért el, most 601, a kamarában további 2-300. Egy évadban hat bemutatónk van, a kamará­ban három, a bábszínház 3-4 produkcióval jelentkezik. Egy hónapban 12-13 féle dara­bot kínálunk. A múlt évben összesen 515 előadásunk volt, 145 ezer néző előtt. Min­den évben szerződtetünk egy-két húzóne­vet, Gálffi Lászlót, Andorai Pétert, Lukács Sándort, Mécs Károlyt, Jordán Tamást, He­gyi Barbarát említem a sorból. Sikeres pro­dukcióink vannak, a Jézus Krisztus az 50., a Gül baba a 75. előadás felé közeledik. Azt kell mondjam, jó esténként bejönni a szín­házunkba. Ami a „sétáló színészeket” illeti, azokat kell(ett) érteni ez alatt, akik vagy nem kap­tak szerepet, vagy nem jutott nekik feladat. Csak sétált tehát, és felvette a bérét. Bár - mondja az ügyvezető igazgató - a színész tulajdonképpen két dolgot nem szeret: ját­szani és nem játszani. A társulat egy része úgynevezett évados szerződés - augusztus 1-től július 31-ig - alapján dolgozik.- Rettenetesen rossz fizetésért - teszi hoz­zá Simon István. Ma már azonban sokan vállalkozóként lépnek a rivaldafénybe, őket említi az ügyve­zető bétés színészekként. Azt gondolnánk, ilyen teher és pénz mellett jönnek-mennek a színészek, a technikai személyzet tagjai. Nem jellemző azonban a fluktuáció a pécsi színházra. Legutóbb mindössze ketten men­tek el, egyikük maga döntött így, a másik he­lyett a színház vezetése mondta ki az utolsó szót. Csaknem minden, ami egy előadáshoz kell, helyben készül. Valóságos kis iparosne­gyed dolgozik a zegzugos folyosókról nyíló apró műhelyekben, asztalostól a lakatosig, természetesen fodrásztól a kárpitosig, sza­bók, sminkesek. A racionális költséggazdál­kodás diktálja ezt is. És Pécs nem panasz­kodhat. Az ügyvezető elégedetten jegyzi meg, hogy anyagüag idén sem fenyegeti őket nagyobb veszély. Még a színházat is bérbe adják hétfőnként. Más a helyzet pél­dául Szegeden, ahol haláltusáját vívja a szín­ház, Győrbe, Veszprémbe csődbiztost kellett kiküldeni.- Elmegyünk Szegedre - mondja ki szo­morúsággal a hangjában Simon István -, kérték, váltsuk ki saját előadásunkkal egy­két tervezett bemutatójukat.- A villanyt! - néz rám csinált szigorral az örökös gondnok, amikor végére érünk a színházi alvilági körútnak. - És az ajtót csukja be! Majd én visszajövök, és bezárok. MÉSZÁROS A. Csaknem minden, ami egy előadáshoz kell, helyben készül fotó. m. a. MÉSZÁROS ATTILA Földrengések Matild kettő, nálunk 2,8. Még­is az előbbi okozott jelentősebb mozgolódást. A leendő belga királynéról - felesége Fülöp her­cegnek, a trónörökösnek - a sajtó tudni véli, hogy gyerme­ket vár. Egész Belgium felboly- dult. Az az ország, amelyről a tájékozottabbak azt is mond­ják, hogy csak a királyság in­tézménye és az államadósság tartja össze. (Ami az utóbbit il­leti, nálunk mintha nem ez lenne a szerepe.) Szó szerint felbolydult, mert - lévén ez is több nemzetiségű ország, és közülük legalább az egyik köz­tudottan mindig tiltakozik - a flamandok heves tüntetésbe kezdtek a hír hallatán. Amit ugyan első kézből még senki sem erősített meg - mármint a terhességet -, de Matild egy szenátusi fogadáson állítólag többször is a hasára tette a ke­zét, ebből pedig csak egy követ­keztetés vonható le: kisbabát vár. Egyébként a királyi ház rendszerint csak akkor jelenti be az eseményt, ha a kismama már a negyedik hónapban jár. A sajtó is egyelőre mindössze két hónapról tud. Talán a gyer­tyát tartotta... Nálunk 2,8 volt, de a Rich­ter-skála szerint. Földrengés, a hét közepén Szeghalom környé­kén, de lehet, még Füzesgyarmat is a zónába esett. A kutyák nem jelezték előre, a kukacok nem igyekez­tek a felszínre, a patkányok tel­jesen közömbösnek mutatkoz­tak. Sérülés nem volt, anyagi kárról nem érkezett jelentés. Igaz, egy ilyen földmozgás inkább rezgésnek minősíthető, és nagy mázlija van annak, aki ilyenkor himbálózó csillárt lát. De ugye, így ezredforduló­kor, amikor sikerült a közvéle­mény egy részét félőssé tenni a várt katasztrófáktól, jól jön a 2,8 is. És a belgák mögött sem maradunk le. Egy kis párhuzam a belga és a-magyar ügy között. Földren­gés: oké. Erőssége: jobbak va­gyunk. Királyság: ki tudja. Nemzetiségi problémák: felszí­nen. Kisbaba: kis lemaradás. Tüntetés: hatalmas rutinunk van. Kivéve a megszületendő gyermekek ellen. Praktice szin­te nincs is mi ellen demonstrál­nunk, plusz e téren hagyomá­nyos politikai kultúránkat kö­vetjük: a passzív ellenállást. Mi, balgák. CSERI lASZCŐ ____________________ Súlyfelesleg Nehezen felejthető élményem a kötelező sorkatonai szolgála­tomból a zászlóalj sporttisztje. Lehetett vagy százhatvan kiló, a súlyából adódó nehézkes já­rását még tovább bizonytalaní­totta az a szeszmennyiség, amelyet nap mint nap magába döntött. Történt egyszer, hogy nyö­szörgést hallottunk a mellékhe­lyiségből, s mert nem akart ab­bamaradni, kénytelenek vol­tunk néhányon bemenni meg­vizsgálni, mi is történik ott vol­taképpen a megszokott tevé­kenységektől eltérő módon. A hangok a sporttisztből áradtak, aki nagy bajban volt. Nem a vécécsészére ült ugyanis, ha­nem a csésze és a fal közé tán- torodott be, ahová úgy beszo- • rult, hogy nem tudott kimász­ni. Hárman húztuk ki, nem volt egyszerű feladat. Ha nálunk nem is, de a Fü- löp-szigeteken elindulni látszik valami. Az ország rendőrfőnö­ke nemcsak a rendőri korrup- ció és fegyelmezetlenség ellen üzent hadat, hanem a hasak­nak is. Panfilo Lacson közölte, hogy karcsúsítás okán az or­szág 117 ezer rendőrének a jövő hónapban megmérik a has­bőségét, és akié meghaladja a 86 centimétert, azt kocogásra vagy fekvőtámaszozásra kötele­zik fél éven át. Aki pedig hat hónap alatt sem tud megszaba­dulni a pocakjától, attól a rendőrség szabadul meg. A rendőröktől ugyanis törvény követeli meg, hogy fittek legye­nek. Az elhízás népbetegség. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a 10 legsúlyosabb kór közé tartozik. Egy 1999-ben kö­zel 21 ezer magyar rendőrön végzett vizsgálat szerint 25 és 30 között volt a testtömegin­dex (TTI) 44%-uk, és 30 felett 19%-uk esetében. A TTI kiszá­mításhoz a testsúlyt osztani kell a méterben mért testma­gasság négyzetével. Normális a TTI férfiak esetében 20-25, nőknél 19-24 kg/m2 között. Túlsúlyról beszélünk 27-ig, enyhe elhízásról 27 és 30 kö­zött, közepes elhízásról 30 és 40 között, és beteges elhízásról 40 feletti TTI esetén. A magyar rendőrök egy része tehát nem menne át a Fülöp-szigeteki pró­bán. De ez a veszély egyelőre nemigen fenyegeti őket. hetedik oldal HÉTFŐN Riport Új szakaszába érkezett Pécs város világörökségi pályáza­ta. A városban járt az UNESCO szakmai szerveze­te, az ICOMOS képviselője, hogy elkészíthesse jelentését a júniusi tanácskozó testü­let ülésére. A kilátások az il­letékes minisztérium képvi­selője szerint jók. Portré Gitározik, pipázik, sakko­zik - ezek a szenvedélyei a munkája mellett. Dr. Her­nádi László, a pécsi Egyete­mi Könyvtár főigazgató-he­lyettese most fejezi be a Ma­gyar Családtörténeti Szemle repertóriumát. Portré A kórushalmozó polgármester 1969-ben kerül Bátaszékre. Az ottani Fémipari Szövetkezet műszaki vezetője volt, majd az ÁFÉSZ igazgatója egy évig. Sikeres működése nyomán kérték fel a tanácselnöki tiszt­ségre. Aztán 1990-től 1994-ig a Tolna Megyei Munkaügyi Központ szekszárdi kirendeltségén dolgozott.- Nem töltött túl sok időt műszaki munkakörben.- Humán érdeklődésű vagyok. Szüleim pedagógusok voltak. Édesapám kívánta, hogy műszaki iskolában tanuljak. A Zipernows- kyban azonban nem sok sikerél­ményem volt a tanulóéveimben, viszont bekapcsolódtam a pécsi kórusmozgalomba. A Mecsek Együttesben énekeltem, majd munka mellett a színház kórusá­ban, amikor két évig a Zsolnay Gyárban dolgoztam szerszámké­szítőként.- A tanácselnökségére hogyan emlékezik?- Eléggé sikeres nyolc év volt az az időszak. Akkoriban épült például az is­kola, a torna- csarnok, va­lósult meg a művelődési ház rekonst­rukciója, s ez mind-mind lakossági összefogás­sal.- Mégsem lett polgármester 1990-ben.- Néhány szavazattal lemarad­tam a választáson. Tudomásul kellett venni, hogy új arcokat ke­resnek. Teljesen kivonultam a közéletből. Erre a négy év kiha­gyásra szükségem volt. A tanul­ság miatt is, hogy meglássam, az emberek miként viselkednek Uyen szituációban, meg azért is, hogy ne legyek elbizakodott. Bognár Jenő 1945-ben született Sövényházán. A gépésztechni­kusi végzettséghez egyetemi szintű diplomát szerzett politoló­gus szakon 1989-ben. 1982 és 1990 között Bátaszék tanács­elnöke, 1994-től polgármestere. Nős, felesége pedagógus, két felnőtt gyermekük van. Nem is kívántam visszatérni a közéletbe, de hívtak, és a segítsé­gemet kérték. • - Van polgármesteri hitvallása?- Egyetlen, politikát tudok csak elképzelni a magam számára: a várospolitikát. Tiszteletben tar­tom mások véleményét, minden­kivel igyekszem jó viszonyban lenni, aki a városért akar tenni. Ez eddig bejött. Megszerveztem a Tolna megyéért Választási Szövet­séget. Azokat a polgármestereket szerettem volna bejuttatni a me­gyéi közgyűlés­be, akik nem tag­jai egyik pártnak sem. Kevesen ke­rültünk be, én azonban a tele­püléskoordináci­ós bizottság elnöke lettem, így mások érdekeit is képviselem.- Marad-e ideje néha a muzsi­kára?- Énekelek a szekszárdi refor­mátus kórusban, a bátaszéki ka­tolikus kórusban, valamint a pe­dagóguskórusban, és nemrég ala­kítottunk egy kamarakórust is. Ez heti négy esti elfoglaltság. Ám nemcsak arról szól a történet, hogy a zenei hajlamomat kiéljem. A kórustagság a kapcsolattartás, az informálódás fontos része. DUNAI IMRE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom