Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-21 / 51. szám
Ül 2000. Február 21., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Ki harangozzon a halottakért? Amit a helybeliek korábban elképzelni sem tudtak: egy ideje nem szólal meg delente a templomharang az alig százhetven lelket számláló Nagycsányban. December harmincegyedikén, az óévtől való szokásos, harangszós búcsú előtt, a lelkész tudtával felhúzták a köteleket a toronyba, és ezzel némaságra kárhoztatták a két ősi jelzőeszközt. A faluban egyre erősebb a felháborodás, mert a déli harangozás is hiányzik mindenkinek, de mi lesz, ha ne adj’ Isten valaki elköltözik az élők sorából? Akkor ki, és hogyan veri majd félre a lélekharangot? Igaz, nagyon megviselt állapotban, de Nagycsányban ma is áll a falu közepén az egykor szebb napokat látott református templom. A torony két harangot is rejt, a településen pedig többen is vannak, akik jártasak a harangozás nem mindennapi tudományában. Delente mégis csend üli meg az utcákat, és jó, ha ebben a némaságban a szomszédos falvak harangszavát idefújja a szél.- Korábban Nagy Lajos volt a falu ha- rangozója, vele elégedett volt mindenki - kezdett a történtek ismertetésébe az alkalmi falugyűlés élén Dávid János (kis képünkön), Nagycsány polgármestere. - Amikor az öreg tavaly, az év elején meghalt, a fia örökölte a feladatot, aki egy darabig lelkiismeretesen végezte a dolgát, ám egy idő után egyre felületesebbé vált. Két alkalommal is előfordult, hogy halálesetkor úgy kellett keríteni valakit, aki végül meghúzta a lélekharangot. Annus néni férje tavaly húsvétkor hunyt el. A gyász első perceit még keserűbbé tette, hogy a templom tornyában mozdulatlanul állt a lélekharang.- Amikor meghalt a férjem, másnap akartam harangoztatni. Igaz, hogy szomszédok vagyunk, de telefonon szóltam át Nagyékhoz, mert soha nem jártunk össze. Ők azt mondták, hogy nem lesznek itthon a kért időpontban, ezért a polgármesterhez fordultam, aki végül kerített harangozót. Ennek dacára Nagyék itthon voltak, vagyis megtagadták a harangozást. Október, november környékén már egyre határozottabban fogalmazódott meg a hívők között az a gondolat, hogy új harangozó után néznek.- Már jó nyolc éve az önkormányzat fizet a harangoztatásért. Tavaly tizenkétezer forintot áldozott erre a falu közössége, a reformátusok és a katolikusok egyaránt - mondta a polgármester. - Ebben a kérdésben nincs vita a hívők között, hiszen csak ez az egy templomunk, ez a két harangunk van. Úgy gondoltuk, hogy ha mi fizetjük a költségeket, akkor jogunk van arra, hogy beleszóljunk abba is, kire bízzuk a feladatot. Amikor a lelkészhez és a harangozóhoz eljutott a panasz, a település lakói szerint még ritkábbak lettek a kongatások, egészen addig, amíg egy huszáros megoldással, az év utolsó napján Nagy Lajos özvegye, a templom jelenlegi gondnoka, az egyházmegye lelkészi főjegyzőjének és esperesének, valamint a gyülekezet lelkészének tudomásával felhúzta a köteleket a toronyba. A falu lakói a polgármester vezetésével még aznap értesítették a rendőrséget, mondván, hogy a harang az egyetlen eszköz, amivel fel lehet verni a településen élőket, például egy tűz esetén. Ha másért nem, biztonsági okokból elengedhetetlen, hogy visszaengedjék a köteleket. A rendőrség még a késői órákban megjelent a településen, és a gondnoktól a templom kulcsát kérte. Mivel az ügynek ilyen egyszerűen nem lehetett a végére járni, a helyszínen jegyzőkönyv készült, és aktába kerültek a történtek. Másnap a polgármester panaszt tett a lelkésznél, aminek kivizsgálására az egyházi vezető a presbitériumot bízta meg. A január hatodikán, Csányoszrón összeülő gyűlés a polgármester által előterjesztett panaszokat elutasította, N. Cs. egyházfit hivatalában megerősítette, és köszönetét fejezte ki önzetlen, áldozatkész munkájáért. A harang elzárását indokló politikai okokra a jegyzőkönyv nem tért ki részletesen. A falubeliek azonban tudnak magyarázatot a furcsa indoklásra. Az előző önkormányzati választásokon ugyanis az eredmény megszületésekor valaki örömében kongatott egyet, egy másik alkalommal pedig egy gyerekcsíny miatt kapták fel a fejüket az emberek a szokatlan időben felhangzó ismerős hangra. Nagycsányban azonban a presbiteri ülés óta sem szól a harang. Pedig akár szólhatna is. Az önkormányzat továbbra is áldozna pénzt arra, ha - a jelenleg megbízott személyen kívül - valaki elvállalná az egyházi feladatot. N. Cs.-t ugyanakkor megerősítették a hivatalában, de mivel az egyház a feladathoz pénzt nem tud biztosítani, nem is kötelezheti az önzetlen egyházfit arra, hogy minden juttatás nélkül végezze a munkáját. Az önkormányzat azonban neki nem hajlandó fizetni egy fillért sem, mondják, nem a személye, hanem a rosszul elvégzett munkája miatt.- Sajnos a településen nem tudnak szót érteni egymással az emberek - vélekedik Bóka András református esperes. - Sokan szeretnék, ha rendszeres lenne a harangozás, de ugyanakkor a gondnok részéről olyan panasz érkezett hozzánk, hogy korábban illetéktelenek is bejuthattak a toronyba, ami nem helyénvaló. Ezért döntöttünk úgy, hogy legyenek fenn a kötelek, akkor csak a kulccsal rendelkező gondnok férhet hozzájuk. A harangozást egyébként az autonóm egyházközségeknek kell megoldaniuk valahogy, mert erre nem tudunk külön forrást biztosítani, és nem is kötelességünk. Ha módjukban állna, a nagycsányiak meg is oldanák a feladatot, de úgy vélik, hogy a saját ügyükben január hatodikán nem ők döntöttek.- A településnek nincs önálló presbitériuma, ezért ilyen esetben jogszerűen a társegyházközségi presbitérium dönthet a vitás kérdésben, ahogyan ez most is történt - mondta az esperes. - Egy elektromos harangozó berendezéssel kiküszöbölhetők lennének a problémák, de tudom, hogy ebben a szegénységben Nagycsánynak ilyesmire nincs lehetősége. A pénztelenség mellett többeknek az a véleményük, hogy személyes okai is vannak az egyre haragosabbá váló konfliktusnak. Sokan hangoztatják, hogy a fő probléma valójában a lelkésszel van, akinek olyan botrányai voltak az elmúlt időben, hogy a hívek többsége elpártolt tőle. A férfi családi ügyei rendszeresen nyilvánosságra kerülnek, és sok szóbeszéd jár róla a faluban. Mondják, egyszer leállt szkanderozni a kocsmában és botrányosan viselkedett a tavalyi majálison is. Nagycsányban ma már nincsenek istentiszteletek. Az egyházközség vezetőjének ügyeiben valóban folyik etikai vizsgálat a református egyházon belül, de az illetékesek úgy látják jónak, ha az esetek tisztázása előtt nem jelentenek ki semmi biztosat a történtekről. Az azonban tagadhatatlan, hogy Boros Csabát a szülők nyomására eltanácsolták a hitoktatástól, helyét egy közeli faluból átjáró oktató foglalta el. A lelkész nem cáfolta a szkanderozásról szóló pletykát, de úgy érzi, a kialakult ellentét miatt sok mindent eltúloznak az emberek. A megoldást abban látná, ha az ön- kormányzat tíz évre előre kifizetné a haran- goztatást, és ebből a pénzből már futná az elektromos berendezésre. A közelmúlt egyik vasárnapján hazalátogatott a falujába, Nagycsányba egy Taszáron dolgozó katonatiszt, aki ilyen alkalmakkor - akár van aki húzza a kötelet, akár nincs - egyszer-egyszer maga szokott harangozni. Amikor értesült a történtekről, úgy döntött, hogy a kezébe veszi az ügyet. A toronyhoz létrát támasztottak, „vonyigót” dugtak be az ablakon, és az egyik kötelet leengedték, aztán fél egykor meghúzták. Azóta nem változott a helyzet. Egy kötél a toronyban, egy a mélybe eresztve. És harangszó helyett szitok, vádaskodás a levegőben. SCHNEIDER GÁBOR Egy kötél a toronyban, egy a mélybe eresztve Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal CSERI LÁSZLÓ Lóper Bíróság elé állítottak egy svéd cserkészparancsnokot. A férfit egy lovasklub elnöke érte tetten az istállóban nem akármilyen pózban: emberünk éppen egy fiatal kancával állt nemi kapcsolatban. A bíróság előtt a férfi beismerte tettét, és bevallotta, hogy még további 11 ifjú lóhölgy szüzességét vette el. ítélet még nincs az ügyben, tudható meg a Skanska Dagbladet című svéd lapból. Bár a magyar lovasnemzet, hasonló esetről nincs tudomásunk. Hogy miért, azt csak találgatni tudjuk, hiszen a magyar lólányok sem lehetnek kevésbé vonzóak, mint svéd rokonaik, és a magyar férfiak teljesítőképessége sem rosz- szabb, mint a svédeké, beleértve a hazai cserkészparancsnokokat is. Mindenesetre érdekes lehet egy ilyen bírósági tárgyalás, jelesül az a része, amikor beidézik a tizenegy lóhölgyet, mondanák el a dolog részleteit, továbbá azt, miért is nem jelezték korábban, hogy a cserkészparancsnok udvarlása túlságosan heves. Erőszakos cselekedetek persze férfiak és nők között is előfordulnak olykor. Ebbe a körbe tartozik a Sabah című török napilap feltételezése, mely szerint Jörg Haider török származású. Mindezt arra alapozza, hogy a Haider feltűnően hasonlít a török Haydar névre. Az újság úgy véli, Haider lehet azoknak a janicsároknak a leszármazottja, akik 1480 és 1490 között Itálián keresztül betörtek Ausztriába, és helybeli nőket ejtettek teherbe. Egy, a lap által felvetett másik elmélet szerint az osztrák politikus ősét a Bécs első, 1529-es ostromában részt vevő oszmán harcosok egyike nemzhette. Haider szülőhelyén, Bad Goisemben állítólag akkor különösen sok török katona táborozott. Ugyanakkor egy horvát lap a múlt hét végén arról számolt be, hogy Jörg Haidemak valószínűleg rokonai vannak Horvátországban, ahol egy falu minden lakója a Hajder vezetéknevet viseli. Hogy hasonló nevű lovak élnek-e Európában, arról nem szólnak a híradások. De semmi sem lehetetlen. Szimpátiamenetrend Megfagyott a levegő a vasúton. A szakszervezetek és a MÁV vezetői között kialakult hidegháborús állapotok rögződni látszanak, s bár mennek a vonatok, mintha úgy tűnne, csupán kényszerből döcögnek, kelletlenül. S ugyan mosolyog a kalauz is, ez a mosoly sem a régi már. A párhuzamosan futó sínek, a vasút lelkét jelentő váltók és szemaforok fölött Damoklész kardjaként ott az ismételt munkabeszüntetés réme. Ugyanis nem ért véget a sztrájk, csak felfüggesztették. Állóháború, belakott és felfűtött lövészárkokkal a fő- és mellékvonalakon. Ez ma a tömeg- közlekedési monopólium, a vasút. Főleg a mozdonyvezetők mögé bújva diktálnak a szak- szervezeti vezetők, elérve azt is, hogy még a felszámolásra ítélt fenyvesi keskeny nyomtávú kisvasút (a Csisztapusztára igyekvő) mozdonyvezetője is sztrájkba lépett, lévén MAV-alkalma- zott és szolidáris. De vajon meddig lehet a dolgozókat táncba vinni1 Meddig futja a kívülállók szimpátiájából? Ugyanis minden sztrájknak megvan a maga természete. Az első pillanatokban óriási a felhajtás, az embernek felcsillan a szeme, hogy végre akad valaki, aki kemény, aki megmondja és szembeszáll. Helyette (helyettünk) is. Igen ám, de az idő múlásával a figyelem lanyhul, unja már a tehetetlenséget, a kompromisszumképtelenséget és rájön, hogy nem kell mindennap az intercityre fölülni. Másfelé fordul, s inkább aggódik a tiszai halakért és az ausztrál kormánytagok pökhendi nyilatkozatai bosszantják, nem a menetrend. Aztán végképp elfordul a vasúttól, amikor megtudja, hogy már azon folyik a diskurzus, hogy vajon ki szedje a szakszervezeti tagdíjat. Mindjárt a vasutasok borítékjából csípjék le és egy tételben utalják át a szakszervezeti egyszámlára, vagy hagyják a szakszervezetekre a díjbeszedést? Ugyanis az utóbbi a munkásegység letéteményesei számára körülményesebb és ezért elfogadhatatlan. S talán abban sem igen bíznak már, hogy a dolgozó utólag és önként is fizet. hetedik oldal Portré Nem mondaná meg senki róla ránézésre, hogy elmúlt már hatvan. Pedig 76 éves, teli energiával. 54 év aktív munka áll mögötte, mely időszakot teljes egészében az áramszolgáltatásnak szentelte. Aki fényt vitt a sötétségbe HOLNAP Riport Alig több mint fél éve Siklóson azt hitték, elkezdődtek az alvilági leszámolások. Azóta szerencsére semmi különösebb esemény nem történt, ám a kis jugoszláviai szigetnek tűnő piacon hatalmas a kavalkád. És abban mindig el lehet rejtve valami... Portré Dr. Tremmel Flórián az ikrek havában, ikergyermekként született. Azért lett jogász, mert egy kiránduláson megtetszett neki Pécs, és úgy döntött, itt tanul tovább.- Mikor is kezdte?- 1944. december 2-án, a Pécs Városi Közüzemeknél, ahová akkoriban a víz, gáz, csatorna, közlekedés, és hát a villamosság is tartozott.- A korszak egyik legizgalmasabb történése a faluvillamosítás volt.- 1947-ben kezdődött, s számomra óriási élményt jelentett. A vülany megjelenése valamennyi településen igazi nagy ünnepnek számított, mindenki hozta otthonról amije volt, szépen fogyott a pörkölt és a bor. Ma már nehezen elképzelhető, hogy például Barcson vagy Sellyén pislákoló petróleumlámpa fényében beszélgettünk a munka végeztével esténként. * Meddig tartott egy falu villamosítása?- Az a település méretétől függött, egy Barcs nagyságúé másfél hónapig. Lovak segítségével dolgoztunk, a gépesítés akkor még ismeretlen fogalom volt.- Akadt a későbbi korszakokban hasonlóan maradandó élményt adó feladat?- Komoly munkát jelentett a transzformátorállomások telepítése, amely a hetvenes évekig tartott. De a legkülönlegesebb a tévétorony első díszvilágításának kivitelezése volt. A tornyon egyébként japán munkások dolgoztak, akkor láttunk először kötélen lógva dolgozó embert, ez mindenképpen újszerű volt abban az időben. Tekintettel arra, hogy lift az építés ideje alatt még nem működött, több mint ötszáz lépcsőn kellett le-föl járnunk naponta.-És a dzsámi?- A dzsámi világítása is különleges volt, hiszen a kupola alig több mint fél méter széles peremén egy embernek kellett körben karabinereket verni annak az acélsodronynak, amelyet befűzve létrehozhattunk valamiféle kapaszkodót, hogy ne essünk le munka közben.- Ha újra kezdené, ismét ezt a területet választaná?- Igen. Ma már mindenkinek természetes a villanyáram megléte, e nélkül el sem lenne képzelhető az életünk. És azt a sok csodálatos embert, akik ezért tettek valamit, nehéz elfelejteni. S hát az is egyértelmű, hogy nincs csodálatosabb annál, mint fényt vinni oda, ahol azelőtt a sötétség volt az úr. CSERI L. Lauly Béla 1924-ben született Pécsett. Villamos Felsőipari Iskolát végzett, majd 1944-től a Dédásznál, illetve annak jogelődjénél dolgozott osztályvezetőként. Bláthy- és Kandó Kálmán-díjas. A közelmúltban kapta meg a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Életpálya-díját. Özvegy, egy lánya van. Á i
