Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-29 / 87. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BARANYAI TŰKOR 2000. Március 29., szerda Hírek röviden PÉCSÉT GARAZSSORT VERNEK SZÉT. A Fekete gyémánt téri garázssoron az elhagyott létesítményeket valakik elkezdték hátulról kibontani. Félő, hogy pár héten belül széthordják a téglát, a most épp üres garázsok pedig összedőlnek. A Pécsi Közbiztonsági Egyesület járőrei az önkormányzat kérésére figyelik a terepet. (cs) KÁNI PAJTA-KONFERENCIATEREM. Az elhalt községben egy százhalombattai kft. megvett hét parasztházat és -portát, melyet felújítottak. A gazdasági részeket is megerősítették. Az egyik pajtában például konferenciatermet rendeztek be. (cs) MAGYAREGREGYI HÍDVERŐK. A községben a Völgységi-patak egyik hídját már megerősítették, de ezen csak kisebb járművek haladhatnak át. Most a kocsma közelében lévőt újítják fel úgy, hogy súlyos terhet szállító teherautók is átmehessenek rajta. (cs) ISZAPTALANÍTOTT TÓ ABALIGETEN. Az önkonnányzat kezde ményezésére több mint tíz lelkes fiatal a tó leengedése után iszap- talanította a medret. A csaknem harminc köbméter kitermelt, magas humusztartalmú talajt szétterítik a parton, ahol gyepesítenek, fákat ültetnek és parkosítanak. _______________________________________________________(CS) Vágnak, de mikor ültetnek? Siklós-Harkány Hamarosan befejeződik a két település közötti arborétum fáinak eltávolítása, melyre a növények vágásérettsége, illetve allergének szórása miatt került sor. A tarvágás nyomán régen nem látott táj kerül ugyan az arra járók szeme elé, a siklósiak közül azonban mind többen teszik fel a kérdést: mikor kerül sor a fák pótlására? (Mint arról korábban már beszámoltunk, csaknem 20- féle fajtát helyeznek majd el ligetes rendszerben a területen.) A lakosok egybehangzó véleménye szerint a kivágással egy időben kellett volna elkezdeni a telepítést, illetve nem ártott volna legalább egy védősávot meghagyni az uralkodó széljárás miatt. Mint Mehring István képviselő elmondta, jelenleg már zajlik a talaj előkészítése a telepítésre, az ültetésre azonban csak a vágást követően kerül sor. Dr. Szepesvári Zsolt szerint több olyan fát is kivágtak, melyekből „évszázadosakat” lehetett volna nevelni. Ennek alapján úgy látja, tervszerűtlenül folyik a kitermelés. Elmondása szerint már maga az ügymenet is kapkodva történt, ugyanis a város a munka elvégzésére jelentkezett cég által ajánlott összegnél többet is kaphatott volna. Akkor, ha olyan módszerrel bonyolítják az egészet, mint ahogy azt Villányban cse- lekedték, illetve pár héttel később tárgyalják a témát, előre tudva a fa árának emelkedéséről. A TAVASZ HÍRNÖKEI. Talán hihetünk a gólyáknak, akik visszatér- tek a baranyai falvakba: jön a tavasz, a jó idő. fotó» müller andrea Lemondott az EEI igazgatója Harmincmillió forint gyorssegélyre számíthat az intézmény Holnap dönt arról a városi közgyűlés, hogy mennyivel támogassa a csőd szélére került Egyesített Egészségügyi Intézményeket, ahol a Dédász, számlatartozások miatt, a minap kis híján kikapcsolta az áramot. A járóbeteg-szakellátást végző EEI vezetője időközben írásban is benyújtotta lemondását. Távozása az intézmény éléről szinte biztosra vehető. Pécs Az elmúlt hét szerdáján a Dédász értesítette a pécsi járóbeteg-szakellátást végző, több rendelőintézetet is magába foglaló EEI-t, hogy amennyiben az nem egyenlíti ki 600 ezer forintos számláját, akkor pénteken beszünteti az áramszolgáltatást. A működtetésért törvény szerint felelő önkormányzat Hiányos finanszírozás Az önkormányzatok feladatkörébe tartozó járóbeteg-szakellátást jórészt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozza, ám ez köztudottan nem elég, hiszen az OEP-pénzek az elmúlt években nem növekedtek nagymértékben, ellentétben a költségekkel. A legtöbb intézményt ezért valamilyen formában az adott település is támogatja. Debrecen például évente 129, Szeged és Kaposvár pedig 100-100 millió forintot ad a szakellátásra. Az EEI problémája többek között arra is ráirányította a figyelmet, hogy a vonatkozó törvényben nincsen pontosan meghatározva, mit jelent egy kötelező önkormányzati feladat teljesítése. gyorssegéllyel akadályozta meg ezt a teljes leállással fenyegető lépést. A pécsi költségvetésben tételesen nem szerepel az EEI támogatása, mostanra viszont egyértelművé vált, hogy önkormányzati segítség nélkül a járóbeteg-szakellátásnak ez a formája egyszerűen megszűnik. Holnap szavaz arról a közgyűlés, hogy mennyivel bélelje ki a város az EEI kasszáját. Függetlenül attól, hogy a testület várhatóan a támogatás mellett fog dönteni, Hosz- szwLászló, az egészségügyi intézmény igazgatója néhány napja - egyelőre nem tudni, hogy önként, vagy mert felszólították rá - írásban is eljuttatta a szóban már többször felajánlott'lemondását az önkormányzatnak. Döntését információink szerint - Hosszú Lászlót két hete eltiltották a sajtónyilatkozatoktól - azzal indokolta, hogy nem alakult ki termékeny párbeszéd közte és a városvezetés között, úgy tudjuk, az igazgató mindaddig posztján marad, amíg nem találják meg az utódját. Ez utóbbi személye egyelőre bizonytalan, ám egyre többször kerül szóba Vajda János röntgenorvos, a PMFC sportorvosának neve. A lemondott intézményvezető a március 31-ei határidő előtt már eljuttatta az önkormányzathoz az EEI működésének ésszerűsítésére vonatkozó terveket. Az első változat szerint a Munkácsy utcai részleg teljes egészében megszűnne, a szak- rendeléseket különböző üresen álló önkormányzati épületekbe vagy más rendelőkbe költöztetnék. A másik tervben a Munkácsy részleges felszámolása szerepel, ezen kívül a „Hosszú-csomag” tartalmaz egy, a szakellátás - még a szakorvosi praxisjog magánosítása előtti - kvázi privatizációjáról szóló elemzést is. Újvári Jenő alpolgármester (képünkön) a Dunántúli Naplónak elmondta, az önkormányzatnak azért kell most a zsebébe nyúlnia, mert az OEP egyre inkább alulfinanszírozza ezt az ágazatot; egy veseröntgen például ezer forint veszteséget termel az EEI-nek. A holnapi közgyűlés elé az a javaslat kerül - tudtuk meg a politikustól -, hogy az EEI gazdálkodhasson a költségvetésben eredetileg is szereplő 15 milliós műszervásárlási keretből, további 15 milliót pedig más tartalékokból kapjon. Újvári Jenő, aki elismerte, hogy a Munkácsy részleges vagy teljes megszüntetése csak csekély megtakarítást eredményezne, úgy véli, az év végéig további havi 10-15 millióval kell majd támogatni az intézményt, s ez - így az alpolgármester - a különböző költségvetési tartalékokból menni fog. A politikus nem erősítette meg értesülésünket, miszerint az EEI-hez önkormányzati biztos kerül a közeljövőben. Körömi Attila városi képviselő a közgyűlés Fidesz-frakciójának álláspontját kifejtve lapunknak úgy nyüatkozott: az EEI helyzetével kapcsolatban csak annak örülnek, hogy bebizonyosodott: figyelni kellett volna az ellenzék költségvetési vitában elhangzott érveire, és már akkor lépni kellett volna a csődhelyzet megakadályozása érdekében. Hozzátette, támogatni fogják a 30 milliós javaslatot, ám úgy vélik, a műszerbeszerzésre elkülönített pénzekhez nem szabadna nyúlni. Inkább a profiligás labdarúgócsapat támogatásából kellene lecsípni a hiányzó összeget. NIMMERFROH FERENC Leszavazott díjemelés Nem emelte szociális intézményeiben a térítési díjat a megyei önkormányzat. Az alig egy hónapja megállapított díj további tervezett növelését az előterjesztő szerint a fejlesztések lehetőségének megteremtése indokolta. Pécs, Megyeháza A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének tegnapi ülése egyórás késéssel kezdődött. A frakciók az előterjesztések egyeztetése során sehogy sem jutottak' 19:3:9 lett, s csak a kompromisszumra. A szokásos - jobbára kormányülésnaptól (a hónap utolsó hétfő- zó oldali - képvisezatnak, amelynek révén a megye - mint önhibájából hátrányos helyzetbe került önkormányzat - támogatást kérhet. A döntéshez minősített többség kell, ám a szavazás eredménye zott el ennek szükségessége, illetve átgondolatlansága mellett, annak ellenére, hogy a javasolt összegek most kerültek azonos szintre a környező megyékben fizetendőkkel. A közgyűlés azonban az előterjesztést leszavazta. Minthogy ilyen változtatásra az önkormányzatnak egy évben A tervezett bevételnövekedés je) való eltérést egyébként azzal indokolták, hogy legyen az üyen megbeszélésekre előző nap idő. Ám úgy tűnik, az is kevés volt. Egymást érték az előterjesztők elleni támadások. Ellenzéki oldalról több napirend levételét szorgalmazták, így a Mecsek Tours tőkeemeléséről, vagy a szociális otthonokban fizetendő díj emeléséről szólókat is. Akadt olyan előterjesztés, amely felett ismételt szavazást kellett tartam. Az önkormányzat múlt évi költségvetésének teljesítéséről volt szó. A zárszámadás elfogadása azonban feltétele annak a pályálők terembe csaló gatása után hozott a szavazás 23 igen, 2 nem és 9 tartózkodás eredményt, azaz a zárszámadás elfogadását. Az önkormányzat a február 1-jén hatályba lépett rendeletében mint arról beszámoltunk - határozta meg a megyei fenntartású szociális intézményekben fizetendő térítési díjakat. Most újabb emelésre tett előterjesztést Pörös Béla alelnök. Számos érv hangGörcsöny: 741.800 Ft. Keresztespuszta: 436.500 Ft. Szederkény: 1.012.000 Ft. Mecsekjánosi: 506.880 Ft. Helesfa: 3.238.500 Ft. Mozsgó 4.768.700 Ft. Boly: 1.703.000 Ft. Turbékpuszta: 8.191.000 Ft. Összesen csaknem 20 millió 600 ezer forint. A számítások szerint csak a mecsekjánosi otthonban tudta volna minden gondozott a teljes téritési díjat fizetni. kétszer van lehetősége, dr. Kékes Ferenc elnök erre utalva úgy zárta a szavazást: egy hónap múlva ismét találkozúnk a témával. Új kollégium a lusdiákoknkk SZENTLŐRINC A kollégiumnak alkalmatlan kastélyból új, kényelmes otthonba költözhettek az enyhe fokban értelmi fogyatékos gyerekek. A 10-12 ágyas szobák, a kandallófűtés, a sok kényelmetlenség már a múlté. A Kodolányi utcai anyaiskolában kialakított új helyen a 35 gyereknek a 4-6 ágyas, központi fűtéses szobák és az egyéb helyiségek kényelmesek és szépek. Van jól berendezett társalgójuk, klub- és fejlesztő- szobájuk, minden kényelemmel ellátottak a kiszolgáló helyiségek és a vizesblokkok. Az is előny számukra, hogy a legcu- darabb időben is néhány lépéssel az iskolájukban vannak.- A kis kollégistáinknak az is előnyös, hogy közösen használhatják az iskolánk sportlétesítményeit, könyvtárát és az ebédlőjét - mondja Petz Józsefné igazgató. A Templom téri, volt kollégiumként szolgáló kastély épületét április végéig teljesen kiürítve adják vissza. ______________b. m. l. A kapott, de nem adott pofon Szigetvár Az iskolaigazgató irodájában hétfő reggel négyen voltak jelen, amikor az egyre hangosabb vitát és vádaskodást megelégelve a megvádolt angoltanár felállt, erre az őt a gyermeke megbuktatásával vádoló apa elkapta a grabancát. Hogy közben kapott-e pofont a tanár? Sértettként ezt orvosi látlelettel igazolni is tudja, az apa viszont ezt tagadja. Nehéz rekonstruálni azt a néhány percet. Az tény, hogy háromnegyed 9 tájban Szava Rózsa, az önkormányzat oktatási referense telefonon bejelentkezett Pichler Imre igazgatónál (509. számú Török Bálint Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola), hogy azonnal fogadja őt, Magyar Sándort (első képünkön), aki képviselőként a testület oktatási, kulturális és sportbizottságának elnöke és annak a feleségét. Amikor kiderült, miért jöttek, az igazgató behívatta Bodola János tanárt (második képünkön), és megkezdődött az egyre hangosabb vita. Pichlert kihívták. Ő azt hallotta, hogy az irodájában már kiabálnak, be akart menni, amikor kivágódott az ajtó, és a tanár kirohant letépett ingzsebbel, és pirosló jobb arccal: „Elmegyek orvoshoz és ügyvédhez” mondta felindultan, és elvihar- zott. Pichler még hallotta Magyar Sándor fenyegetését: „Szétverem a pofáját!” (Tanúként a feleség és a referens ezt, de az ellenkezőjét sem állítja, mondván, visszaidéz- hetetlen, hogy mik hangzottak el és játszódtak le, olyan hirtelen és sokkolón történt minden.) Mi is történ(hetet)t valójában? A megalázott Bodola János tanár szerint Magyar Sándor fia angolból tényleg bukásra áll. - Az apa szerint én azt már fél éve kijelentettem, hogy a fiú néhány társával együtt meg fog bukni. Ez így nem igaz. Én azt mondtam: „Aki nem tud, az meg fog bukni.” Az irodában egyre hangosabban olvasta a bűnöket a fejemre az apa, én szóhoz sem jutottam. Amikor már betelt a pohár, felpattantam mellőle, és rákiáltottam: Egyébként is kicsoda ön, hogy ilyen hangon beszél velem? Erre ő is felugrott, elkapta az ingzsebemet, a jobb arcomba csapott, a bal felkaromon is ott a markolásának nyoma. A gyermekét nem épp elfogadható módon védelmező Magyar Sándor: - Magánemberként, apaként mentem az iskolába a fiam ügyében, mert a tanár úrnál kilenc tanulóból hét bukásra áll, esetleg kettesre. Szerintem a tanár kezdte az ordibálást. Én már januárban panaszt tettem ellene. Különben is én nem ütöttem meg, csak megráztam. Állok a per elé, Bodola bizonyítani semmit sem fog tudni. Szerinte elég szövevényes az ügy. Véleményével nincs egyedül. Az eset miatt tegnap reggelre kihallgatást kért Pichler Mozsgai Péter polgár- mestertől, aki elhatárolódott az eseménytől. Ezt maga a polgármester is megerősítette, mondván, hogy nincs intézkedési jogosítványa, az ügy az igazgatóra, a tanárra és a szülőre tartozik. Természetesen megkérdeztem ügyvédet is. A véleménye elgondolkodtató. Ha Magyar Sándor eredeti szándéka szerint „csak” apaként ment érdeklődni az iskolába, miért vonta be az oktatási referens személyét, ezzel mintegy hivatalossá téve érkezését. Ezért is hívták ki a tanárt az órájáról. Különben is - vélekedik a magát egyelőre megnevezni nem kívánó ügyvéd -: ha valaki apaként vesz elégtételt a fiát ért, szerinte jogtalan sérelemért, akkor sem lehet közben figyelmen kívül hagyni, hogy ő nem pusztán apa, hanem egyszemély- ben a város iskoláiért, oktatásáért felelős bizottság elnöke is. Tegnap reggel az iskolában tartott rendldvüli tantestületi ülésen az igazgató beszámolt az eseményekről és a polgár- mesteri meghallgatásáról. Látni kellett volna a tanárok arcán a megdöbbenést. Ezután bárki kedvére elégtételt vehet rajtuk? A kereskedelmi szakközépiskola 12/2. érettségiző osztályának tanulója, ifjabb Magyar Sándor kijelenti: nem válaszol egyetlen kérdésemre sem. Kelemen Sándomé osztályfőnök a bukásra álló angol tagozatosok védelmében elmondta, hogy a négy év alatt több tanáruk is volt, és az biztosan rányomja bélyegét a tudásszintjükre. Az osztály általános képességű, vannak közöttük értelmesek, szorgalmasak és gyengék. Sanyiról annyit mond, hogy tisztelettudó, jó magatar- tású, aki a szorgalmával jobb is lehetne. B. MURÁNYI LÁSZLÓ