Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-29 / 87. szám
6. oldal - Új Dunántúli Napló Nyitottá vált Horvátország A választások után megváltozott politikai struktúra eredményeképpen déli szomszédunk, Horvátország nyitottá szeretné tenni gazdaságát. El akarja érni, hogy a legközelebbi szomszédaival szorosabbá váljanak a kapcsolatok, hogy a termékek és szolgáltatások országok közötti szabad áramlását mielőbb megvalósíthassák. Déli szomszédunkkal az elmúlt években nem volt túlságosan élénk a gazdasági kapcsolat, aminek egyértelmű oka volt még az elmúlt évben is működő politikai rendszer zártsága. Az idén januárban lezajlott választásokat követően az új politika struktúra gazdasági irányítói rövid időn belül szeretnék nyitottá tenni a gazdaságot, s ehhez partnerként szeretné megnyerni a magyarországi gazdasági szereplőket is. Az idén elkezdődött gazdasági rendszerváltás nem megy áldozatok nélkül, hiszen a néhány évvel ezelőtt nálunk is a gazdaságot bénító, vállalkozások fizetőképességét megrendítő körbetartozások most bukkantak felszínre Horvátországban is. Hamarosan csődeljárások tucatjaival kell szembenéznie a gazdasági irányításnak, amely legalább egy szempontból hasznos lesz: hozzásegít majd a tisztánlátáshoz. Sült Tibor, a Magyar Kereskedelmi Szolgálat zágrábi irodájának vezetője a tegnap lezajlott, a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett, hor- vát-magyar gazdasági kapcsolatokat elemző konferencián kifejtette: az elkövetkező hónapokban néhány, a gazdaságot is érintő törvény megalkotására, új jogszabályok kialakítására kerül sor, amely alapvetően megváltoztathatja az együttműködés rendszerét is. A kereskedelmi szolgálat, valamint Eszéken az iparkamara által működtetett iroda a vállalkozóknak naprakész információval nyújt segítséget a horvát piacról. B. G. G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2000. Március 29., szerda Változó a vállalkozók optimizmusa Baranyai körkép Az elmúlt év végi adatokra alapozva készítette el legfrissebb konjunktúrafelmérését a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. A működő vállalkozások jelzései alapján elkészült jelentés némileg kedvezőbb képet mutat, mint a fél évvel korábbi elemzés. A kamara elmúlt félévi felmérése azt jelezte, hogy a vállalkozók optimizmusa megtört. A jelenség mögött a fizetési mérleghiány, a költségvetési hiány, a viharkárok, illetve a délszláv válság elhúzódó hatásai álltak. A legfrissebb konjunktúrajelentés arról tanúskodik, ÜZLETI VÁRAKOZÁSOK ALAKULÁSA BARANYÁBAN (%| hogy - ha mérsékelt ütemben is, de - kedvezőbben látják a vállalkozók a helyzetüket. Ágazati bontásban a megye építőipara az egyetlen, amely egyáltalán nem jelez pozitív változást. Ugyancsak rossz mutatók, gyenge kapacitáskihasználtság jellemzi az idegen- forgalmi ágazatot. Továbbra is tartja viszont vezető szerepét a pénzügyi szektor, de jó a helyzet a szolgáltatások területén is. Á két gyengén szereplő ágazaton kívül minden szektorból a megrendelés-állomány növekedéséről számoltak be a cégvezetők. E pozitív jelzés ellenére is a kereslethiány okozza a legnagyobb gondot a megye gazdasági szereplőinek. Hasonlóan komoly, nehezen leküzdhető problémát okoz a tőkehiány. Különösen a külföldi érdekeltségű cégek körében említették gyakran a korrupciót, mint akadályozó tényezőt. Dr. Kéri István, a kamara alelnöke szerint sajnálatos módon leálltak a termelő beruházások a megyében, és ez kihatással lehet a gazdasági fejlődésre. A jelenség mögött elsősorban a saját tőke hiánya húzódik meg, különösen hiányoznak az innovatív, illetve a termelékenységet javító invesztálások. Baranyában is jellemző az az országos tendencia, hogy a multik által telepített csúcstechnológiák mellett 19. századi techAZ ÜZLETI TEVÉKENYSÉGET AKADÁLYOZÓ TÉNYEZŐK kereslethiány 62% tőkehiány 47% változékony szabályozók 20% kapacitáshiány 17% külső körülmények 17% szakemberhiány 16% a beszerzés korlátái 14% korrupció 10% munkaerőhiány 4% raktározás/időjárás 4% nológiával is működnek cégek, a gazdaságban erőteljes polarizáció indult meg a szereplők körében. Ezzel egy időben ezekben az években jól nyomon követhető a régiók közötti strukturálódás folyamata. Az ország gazdasági teljesítményének közel felét három térség, Győr-Moson-Sopron, Fejér megye, illetve a főváros és környéke adja. Mindeközben az elmúlt 10 évben a Dél-Du- nántúl történetének egyik legsúlyosabb válságát élte meg, amely a három megye közül Baranyában hozta a legnagyobb veszteségeket. KASZÁS E. Momentum tarifacsomag Életünknek sok fontos momentuma van. De csak egyetlen egy ajándékoz meg bennünket havonta 45 perccel. Momentum: a Pannon GSM új tarifacsomagja, mellyel havonta 45 percig* ingyen beszélgethet barátaival, ismerőseivel, függetlenül attól, hogy csúcsidőben vagy csúcsidőn kívül, hogy mobil vagy vezetékes belföldi számon hívja őket Pannon GSM telefonjáról. Mi van a 45 percen túl? Bruttó 12,50 forintos hétvégi percdíj, kedvező hangposta-hívás percdíj, valamint havidíj-mentes Hangposta, Hívásvárakoztatás, Hívástartás, Hívásátirányítás, Hívófél-azonosítás és PannonHívó szolgáltatás. A Momentum tarifacsomag egyszeri csatlakozási díja most csak bruttó 6 000 Ft, míg havi előfizetési díja mindössze bruttó 3 625 Ft. A jelenleg más tarifacsomaggal rendelkező Pannon GSM előfizetők természetesen díjmentesen térhetnek át a Momentum tarifacsomagra. A tarifacsomag-váltáshoz kérjük, hívja mobiltelefonjáról díjmentesen a 1741-es telefonszámot! A részleteket megismerheti területi képviseletünkön (Pécs, Ferencesek utcája 6.) vagy az Önhöz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. 'Minden hónapban az első 45 perc belföldi beszédhivás díjmentes. A Momentum tarifacsomag kedvezménye nem vonatkozik a Pannon GSM szolgáltatási területén belül díjmentesen hívható számokra (104,105,107,112,143,173,1741, és a 06 80-as számok), a Pontos idő, a Számlainformáció és a Pannon InfoLine szolgáltatások használati díjára, valamint fax- és adathívásokra. Ajánlatunk visszavonásig érvényes és az _ A , , , PANNON gcu árak az áfát tartalmazzák. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat; 06 20 920 0200. www.pannongsm.hu Al é|wono|. w Megyei térkép készült az erőforrásokról Baranyai körkép Megyénk 94 települése társulásokba szerveződve készítette el az elmúlt fél év során gazdasági potenciáljait, foglalkoztatási és társadalmi helyzetét feltáró erőforrástérképét. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ támogatásával elkészült kiadványok kistérségenként mutatják be a települések erőforrásait, külön kiemelve a lehetőségeket tartogató előnyöket, illetve az orvoslandó hátrányokat. A helyi potenciálok pontos ismerete elősegítheti a forrásszerző pályázatok, fejlesztési koncepciók elkészítését, a befektetők csalogatását, az erőforrástérképek hasznos támaszai lehetnek a megyei és régiós döntéshozóknak. A munkaerő-piaci szervezet idén tovább folytatja a tavaly megkezdett programot, jelenleg 61 település bekapcsolódásával újabb 12 erőforrástérkép készül. Ezek a korábbiakkal együtt a megyének több mint felét feltárják. _____________ ___ K. E. Dr ágult a horvát benzin is Az elmúlt héten Horvátországban is emelkedtek az üzem- anyagárak. Az átlagosan 8 százalékos drágulás eredményeként a 98-as benzin 5,07-ről 5,47, a 91-es benzin 4,47-ről 4,84; a 95-ös benzin 4,65-ről 5,02, az eurodízel ára pedig 4,22-ről 4,69 kunára emelkedett (1 kuna = 32-33 Ft). A külföldi és a horvát benzinárak különbsége miatt az INA 40 százalékos emelést szeretett volna elérni, ebből alakult ki a 8 százalék. Tehát még mindig jelentős nemzetközi eltérés mutatkozik. Újdonságok a Westel 900-nál A Westel 900 élen jár a legkorszerűbb, mobilkommunikációs technológiák alkalmazásában, többek között a hazai piacon elsőként bevezetett magyar nyelvű WAP-szolgáltatás elindításával. A február elsején bemutatott szolgáltatás induló kínálatához képest újdonság, hogy a cég WÁP-oldalain napi közéleti és internetes lapszemle, gazdasági hírek, kulturális ajánló, valamint TV- és fővárosi moziműsor található. Hamarosan Budapest útikönyvvel, játékokkal és vidéki moziműsorokkal bővül a választék. De ha a világ WAP-lapjai között szeretnének böngészni az érdeklődők, akkor is jó kiindulópont a Westel 900 szolgáltatása. Idén márciustól az önkiszolgáló ügyfélszolgálat nemcsak az IVR-on keresztül, hanem már az interneten is elérhető, így a Westel 900 előfizetői a jelszó megadását követően online módosíthatják az előfizetésükhöz kapcsolódó értéknövelt szolgáltatásaikat. A Westel 900 előfizetői mellett bárki igénybe veheti a Magyarországon elsőként és Európában is az elsők között bevezetett ún. Internet Call Centert, mely lehetőséget nyújt arra, hogy a Westel 900 honlapjáról az érdeklődő egy gombnyomással kapcsolatba lépjen az eddig csak telefonon elérhető Call Centerrel. Ily módon társaloghat, azaz „chat-telhet” az ügyintézővel, kérhet együttműködést, illetve amennyiben az érdeklődő megfelelő multimédiás számítógéppel rendelkezik, úgy akár beszélgetést is kéz,: mé- nyezhet az ügyintézővel. Hol lesznek vásárok? Március 31.: Pécs r. Április 1.: Komló, Pécs oá, Kecskemét ok, Kecskemét kjv, Pécs r. , Április 2.: Kaposvár, Kecskemét, Pécs ok, Kaposvár, Pécs av, Kecskemét kjv, Pécs r. t Április 3.: Csongrád oá. Április 4.: Nagykanizsa oák. Rövidítések jelentése: oák - országos állat- és kirakodóvásár, oá - országos állatvásár, ok - országos kirakodóvásár, av-autó- vásár, kjv - közúti-jármű vásár, r régiségvásár. _______________