Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-16 / 74. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Március 16., csütörtök §8 Izraeli döntés a kivonulásról Jeruzsálem környéki települések nem kerülnek palesztin fennhatóság alá Az izraeli biztonsági kabinet kis többséggel ugyan, de elfogadta szerdán azt a tervet, amely szerint az izraeli csapatok kivonulnak Ciszjordánia területének 6,1 százalékáról; ez megnyitná az utat a jövő héten esedékes washingtoni izraeli-palesztin béketárgyalások előtt. EU-bővítési biztos Az osztrák külügyminiszter Erhard Buseket nevezte ki BÉcs Erhard Busek volt alkancel- lárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) egykori elnökét nevezte ki az EU-bővítés új kormánybiztosának Benita Ferrero-Waldner külügyminiszter. A politikus asszony ebből az alkalomból is hangsúlyozta, hogy a keleti bővítés „végtelen esély Ausztria számára”, míg Busek kijelentette: meggyőződése, hogy a bővítés az európai politikai fejlődés egyenes következménye, és azon lesz, hogy a tagjelölt országokkal „a partnerség távlatait dolgozza ki”. A hazánkkal köztudomásúlag rokonszenvező Erhard Busek szerint különbséget kell tenni a belpolitikai helyzet és maga az ország között. Helyénvalónak Aláírásokat gyűjtenek új választások kiírásáért A Demokratikus Offenzíva elnevezésű osztrák platform aláírásgyűjtési akciót kezdett, hogy népszavazás útján elérje az új választások kiírását. A cél mintegy 900 ezer aláírás összegyűjtése. Ez a szám a választók több mint 15 százalékát tenné ki, és a jelenlegi kormány programja azt irányozza elő, hogy a választók több mint 15 százalékának aláírását összegyűjtő kezdeményezés alapján kötelező legyen a népszavazás kiírása. Down Rabinovici, a Demokratikus Offenzíva egyik ismert személyisége hangsúlyozta: nem a kormány programjának vitájáról van szó, hanem arról, hogy a platform úgy véli: ez a kormány Vetkőztető szem Korszerű technika a repülőtéri vámon London-Miami Hírcsatorna VÁCLAV HAVELNEK változatlanul beteg: idült hörghurutja van. Az egy hete gyengélkedő cseh elnök állapota kedden fordult rosszabbra. A hatvanhárom éves politikust a prágai központi katonai kórházba szállították, s antibiotikumos kezeléssel próbálják betegségét meggyógyítani. JÓVÁHAGYJA feltehetően a NATO állandó tanácsa két újabb zászlóalj Koszovóba vezénylését. Az erősítés Kosovska Mitrovicába megy, amely hetek óta a feszültség gócpontja. A városban szerdán összecsaptak a szerbek a francia békefenntartókkal, miközben a NATO-kato- nák ellenőrzésük alá vonták a város két részét összekötő egyik hidat. Tiranában tárgyalt Javier Solana a koszovói helyzetről, a balkáni stabilitási egyezményről és Albánia európai integrá-ciójá- ról. Az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja előző nap Koszovóban járt. MEGÉPÍTIK a Bulgáriát és Romániát összekötő második Du- na-hidat. A két államnak csaknem egy évtizedes huzavona után sikerült megállapodnia a kérdésben. Az új híd része lesz a 4. számú páneurópai útvonalnak, amely Nyugat-Európát köti majd össze a Balkánnal és Görögországgal. AZ OROSZ biztonsági szolgálat (FSZB) emberei Moszkvában letartóztattak egy orosz állampolgárt, aki állítólag Nagy-Britan- niának kémkedett. LENIN ÉS SZTÁLIN szakácsa volt Vlagyimir Putyin nagyapja - vált ismertté az ügyvezető orosz miniszterelnök interjúkötetéből. A könyvet ingyen osztogatják az országban, mert árusítása sértené a választási kampány szabályait. NAGY A BIZONYTALANSÁG a londoni olajpiacon, mert a befektetők még mindig nem tudják, mennyivel nő áprilistól az OPEC termelése. Londonban az északi-tengeri Brent olajfajta ára áprilisi szállítással hordónként 27,81 dollár volt, ami 0,53 dolláros csökkenés a keddi zárószint- hez képest. ________________■ akciós újságot most még nagyobb haszonnal forgathatja, ha ma háztartásában képviselőnknek felmutatja. Közel-Kelet Az izraeli kabinet ugyancsak döntött arról, hogy a közeli napokban szabadon engednek több palesztin politikai foglyot. A kivonulásról szóló döntést három kabinetminiszter ellenezte, egy tartózkodott, és öten szavaztak mellette. Ehud Barak miniszterelnök vasárnap terjeszti a kormány elé a visszaadandó palesztin területek térképeit. Szaeb Erakat, a palesztin tárgyalóküldöttség vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy várhatóan már vasárnap sor kerül a kivonulásra. Hozzátette, hogy a szóban forgó térképeket kedd este hagyta jóvá, amikor találkozott Oded Eran izraeli kollégájával. Erakat közölte, hogy - izraeli sajtóértesülésekkel szemben - Jeruzsálem környéki területekre nem vonatkozik a kivonulás. Izraeli keményvonalasok korábban dühödten reagáltak azokra a hírekre, amelyek szerint Jeruzsálem melletti falvak is átkerülnek a paleszün ellenőrzés alá. Libanon irányából indított rakéták csapódtak be szerda délelőtt az izraeli határ mentén, a zsidó állam által megszállt déllibanoni biztonsági övezet területén - közölték izraeli katonai források. Az izraeli és az Izrael-barát Dél-libanoni Hadsereg (ALS) állásai ellen intézett támadást feltehetően a Hezbollah síita gerillaszervezet hajtotta végre. Egy izraeli állás megrongálódott, esetleges áldozatokról azonban nem érkezett jelentés. Izraeli források szerint a rakétatámadásra válaszul izraeli harci repülőgépek nyomban légicsapást mértek a gerillák feltételezett állásaira a megszállt övezeten kívül. Ugyancsak szerdán egy izraeli katonai szóvivő arról számolt be Tel-Avivban, hogy a Hezbollah tüzérsége kedd este a libanoni határ közelében lévő izraeli területekre lőtt Katyusa-ra- kétákkal. Új fegyvert vetettek be a brit vámosok a csempészek leleplezésére. Olyan röntgenberendezést állítottak fel, amellyel a gyanúsítottat anyaszült meztelenre „vetkeztethetik”. A berendezés segítségével a vámosok a szó szoros értelmében bárkinek a ruházata alá és mögé pillanthatnak, s így mindennemű oda nem tartozó dolgot, például kábítószert is fölfedezhetnek. Hasonló átvilágító rendszer egy ideje már működik az egyesült államokbeli Miami nemzetközi légi kikötőjében. A londoni Gatwick repülőtéren tavaly októberben kezdték el a készülék kipróbálását. Röntgensugárzása olyan csekély, mint amekkora az nevezte, hogy az Unió aggódik az ausztriai fejlemények miatt, de szerinte európai alapelveket sért, hogy ezzel összefüggésben meg sem hallgatták Ausztriát. Kifejtette: megbízása teljesítésének során nem szándékozik védelmébe venni a kormányt vagy a kormány valamely tagjának a bővítéssel kapcsolatos kijelentéseit, hanem a kormányprogramra támaszkodva igyekszik majd elfogadtatni az osztrák álláspontot. Busek szerint a bővítéssel kapcsolatos osztrák magatartás az egyik látható jele lesz annak, hogy Bécs valóban komolyan veszi az európai feladatokat. Csecsenföldi orosz akciók Nyugati elemzők Putyin katonai doktrínájáról A szövetségi erők csecsenföldi hadművelete új szakaszába érkezett, amelynek célja „a megmaradt bandák lefejezése”. Erről Anatolij Kvasnyin orosz vezérkari főnök nyilatkozott szerdán Moszkvában, Szalmán Radujev csecsen hadúr vasárnapi elfogásáról és az orosz fővárosba szállításáról. Moszkva Az orosz hadseregtábornok szerint a szövetségi erők és az orosz titkosszolgálatok más terrorista vezérekkel és bandafőnökökkel is „ugyanúgy fognak eljárni, mint Radujewel, vagy - ameny- nyiben szükséges - megsemmisítik őket”. Kvasnyin azonban elismerte, hogy ez a „fejvadászat” hosszú ideig is elhúzódhat, de Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető államfő nem szabott határidőt e feladatok végrehajtására. Az orosz vezérkari főnök óvatosságra intett az amnesztia lehetőségeit kihasználó, a fegyverletételt választó szakadárokkal kapcsolatban. Úgy vélte: a hadseregnek és a titkosszolgálatoknak fokozott figyelmet kell szentelniük ezeknek az embereknek, hogy ne folytathassák felforgató tevékenységüket és ne félemlítsék meg az embereket. Igor Szergejev orosz védelmi miniszter szerdán megerősítette, hogy Aszlan Maszhadov csecsen elnök, Sámil Bászájev és Hattab hadvezér változatlanul Csecsenföld területén van. * Az orosz fegyveres erők tavalyi költségvetése ötmilliárd dollár volt, ami kevesebb mint egy ötvened része az amerikainak. Ugyanakkor a Vlagyimir Putyin által meghirdetett új, orosz, katonai doktrína sokkal könnyebben lehetővé teszi az atomfegyverek használatát, mint korábban. Míg 1997-ben a nukleáris fegyverek bevetése csak akkor jöhetett volna számításba, ha „a szuverén orosz állam létét” fenyegeti veszély, az új doktrína ezt már akkor is megengedné, ha egy fegyveres támadást „más eszközökkel nem sikerül elhárítani”. Nyugati katonai szakértők szerint a fenyegető fogalmazás mögött az orosz fegyveres erők drámaian leromlott állapota rejlik. Legutóbb a csecsenföldi háború mutatta meg, hogy hiányzik a pénz és a motiváció egyaránt. A magasan Eltemették a Csecsenföldön meggyilkolt orosz ejtőernyősöket FOTÓ: FEB/REUTERS fölényben lévő, légierővel, rakétákkal, harci helikopterekkel és tüzérséggel felszerelt, nagy túlerőben lévő orosz csapatok mindmáig nem tudtak döntő győzelmet elérni, s mind emberben, mind anyagban nagy veszteségeket szenvedtek. Ebben a helyzetben sajátos szövetség fűzi össze az új elnök mögött a katonákat, a titkos- szolgálatokat, a hazai nagytőkét, és közös jelöltjüket, Putyint. Velük van a vezérkar is, amely megállapította: a NATO kibővítése éppúgy veszélyezteti Oroszország biztonságát, mint a nyugati szövetség tavalyi „agressziója” Szerbia ellen, nemkülönben Washington szándéka, hogy felmondja a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról hajdan kötött szerződést. Moszkva nem csak a NATO-tól, hanem a doktrína szerint „kívülről támogatott” terrorizmustól is tart. Ennek megnyilvánulásaként értékeli a csecsenföldi történéseket. feb- programjától függetlenül - eleve botrány. Neves osztrák személyiségek nyilatkozatot írtak alá, amelyben rámutatnak: az EU-szank- ció aggodalommal töltik el az aláírókat, mivel attól tartanak, hogy az ország elszigetelése éppen azokat az ausztriai erőket gyengíti, amelyek felléphetnének a veszélyek ellen. Az aláírók között szerepel számos konzervatív és baloldali személyiség, például Simon Wiesenthal, a róla elnevezett dokumentációs központ vezetője, Ariel Muzi- cant, a bécsi zsidó hitközség elnöke, Fritz Muliar, Ausztria egyik vezető színésze és Peter Mitterbauer, a Gyáriparosok Szövetségének elnöke. _______■ uta sokat repülés közben egyébként is érheti. Miamiban a gyanús személyt a szó szoros értelmében falhoz állítják. Mögötte helyezik el a „vetkőztető szemet”. A Sun című lap szerint a hatóságoknak így sikerült nemrég egy német turistát leleplezni: parókája alatt gyémántokkal próbált átsétálni a határon. Sokan tiltakoznak az átvilágítás ellen, arra hivatkozva, hogy sérti a személyiségi jogokat, hiszen pucérra vetkőztetik. A gyártó szóvivője azonban leszögezte: a felvételek nem elég élesek ahhoz, hogy a test finom rajzolatai, domborulatai kivehetők legyenek rajta. Az ember fehér foltként jelenik meg a képen. Sokkal inkább látszanak a testtől idegen anyagok, mint például a derékszíj és csatja, a cipzár vagy a gyémánt a parókában. kulcsár LÁSZLÓ Kétezer év fontos találmányai Száz tudós szénáról, radírról, tükörről, szimfonikus zenekarról John Brockman amerikai tudományos közíró érdekes ötlettel rukkolt elő az ezredfordulón. Száz neves szakembert kérdezett meg, véleménye szerint az elmúlt két évezredben mely találmányok befolyásolták a legjobban az emberiség sorsát. New York A széna. Freeman Dyson, a Princeton egyetem professzora szerint ló nélkül nem lehetett volna fejlett civilizációt teremteni, tehát széna nélkül nem született volna meg Bécs, London, Párizs, Berlin, később pedig Moszkva vagy New York. A radír. Douglas Rushkoff, a New York-i egyetem tanára azt mondja, ez is fontos felfedezés volt. Segítségével az ember megtanulta, hogy amit gondol és papírra vet, az nem feltétlenül végleges, sőt, az esetek nagy részében javítandó. A tükör. Tor Nirretranders koppenhágai szakíró véleménye szerint az ember ezzel az eszközzel tanulta meg megkülönböztetni magát a többiektől, elhelyezni magát a világban. Addig az arcát és a testét legfeljebb víztükörben vagy fémlapon visszatükrözve, véletlenül láthatta. A közíró szerint a tükör segített kialakítani azt az önismeretet, ami nélkül pedig nincs teljes világkép, tehát fejlődés sem. A csillagászati teleszkóp. Helyünk a világban csak úgy mérhető fel és arányítható igazán, ha képesek vagyunk kitekinteni az űrbe is. Az óra. Több tudós döntő lépésnek tartja a való világ objektív megértése felé. Óra nélkül csak szubjektív idő létezett. Ma is mindenki tudja, hogy vannak óráknak ható másodpercek és pillanatokként száguldó napok. Az óra méri az addig mérhetetlent, azt, amiből az embernek a legkevesebbje van: a múló időt. A szimfonikus zenekar. Julian Barbour elméleti fizikus szerint a zene csodálatos kapcsolat az anyagi és a láthatatlan világ, a test és a szellem között. A kosár. A BBC egyik tudományos kommentátora azt mondja: a kosár segített az embernek rendet teremtenie. A holmijai között, tehát a fejében is. A szemüveg. Nicholas Humphrey pszichológus szerint feltalálása nélkül a világot negyven éven aluliak vezetnék. harmat endre MEGKEZDŐDÖTT A MEKKÁI ZARÁNDOKLAT. Több százezer muzulmán hívő könnyezve és énekelve tette meg Szaúd-Arabiában, a Mina síkság és Mekka közötü 11 kilométeres utat, Mohamed próféta nyomdokait követve. __________________________________________________fotó, feb/reuters > * i «