Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-26 / 56. szám
2000. Február 26., szombat HATTER RIPORT Uj Dunántúli Napló - 7. oldal Adományok úton és útfélen hetedik oldal A nagy pénzforgásban időnként valaki az elosztásnál kimarad vagy kevesebbet kap, s kénytelen a már elosztott pénzekért újra sorban állni. A jótékonykodás erény, a rászorultság átok, olykor elítélendő. De vajon hol lennénk koldusok nélkül, hol lenne az állam az intézményesített adakozók nélkül? A szociális szféra mindenütt elvárja a támogatókat, s a települések költségvetésükben a szegényügyet-támogatók pénzére nagyon számítanak. Pécsett nincs nevesítve önkormányzati rendeletben a koldulás intézménye. Nincs behatárolva a koldusok száma, nincs kijelölve számukra terület, ahol bizonyos védettséget élvezve elücsöröghetnének a kitett kalap mellett egy kartonpapíron. Bármikor, bárki rájuk szólhat, a rendőr odébb küldheti őket, a közterület-felügyelő megkérheti (felszólíthatja), hogy menjenek máshova. De hova? A koldusok többsége férfi. Nyúzott arcú, mosdatlan, az „ellátatlanságba menekült” hajléktalan. Mindent maga mögött tud már, a társadalmilag elfogadott úgynevezett normális életvitelt végképp föladta. Nem akar kötöttségeket és felelősséget senkivel - önmagával szemben - sem. A koldulás szabálysértés. Mint a tiltott helyen való parkolás vagy a környezetszennyezés. Nehéz megmondani, Pécsen hány koldus van, hiszen felmérést nem készített senki. De egyre többen és egyre erőszakosabbak. May Gábor (kis képünkön), a városháza hatósági irodájának vezetője néhány szabálysértési felelősségre vonásra emlékszik, de arra is, hogy a szabálysértési végzést egyetlenesetben sem tudták hova kézbesíteni. A koldus lakcíme olykor a Király utca, olykor a Széchenyi tér vagy éppen a Bem utca egy pontja. Ott kell próbálkozni, ahol minél több a jövő-menő ember, akik között biztosan akad adakozó is. G. Z. szakállas, nyűtt arcú, meglehetősen jó svádájú ember. Kortalan. Főleg a színház előtti téren jelenik meg néhány órácskára, esténként.- Nem restellt a dolgot?- Most már nem. Sőt valami izgalom is akad benne, hiszen én nem csak úgy koldulok...- Hanem?- Az alatt a negyedóra alatt, amíg az előadás után kijönnek az emberek, szedelőz- ködve, kabátot gombolva néhány ezrest összehozok. A dolog lélektana, hogy még a hallottak és látottak hatása alatt állnak, lelkűk megdolgozva, zsebükben ötvenes, százas. Ugyanis az öltönyzsebben mindig akad valami apró, ha másra nem, a ruhatárra, cigire szánva. Hát ez az én részem.- Mire kell?- Főleg kipótolni a segélyt. Italra, meghívni néha egy- egy havert, olyan szerencsétlent, mint én. Olykor persze, ha utálok a népkonyhára kimenni, valami jobb falatért beugróm az ABC- be. Imádom a sajtokat, a csokoládét meg a párizsit.- Lehet tudni, hogy kit érdemes megszólítani, ki fog adni és ki nem?- Eleinte figyeltem az embereket és azt hittem, biztosra mehetek. De nem. Olykor odajönnek hozzám és az is ad, akit észre sem vettem, más meg elküld.- Maga meglehetősen választékosán formálja a szavakat, olykor még arra is rákérdez, hogy milyen volt az előadás? Tetszett-e? A váfosi koldulás arcnélküli- Valaha én is jártam színházba. Ma is olvasok, tudom, hogy mi van a világban. Bár nem akarok részt venni benne, érdekel. Ugyanis néhány egyetemi félév után adtam föl azt, amit ma konszoüdált, polgári létnek mondanak. Eleinte dolgoztam, aztán föltettem magamban a kérdést: minek? Nézzen körül, hány és hány ember szenved, gyötri magát, hányat evett meg az infarktus. Erre nincs semmi szükségem.- Megfogalmazná nekem, hogy ki is tulajdonképpen a koldus?- Egy jótevő. Avval, hogy lehetőséget ad az adakozásra, arra, hogy lecsengesse az emberekben felgyűlt lelki problémákat. Kérdezzen meg egy pszichiátert, az is azt mondja, hogy az adakozás nem más, mint a lelküsmeret megszólalása. Minden napra kell egy jócselekedet, hát én ehhez hozzájárulok. A városi koldulás arcnélküli. Az emberek ritkán néznek a szemükbe, hiszen a szerencsétlenség, a rászorultság nagyon taszít. Igazából alig akad egy-két olyan figura a hajléktalanok között, aki egyéniség, akit ismernek, felismernek az utcán. A falvakban más a helyzet. Majdnem minden baranyai kistelepülésen is akadnak koldusok, legfeljebb nem úgy nevezik őket. Akad egy-kettő. Név szerint ismerik őket, tudják, hogy sorsuk valahol megtört. Ők azok, akik behívhatók egy tányér levesre (és közben hasítanak gyújtóst), akik egy üveg borért fölássák a veteményeskertet, vagy csak egyszerűen elfogadják a kinőtt, kihordott kabátot, az elnyűtt, de még hordható bakancsot. A megélhetésük a közösségtől függ. Az egyik baranyai kisváros lakója Lajoska. Babakocsit húz maga mögött, s ebbe gyűjti a szemetesekből kiválogatott, kidobott holmikat, időnként be-be szól a kerítésen át az udvarokba, hogy akad-e valami vashulladék. Igénye a minimum: evésre már alig költ, s néhány fröccsel beéri.- Úgy vettem észre - jegyzi meg -, hogy szükség van rám. Sok ember él egyedül vagy magányosan, főleg öregek. Elvagyok velük. Adnak bort, behívnak enni. Vagy csak úgy megkérdik, na, mi újság, Lajcsi, de választ nemigen várnak. Én meg visszakérdezek, hát maguk hogy vannak? A kocsmáros minden nap leteszi elém a két decit tisztán. Ő sem kérdez többet, csak annyit, hogy élsz még?- És élet ez?- Ki tudná azt megmondani? így alakult és kész. A számítások szerint a pécsi 200 koldus évente 25-30 millió forintot kéregét össze. Akadnak a koldulásnak hivatalos formái is, hiszen a szociális ellátásra sose jut elég. Szakcy Gyula a szociális intézmények felügyelője a pécsi városházán, s szerinte az államilag szétosztható alapok mellé legalább 10-15 százalék a magánadományokból is befolyik. Évente az önkormányzat a szociális teendőkre kétmilliárdot fordít, de ennyi önmagában nem elég. A karitatív szervezetek, egyházak, nagy- vállalkozások nélkül összedőlne az egész, a különféle alapítványok híján a szegényvilág sokkalta szembetűnőbb lenne, mint olykor a járdán ücsörgő hajléktalan. Szalay Gyula szerint, bár sose számolta senki, legalább 150- 200 millió forinttal lehet számolni, ha a különféle adományokra tekintünk. A Máltai ILLUSZTRÁCIÓ: TÓTH LÁSZLÓ Szeretetszolgálat, a Lions-klubok, a Támasz Alapítvány és a többiek nélkül nehéz volna. A Baranya Megyei Bíróságon mindennap több a bejegyzés, de momentán 1270 alapítványi bejegyzést tartanak nyilván. (Országosan több tízezer a számuk.) Adakozunk a sajátunkból jótékonysági-esteken, adakozunk csak úgy, az utcán. S adakozunk adónkból is. Tavaly 504.662-en tettek érvényes nyilatkozatot az APEH-bevallások kapcsán az egyházak javára, s ebből 1,4 milliárd jutott a különböző felekezeteknek. A társadalmi szervezetek és alapítványok majdnem a dtipláját kapták: az 1 százalékból nekik 2,75 milliárd folyt be a számlájukra. Most ismét itt a lehetőség az egy százalékok címkézésére! Koldulni sokféleképpen lehet tehát, mint ahogyan adományozni is. De vajon miért fogadjuk el az alapítvánnyá tett, üzleti alapokra helyezett adománygyűjtést - és miért ítéljük el a utcai koldulás intézményét, a sajátos, egyéni adománygyűjtést? (Az alapítványi pénzek jó része is a hajléktalanoké lesz.) Ki tudja? Mindenesetre néha olyan jó adni. A pécsi Közterület-felügyelet vezetője, Csatlós Ferenc szerint március 1-től az erőszakos koldulás, a békésen sétáló polgár zaklatásszem lerohanása büntethető az új szabálysértési törvény értelmében. De szeretnék ezeket elkerülni, munkatársai inkább a jó szóban bíznak, s olykor inkább elvezetik a koldust, ha valakit (valakiket) zavar a jelenlétük. Ugyanis azokat is meg kell érteni, akiknek már akkor elegük van az adománygyűjtőkből, ha csak néhány forintról van szó. KOZMA FERENC CSERI LÁSZLÓ Meztelen képviselők Ha a kedves olvasók reggelente, munkába indulás előtt belepillantanak a tükörbe, és úgy találják, hogy öltözetük kissé kopottas vagy kiment a divatból, pénzük viszont nincs ruhatáruk felfrissítésére, ne keseredjenek el. Van megoldás. Ha előkeresik útlevelüket, és kimccannak Bécsbe, egy kis szerencsével ingyen felöltözhetnek. A Kleider Bauer üzleteiben ugyanis a jövő hétfőtől március 18-ig akciót hirdettek, az első öt vásárló mindennap egy-egy ötezer schillinges utalványt kap. Természetesen nem elég pusztán az első ötbe bekerülni. Le kell vetkőzni anyaszült meztelenre, és a bejárattól a pénztárig szaladni, ahol egy törölközővel várják az alkalmazottak, melybe becsavarva lehet aztán válogatni a mhák között. Az ötlet nem új, nemrégiben valamelyik angol városban ajánlottak fel koncertjegyeket azoknak a hölgyeknek, akik meztelenül végigszaladnak a bevásárlóutcán egy vödörrel a fejükön. Az egyik hölgyet aztán, ezt a televízióban a magyar nézők is láthatták, felismerte a férje a feneke fölött lévő tetoválásról, de megbocsátott neki, hiszen este mégiscsak ingyen mehettek hangversenyre. Remélem, itthon is mielőbb találkozhatunk ezzel a módszerrel. Az első öt mezítelen ember ingyen bevásárolhat hipermarketeinkben, felvételt nyer az egyetemekre, jegy nélkül utazhat vonatainkon. „Hölgyeim és uraim! - üdvöz- lik majd első öt betegüket magánrendelőjükben orvosok -, önöknek, tekintettel arra, hogy nem viselnek ruhát, térítés nélkül húzom ki fogukat, veszem ki vakbelüket, ültetetem át veséjüket a májuk helyére. A többiek pedig készítsék elő pénztárcájukat!” Az is mulatságos lenne, ha a parlamentben az első öt ruhátlan képviselőnek csak tátogniuk kellene, mert jutalmuk az volna, hogy neves színművészek szinkronizálnák őket felszólalásuk során. El tudjuk képzelni, teszem azt Csurka Istvánt, amint ott áll mezítelenül, és Darvas Iván vagy Hernádi Judit hangján szólal meg? Nemigen. Mert az igazi szépségekre már érzéketlenek vagyunk. MÓCZÁR ZOLTÁN _______________________ FB I-iroda Az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal irodát nyit Budapesten. Négy tökös újvilági legény érkezik majd segíteni a magyar kormányt a szervezett bűnözés ellen, és információkat gyűjteni hazájuknak a maffiák kelet-európai hátteréről. A magyar szervezett bűnözés most aztán összecsinálja magát. Arról már most országos vita folyik, hogy ezek a derék FBI-fiúk vajon használhatják-e Magyarországon a pisztolyukat, bár valószínűleg nem ez a négy stukker fog dönteni az alvilág elleni harcban. Az is biztos, hogy adatgyűjtési módszereiket is alaposan át kell értékelnie a jenkiknek, hiszen Kelet-Közép-Európában az elmúlt évtizedek viharai zsigerből gyanússá tettek minden olyan szervezetet, amely az állampolgár életének titkait firtatja. Az adatvédelmi biztos már akkor zokogva a ruháját szaggatja a nagy nyilvánosság előtt, ha egy fogkrémgyár átadja a vásárlói lakcímének listáját egy mosóporgyárnak. Hogy meg fognak lepődni az FBI emberei, ha majd magyar kollégájuk közli, azért nem hallgathatják le az olajszőkí- tős mobiltelefonját, merthogy állampolgári jogai is vannak. Azt már szinte felvetni sem érdemes, hogy a magyar zsaruk mennyire lesznek féltékenyek az amik szakmai sikereire, és ezért mennyi információval fogják elárasztani őket. Azt ugyanis kevéssé tartom valószínűnek, hogy magyarul perfektül beszélő ügynökök érkezzenek, akik uszkve három hét alatt Pest forgalmasabb kocsmái pultjának támaszkodva felgöngyölítsék az egész magyar szervezett alvilágot. Lehet, hogy egy idő után majd a magyarok állítják le őket, mert túl magasra jutottak, olyan személyeket is gyanúba kevertek, akikre politikailag szükség van. Egyébként lehet, hogy sokkal jobb ötlet lenne a KGB szakértőit segítségül hívni, ők valamivel otthonosabban mozognak az orosz, ukrán, szerb és más keleti maffiák világában. Al Capone utódai ugyanis eddig elenyésző számban tűntek fel a magyar flaszteren. H hetedik oldal É T F Ő N Riport Március 13-án Komlón, 27- én pedig Hosszúhetényben lesz közmeghallgatás, amelynek témája a Béta-aknára tervezett akkumulátoros feldolgozóüzem. A különböző csoportosulások érdekei a beruházással kapcsolatosan egymásnak ellentmondóak. Portré Amikor a veronai arénában elénekelte az O, dolce Napoli című dalt, a kőkaréjon ülő három apáca megtapsolta. Ez persze, már siker, ha kicsiben is, mondja Szentgyörgyi Miklós, a Pécsi Iparos Színkör vezetője. Portré A Nádor tiszteletbeli királya Még most is pontosan emlékszik, hogy a Nádor egy-egy helyiségében hány asztal volt. A kupolában, a magyar szobában, a vadász-, illetve a tükörteremben, és persze, a fapadosban, azaz a sörözőben. Pedig már közel húsz éve nyugdíjban van.- Eh - legyint mosolyogva -, a söröző csak másodosztályú volt! Tudod, kérlek, egy-egy ét- tereihnek és kávéháznak elegánsnak kell lennie. Nem így kezdtük persze, az első étkészleteket, abroszokat, a felszerelést fővárosi üzletektől kaptuk. Amikor ismét a régi színvonalára hoztuk Pécsett a Nádort, már megengedhettük magunknak a Zsolnay-porcelánt, az ezüstöt. De a kávéház, az egy külön világ, ezt jegyezd meg!- Kicsit messze van Záhonytól.- Na jó, oda azért helyeztek, mert orosz hadifogságban voltam, s azt Amerigo Tot, Vasarely és miniszterelnökök. De én szerettem a jogász- és orvostanhallgatókat is, még ha csak egy teát ittak is.- Nincs a közelben egy jeles vendéglős, felszolgáló sem, akik ne lettek volna tanítványai. hitték, beszélek oroszul. Pedig csak káromkodni tanultam meg.- Van rossz vendég?- Azt válaszolom, hogy nincs. Legalábbis nekünk ezt tanították. Belőlük éltünk, ha háklis volt, nyeltünk egyet. Voltak persze, híres vendégeink, például Kiss Károly Füzesgyarmaton született, 1920-ban. Pincérnek tanult, a fővárosban kezdett el dolgozni, volt Szolnokon, Kaposváron is az Utasellátónál. 1954-ben jött Záhonyból Pécsre, a Nádorba, amelynek 1966-tól 1981-ig vezetője volt, akkor nyugdíjba vonult. Ma már egyedül él.- Szigorú voltam, kérlek- szépen, de apás szigorral. A vendéglátóipar nem ecetgyár.- Amikor a Nádort vezette, azt mondták, egyszerre minden asztalon rajta volt a szeme.- Kellett, de azért ez nem mindig volt elég. Képzelheted, egy ízben színházi bemutató volt, utána tele elegáns vendégekkel a kávéház - egy egyetemista pedig - ma is él - lekapta a falról a poroltót, és kinyitotta a csapját...- És a jelen vendéglátásnak színvonala?- Vannak jó, színvonalas helyek, de az átlag azért romlott.- Ma is nagyon mozgékony.- Boldog embernek mondhatom magam, pedig például kocsira soha sem tellett. Kaptam szép elismeréseket, legutóbb a Schmitta Sámuel-díjat. Mindennap a Pátriában ebédelek, van egy kis szőlőm a Postavölgyben - csak a temető mellett ne kellene mindennap elmennem... MÉSZÁROS ATTILA
