Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-03 / 33. szám
2000. Február 3., csütörtök - Új Dunántúli Napló HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Minden másképp történt volna... Bakóca tényleg a világ végén van. Egyetlen „nevezetessége", a gyermekotthon tavaly bezárt. Azonban mindez nem jelentheti, és nem is jelenti azt, hogy innen ne lehetne elindulni az életbe. Elszánás, szorgalom, biztos családi háttér kell hozzá. Akkor nincs is semmi baj. De mi van akkor, ha nem baj, hanem tragédia történik? Szűkíts Boglárkát 18 évesen, érettségi után gázolta el egy ittas autóvezető. (Előtte) A sudár, derékig érő szőke hajú lány a komlói Kazinczy Szakközépiskola közgazdasági szakára járt, majdan mérlegképes könyvelővé szerette volna magát képezni. Jól tanult (4-es átlag, aminek a hivatalos neve is „jó”).- Igaz, a tanulásnak szenteltem a legtöbb időmet, de amellett élénk társasági életet éltem - mondja a bakócai kis ház duruzsoló cserépkályhája mellé telepedve. - Gitároztam, kosaraztam, mindenféle szakkörbe jártam, szóval nyüzsögtem, ahol lehetett. A továbbtanulással sem lett volna semmi gond, hiszen matekversenyen jó helyezést értem el. Leérettségizett. A tablófotó: a sok csinos, csillogó szemű lány között is feltűnik az arca. Meséli, ki hol tanul tovább, legtöbbje egyetemen, a fővárosban vagy Pécsett. Ő pedig... De miért? Miért nem? (A baleset) Az első mondatok szinte érzelem nélkül, a krónikás száraz hangján hangzanak el, csodálkozom is. Később kiderül, hogy fegyelem, elfojtás, energia kell mindehhez. Ami véges. Utána jönnek a könnyek.- 1997. július 19-e volt. Előtte egy hétig, mint korábban minden évben, Bólyban voltunk címerezőtáborban. De nagyon sokat esett az eső, az egész valahogy nem sikerült jól. Ezért a hazajövetel másnapján elhatároztuk, elmegyünk kicsit szórakozni, legyen valami élményünk is. A délutánt Mágocson töltöttük, én a betegeskedő barátomat látogattam meg, majd este 10 után jött értem Zsuzsa, az ő öccse, Zsolt, és még egy közös barátunk, Krisztián. így, négyesben, két párban indultunk el a falu határától úgy 200 méterre lévő diszkó felé. Elöl ment Zsuzsa Krisztiánnal, mi Zsolttal úgy öt méterrel mögöttük, egymásba karolva, mert elég hűvös volt. Azt, hogy valójában mi történt, csak a történtek még mindig hézagos rekonstruálásából és mások elbeszéléséből tudom, mert semmire nem emlékszem amúgy. Annyi biztos, hogy egy ittas mágocsi férfi, aki jóformán egész este italozott, sőt még a Mágocs-táblánál is megállt, hogy viszkit igyon, nagy sebességgel (a mai napig vitatkoznak azon, hogy 130 km/h-val vagy 90-nel, de ez szinte mindegy) hátulról elgázolt minket. Zsoltot teljesen elkapta, az irtózatos erejű lökés 40 méterre taszította. Szegénynek mindene eltörött, összezúzódtak a belső szervei, ott helyben beállt a klinikai halál, mint mondják. Az ütközésnél a bal karom, amivel be- lékaroltam, egyszerűen kiszakadt a helyéről, de úgy, hogy az idegszálak kitépődtek a gerincoszlopból. Ezenldvül egyéb töréseim is voltak. Azonnal elvesztettem az eszméletemet. A vétkes sofőr nagy nehezen megállt, és a két elöl haladónak - akik egyébként szintén elestek, csak addigra feltá- pászkodtak, és annyit láthattak, hogy én szanaszét heverek - visszaszólt, hogy mi van. Krisztián mondta neki, hogy „Nem látod, elütötted őket!” Erre azt mondta, hogy akkor elmegy, szól a mentőknek. De, mint később kiderült, nem ő, hanem az első helyszínre érkező autós riasztotta a dombóvári mentőket. Keresztbe állították a kocsikat, nehogy valaki még egyszer áthajtson rajtunk.- A rohammentő, amelyik Zsoltihoz jött, nem sokat tudott tenni, megállapították, hogy meghalt. Engem a dombóvári kórházban elláttak, a fejsérülésemtől féltek jobban, ezért átküldték Kaposvárra, ahol CT-vizsgálatot csináltak, mert koponyarepedésem is volt. Állítólag én mindeközben folyamatosan beszéltem, és egyre arra panaszkodtam, hogy mi van a karommal, nem találom a karomat. Végül látták, hogy nagyon súlyos a helyzet, és azonnal a pécsi 400 ágyas klinikára irányítottak, de így is hajnali 6 óra lett, mire Mester Sándor adjunktus úr meg- műthetett. Az első amolyan helyreállító műtét volt, tehát a vénát, amennyire lehetett, és az ideget tette a helyére, majd azután próbálták új bőrrel fedni a nyílt sebet. Mindig mérték hőmérővel, vajon megmarad-e a karom. Szűkíts Károlyhoz és feleségéhez vasárnap hajnali ötkor érkezett a hír.- Jött a körzeti megbízott - meséli az édesanya -, aki annyit közölt velünk, hogy van egy kis probléma, a lányunkat elütötték, eltörött a karja. A fiú, aki vele volt, meghalt. Képzelheti. Ez is elég rettenetes volt, de mi csak már reggel, Pécsett tudtuk meg, hogy a Bogika élet-halál között fekszik. Az első hetek nagyon nehezek voltak. Nem bírta az infúziót, folyton hányt, 44 kilóra lefogyott. Közben arra is vigyázni kellett, hogy meg ne tudja, hogy a Zsolti meghalt, ez titok maradt, míg haza nem jött. Akkor is nagyon megviselte a hír, de lehet, hogy a kórházban ez a lelki sokk végzetes lett volna. A temetés után a kukoricásban öltöztünk át, mielőtt bementünk hozzá, nehogy feketében lásson bennünket... (Utána) Boglárka öt műtét és hosszas pécsi és szegedi kezelés után hagyhatta el a kórházat, ám ez korántsem jelentette azt, hogy testi és lelki megpróbáltatásai véget értek volna. Egyrészt még az idei évben is két operáció vár rá, ami egyben biztató is, persze, hiszen ha a Szegeden beültetett ideg lenő a csuklójáig, Nyárádi József professzor megpróbálja a bal kéz hüvelyk- és mutatóujját ismét mozgathatóvá varázsolni, de az a maximum. Másrészt folyamatosan tornára, terápiára kell bejárnia a 400 ágyas klinikára. Papíron rokkantnyugdíjas (egyenesen a gimnázium padjából!), a megállapított járadéka mindent összevetve 27.000 forint. Az édesanyja 4000-et kap az ápolásáért. Mert arra szüksége volt és van is. A segédeszközökről, gyógyszerektől nem is beszélve.- Eleinte fürdetni, öltöztetni kellett. Ki kell cserélni a cipőimet, nem hordhatok fűzőset. Próbálják ki, milyen élet az, ha csak egy napra lekötik az egyik karjukat - és akkor fájdalmat még nem is éreznek. Persze, lassacskán feltaláltam magam, még autót vezetni is megtanultam, hogy magam bejuthassak Pécsre. De sokszor nagyon elegem van belőle. Nem látom a torna eredményét, nem veszek észre fejlődést. Csinálom ugyanazokat a mozdulatokat heteken, hónapokon keresztül. Nem is tudok mással foglalkozni. Elfáradok. Fájdalmaim vannak folyamatosan. Egyébként a karom a mai napig hidegebb és más színű is, mint a másik. A gyógyszerektől, meg a kevés mozgástól felszedtem plusz 25 kilót. Hiszen nem járok sehova, elvesztettem a társaságomat is. Mindezek mellett a legnagyobb lelki teher a per. Két és fél éve húzódik. A baleset okozója lassan visszakapja jogosítványát, újra vezethet. Hogyan, szabadlábon van az, aki részegen vezetett, és egy ember halálát, egy másiknak maradandó, súlyos testi fogyatékosságot okozott? Igen, ugyanis a bíróság első fokon 5 év felfüggesztett börtön- büntetésre ítélte. Az ítélet ellen természetesen fellebbeztek - a vádlott ügyvédje enyhítésért, az ügyész letöltendő börtönbüntetést kérve.- Az az ember meg se látogatta a Bogikát, a helyszíni szemlén láttuk először - meséli megint az édesanya.- Nem bosszúállást akarunk - szólal meg végül a halk szavú Szűkíts Károly is a heve- rőre telepedve, - csak tisztességes, emberi elbánást, amit nem kaptunk meg. Sok ismerős előtt szégyelljük megmondani, mi lett az ítélet. Rettentő megterhelés ez, energiában, időben, pénzben egyaránt. Lassan úgy tűnik, mi vagyunk a hibásak. Boglárka szeme most már könnyes.- Azt szeretném, hogy kimondják: ki a bűnös. Nem is kell más. Akkor legalább a lelkem megnyugodna. A többi már úgyis majdnem mindegy. Istenem, hiszen minden másképp történhetett volna! A történészek nem ismerik azt a kérdés- felvetést: mi lett volna, ha... Mert tudománytalan. Ám emberi sorsok, értelmetlenül befejeződött és egészen másképp folytatódott életek fényében nem lehet nem eltöprengeni ezen a mondaton: mi lett volna, ha aznap este, 1997. július 19-én... MÉHES K. Boglárka lelke még nem nyugodott meg MÉSZÁROS ATTILA Pislogás Túl vagyunk az ezredforduló legnagyobb kihívásán, az Y2K minden előre jósolt borzalmán. Semmi sem történt ugyan, de tudtuk, a legkorszerűbb technika, a számítógépek üzenlek: jó lesz csínján bánni a XXI. századdal! Amely bizonyára még meghökkentőbb lesz, mint volt a XX., bár ez utóbbira is egyre azt mondtuk, vívmányok sokaságával ajándékozta meg az emberiséget. Hogy mást ne említsünk ezek közül a repülőt, az űrhajót, a televíziót, és persze a számítógépeket. Ki gondolna ezek után a XIX. századi ipari forradalomra? Gondban van Matolcsy György gazdasági miniszter. A minap egy kérdésre válaszolva elismerte, hogy valóban, a tanyák villamosítása nagyon drága. Remélem, szomorúan bólogatott is hozzá. Néhányon azonban a sajnálat helyett felkaphatták a fejüket. Nem is a probléma pénzügyi oldaláról, mint inkább a villamosítás hiányáról hallva. Meglehet persze, nagyon sokunknak, akik az alföldi tanyáktól messze élünk, az ottani körülményekről mit sem tudunk, csak nekünk új, hogy vannak még az Y2K árnyékában petróleum- lámpával világított szobák. Otthonok, ahol nem lehet bekapcsolni se a mosógépet, se a hűtőládát és persze a televíziót sem. Ahol az esti sötétben már bajos elolvasni az újságokat is, nem ám hogy a könyveket. A gazdasági miniszter azonban megtalálta a megoldást. Azt javasolta minap az ország- gyűlés ülésén, hogy az érintett kisrégiók mindegyike alakítson ki tanyavillamosítási programot. Ezeket a Gazdasági Minisztérium támogatni fogja. Ez is valami. Sötäben élni senkit sem szabad hagyni. Érthető a tárca fogfájós véleménye is. Egy kilométer hálózat kiépítése 2.5 millió forintba kerül. Most vállalja fel a kormány, hogy a saját zsebéből megoldja? Fordítson ilyen hatalmas összegeket arra, hogy a polgárok mindegyikéhez eljusson a Goethe-i óhaj - „Mehr Licht!” (Több fényt!) - világossága? Hiszen annyi dolga van, még a Y2K miatt is külön stábot kellett sok pénzért működtetnie. És persze meg kell birkóznia a XXI. század elejének kihívásaival. Mert - bár van okunk pisbgni a homályban - ott tartunk... CSERI LÁSZLÓ ____________________ Vi rtuális halottak Ha éppen ahhoz támad kedvünk, virtuális temetőbe (is) temethetjük halottainkat az interneten a brazil Jorge Calvigioni úr jóvoltából A Pazetema - Örök Béke - elnevezésű temetőben évi 70 dolláros díjért bárki előállíthat elhunyt szerettének egy síremléket. A virtuális temetői szolgáltatások között virágcsokor biztosítása is szerepel, sőt, a virág cserélhető, frissíthető a síron. Ha beírjuk számítógépünkbe a www. pazetema. com. ar.-t, gyönyörű kék ég jelenik meg néhány fel- hőcskével, melyeken keresztül sugarakban tör át a fény. A síron megjeleníthetjük szeretteink nevét, fényképét, még a hangját is felidézhetjük, ha befizettük a kért összeget. Természetesen a tréfás kedvűek nem csupán a hozzátartozójuknak állíthatnak síremléket, hanem bárkinek, nem kis bosszúságot okozva ezzel. Szóba jöhet a hivatali főnök, a politikai ellenfél, az önkormányzati bürokrata ügyintéző, az ellenszenves szomszéd vagy az anyós. Hetven dollárt nyilván sokaknak megér, hogy kis levélkében ajánljanak ellenségük figyelmébe egy „nagyszerű", felejthetetlen honlapot a hálón. S arról semmilyen információnk nincs, hogy egy ilyen virtuális sírt mennyiért távolítanak el. Az igazán szerencsés ember az, akinek nincsenek tényleges, csak virtuális halottal, s akinek nincsenek tényleges ellenségei sem. Nem úgy, mint Naomi Campbell brit topmodellek, akinek ügyében Kanadában éppen most kezdődött az a per, amelyben egy korábbi asszisztense agresszióval vádolja őt. Georgina Galanis, aki egy hétig dolgozott Campbellnek a Prisoner of Love című film forgatása idején, azzal vádolja a manökent, hogy dühösen a falnak lökte, fejét telefonnal ütlegelte, és ki akarta lökni egy indulni készülő gépkocsiból. Mindebből azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy kerülnünk kell Naomi Campbellt, ha nem akarunk idő előtt koponyánkba fúródó telefonnal tényleges sírba kerülni. Ne vállaljunk tehát olyan filmben szerepet, amelyben ő közreműködik! Tudom, hogy ez nagy kérés. De kell tudni néha nemet is mondani. hetedik oldal HOLNAP Riport A papírpillangók repülése. A súlyos értelmi fogyatékos és halmozottan sérült gyerekek gondozásáról nemrég rémképeket láthattunk a tévében Romániából. Nálunk ennyire sohasem volt rossz a helyzet, de az 50-60-as években a gyerekek a sivár kórtermekben csak az üres mennyezetet nézhették vaságyaikból Mára, legalábbis Bólyban, csodás változások történtek. Portré Nórántné dr. Hajós Klára, Sellye polgármestere már fiatalon azt a célt tűzte ki, hogy használjon a környezetének. Portré A nagy „bűvészmutatvány” A rábízott intézmény felépülte előtt nevezték ki igazgatónak, hiszen az Ifjúsági Házat csak 1975. augusztus 20-án avatták. 25 éven át egy ilyen sokféle igénnyel övezett intézmény élén maradni eléggé ritka teljesítmény.- Miért a népművelői pályát választotta?- A kézügyességem alapján próbálkoztam a műszerészséggel is. Ám mindig közösségi ember voltam és érdekelt a kultúrával összefüggő valamennyi terület. 1963-ban például a Ki mit tud?- ban egy tévéműsorban szerepeltem Zoránnal, Supala Kolozzsal. Én az „egyéb” kategóriában bűvészkedtem, ugyanis katona voltam akkor, egy katona pedig mindent kitalál, csak hogy minél kevesebbet legyen a laktanyában. Eredetileg tehát nem volt népművelői célom, csak, azt tudtam, hogy emberek között akarok nyüzsögni valahol a kultúra területén.- Emlékszik, mit érzett a kinevezéskor?- Elsősorban a kihívás voltát. Olyan intézményt kellett elindítani, aminek nem volt Pécsett elődje. Ki kellett találni, hogy a fiataloknak mi tetszik. Az is mindig alapvető feladat volt, hogy a jegyárainkat a zsebükhöz mérjük.- Mit tart pályája sikerének?- Intézményünket folyamatosan az érdeklődés középpontjában tudtuk tartani. Sok elit dolgot is csináltunk, illetve olyan programokat, amiket mások nem. Ám a fő cél az Ifjúsági Házhoz illő korosztályra jellemző mindenkori közönségigény kiszolgálása volt. Nagy Sándor 1941-ben született Pécsett. A Pécsi Tanárképző Főiskola rajz szakán szerzett diplomát. 1975. január 16-án nevezték ki a pécsi Ifjúsági Ház igazgatójának. Azóta tölti be ezt a tisztséget. 1998-ban elvégezte a felsőfokú kulturális menedzser szakot a pécsi egyetemen. Nős, két felnőtt fia van.- Életrajzi adatai szerint maholnap nyugdíjas lesz. Nem furcsa ez a közeli távlat az ifjúsági házhoz képest?- A gondolkodásmódon múlik az alkalmasság, nem az életkoron. Ha együtt tudok velük rez- dülni, értem őket, értük akarok tenni, akkor ezt a fiatalok észreveszik és elfogadnak. Mindig az érdeklődésükhöz, igényeikhez próbáltam megteremteni az anyagi és a személyi feltételeket.' Negyedszázad alatt Pécs legjobb szakemberei fordultak meg közreműködőként az IH-ban.- A hűségről mi jut az eszébe?- Az alapja az, hogy szeresse az ember, amit csinál, érezze jól magát a munkahelyén. Teremtse meg ezt, vagy válasszon jól, aztán végezze úgy a munkáját, hogy sehogy se csöppenjen ki belőle.- Hobbi?- Maga a szakma. Egyébként faragok, rajzolok, barkácsolok. A hozzáértésem miatt nincs kényelmes dolguk nálunk a karbantartóknak. DUNAI IMRE t » > i
