Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-22 / 52. szám
Ül 2000. Február 22., kedd HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Siklósi piac: nagy kavalkád A siklósi piacról nagyon sok mindent mondanak. Nem csoda, hiszen Baranya egyik legegzotikusabb helye: egy kis furcsa jugoszláv sziget, tele horvát és bos- nyák vállalkozókkal. Alig több, mint fél éve, hogy egyikükre rálőttek. Akkor sokan azt hitték, alvilági leszámolások kezdődnek a városban - szerencsére azonban azóta semmi különös nem történt. Amikor valamivel több, mint fél évvel ezelőtt az országúton Máriagyűd előtt az egyik étterem mellett egy kisebb pokolgépet találtak a rendőrök, majd amikor nem sokkal később egy szintén Gyűdön lakó bosnyák vállalkozó Mercedesét szinte szitává lőtték, kevesen gondolták, hogy a következő időszakra ez a viszonylagos nyugalom lesz a jellemző. Akkor alvilági leszámolásról, kezdődő maffiaháborúról suttogtak sokan a városban. A bűncselekményeknek azóta sincs se indítéka, se tettese. Az egyik siklósi férfi azt mondja, elege van a rengeteg horvátból és bosnyákból. Csak a baj van velük - megszállták a piacot, egyre több üzletet és éttermet nyitnak, és rengetegen járnak át persze hozzájuk, délről. Úgy véli, mindez pénzt is hoz Siklósnak, csak azt szeretné, ha minden pénz, ami itt megfordul, tiszta lenne. Priol János jegyző (képünkön) szerint aligha lehet a fenti véleményt tükröző egységes közhangulatról beszélni. Van, akit befogadtak a helybeliek, van, akit nem - ez persze csak azon múlik, hogy milyen az illető. Bár a városban a horvátok és a bosnyákok ilyen tömegű megjelenése alapvetően új helyzetet teremtett, nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy ez a szituáció rosszabb vagy jobb lenne, mint a korábbi. Más. Az azonban - teszi hozzá - nem igaz, hogy a kereskedők nagyon sok pénzt jelentenek a városnak, hiszen a vállalkozók érthető módon ott ügyeskednek, ahol tudnak. Az iparűzési adó pedig összesen sincs akkora, hogy abból Siklóst tejben-vajban lehessen füröszteni.- Az lenne a jó - jegyzi meg - ha egy-két tőkeerős nagybefektető jönne ide délről, Nincs koncepció most nem annyira érvényesül. A városban körülbelül 850 horvát és bosnyák vállalkozást tartanak számon. Hogy hány külföldi él ma Siklóson, nem csak azért lehetetlen megmondani, mert ezekről a vállalkozásokról nem mindig derül ki egyértelműen, hogy kik vannak mögötte, de azért is, mert az itt élőknek csak egy része vásárolt lakást - sokan albérletben élnek. Erről pedig érthetően nem készülhet kimutatás. Az önkormányzat tehát nem él kifejezetten jól a betelepülőkből, jó néhány városi polgár azonban biztosan. Becslés természetesen azért van: mintegy 1500-2000 horvát és bosnyák telepedhetett meg itt, döntő részben inkább az előbbiek. Vannak olyanok, akiknek a háború miatt kellett elmenekülniük, és most már nincs hová visszatérniük, de akadnak olyanok is, akik haza tudnának menni ugyan, ám nem látják értelmét: itt, Siklóson találták meg a gazdasági számításukat. Azt senki sem tudhatja biztosan, hogy valaha is elmennek-e a városból, az azonban egyértelmű, hogy gyakorlatilag addig maradhatnak, ameddig csak akarnak. Mivel vállalkoznak, a vállalkozói engedély meghosszabbításával automatikusan együtt jár, hogy a tartózkodási engedély is meghosszabbodik - hiszen abból élnek, hogy kereskednek. Sokaknak - így főként a magyar anyanyelvieknek - már folyamatban van az állampolgársági kérelmük elbírálása is, ez azonban hosszú időt, akár három évet is igénybe vehet. A piacon látszólag minden rendben van. Túl azon, hogy sajátos déli hangulata miatt már-már idegenforgalmi látványosságnak is számít - pontosan olyan, mint az összes többi piac. Az eladók közül nagyon sok a magyar alkalmazott, de a kis utcácskák a horvát szótól hangosak. Az egyik horvát férfi azt mondja, szeret itt lenni, mivel közel van a határ, és nagyon sok horvát ismerőse is itt él, majdnem olyan, mintha otthon lenne. Főleg ruhákkal kereskedik: pólók, ruhák, nadrágok és base- ball-sapkák lógnak egymás mellett - pont olyan, mintha mondjuk Splitben nézne körül az ember. Amikor arról kérdezem, hogy mennyire van jelen az alvilág, elmosolyodik. Itt miért ne lenne? - kérdez vissza, de rögtön azt is hozzáteszi, attól, mert néhá- nyan nem biztos hogy abból élnek, mint amit hirdetnek magukról, és amit mutatnak, nem következik, hogy itt a piacon mindenki bűnözne. Rengeteg tisztességes kereskedő van - csak sokan abból általánosítanak, amit hallanak. Szerencsére nagyon sokan ismerik is őket, így tudják, ez így nem igaz. Amikor arra a rendszeresen piacozó bosnyák férfira egy júliusi hajnalon rálőttek, ők is azt hitték, hogy ez csak a kezdet. Persze az féljen, akinek van mitől - teszi rögtön hozzá. Természetesen sokat pletykáltak az emberek arról, hogy vajon ki és miért akarhatta megölni a férfit. - Én azt hiszem, hogy csak rá akartak ijesztem, nem véletlen, hogy túl is élte a merényletet. Viszont szerintem kizárt, hogy tévedés lett volna, túlságosan is stimmelt minden. Tudták mikor jön, megvárták és tüzeltek. A másik nagy port kavart ügynek szerinte még ennyire sincs köze a siklósi piachoz. Bár nem mindennap akadnak a rendőrök egy pokolgépre; amihez horvát nyelvű használati utasítást mellékeltek, az is lehet, mondja, hogy csak provokáció volt az egész. Miért hagyott volna valaki az út szélén egy bombát? Még jó, hogy a névjegyét nem hagyta ott. Egyet biztosan lehet tudni. A városban az elmúlt négy-öt évben nem romlott látványosan a közbiztonság. Az első időkben ráadásul a legtöbb tolvaj éppen a piacozókat vagy a piacon vásárlókat vette célba. Az ön- kormányzat ezért úgy döntött: biztonsági céget fogad a piac őrzésére. Később a cég már a szűkebb belváros figyelését is feladatul kapta, s valóban, az ember nem is tud úgy végigmenni a főutcán, hogy ne ütközne bele egy-egy megtermett őrző-védőbe. Itt rend van. Azt ugyan senki nem gondolja, hogy ha a piacozók egy része egyéb mellékjövedelemből (például kábítószer-kereskedésből) él is, azt látványosan, mindenki szeme láttára tenné. Erről azonban csak pletykák vannak. A tapasztalatok szerint a siklósi rendőr- kapitányságon nagyon sok információ halmozódik ugyan föl - de ezekhez az információkhoz csak akkor tudnak nyúlni, ha valami valóban történik, akkor sem biztos, hogy bizonyítékként használhatók. Addig azonban - hogy szakzsargonban fogalmazzunk - valaki vagy valamilyen tevékenység csupán a „rendőrség látókörében” van. Föl van adva nekik a lecke, hiszen szinte egyik napról a másikra olyan sok horvát és bosnyák érkezett a városba, hogy számon tartani is nehéz őket. Ha gyanú is van valaki, vagy valamilyen üzlet ellen, az az esetek döntő többségében csak és kizárólag gyanú marad. Ahogy az egyik siklósi rendőr fogalmazott korábban: ha valaki elkattintaná a fényképezőgépét a piacsoron, valószínűleg nagyon sok pénzmosodát örökíthetne meg. A piacon csak azt nem lehet megvásárolni, amit nem akar az ember. Ráadásul semmi nem drága, nem csoda, hogy hiába beszélnek nagyon sok mindent a helybeliek, vásárolni azért szívesen járnak ide. Még hétköznap is nagy a forgalom. Cipők, öltönyök, kabátok - hogy csak néhány olyan dolgot említsünk, ami azért egy átlagos piacon ritkábban fordul elő. Vásár ez a javából, pár lépésre csupán a központtól. Sokan persze nem ruhával kereskednek, hanem kis éttermet vagy talponállót nyitottak. Szinte mindenütt csak horvát feliratokat lát az ember - hiába, a bevásárlóturizmus nagy úr. Gasztronómiai szempontból sem érdektelen a helyzet: az eredeti horvát ételek kedvéért nem kell átlépnünk a határt, itt pedig biztosak lehetünk benne, hogy amit kapunk, az pontosan olyan, mint pár kilométerrel lejjebb. Az egyik kis büfé tulaja azt mondja, amikor el kellett jönniük, szinte habozás nélkül Siklóst választották.- Főzni és sütni már korábban is nagyon szerettem, de sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer ebből fogok megélni, pláne nem azt, hogy Magyarországon. Tisztességesen meg lehet élni belőle - utal kérdés nélkül is arra, hogy bizony vannak, akik nem így gondolkodnak.- Semmilyen kétes vállalkozásba nem fognék bele. Minek? Elég bajunk volt nekünk otthon, nem akarom, hogy itt is hadakozni kelljen. Egy kis nyugalmat szeretnénk végre. LENDVAI DÁVID Hogy miként kezelje a helyzetet a város, arra nincsen semmilyen koncepció. Az önkormányzat és a vállalkozók kapcsolata egyelőre a hivatalos szinten maradt, ott sem több ez, mint a bürokratikus ügyintézés. Pedig közel 2000 horváttal és bosnyákkal szerencsés volna „valamit kezdeni”. Kitalálni, hogy túl a kuriózumon, miként tudna még profitálni a város a jelenlétükből. Az ügy azonban kétoldalú: amíg a betelepülők komoly önszerveződése nem indul meg, aligha történik bármi érdemi is. Pedig jó lenne, hiszen az itt élő déliek számáról szólva szinte mindenki egyetlen szócskát emleget csupán: sok. mert a „sok kicsi sokra megy elve” itt és BÓKA RÓBERT Tiszavirág Tempózni folyósodorral szemben jó úszó is csak percekig tud. A cél nem is a haladás, hanem hogy a felszín alá merülve hártyaként feszüljön a fejünkre a haj, körülöleljen bennünket soha. nem csendesülő okkerszín zúgás: a Tisza szívverése, amely az Idő mélyéről suttogja fülünkbe titkos üzenetét. Szavakba nem önthető. Nem kérkedik erejével, mint löttyintette nyakon a várost 1879-ben, még nyomorultabbá téve a szegények szegénységét, hallgat Attila sírjáról, Pusztaszerről, nem kérkedik Tömörkénnyel, Mórával, sem vízen járó embereivel, akiknek enni- inni adott. Nem fecseg Juhász Gyula parton hagyott cipőiről sem, mielőtt a költő örökre átadta volna magát az iszap láthatatlan, finom szemcséit messze ringató sodrásának, kinek a szobrát csak utóbb fordították ismét feléje, se Joe Bugnerről, ki tenyerét a szőregi tanyavilágban szorította először ökölbe, se Tornyai János, a festő „hóttig-nyögöm” házáról Mártélyon és a vízhez térdeplő ősi falvakról sem, Zsurktól le Tápéig, Gyálarétig, az ország legmélyebb pontjáig, ahol „telenként 120-150 varsára való hálót kell egy emberre elkészíteni ahhoz, hogy aztán idényben ne kalappal kényszerüljön halat fogni, ” s amelyekről Tóth Béla író, szegedi könyvtárigazgató a Tiszatáj 1967. évi számaiban kezdi meg szép sorozatát. Most végre megszólalhatna a Tisza is. Lunátikus ismeretekben jártas kollégám rajzol és mutatja: elpusztult süllőt, fecseget nemigen emeltek ki a vízből a könnyeiket nyeldeklő halászok. A ragadozók a mélyben tanyáznak. De a folyó is elárulhatna valamit arról, hogy Kisköre, Fehértó őshonos és áttelelő madarai mennyit kortyoltak akkor a vízéből? S a tiszavirág, amely előbb létezett mint a Tisza, és „a magyar föld szülötte, amely ősi mivoltánál fogva” eljutott Európa folyóiba is, megjelenik- e majd egy nyár eleji alkonyon? A „ lagzira készülő hím citromsárgán, hátán fekete csíkkal, ” amikor a folyó fölött „röptűk fölélénkül, s izgatottan várják az egyre késlekedő menyasszonyokat”, hogy megkezdődjék a násztánc? MÉSZÁROS ATTILA ______________________ Fo lyó ügyek Előbb-utóbb nagyon sokan lesznek kíváncsiak arra, hogy az a kiemelkedő összeg, amit a költségvetésből kiszakított magának a földművelésügyi minisztérium, miként hasznosul. Bizonyára van helye e pénznek. Most viszont az ágazat vezetője újabb jókora összeget dobott a köztudatba. Miután személyesen is meggyőződött arról, hogy valóban van belvíz (szerencsénkre tőlünk, Dél-Du- nántúltól egyelőre távolabb), jelezte, 32 milliárdra lenne szükség a veszélyhelyzetet megelőző vízelvezető árokrendszer rendbe tételére, megépítésére. Vízügyi szakembereink visszafogottabbak. Bár hosszú évek óta mondják, nagy baj lehet abból, ha ezt az árokrendszert változatlanul elhanyagolják a földtulajdonosok, de a működtetésükhöz szükséges pénzt egyelőre - legalábbis a széles nyilvánosság előtt - nem határozták meg. Két okból sem. Egyrészt tisztában vannak azzal, hogy a vízügyi beruházások aranykora aligha jön vissza még egyszer, másrészt igényeiket a pénzügyi realitások szintjén tartják, hogy legalább ezt a fedezetet megszerezhessék a költségvetéstől. Cinikusan fogalmazva még azt is mondhatnánk, jól jön egy-egy árvíz. Rögtön felkapják a fejüket a máskor az időbeni figyelmeztetésekkel szemben közömbös döntnökök. Akkor hirtelen lesz pénz, mert lehet belőle politikai tőke. Jó példa erre a tavalyi Tisza-áradás. Most azonban előre jósolják a vízügyi szakemberek: csapadékos periódus várható (évekig tarthat), vagyis tovább nő a belvíz veszélye. Ha most százezer hektárokban mérhetjük az elöntött terület nagyságát, felmehet ez messze féhniüiárd fölé is. S már lépéshátrányban vagyunk, mert az árokrendszer kiépítéséhez 6-7 év kell(ene). Gyakorlatunk ismeretében azonban félő, hogy gyorsabb cselekvésre és ennek hátteréül a szükséges pénz biztosítására majd csak akkor számíthatunk, ha az a félmilliárd hektár tényleg belvízzel borított lesz. És egyelőre csak remélhetjük, hogy ez nem így lesz. hetedik oldal HOLNAP Riport Nagy mozgás zajlik a pécsi örömlányok közöd. Az új forma: ketten-hárman ösz- szeállnak, lakást bérelnek, ott fogadják a klienseket. Ám az újságok már csak szolid megfogalmazású fel- kínálkozást fogadnak el: szabadidőpartner kerestetik. Portré Tóth József mindössze egyszer akarta elhagyni Komlót. A Pedagógiai Intézetbe csábították a ma Nagy Lászlóról elnevezett gimnáziumból. Utólag már szé- gyelli is, hogy egyáltalán eszébe jutott elmenni a városból. Portré Tanítani annyi, mint kétszer tanulni Az Ikrek havában ikergyermekként született. Ehhez illően sok a kettősség az életében. Például az is, hogy a tanszék- vezetői funkció mellett 1995 óta a rendőrtiszti levelező képzés tagozatvezetője. Az első végzős évfolyam 102 rendőrtisztjét decemberben avatták doktorrá. „Magyarországon eddig ilyenre még nem volt példa, ez majdhogynem kultúrtörténeti esemény” - mondja.-Miért a jogászi pályát választotta?- Negyedik gyermek voltam a családban, a legkisebb, a legjobban tanuló. Mindig minden érdekelt. Egy kiránduláson annyira megtetszett Pécs, hogy eldöntöttem, itt tanulok tovább. Humán pályára akartam menni, és a pécsi egyetemnek akkor csak állam- és jogtudományi kara volt. Tartalékként a francia-magyar szakos tanári pálya szerepelt a terveimben.- Mi a fő kutatási területe?- Már diákkoromban megragadott a bizocsak egy területet művel. Nekem harmadik is van, az igazságügyi retorika, abból is jelent meg monográfiám.- Tanári hitvallása?- Ahogy Joubert írta a XVIII. században: tanítani azt jelenti, kétszer tanulni. Időnként a tanítványoktól is lehet tanulni, még a tévedéseikből is. Szeretem a hallnyításelmé- let, amely összekötő kapocs az eljárási jog és a kriminalisztika között. Pályám kezdetétől mindkét tárgyat oktattam. Szerintem általában nem szerencsés, ha valaki egész életében Dr. Tremmel Flórián 1941-ben születed Szombathelyen. 1964-ben szerzett jogi diplomát a pécsi egyetemen, ahol azóta is oktat. 1982-ben kandidátus, 1991-ben a büntető-eljárási tanszék vezetője led. 1994-től egyetemi tanár, 1996-tól a bűnügyi tudományok tanszékének vezetője. Nős, két gyermeke van. gatókat, és azt hiszem, ők is engem, annak ellenére, hogy kissé szigorú vagyok. A szemléltetés az egyik mániám. A kriminalisztika nagyon igényli ezt. Fenyvesi kollégámmal Kriminalisztika tankönyv és atlasz című könyvet jelentettünk meg. Ebben hárpm- százegynéhány színes ábra segíti a megértést. Ez európai unikum. A második világháború után elsőként írtam egyedüli szerzőként magyar büntető-eljárásjogi tankönyvet. A három kötetben legalább 20 táblázat van a bonyolult összefüggések szemléltetésére.- Hobbi?- Öreg koromban újra hegedülök. Az igazi hobbi évtizedekig a sakk volt. Egyetemistaként megnyertem Pécs város bajnokságát a minősítetlenek csoportjában. Később pedig megalakítottam a PEAC sakkcsapatát, és irányítottam éveken át. Most a tenisz a nagy szerelmem: párosban egyetemi bajnokságot is nyertem. DUNAI IMRE
