Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-06 / 36. szám
10 ★ SPORT ★ 2000. február 6. Ez volt a hét, a balhék hete Jól belekezdett a február, alighanem ez a hét győzött az adott időszakra jutó botrányok terén. Igyekeztünk összegyűjteni, mi is szolgáltatott okot nevetésre, avagy szánakozásra a honi sportkedvelők körében. Helyhiány miatt természetesen csak a legvisszhangosabb esetekből szemezgettünk. Az utolsó Béres-csepp II Se bók, Sebők A soproni hölgy kosarasoknál a kudarcokért a válogatott centert, Béres Tímeát okolták. A játékos szerint korábban beszélt Török Zoltánnal, a csapat technikai vezetőjével a problémákról, de a vezető saját érdekeit szem előtt tartva visz- szaélt a bizalommal. A hét végi, Fraditól elszenvedett vereség után az edző, Saeed Armaghani és Török is felajánlotta lemondását. Dr. Berényi János azonban nem fogadta el, hanem vizsgálatot indított. Majd az edzést követően félrehívta Bérest, aztán a csapat előtt is bejelentette a szakítást. Berényi elnök sem a játékost, sem a csapat tagjait nem hallgatta meg a döntés előtt. Pedig az együttesben többen is Béressel értenek egyet. Akkor is, ha egzisztenciális meggondolásból nem merik kimondani a véleményüket. Armaghani edző felajánlotta, de Berényi elnök lebeszélte Amíg Sebők József Linzben próbálta meggyőzni az ottaniakat arról, hogy simán befér a helyi labdarúgócsapatba, addig a zalaegerszegi vezetés épp ellenkezőleg gondolkodott. Vagyis a válogatott csatárt a tartalékok közé száműzte. Disztl László vezetőedző a játékos hozzáállása, a vezetőség pedig egyik nyilatkozata miatt morgolódott. Mindezt egy 100 ezer forintos büntetéssel megspékelve. Szóval van baj, elég.- Disztl László szerint rontom a levegőt az öltözőben - mesélte Sebők. - Bár ezt soha nem közölte velem, egyszer nem mondta azt, hogy változtassak a hozzáállásomon. A csatár szerint leginkább az egyik nyilatkozata okozta a vesztét. Mint elmondta, a jövő héten jogilag megvizsgálják a szerződését, és átfutják a problémás cikket. Ha úgy találják, akkor egy Sebők-ZTE per is kialakulhat. Igencsak megdöbbent Linka József edző, midőn betoppant a Szeged LC keddi edzésére. Öt, korábban is vele dolgozó játékos mellett a komplett juniorcsapat állt vetkőzésre készen. Na, ezt látván kifakadt Linka, s egyenesen az őt kísérő tévékamerába mondta: fogalma sincs, kik ezek az emberek, felőle leRitka sikerélményeink egyike: Korsósék az előző vébéselejtező-sorozatban ötöt vágtak a liechtensteini amatőröknek. Bicskeiék a következő vb-selejtező időpontjait illetően hasztalan egyeztettek Bukarestben hetnének akár kosarasok vagy kézilabdázók is. „Az edzőt minősíti, ha nem ismeri a juniorokat” - replikázik Nagylaki Kálmán klubelnök, aki elképedéssel hallgatta Linka szavait. „Nem az aknamezőt kellene keresni, hanem tenni azért, hogy a városban megmaradjon a futball” - folytatja a klubelnök. Szerinte aki a szegedi foci ellen volt, az már távozott, ezért maradt csak öt szerződtetett játékos. Igaz, „ez nem baj, úgysem tudtuk fizetni a három-négyszázezres béreket.” Hogy a tréner kap-e büntetést nyilatkozatáért, Nagylaki nemmel felelt. „Szegeden most nincs helye a drákói szigornak. Bár egy normális klubnál az elnök a kamerák előtt köszönte volna meg a munkáját.” Lehet, erre nem kell sokat várni, mert a helyi önkormányzat nem ad pénzt az SZLC-nek. Elküldték a bírók, elküldte a bírókat Körmenden szintén a mesteri beszólásokkal volt gond, amelyeket Patonay Imre edző a Körmend-Albacomp kosármeccset vezető bírónak címzett. Történt, hogy a vasi trénert második technikaija után a lelátóra száműzték, ám ő szívesebben maradt volna az általa igazgatott iskola folyosóján (tudniillik a Körmend egy általános iskola tornatermében fogadja ellenfeleit). Eme kívánalmát persze néhány körmondattal fűszerezte („Átvettem a folyosói ügyeletet”), de mivel ez a megoldás és stílus a játékvezetőknek nem felelt meg, félbeszakították a Magyar Kupa-visszavágót. Döntésüket megkönnyítette, hogy akkor már fél Körmend őket üldözte, hogy némi testi fenyítés árán kicsikarja Patonay rehabilitálását. Az edző szerint Vígh bíró provokálta őt, ráadásul egyfolytában az Albacompnak kedvezett ítéleteivel. Ennek ellenére ma már tán másként cselekedne. Bűnbánata a szövetséget nem hatotta meg, negyedmilliós csekkel sújtotta a Körmendet, és 20-0-val igazolta a meccset a fehérváriak javára. Pedig ha nincs az affér, negyedóra alatt a vasiak simán ledolgozhatták volna összesítésben még meglévő hatpontos hátrányukat. Sorsolásra várva Ugyan nem pontokban kifejezhető, de kétségkívül jelentős hátrány érte volna a magyar labdarúgó-válogatottat, ha a honi küldöttség Bukarestben elfogadja a román és olasz elképzelésen alapuló világbajnoki selejtezőtervet. Ennek értelmében ugyanis az ötcsapatos csoportból éppen a Bicskei-gárda maradt volna ellenfél nélkül az utolsó fordulóban, és ez nyilván nem felelt meg a Budapestről érkezett triumvirátusnak. „Azt javasoltuk, hogy sorsoljuk ki a szabadnapos válogatottat, ám ebbe a többiek nem mentek bele” - mondja a kapitány és Bozóky MLSZ-el- nök társaságában Romániában járt Berzi Sándor főtitkár. Nekünk is ugrott a helyi sajtó, hogy már megint a magyarok torpedózták meg a békés megegyezést. Berzi szerint érdemtelenül vádolják őket, hiszen „az egyik változat például a román fél makacs ellenkezésén bukott meg”. így nincs más hátra, egy még a főtitkár által sem ismert februári időpontban sorsolja ki az UEFA a csopbrtprogramot. így húsz százalék eséllyel pályázik mindegyik válogatott a záró kör szabadnapjára. Véshetik az aranyérmet Újpesten a hétközi edzőmecs- cset követően hajtották el Glá- zer Róbert fociedzőt. V é b e r György az őszi szezonban nem sok bizalmat kapott tőle, ám mostanra megváltozott a helyzet. Az irányítótól megtudtuk, hogy öt perc alatt zajlott le az edzőváltás. A régi-új tréner, Várhidi Péter korábban aranyig vezette az újpestieket, mi több, bolondul a lilákért. Véber a váltást kommentálandó annyit közölt: „Már most kezdjék el vésni az aranyakra az Újpest nevét. Akkor legalább biztosan elkészülnek időre.” K. Z. - S. Zs. - Sz. T. Glázer Róbert Az Afrika Kupa csoportmérkőzései után Ahol az [IMcütortpart szakad Befejeződött az első kör az Afrika Kupán, a tizenhat résztvevő fele hazaindulhatott. Erre kényszerült az elefántcsontparti válogatott is, amely rosszabb gólkülönbsége miatt szorult ki az elitből. Az ország katonai vezetőjét persze ez nem érdekelte, kétnapos laktanyafogságra ítélte a játékosokat. Olyan apróság sem zavarta, hogy a fiúk a legkevésbé sem katonák, A kameruni Song haja az égnek áll: te jó isten, már Togótól is kikapunk? ám Guei diktátor szerint majd azok lesznek.- Az egész csapat szégyent hozott az országra. Biztos vagyok benne, ha néhány évet el- töltenének a hadseregben, senki sem győzhetné le ezeket a most tejben-vajban fürösztött ficsúro- kat - mennydörgött a vezér. Guei magyarázatot adott a bekasztnizásra is, szerinte az elzárás a játékosokat volt hivatott védeni a népnek haragjától. Forró a helyzet Marokkóban is, ahol a lapok egyöntetűen a francia Henri Michel kapitányt okolják a kiesésért. A kevesebb lőtt góljuk (számszerűen: egy) miatt búcsúzó Atlasz Oroszlánjait már csupán fogatlan ragadozó cicákhoz hasonlítja a helyi sajtó. Nigériában ellenben vigadnak a szurkolók. Bár egy korábbi fellépésen intenzíven haji- gálták a bűnösnek kikiáltott bírót, a rendező Ghána továbbra is kívánatos személyekként kezeli őket. Ráadásul a válogatott menetel, Szenegál ellen sima esélyes a továbblépésre. Pláne, ha a zöldek hívei megint megdorgálják kicsit a sporit. A vasárnapi és hétfői negyeddöntő párosítása: Kamerun-Al- géria, Dél-Afrika-Ghána, Egyip- tom-Tunézia, Nigéria-Szenegál. Lerázzák az amatőröket A jövő víkenden, pontosabban szombaton közgyűl a magyar futballtársadalom, így Bozóky Imre MLSZ-elnök is megtapasztalhatja, milyen kellemetlen lehet időnként honi focivezérnek lenni. Bár a hivatalos program - alapszabálymódosítás - nem sejtet túl nagy izgalmakat, mégis csak rázós pillanatok várnak a megjelentekre. „A profi és az amatőr liga különválásáról lesz szó” - mondja Berzi Sándor főtitkár, ám ez a napirend nem mindenkinek tetszik. Például az elnökségben jelentős erőt képviselő amatőröknek, akiknek vezére éppenséggel a korábbi prezident, a képen látható Kovács Attila. Az exel- nök kérdésünkre, miszerint mit szól a módosító javaslathoz, nem vacillált és kimondta, ami a szívét nyomta. „A profi alszövetség létrehozásával egyetértek, sőt ilyen törekvéseim nekem is voltak elnökségem ideje alatt. Az amatőr alszövetség ötletét azonban kifejezetten rossznak tartom, mert a magyar fociban tapasztalható problémák közül egyet sem old meg" - fogalmazta meg kételyeit Kovács. Az exelnök úgy érzi, hogy az MLSZ ezzel a döntésével csak lerázza magáról az amatőrproblémát, s elegánsan kivonul ebből a szférából. Mi több, a megye és a szövetség közé ékelődő új alszövetség fenntartása plusz kiadással terheli a büdzsét. Ellenvéleménye okán Kovács nemrégiben Bozóky elnökhöz fordult, de hiába: „Arra kértem az elnök urat, hogy magyarázza el, milyen előnyök származnak az alszöA labda gömbölyű vétség létrehozásából, de nem kaptam választ. Ha a közgyűlésen a tagság megszavazza az előterjesztést, természetesen tudomásul veszem a döntést. ” V. A. TAR0T IITMnTBTfl ÚTMUTATÓ SORSELEMZÉS TáROT KÁRTYÁVAL IIOROSZKOt HEBCZEG KATI ASZTROLÓGUS VONALA liAB HERCZEG SEGÍTSÉG ATA VÉL r-T KOS m KM Ul 04-90-230-701 0é-»0-130-702 «■»•230-7« 04-M-230-70» @ 06-90-230 713 MOHUK «-»-230-70S SZlZ 04-»-230-700 04-00-230-707 «EBES 04-00-230-70» som 04-00-230-709 IDUS 04-00-230-7! 0 M 04-00-230-711 VteiNrf 04-00-230-712 HAUK Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja 99 Ft+áfa percenként-f6.60 Ft +áfa kapcsolási díj Axoi Spriagor-8«**«*! Kiadói Kft. AwBotox 1539 Bp. Ph 591 T«L 48S-S615 Lisztes gólt lőtt a Bundesliga tavaszi rajtján Már hat pont a Manchester United előnye Labdarúgás - Vereséggel kezdte a tavaszi idényt Lisztes Krisztián csapata, a VfB Stuttgart. A Bundesliga 18. fordulójában a Werder Bremen 2-1-re győzött a stuttgartiak ellen, a vendégek gólját a 68. percben Lisztes szerezte. A 18. fordulóban: Bremen-VfB Stuttgart 2-1, Freiburg-Ulm 2-0, 1860 München-Wolfsburg 1-2, Bielefeld-Schalke 1-2, Leverkusen- Duisburg 3-0. Az élcsoport: 1. Leverkusen 37 pont/18 mérkőzés, 2. Bayern-36/17, 3. Hamburg 31/17. Labdarúgás — hat pontra nőtt a a Bajnokok Ligája-győztes Manchester United előnye az angol bajnokságban. A 24. fordulóban: Manchester United-Coventry 3-2, Liverpool- Leeds 3-1, Bradford-Arsenal 2-1, Aston Villa-Watford 4-0, Derby County-Sheffield 3-3, Leicester- Middlesbrough 2-1, Sunderland- Newcastle 2-2, Tottenham-Chelsea 0-1. Az élcsoport: 1. Manchester 53/23, 2. Leeds 47/23, 3. Arsenal 44/24.