Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)
2000-03-09 / 68. szám
2000. Március 9., csütörtök OLVASÓSZOLGÁLAT Új Dunántúli Napló - 11. oldal A Nap kél 6.09 nyugszik 17.41 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Tibay Gábor A Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva Névnap, évforduló ' Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából FRANCISKA, FANNI nevű kedves olvasóinkat A név latin eredetű Jelentése: francia. E napon született 1451-ben Amerigo Vespucci olasz tengerész. Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Postabontás E-mail-címünk: szer.bar@axels.hu Dunántúli Napló Pécs Pf.: 134 7601 Reagálás írásunkra A Dunántúli Napló február 27-i, vasárnapi számában „Plágiummal vádolják a pécsi egyetemi oktatót” címmel közölt írásra a következő reagálás érkezett a Szegedi Tudományegyetem rektorától: „Megdöbbenéssel és felháborodással olvastam arról, hogy egy megfoghatatlan hírforrásra hivatkozva meggyanúsítottak: az akadémikusjelöléssel összefüggésben mindenképpen keményen végigviszem a Vuics-ügyet, mert ez érdekem, hiszen ezzel ártok „versenytársamnak”, Tóth József rektor úrnak. Szeretném kijelenteni, hogy az ügyhöz semmi közöm. Nem volt és nem is lesz. (Ezt néhány sorral feljebb el is mondom a cikkben, de - úgy tűnik - az újságírót ez nem zavarta.) A feltételezést visszautasítom. Egyébként a feltételezés önmagában is hatalmas butaság. Nem az alapján állítanak akadémikusjelöltet, hogy milyen korrektek a munkatársai.” Dr. Mészáros Rezső Válasz az olvasónak Nagy Bandó András az Új Dunántúli Napló március 7-i számában kifogásolta, hogy nem tájékoztattuk megfelelően or/űi ügyfeleinket az erre a hétre tervezett áramszünetekről. Ezúton kérjük ügyfelünk elnézését. Az áramszüneteket az Új Dunántúli Naplóban meghirdettük, az Orfűi Polgármesteri Hivatalt telefonon rendszeresen tájékoztattuk és tájékoztatjuk a további kikapcsolásokról. Orfű térségében az elmúlt években gyakori áramszünetek zavarták a lakosság folyamatos energiaellátását. A helyzet javítása érdekében 1999 őszén elkezdtük a települést ellátó távvezeték felújítását. A mintegy 32 millió forint értékű fejlesztési munkát idén februárban folytattuk. A munkákat úgy ütemeztük, hogy kezdetben az üdülőkörzeteket ellátó vezetékszakaszokra, majd az időjárás jobbra fordultával az állandó lakosságot ellátó hálózati szakaszok átépítésére kerüljön sor. Közel 20 km hosszúságú vezetékszakasz átépítését kell végrehajtani nehéz terepviszonyok és változó időjárási viszonyok között. A hálózaton történő beavatkozásokat csak feszültségmentes állapotban lehet végrehajtani, ez ügyfeleinknél napközben áramkimaradással jár. A munkákat úgy ütemezzük, hogy az átépítés lehetőleg az üdülési szezon megkezdése előtt befejeződjön, akkor biztosítani szeretnénk a magasabb színvonalú, folyamatos szolgáltatást. Orfűi ügyfeleinktől türelmet kérünk. Tárnái Ferenc üzemvezető, Komlói Üzemvezetőség, Dédász Rt. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. . Vízállás Vízállások, vízhőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 490 cm, áradó, 5,5 fok, Őrtilos -73 cm, apadó, 6,5 fok, Barcs -58 cm, áradó, 6,6 fok, Drávasza- bolcs 47 cm, apadó, 5,9 fok. Orvosmeteorológia Kicsit hamarabb, már tegnap elért bennünket az a hidegfronti hatás, amellyel eredetileg csütörtöktől számolt a meteorológia. A változás sokaknál ok nélküli feszültséget, zaklatottságot okozhat. Az ilyen napok feladatainak megoldásában segít, ha pontos időbeosztást készítünk, és ehhez feltétlenül ragaszkodunk, így van esélyünk arra, hogy elkerüljük az esetleges kellemetlenségeket. Országos előrejelzés Mai időjárás Hőjelentés Távolabbi kilátások Péntek 12° Légköri frontok hatására változékony, kora tavaszi időre számíthatunk ma és a következő napokban. A gyakran változó felhőzetből szórványosan zápor is kialakul. Gyakran erős, időnként viharos lesz az északnyugati szél. Kékestetó Bánkút Galyatető Csorba-tó Donovaly Zakopane Rax Spital Villach 53 cm 70 cm 40 cm 142 cm 80 cm 40 cm 170 cm 120 cm 50 cm Szombat Vasárnap 8° d Egészségügyi ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkörnyék progresszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: a Megyei Gyermekkórház látja el Pécs és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs felnőttjeinek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: POTE Baleseti és. Kézsebészeti Klinika. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. sebészeti tanszéke - Rákóczi út 2. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérültek: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika, pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-Orr-Gégeklinika. Bőrgyógyászati betegek sürgősségi ügyeleti ellátása 18 órától a POTE Bőr- gyógyászati Klinikán. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7-től másnap reggel 7-ig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u., délután 5 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak * Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Koronás Kígyó, Szabadság u. 44., Boly: Panacea, Ady E. u. 8., Komló: Piramis, Kossuth L. u. 71., Mohács: Szentháromság, Szentháromság u. 2., Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8., Sásd: Szent György, Szent Imre út 19., Sellye: Arany Sas, Erdélyi u. 2., Siklós: Hollós, Baross G. u. 7„ Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Erzsébet u. 3., Szigetvár: Oroszlán, Zrínyi tér 2. Az MMSZ Pécsi Csoportja ingyenes orvosi és tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 8.00-9.00-ig reumátológia, 12.00- 15.00-ig belgyógyászat,. 16.00- 18.00-ig nőgyógyászat. Ifjúsági Pszichológiai Tanácsadás Jingyenes): Pécs, Nagy Lajos király útja 1., ma 16-18 óráig. Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK - PROGRAMOK Tévéműsor-ajánlat BARANYA Mohács, Polgári Olvasókör (Gőzhajó u. 63.): Az együttélés 1100 esztendeje a Kárpát-medencében címmel dr. Andrásfalvy Bertalan professzor tart előadást. Pécsvárad, művelődési ház: Mozgáskorlátozottak délelőttje (9-12). Komló, Közösségek Háza: Sport-mozgás-tánc - vezeti Kéméndi Kornél (16.00). Natasa és csapata - vezeti: Kis Katos Jánosné (19.00), Munkáskórus - vezeti: Kópicz József (18.00). PÉCS Dominikánus Ház: A pécsi egyetem nagy professzorai III. című tudományos ülésszak (17.00). Pécsi Kisgaléria (Szent István tér 4.): Csoszó Gabriella kiállítása. Megnyitó 17.00 órakor. Művészetek Háza, Breuer Marcell Terem: Az irodalomtudomány műhelyei. Bessenyei György: Tariménes utazása kritikai kiadása című kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Bíró Ferenc, az ELTE egyetemi tanára. (18.00) - Fülep Lajos Terem: Ifjú Tehetségek Pódiuma. Fuvolakoncert. Dingó Zsanett, Kátai Andrea, Papp Szilvia, Kovács Zsuzsanna, Simon Annamária. Zongorán közreműködik: Sz. Simonfai Mária. (19.00). Apáczai Csere János Nevelési Központ: Sci-fi-és Ufóklub (18.00) . Gyermeknéptánc (utánpótlás) 14.00. Nyugdíjasklub (15.00) . Ifjúsági Ház, Sziporka Gyermekszínpad: Micimackó című mesejáték (15.00). Emeleti előadó: Bokor Katalin természet- gyógyászati tanácsadást tart (9.00-17.00-ig). Gyógyíthatatlan? Előadás a mozgás betegségeiről (19.00) . Szivárvány Gyermekház: Vasútmodell szakkör (16-18), Ifjúsági néptáncegyüttes (15.30-17.30), Balett, alakformáló torna (17.00-19.30), Kórházi játszó (16.00-18.30). Misina Természet- és Állatvédő Egyesület: Karámkör (14-16), bérlovaglás előzetes bejelentkezés alapján egyénüeg és csoportosan (10-15), Kutyabarátok Klubja (13-15). HOLNAPI ELŐZETES Pécs Betegség miatt elmarad péntek este a Dominikánus Házban a Pécsi Átgondolt Színház Barbárok című abszurd pusztai thrillerje! Ifjúsági Ház: I. Pécsi Boszorkánybál (20.00) Mohács, Kossuth Filmszínház: Epizódok a magyarság történetéből című kiállítás megnyitója (17.00). Komló, Közösségek Háza: a Babát várunk című sorozat keretében a szülők és a baba lelki egészségéről lesz szó. (16.00). SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Zorba (19.00) Radnóti-bérlet. Kamaraszínház: Galócza (19.30) Weöres/B-bérlet. Bóbita Bábszínház, Kamaraterem: A fülemüle (10.00, 15.00). Janus Egyetemi Színház: Leonce és Lena (19.00). HANGVERSENY Liszt Terem: Középiskolai bérlet II. hangversenye. Közreműködik a Bach-énekegyüttes, Kovács Endre - orgona. Ismertetőt mond id. Dobos László. Műsor: „A 2000 éves kereszténység zenéje”. (12.00,15.00) PTE Orvoskari Aula: „A’-bérlet, Egyetemi bérlet VI. hangversenye. A Pécsi Szimfonikus Zenekart Howard Williams vezényli (19.30). FILM Uránia: Aranyember (11.00, 13.15), Ideglelés (15.30, 17.00, 18.30,20.00). Cinema City, Pécs Plaza: Asterix és Obelix (szinkr. 14.00) Amerikai pite (szinkr. 16.00, 18.00, 20.00), Tehetséges Mr. Ripley (felír. 14.15, 17.00, 19.45), Dupla kockázat (felír. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15), Anna és a király (felír. 14.30, 17.30, 20.30), Sivatagi cápák (felír. 13.30, 15.45, 18.00, 20.15), Amerikai szépség (felír. 15.00, 17.30, 20.00), Árvák hercege (felír. 14.45,19.45) Pár-baj (felír. 17.15), A bennfentes (felír. 14.30, 17.30, 20.30), Csontember (felír. 15.00, 17.30, 20.00), A szörny (felír .14.15, 16.15, 18.15,20.15). MOHÁCS Kossuth: Asterix és Obelix (18.00) , Szentivánéji álom (20.00) . PÉCSI RÁDIÓ 5.55- 22.30 a 873 kHz középhullámon, 5.55-töl 9.00-ig és 18.30-tól 21.00- ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55- 9.00-ig „HAJNALTÓL REGGELIG” - zenés hírmagazin. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth krónika, 6.15, 7.15 Dél-dunántúli krónika, 6.23, 7.23 Regionális lapszemle, 6.30, 7.30 A nagyvilág hírei, országos lapszemle. 6.38, 7.38 Közlekedési információk, sport, reklám. 6.45, 7.45 A régió hírei. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00 BBC Világhíradó. 8.10 Riportok, interjúk Dél-Dunántúlról és Észak-Bács- kából. Benne: Piramis: Rádióshíd a Calypso-Szeged-Pécs stúdiói között. 9.00-22.30-ig csak a 873 kHz-es középhullámú adón. 9.00- 10.30 Horvát nyelvű, 10.30- 12.00 német nyelvű nemzetiségi műsor. 12.00-13.00 Kossuth déli krónika és regionális esemény-összefoglaló. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zene délután. 14.05-18.00 Magyarországról jövök - másként, és Kirakat: zenés életmódműsor. 18.00- 18.30 Kossuth krónika. 18.30- 22.30-ig nemzetiségi műsorok több nyelven. MTV1 RTL KLUB TV2 MTV2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 A bes- sorozat 87.), 10.00 Happy Holiday (német sorozat), 11.00 Svéd gyufa (francia sorozat 1.), 12.00 Hírek, 13.00 Együtt, 13.58 Hírek. Időjárás, 14.00 Linda (magyar sorozat), 15.10 A látogató (amerikai sci-fi sorozat), 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Kisokos, 16.30 Két srác, egy csaj meg egy pizzába (amerikai sorozat), 16.58 Hírek. Időjárás, 17.00 A borostyánkő útján (sorozat), 17.30 Az utódok reménysége (a zsidó hitközségek" műsora), 17.50 Körzeti híradók, 18.00 Híradó. Időjárás, 18.15 Théma, 18.30 Az én váram (Lakáskultúra mindenkinek. Oskó Judit műsora) 19.00 Mindent a szerelemért ______ 19 .30 Híradó 20.00 Kisváros 21.00 Családi kör___ 22 .00 Híradó. Időjárás 22.05 Aktuális_____ 22 .30 Panoráma Szaniszló Ferenccel 23.00 Twin Peaks (sorozat)_____ 23 .45 Bank utca 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: 382- 8394), 9,00 Recept Klub, 9.10 Barátok közt (ismétlés), 9.40 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat, ismétlés), 10.35 TopShop, 11.30 Delelő (vidám show - ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 13.00 Hírek, 13.10 Celeste (argentin sorozat), 14.30 Klip Klub, 14.50 Az első csók (francia sorozat), 15.15 Második csók (francia sorozat 196.), 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat), 16.40 Mire gondolok? 16.45 Esmeralda (mexikói sorozat 26.), 17.35 Mire gondolok? (telefonos villámjáték), 1740 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat 151. Fsz.: Adela Noriega, Helena Rojo) 18.30 Híradó ______ 18 .50 Fókusz______ 19 .25 Barátok közt 19.50 Aranyeső Yuccában 21.30 Zsoldosok (akciófilm)_______ 22 .20 Este________ 22 .40 Gerard Floque kicsapongó élete (francia vígjáték) 0.10 Pont hu______ 0. 40 Fókusz 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 1 (színes 1 hírmagazin), 8.30 Gazdagok és szépek, 8.55 Riviéra (eu. koprodukciós sorozat ism.), 9.25 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.45 Egy titokzatos hölgy (olasz sorozat), 10.35 Közvetlen ajánlat, 11.05 Repülő ház, 11.30 Mila, a szupersztár, 11.55 Hurrá, utazunk! 12.10 Airport, 12.35 Riviéra (koprodukciós sorozat), 13.00 Gazdagok és szépek (amerikai sorozat), 13.25 A hegyi doktor (német sorozat), 15.10 MacGyver (sorozat), 16.00 Sunset Beach (sorozat 384.), 16.45 Samantha (venezuelai sorozat), 17.40 Vipera, 18.30 Tények, 19.00 Szerencsekerék 19.30 Rosalinda (mexikói sorozat 136.) _______ 19 .55 Frideríkusz - Osztálytalálkozó 21.45 Jó estét, Magyar- orszáa!______ 22 .30 Tévutakon (német roman- tikus film) 0.10 Magyarország holnap_______ 0.50 Vers éjfél után 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 Önarckép, 10.00 Az MTV archívumából, 11.05 Sikkes, 11.30 Önök kérték! 12.00 Bor és hatalom (sorozat), 13.00 Hírek, 13.35 Aktuális, 14.00 Delta (Tudományos híradó), 14.30 PoliTour, 15.00 Háló (riport-doku- mentumfilm), 15.30 Magyar Szalon, 16.00 Iskola utca, 17.30 Magyar Ház 18.00 TS _________ 19 .40 Esti mese 20.00 Híradó 20.30 Jonuc és a koldusmaffia . (dokumentumfilm. Rendezte: Salamon András) 21.25 A páncélos visz- szatér (orosz film) 22.45 Záróra 6.30 Hollywoodi csemegék, 7.00 Jó barátok (amerikai sorozat), 730 Jerry és Tom (amerikai bűnügyi vígjáték), 9.10 Irány a Nyugat! (amerikai kalandfilm), 10.55 Féktelenül 2. (amerikai akciófilm), 13.00 Lassie (amerikai családi film), 14.35 Tüzes hó (amerikai akciófilm), 16.10 Dalok szárnyán (amerikai életrajzi film), 18.20 Jerry és Tom, 20.00 A csínytevő csitri (amerikai vígjáték), 21.35 Melléfogás (amerikai krimi), 23.05 Feszültségben (amerikai akciófilm), 0.40 Dark City - Idegenek az éjszakában, 2.20 Hollywoodi hétköznapok (amerikai vígjáték), 4.0Q Boston Kickout (angol társadalmi dráma), 5.45 A végzet hollywoodi asszonyai 4.10 Plusz 1 óra Virradóra, 5.30 Virradóra, 9.15 Régiók, 9.45 Napóra, 10.15 Maigref (sorozat), 12.20 Európai kaleidoszkóp, 12.30 Fórum, 13.15 Éjfélre kiderül (magyar film), 14.30 Mesélő cégtáblák, 14.55 Tálentum, 15.35 Feltámadás (szovjet film), 17.15 Nyelvőrző, 17.30 Mesefilmek, 18.00 Napóra, 18.55 Hej, hej, helyes beszéd! 19.00 Összkép 19.30 A 20. század 100 híres fotója 19.45 Indián tél (magyar film) _______ 21 .05 Szibériai nyár 22.00 Tánc a hóban 22.35 Nyáron piros, télen kék_____ 22 .40 A Jánó testvérek 23.05 „Hintát kötök az életemből” 6.00, 7.00. 13.00. 18.00, 22.00 Híróra, 8.00 Pódium, 8.05 Pumukli - Éder karácsonyi ajándéka (ismétlés), 8.30 Thalassa, a tenger magazinja (ismétlés), 9.00 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének közvetítése, 14.00 A képviselőtestület ülésének közvetítése (folytatás), 16.00 Híróra, 17.10 Pódium, 17.15 Pumukli 17.40 Csapó - moziajánló, 19.00 Cégrabló, 19.15 Terek, sorsok, emberek (dokumentumfilm), 19.45 Képújság, 20.00 Kilátó, 20.15... hogy tisztában legyünk - Biokom, 20.20 Hívószámunk 105 ism., 20.40 Tempó Autósport ism., 21.10 Szeszélyes természet - Sivatagi virágkarnevál. _______________EUROSPORT_______________ 8. 30 Északi összetett vk, Lahti (ismétlés), 10.00 Biatlon-vk, Lahti, 11.30 Sífutó- vk, Oslo, 12.30 Gyorsasági sí, Triveró, 13.30 Biatlon-vk, Lahti, 14.45 Országúti kerékpár vk, Párizs-Nizza, 17.00 Biatlon-vk, Lahti, 18.00 Alpesi sí vk, Schladming, 19.00 Biatlon-vk, Lahti, 20.00 Alpesi sí vk, Schladming, 21.30 Ökölvívás, 22.30 UEFA-kupanap, 0.30 Országúti kerékpár vk HBO____ pÉCS TV