Új Dunántúli Napló, 2000. március (11. évfolyam, 60-88. szám)

2000-03-07 / 66. szám

2000. Március 7., kedd BARANYA I TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 5. oldal TAVASZ JELZŐ. Virágoznak a fák és díszbokrok Pécs védettebb terü­letein, így a Barbakán kertben Janus Pannonius szobránál és a Kodály Zoltán út déli oldalán. Az időjárás-jelentések is enyhülést ígérnek, így talán napokon belül beköszönt a régen várt tavasz, fotó: laufer László Megoldásra váró gondok Siklós A képviselő-testület ülésein rendszeresen szó esik a vá­rosban halaszthatatlannak ítélt problémák megoldásá­ról, melyek többsége a pénzhiány miatt nem old­ható meg. A város Hajdú úti iskolájának tor­nacsarnokában már elmaradt egy bajnoki találkozó, mert a küzdő­teret a mérkőzés lebonyolítására alkalmatlannak minősítették. A helyzet azóta is változatlan. Mint Ferencz Jenő, az ügyben rendszeresen megoldást kérő képviselő elmondta, legutóbb az elmúlt hét végén megtartott baj­nokság alatt csurgott be az eső a pályára. Meglátása szerint ilyen körülmények között bármilyen eseményt életveszélyes megren­dezni. A probléma megoldására a város 500 ezer forintot különített el az idei költségvetésben, mely szakértők szerint kevés. Halmai László, a településüze­meltetési bizottság elnöke el­mondta, a képviselőknek minden garast a fogukhoz kellett verni, s a szerény lehetőségből a legfonto­sabbakat biztosítani. A Hajdú úti iskola beázásának megállítása mellett csak így juthatott ebben az évben 4,9 millió a szociális ott­hon kerengőjének felújítására, a Batthyány iskola elektromos át­alakításának befejezésére közel 1 millió forint. Több kérdés megol­dása azonban függőben maradt, azokról az év közbeni bevételek ismeretében lehet csak megnyug­tatóan dönteni. K. J. Almakirályok feltörőben Lakáshoz jutni - szinte ingyen Vállalkozók is építhetnek, telket, munkát kaphatnak cserébe Augusztusban már beköltözhetnek az első la­kók a Littke utcai garzonházba, az év végéig pedig újabbak épülnek az Aidinger utcában. Az önkormányzat ugyanakkor ezzel nem fe­jezi be a lakásprogramot: a tervek szerint vál­lalkozók is építenek otthonokat, ezzel fizetve bizonyos városi szolgáltatások elnyeréséért. PÉCS Már javában építi a Közüzemi Rt. a város támo­gatásával azt a harminc garzonházas tömböt a Littke József utcában, ahová augusztus végén költözhetnek be a lakók.- Azt a célt szolgálja ez a program,' hogy olya­nok is lakáshoz juthassanak, akiknek eddig nem volt rá lehetőségük, például az ifjú házasok, a csonka családok - fejtette ki Bókay Endre (képün­kön), a pécsi közgyűlés lakásfejlesztési és - gazdálkodási bizottságának elnöke. - Egy kisebb kaució mellett már beköltözhetnek az igénylők, s a lakbéreket is alacsonyra szabjuk meg. Ennek természetesen „ára” van. A garzonok­ba költözőknek vállalniuk kell, hogy elő- takarékossági szerződést kötnek, és így megha­tározott időn belül elhagyják a lakást, ha sikerül összegyűjteniük egy új otthonra valót. A mintegy 110 milliós Littke utcai beruházás mellett idén befejeződik a hasonló rendszerű Aidinger utcai építkezés is, amely 300 millióval terheli meg a városi kasszát. A teljes összegbe azonban nemcsak az épületek, hanem a kör­nyék rendezésének ára is beletartozik. A bizott­sági elnök szerint azonban ennek egy része megtérül, hiszen az épületek alsó részében üzle­teket, boltokat alakítanak ki, és azokat a vállal­kozók kibérelhetik. A következő évi tervekben is szerepel egy na­gyobb lakásépítési konstrukció. Az elképzelések szerint a FEMA-áruház közelében húznának fel egy 120 otthonos épületet. A tömbökben 40 szo­ciális bérlakást alakítanak ki, amelyek természe­tesen az igényeknek megfelelően nagyobb alap- területűek lesznek, 80 pedig a már készülő gar­zonlakásokhoz hasonló lesz. Másféle módon is bővíteni kívánja az önkor­mányzat a pécsi lakáspiacot. A Fáy András utcá­ban 60 háznak megfelelő telkeket osztanak szét a piaci árnál lényegesebben olcsóbban. Ezt a programot azoknak szánják, akiknek van annyi tőkéjük, hogy építkezni tudjanak, de a rendkí­vül magas ingatlanárakat nem tudják megfizetni. Fontos kitétel azonban, hogy az így otthonhoz jutók meghatározott ideig nem adhatják el a tulajdonukat - ha mégis megteszik, akkor viszont a telek teljes árát ki kell fizetniök az önkormányzatnak. Emellett azt is vállalniok kell, hogy a felépítendő házakat a polgármesteri hivatal által elkészített tervek szerint húzzák fel.- Ezzel a programmal azt is el szeretnénk érni, ' hogy a több épülő otthon miatt a pécsi la­káspiac árai némiképp csökkenjenek, vagy legalábbis ne növekedjenek - vázolta Bókay Endre. - így ugyanis természetesen még többen vásárolhatnának nem önkormány­zati szervezésben házakat, lakásokat. Kisebb lépéseket is tesz a városvezetés, hogy enyhülhessenek a rászorulók lakás­gondjai. Csaknem harminc olyan önkor­mányzati tulajdonú irodát, üzlethelyiséget vizsgáltak át, amelyet jelenleg a bérlője nem használ. A tervek szerint ezeket az ingatlanokat szintén lakásokká alakítják át, így - ha kismértékben is - tovább nőhet a helyi otthonok száma. Amint arról lapunk korábban már be­számolt, tavaly az illetékes bizottság fel­mérte, melyek azok az önkormányzati lakások, amelyekre esetleg a bérlők már nem tartanak igényt. Csaknem 100 új otthont sikerült ily mó­don fellelni, és a felújítások után új igénylőknek átadni. Ezekkel a programokkal természetesen nem oldódott meg teljesen a pécsi lakásgond, hiszen csak a polgármesteri hivatalban mintegy 3000 igénylő kérelme szerepel - s természetesen még többen szeretnének új otthont a „piacról” vásárolni. nyaka SZABOLCS Vállalkozói alapon A pécsi önkormányzat egy újfajta, egyedi módszer­rel is próbál lakásokat építtetni. Bókay Endre képviselőtől megtudtuk, lehetőség van arra is, hogy vállalkozókon keresztül létesüljenek új otthonok. Ha egy gazdasági társaság elnyer egy városi szolgál­tatást vagy feladatot, ezért a tenderrel meghirdetett munkáért nem pénzzel fizet, hanem vállalja, hogy lakásokat épít a városban. A helyszíneket az önkor­mányzat jelöli ki. Emellett arra is van mód, hogy egy ingatlan- vagy telekvásárlás során a cég nem konkrét összeggel egyenlíti ki a vételárat, hanem megfelelő ellenértékű otthonokat húz fel. Küszöbön a romániai kárpóüás Március 12-ig lehet eljuttatni a román hatóságokhoz a kár­pótlási igényeket. Azok is visszakérhetik jussukat, akik nem Romániában élnek, de állampolgárságukat megtartották. Sásd-Bikal A Hegyháton gyümölcsfa-te­lepítési láz van. A módosabb vállalkozók tavaly óta abban bíznak, hogy épül egy ki­sebb gyümölcsfeldolgozó. A kisüzemet álmodók először Bikáira gondoltak, hogy az ottani rt. létesít egy feldolgozót. Ám a cég a saját gyümölcsféléit eladja a konzerviparnak. A gazdák ked­ve így is töretlen, és Sapard- támogatásban bíznak. Ezért azonban legkevesebb 4-5 fős ter­melői és értékesítési csoportokba kell tömörülniük. Az ilyen közös­ségek tagjai között pedig jó, ha vannak olyan személyek is, akik sok pénzzel rendelkeznek. Ugyanis napjainkban egy hektár almaültetvény telepítése az öt év­vel ezelőtti egymillióval szemben 2-4 millió forintba is kerül. Nem véletlen, hogy a földtulajdonosok titkolják a csemetéskertjeiket, és őriztetik azokat. A gazdagságot illetően egy hegyháti szólásmon­dás járja: Aki almakirály, azt fel­veti a pénz. Mint értesültünk, idén például Hegyhát-marócon, Mázán és Szászváron alakítanak ki újabb gyümölcsösöket a tava­lyinál nagyobb területen. Az el­múlt esztendőben csaknem 15 hektáron három személy almát, barackot, körtét, valamint fekete bodzát ültetett Szászváron és Vásárosdombón. A feldolgozó megvalósításáért sokat munkál­kodik a sásdi Hegyhát Térségi Fejlesztési Tanács és az alsómo- csoládi terményszárító új típusú szövetkezet. _________ CSUTIJ. Péc s-Budapest Januárban lépett életbe Romániá­ban a mezőgazdasági területek és az erdők feletti tulajdonjog visz- szaállításáról szóló jogszabály. Az igénylés akkor nyújtható be, ha a kérelmező birtokában van a telekkönyvi okirat vagy a mező- gazdasági nyilvántartókönyv. Ha a szükséges dokumentumok nem állnak rendelkezésre, akkor ta­núkkal lehet igazoltatni az egyko­ri tulajdonviszonyt. A törvény szerint azok is kérhetik a kárpót­lást, akik már nem Romániában élnek, de állampolgárságukat megtartották. A Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség (RMDSZ) tájékozta­tó irodát nyitott Budapesten, ahol tanácsokkal4 látják el az ügyben meglehetősen tájékozatlan kár­pótlásra várókat, és segítenek be­szerezni a szükséges dokumen­tumokat, igazolásokat.- Arra számítunk, hogy leg­alább négyezren fogják igényelni Magyarországról a kárpótlást - mondja Barabás József, az iroda munkatársa. - Azok, akik már nem román állampolgárok, kér­hetik a visszahonosítást a nagy- követségen, s így ők sem zárható- ak ki a kárrendezésből. Fontos, hogy az igényeket csak március 12-ig lehet eljuttatni a román ha­tóságokhoz. Az egykori föld- és erdőtulaj­donosok akkor is visszakérhetik értékeiket, ha azok már nem az eredeti állapotukban találhatók, például ráépítettek valamit. Eb­ben az esetben a tulajdonosnak, illetve leszármazottjának kártérí­tést fizet a román kormány. Az RMDSZ irodája a 06-80-201-388 ingyenesen hívható telefonszá­mon is elérhető. háté balázs Hírcsatorna AZ MTA REGIONÁLIS KUTA­TÁSOK KÖZPONTJÁBAN hétfőn választást tartottak. Az intézmény kollégái egyhangú­lag dr. Horváth Gyula volt fő­igazgatót választorták további öt évre főigazgatóvá. A MEGYÉNKÉN ÁTZÚGÓ MÚLT HETI VIHAROS SZÉL még hétfőn is okozott gondot, hisz Pécsett, a Mártírok útja 49. számú épület előtt egy koros fa kisebb-nagyobb ágai március 6- án hulltak alá, és bezúzták a te­tőzetet. Veszélyeztették a ház­ban élők testi épségét. (cs) PÉCSETT ÉS KOMLÓN VE­SZÉLYES AVARTŰZ pusztított március 6-án. A megyeszékhe­lyen, a Malomvölgyi úti szociá­lis otthon és az Árpád-kori mű­emléki templom közti gazos rész lángolt. jCS) Eltemették Achátz Imrét Pécsett tegnap eltemették Achátz Imrét (1907-2000), aki hosszú időn át ismert közéleti személyisége volt a városnak. 1933-tól 1969-es nyugdíjba vo­nulásáig pedagógus, középisko­lai igazgató. 1939-től tagja az FKgP pécsi értelmiségi csoport­jának. 1953-tól 1960-ig ország- gyűlési képviselő, HNF megyei elnök, és számos más társadal­mi, politikai tisztsége volt. Egyik alapítója a Nevelők Házának, Gebauer Ernő, Martyn Ferenc, Várkonyi Nándor barátja. Szé­les körű nyelvismerete segítsé­gével nagy könyvtárat gyűjtött, amelynek becses darabjait élete alkonyán a megyei könyvtárnak adományozta. Számos kitünte­tés mellett megkapta a köztársa- sági középkeresztet. _________■ Lo ttónyeremények 9. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 4,11,31, 37, 64 Joker: 785331 Ötös nem volt Négyes 287.462 Ft Hármas 5698 Ft Kettes 448 Ft Joker: 18.998.736 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 3, 17, 22, 29, 32, 34 Pótszám: 2 Hatos nem volt 5+1 6.866.474 Ft Ötös 163.487 Ft Négyes 2513 Ft Hármas 523 Ft Az értelmiség kizárva? Az új összeférhetetlenségi törvény a falvak önkormányza­tainak összetételében minőségi romlást okozhat a választá­sok után. A kis lélekszámú településeken alig van olyan személy, aki alkalmas a képviselői feladatok ellátására, és azt el is vállalja. Javítások a várban PÉCSVÁRAD Komló térsége Az új jogszabály szerint az önkor­mányzati tulajdonú cégek, intéz­mények vezetői és vezető testüle­tének tagjai nem lehetnek képvi­selők a helyi önkormányzatban. Nem vállalhatja az sem a közéleti megbízatást, aki kinevezését a képviselő-testülettől kapja. A kis lélekszámú települések életében ez gondot okozhat a választások után, mert azt a néhány személyt zárták ki a lehetőségből, aki ed­dig hajlandó volt tenni valamit a köz érdekében.- Nálunk jelenleg a tanítónő és az óvónő érintett ebben a kérdés­ben, más értelmiség nem nagyon van a faluban - mondta Geisz Egon, Liget polgármestere. - A nyilvánvaló szándékot értjük, ne tudjon lobbizni a saját érdeké­ben. Az azonban a testületen mú­lik, hogy ez ne így legyen. A fal­vak értelmiségét most kizárták a közéleti munkából. Én nem lá­tom hátrányát annak, hogy a két személy tagja a testületnek. Azt nem tudjuk, mi a lesz a helyzet a körjegyzőségek intézményeinek vezetőivel.- Magyarszéken a háziorvos kap támogatást a költségvetésből, aki egyébként vállalkozóként lát­ja el feladatát - hallottuk Farkas Lászlótól, Magyarszék első embe­rétől. - Nem tudjuk, hogy ezt mi­ként kell értelmezni az új törvény szerint. Mi történjen azzal, aki nem személyében függ az önkor­mányzattól, csak támogatást kap az általa képviselt szervezet, illet­ve vállalkozás? Minket egyébként nem aggaszt a rendelet, mert a rendelő privatizációjával magától oldódik meg a kérdés.- Szerencsés helyzetben va­gyunk Magyarhertelenden, mert egyik képviselő esetében sincs ös­szeférhetetlenségi probléma - mondta ifj. Kovács Gyula polgár- mester. - Egyébként ei. az eset is azt mutatja, hogy a kistelepülé­seknek nincs igazi képviseletük. A törvény megalkotói a városok­ból indultak ki, ahol valóban jo­gos az igény az összeférhetetlen­ség kizárására. A falvak hátrányos helyzetbe kerülnek ezáltal, mert csak egy kis réteg van, aki hajlan­dó bármit tenni a köz érdekében. _______ NÉMETH L Eg y kis haszon SZENTLŐRINC Fagy és belvíz tizedelte a repcéket Szentlőrinctől a Duna vonaláig csaknem kétszáz hektáron. Ha be­érik a termés, csak külföl­dön tudják azt értékesíteni. Nyaka Gyula, aki egy dombóvári kft. üzletkötőjeként felel me­gyénk ősszel vetett repceállomá­nyának csaknem feléért, el­mondta, az is gond, hogy a hazai piac nem fogadja a terményt kombájnolás után. A felvásárlási és feldolgozó rt. a tavalyi készle­tekkel is alig boldogul. Ezért kül­földön próbálják értékesíteni a több mint tíz baranyai település csaknem félszáz gazdájának por­tékáját. Valószínű, hogy csak ár alatt sikerül nyélbe ütni az üzle­tet. Bár a nyári betakarításig tán még születhet egy kis haszon a termelők örömére is. cs. j. Megszépülhet a vár a mil­lenniumi ünnepre, a legsür­gősebb javítási munkálatok már elkészültek. Amint arról lapunk már beszá­molt, Pécsvárad az idei millenniu­mi események egyik fő központja lesz a megyében. A helyszínek közül természetesen kínálkozik a vár, hiszen a műemlék hazánk ál­lamalapítása körül épült. Ennek jegyében a tervek szerint a pécsváradi vár 2000-ben három nagy jelentőségű millenniumi ki­állításnak is otthont ad. Megnyílik a megye borkultúráját, a keresz­ténység és az államiság dél-du­nántúli történetét bemutató tárlat, illetve egy egyháztörténeti bemu­tató. Természetesen az önkor­mányzat szeretné minél méltóbb körülmények fogadni a kiállításo­kat és a látogatókat. Korábban be­ázás miatt alaposan megsérült azonban a palotaszárny díszes parkettája, így az a terület gyakor­latilag használhatatlanná vált. Ha­sonlóképpen megrongálódtak a radiátorok, az egyik télen ugyanis a fűtőtestek szétfagytak. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal támogatásával a közel­múltban az önkormányzat szak­emberei elvégeztették a rekonst­rukciókat. Kicserélték a szétázott intarziás parkettát, a közlekedő teret pedig ízléses és „strapabíró” márványlapokkal fedték le, egy­ben a radiátorok cseréjét is meg­oldották. Egyelőre azonban még hiányzik az egyik legnagyobb té­tel, a fűtésrekonstrukció kerete, a várban ugyanis még jelenleg is az igen drága olajfűtés működik. A többmilliós beruházás csak köz­ponti támogatással oldható meg. NYAKASZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom