Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-14 / 73. szám
ISI Hi 2000. Március 14., kedd HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A plágiumról Az elmúlt évtizedben a pécsi egyetemen két súlyos plagizálási gyanú is felütötte a fejét, indulatokat, prú és kontra véleményeket gerjesztve. Távol álljon tőlünk, hogy a konkrét ügyekben állást foglaljunk - léteznek erre megfelelő ítélkező és jogorvoslatot nyújtó fórumok. A plágium kérdése azonban az egyetemi polgárok túlnyomó többségét igen érzékenyen érinti: az oktatókat jegyzetírás, cikk, tanulmány vagy könyvírás, bírálat vagy lektorálás során, a kutatókat új tudományos eredmények közzététele kapcsán, de érintettek hallgatóink is évközi feladatok, TDK-dolgozatok, a tanulmányokat záró disszertációk, államvizsgadolgozatok, PhD-tézisek megírásakor. Az oktatás, de a kutatás is igen nagymértékben használ fel mások által már megfogalmazott gondolatokat, véleményeket. Igen ám, de nem mindegy, hogy hogyan tesszük ezt. Különböző kultúrák különbözőképpen viszonyulnak ahhoz a kérdéshez, hogy miként használhatjuk mások gondolatait, kifejezéseit és szavait pontos hivatkozás nélkül. Egyes kultúrákban elfogadják a hivatkozás nélküli felhasználást, mondván, hogy az adott gondolatot nem lehet más szavakkal pontosabban kifejezni, tehát az eredetit kell használni. Másoknál azért lehet elfogadható ez a forma, mert úgy vélik, hogy a forrás olyan autoritás, amelynek megállapításait, gondolatait és szavait mielőbb köztulajdonná kell tenni, bármi áron. Mások ellenben még azt is elítélik és csalásnak tekintik, ha úgy változtatjuk meg a forrást, hogy felismerni is nehéz. A legtöbb kultúrában súlyos bűncselekménynek tekintik a plagizá- lást, olyan súlyosnak, hogy az a diák kizárásához, az oktató, a kutató állásából való eltávolításához és büntetőjogi felelősségre vonásához vezethet. MMMMMMfiiiliR! Hazánkban a plágium megítélése nagyjából összhangban van az országban uralkodó általános erkölcsi-etikai felfogással. Nem túl kifinomult morális érzékünk hasonlóan bocsánatos bűnnek tekinti, mint pl. mindennapi apró kis adócsalásainkat. „Mindenki ezt csinálja” - ez ad feloldozást lelkiismeretünk számára. Egy kis szorongás azért él bennünk, mivel nem világos legtöbbünk számára, hol is húzódik a határ korrekt idézés és a plágium között. Mit is írnak erről az értelmező szótárak? A magyar értelmező szótár még viszonylag enyhén fogalmaz („Plágium = szellemi alkotás eltulajdonítása”, „Plagizál: idegen szellemi alkotást magáénak tüntet fel”), ez szinte még bocsánatos bűnnek is tűnhet. A szinonimaszótár szerint plagizálni (oktatói és tudós körökben is gyakori szóhasználattal) annyi, mint kiollózni valamit. A tágabb értelmezés már nevén nevezi a gyermeket, szókimondóan, durvábban fogalmaz: a plagizálás egyet jelent a lopással. A háború utáni évtizedekben az anyagi jellegű köztulajdonnak sem volt becsülete, hát még a másodrangú értéknek tekintett szellemi javaknak. Oktatói körökben az ollózás meglehetősen elterjedt gyakorlat volt, szinte valamennyien túlestünk rajta. Egy egyetemi jegyzet nem számított igazán rangos publikációnak, amellett az írott tananyagra sürgetően szükség is volt: a szorult helyzetben lévő szerző onnan merített, ahonnan tudott („úgyis csak egy házi kiadványról van szó...”). A cél szentesítette az eszközt. Hasonló nyomás alatt állt a dolgozatot író hallgató, a jelentést leadó kutató is. Szabó Katalin „Kommunikáció felsőfokon” c. könyvében pontosan definiálja, hogy a mi kultúrközegünkben milyen fokozatai léteznek a plagizálásnak: más szerzők alkotásának teljes egészében való lemásolása és saját név alatt közlése - a szerzőre való hivatkozás nélkül;- más szerző alkotásainak részbeni eltulajdonítása, fontos gondolatsorok, részek, alfejezetek átemelése hivatkozások nélkül;- más szerzők kutatási eredményeinek közreadása hivatkozással, de annak világossá tétele nélkül, hogy a szerző csupán ismerteti az eredeti cikket, könyvet;- más szerző lényeges felfedezésének, gondolatának, eredményének, modelljének felmérésének, megállapításának, gondolat- kísérletének közzététele az eredetire való hivatkozás nélkül...”; vagy „... az eredetire való hivatkozással, de homályban hagyva a szerző és az átvevő pontos szerepét az adott modell, gondolat stb. kimunkálásában”. (102. o) A gyakorlat kiépítette a plágium elleni védelem rendszerét is. Az adott mű bírálója, szerkesztője, lektora rendszerint a témakör felkészült ismerője, szaktekintélye, akiről feltételezhető, hogy ismeri a szaldrodal- mat, ezért a szakirodalom korrekt felhasználásának a megítélése is feladatát képezi. Ami plagizálás ezeken a szűrőkön is átcsúszik, az a szerző babérkoszorúját gyarapítja egy újabb levéllel, de néha előfordul, hogy egy etikai vagy jogi fórumon kapja meg elmarasztalását. Ahogy az adófizetéssel kapcsolatos morális hozzáállásunk is szemléletváltást igényelne, úgy a plágium kérdését, annak morális megítélését is komolyabban kellene vennünk. Tankönyvírásnál lazábbak a szabályok, tágabbak a határok - a kutatómunkában szigorúbbak. Mindezek természetesen nem vonatkoznak a szakterület általánosan ismert és elfogadott, alapnak tekinthető tudásanyagára. A legnehezebb feladat a szakíró, a disz- szertáló számára, hogy megállapítsa: hol húzódik a határ az általános és a specifikus, a közkinccsé vált és a személyhez kötött ismeret között, és annak megfelelően kezelje forrásait. A ma még újszerű, névhez kötött, jelentős megállapítások az évek múltával már az eredeti szerző neve nélkül jelennek meg a tankönyvekben, az általános tudás részeként. A fokozott óvatosság a hazai környezetben sem árt: ami ma bocsánatos bűn, holnap büntetendő vétség. A plágium elbírálása kultúrafüggő: a fokozott óvatosság külföldi megjelentetés esetén egyenesen kívánatos! Barakonyi Károly egyetemi tanár A mű nyilvánosságra hozatala 10. § (1) A szerző határoz arról, hogy müve nyilvánosságra hozható-e. (2) A mű nyilvánosságra hozatala előtt annak lényeges tartalmáról csak a szerző hozzájárulásával szabad a nyilvánosság számára tájékoztatást adni. (3) A felhasználási szerződés alapján - ellenkező kikötés hiányában - megadottnak kell tekinteni a szerző hozzájárulását ahhoz, hogy a felhasználó á mű tartalmáról a felhasználás céljának megfelelő módon a nyilvánosság számára tájékoztatást adjon. 11. § A szerző alapos okból, írásban visszavonhatja a mű nyilvánosságra hozatalához adott engedélyét, a már nyilvánosságra hozott művének további felhasználását pedig megtilthatja; köteles azonban a nyilatkozat időpontjáig felmerült kárt megtéríteni. Ez nem érinti a munkáltató jogát a mű felhasználására, továbbá nem akadályozza a vagyoni jogok átruházása esetén a jogszerzőt az átruházott vagyoni jogokon alapuló felhasználásban. (Részletek az 1999. évi LXXVI., a szerzői jogokról szóló törvényből) A név feltüntetése 12. § (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen - a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően - szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni. A szerző a neve feltüntetéséhez való jogot a fel- használás jellegétől függően, ahhoz igazodó módon gyakorolhatja. (2) Az át- vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni. (3) A szerző jogosult művét nevének megjelölése nélkül vagy felvett néven is nyilvánosságra hozni. A szerző a nevének feltüntetésével nyilvánosságra hozott mű újabb jogszerű fel- használása esetén is megkívánhatja, hogy a művét a továbbiakban nevének feltüntetése nélkül használják fel. (4) A szerző követelheti, hogy e minőségét senki se vonja kétségbe. (Részletek az 1999. évi LXXVI., a szerzői jogokról szóló törvényből) CSERI LÁSZLÓ Alezredesdömping Azt írja egy budapesti napilap, hogy hazánkban minden hatodik rendőrtiszt alezredes, ami azt jelenti, hogy ötezer ilyen rendfokozatú tiszt van jelenleg Magyarországon. Ez a szám önmagában nem mond egy laikusnak semmit, de mégiscsak igen magas szám lehet, ha tudjuk, hogy az EU tagországaiban összesen nincs eny- nyi alezredes. Ráadásul további 8300 olyan beosztást tartanak nyilván az Országos Rendőr-főkapitányságon, amellyel bármelyik pillanatban járhat ez a rendfokozat. Állítólag mindennek előzménye a szovjet minta, ahonnan a csillagmánia eredeztethető. Magyar ember szereti, ha vál-lapján minél több csillag és stráf díszeleg, miként annak idején szovjet ember is szerette. Vagyunk még néhányon, akik emlékezünk olyan felvételekre, melyeken a főhős annyi csillaggal és egyéb fityegővei volt fölszerelkezve, hogy csak nagy nehézségek árán lehetett megkülönböztetni egy gazdagon díszített karácsonyfától. Ez feltehetően nincs így a fejlett nyugati országokban, egy amerikai serif például megelégszik egyetlen csillaggal, amelyet ha kitűz magára, mindjárt reszketni kezdenek a bűnözők, persze csak a reszketősebb fajták, akik nem naponta, csak néhanapján lövik szitává haragosaikat. És hát nem feledkezhetünk meg Columbo hadnagyról, akit ugyanis az elmúlt húsz esztendőben, akármilyen sikeres nyomozónak is bizonyult, hiszen egymaga több ügyet derített fel, mint a magyar rendőrség az elmúlt száz esztendőben, nem léptettek elő. Valószínű, hogy szürke ballonkabátjában, rögtön hadnagyként látta meg a napvilágot, s így szállá sírba is, hiszen senkinek sem jut eszébe előléptetése. Talán azért, mert egy főhadnagy, százados, pláne egy alezredes mégsem járhat gyűrött ballon- kabátkban és lestrapáü autóval, a ranggal együtt jár némi kötelező külsőség, akár tetszik, akár nem. Kíváncsi lennék arra, vajon a magyar rendőrségnél létezik-e sikeresnek mondható hadnagy, hiszen nálunk maga a hadnagyi rendfokozat eleve nem lehet a siker jele. Persze, ha gyűrött ballonkabáttal párosul... __PUCZ. PÉTER______________________ Va ttakabátosok Tűrte, bizony tűrte, amíg tűrhette, de ennek most már vége! A volt miniszterelnök, Horn Gyula pert indít egy rádió és egy újság ellen. E két fórumon már megint Horn ’56-os szerep- vállalását feszegették, tanúk és dokumentumok felsorakoztatásával. Ez azonban kissé „erősre” sikerült, a politikus meg nagyon a szívére vette a dolgot. Most a bíróságnak kell kibogozni a szálakat, bár erre csekély az esély. Pedig valóban sokakat érdekel(ne), mit is csinált a forradalom (ellenforradalom, népfelkelés) idején az ismert poütikus. Azért vannak a variációk, mert nem mindenki azonos pártállású, ráadásul nem ugyanabban az időpontban húzta az érettségi tételeit. Akadtak, akik ezért buktak meg a középiskolában, de ők nem számíthatnak semmilyen kárpótlásra. Miért nem húzták az ősközösség történetét? Abban legalább kevesebb a vita, mert „alig” lelhető fel szemtanú. Bár előbbinél akad, aki látott valamit, de az emberi emlékek könnyen elhalványulnak ennyi esztendő távlatában. Szóval a sajtó és a rádió nem csomagolta vattába markáns véleményét. Úgy tüzeltek a céltáblára, mint szerintük tette a céltábla negyvennégy évvel ezelőtt, meglátva a népet, mint tömeget, midőn feléje haladt, fenyegetőzve. Pedig megtehették volna, hogy kissé puhítanak a dolgon. Már csak azért is, mert sokan unják már a „pufajkás” megszólítást. Ráadásul az orosz megszállókat (felszabadítókat, a béke megteremtőit) idézi egy újabb történelmi tételként, amit megint nem egységesen ítélünk meg. (Ezért holdsabb a műszaki pálya. Ott a 2+2 ritkán 5.) Mostantól tehát hagyjuk a pufajkásozást. Magyarországon beszéljünk magyarul. Mondjuk tehát szépen, ékesen és választékoson, hogy vattakabátos. Na persze ne Horn Gyulára, hanem azokra, akik ezt a cseppet sem elegáns ruhadarabot anno viselték, éles fegyverrel a kezükben, ártatlanokat lemészárolva. Bár lehet, hogy most egy kicsit meleg ez a ruhadarab, hiszen itt a tavasz. hetedik oldal CSÜTÖRTÖKÖN Riport A törvény kötelezővé tette az önkormányzatoknak, hogy döntsék el a gyermekjóléti alapellátás müyen formáit tudják kínálni. Jelenleg a gyámügyi szakemberek által oly fontosnak tartott átmeneti gondozási formákat a települések nem vállalták. Portré Szabó Ferenc idén nyolcvan- éves. Valamennyi pécsi ütőst ő tanította. Pedig Pécsett valamikor nem sok becsülete volt az ütőhangszereknek, csupán a Pécsi Balett létrejöttével igényeltek egyre több és több hangszert a zenekar részére. Portré Mi a hosszú élet titka? Sanyi bácsi megkopogtatja a mellkasát és úgy mondja, hogy a ketyegőt már gép viszi, azaz lassan már négy esztendeje pacemaker segíti, hogy pontosabban, ritmusra verjen a szív. Egyébként köszöni, jól van. Naponta lejár bevásárolni: ennyi séta éppen elég a jó levegőn. Feltételezem, hogy az agy tornája legalább olyan fontos, mint a mozgás, s valahol e kettő optimális arányával lehet a hosszú életet megmagyarázni. A munkával, avval, hogy ha még az embernek „meghalni sincs ideje”. Nos, Galambos Sándor a minap írta meg saját családja hányattatásának igaz történetét, s már néhai édesöccsének életéből merít újabb epizódokat, abból kiindulva, hogy az állami királyi vasútnál dolgozó testvér 44-ben Zombor mellől kimenekített egy 4.24-es nagymozdonyt, két tolatómozdonyt és 32 vagont, nehogy a megszállóké legyen.- A családtörténet-pályázatra készült, bár nem nyert vele.- Dehogynem nyertem. Megörökíthettem a családom vándorlását keletről nyugatra, elmondhattam a kitelepítésekről azt, amit el szerettem volna mondani. Jelesül, hogy embertelen volt és sok családot tönkretett. Én egyébként Szabadkáról menekültem - a főposta pénztárosaként -, 387 pengővel a kasszában, amit aztán idehaza pontosan, fillérre átadtam.- Úgy tudom, hogy 1927-től számolhatjuk a munkaviszonyát. Hogyan lett postás?- Időnként ma is álmodom azokról a szép napokról. A posta akkoriban biztos megélhetést adott az embernek, lehetőséget az előmenetelre, fix nyugdíjat. Ahogy mondtuk, nyugdíjas állás volt. Ép pedig nagyon szerettem. Tudja, olyan vezető voltam, aki törődik a beosztottjaival, akit érdekel, hogy kinek mi a gondja, baja. Olykor vasárnap délután - akkoriban szombaton is dolgoztunk - ellátogattam egyikhez, másikhoz, hogy megnézzem hol lakik, hogy él, ki a férje, felesége, mekkorák a gyerekeik.- Ma is figyeli a világ dolgait? A politikát?- Hogyne figyelném. Régi szociáldemokrata vagyok. A 94 éves Galambos Sándor a Pécsi Postaigazgatóság forgalmi igazgatójaként ment nyugdíjba. Nyugdíjas éveiben feldolgozta a posta szakszervezeti mozgalmának történetét, megírta családja hányattatását, s most újabb történet elmesélésére készül.- Elárulná, hogy mi az életfilozófiája?- A mértékletesség. Szerényen kell élni, mindig betartani a szabályokat. És vigyázni a zabálás- sal. Én mindig csak fél adagot eszem ebédre. ____________KOZMA FERENC
