Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-18 / 48. szám
Megkondult a KBSK vészharangja 23. oldal Bicskei Bertalan keretet hirdetett 23. oldal Vészi Klárának hiányzik a kvalifikáció 24. oldal A mohácsi bringások igazán szerények 24. oldal A DN melléklete Tudósítások, eredmények, tabellák Rangos bokszviadalok PÉCS-SZENTLÖRINC Baranyában járt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség két vezetője, Szakos József irodavezető és Fekete Pál szak- felügyelő, akik látogatást tettek kluboknál és megnézték a leendő versenyhelyszíneket is. Idén négy rangos ökölvívó-eseményre kerül sor a megyében: áprilisban a Diákolimpia országos döntőjére, májusban a Dunántúli Napló-Baranya-kupára, szeptemberben a Horváth Géza-emlékver- senyre és augusztusban a magyar-német felnőttválogatott mérkőzésre. Szakos József eredményesnek tartotta baranyai látogatásukat, a rendezvényekkel kapcsolatban több szerződést kötöttek, amelyek a sikeres lebonyolítást segítik elő.- Baranya a magyar ökölvívás egyik legnagyobb bázisa, a jövőben is több rangos versenynek adhat otthont a megye. Az augusztus 13-i válogatott mérkőzés az olimpia előtti utolsó erőpróba a mieink és a németek szá- . mára. Erre hat magyar város pályázott, közülük Pécs nyerte el a rendezési jogot. Külön kiemelem, hogy ebből az alkalomból a Lauber Dezső sportcsarnok igazgatója ingyen bocsátotta rendelkezésünkre a létesítményt. Fekete Pál elsősorban az utánpótlás-nevelésre volt kíváncsi.- Annak örülök, hogy a PVSK- Szentlőrincnél kiváló szakmai munka folyik, bár a lelkes gyerekek jobb körülményeket érdemelnének. A Diákolimpia országos döntőjéről szólva elmondta, hogy az a görögországi Patraszban rendezendő kadett Európa-bajnokság első számú válogató versenye lesz, ezért nagy küzdelmeket és jó mérkőzéseket vár. Az augusztus 13-i válogatott meccsről Horváth Géza, a szervezőbizottság elnöke azt nyilatkozta, hogy több mint 10 éve volt utoljára ilyen találkozó Pécsett.- Sok köszönet jár a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek azért, mert Pécsnek ítélte oda a rendezést. Igyekszünk jó házigazdák lenni, meghálálva ezzel a bizalmat. ______________________________H. L. Az amatőrök diadalmaskodtak Huszonnégy óm készülés is elég volt a győzelemhez A nap örömteli és kellemetlen meglepetése is pécsi teniszezők nevéhez fűződött tegnap a Thorn-Makár Openen, mégpedig ugyanazon a párosmeccsen: az egymás elleni „házimérkőzésen” az amatőr sport diadalt ült a látottak alapján a jelzőt csak hírből ismerő profikon. Pécs, Makár-tanya Van rá ok, hogy miért nem időrendi sorrendben halad a pécsi női teniszversenyről szóló tudósításunk: kegyetlenség lenne a végéig csigázni az olvasó kíváncsiságát a nap talán leginkább várt, ám csak délután lejátszott mérkőzésének szenzációjával. Itt ugyanis megesett a kisebbfajta csoda (bár akik a rendező szabadkártyájával a főtáblára jutó Pálvölgyi Ágnes tegnapelőtti egyéni meccsét látták, kevésbé hitetlenkedtek), miszerint a tornára az egy megüresedett helyet pótlandó, mindössze 24 órával ezelőtt meghívott, ráadásul az ilyen szintű versenyzéstől már régen elszokott Horváth Rita (Pécs 2000) és Bagoly Edit (PVTC) gond nélkül legyőzte a fővárosi Rékasi Magdolnával kiegészült ellenfelét. Horváthékra ma már nagyobb falat vár, hiszen az első helyen kiemelt Haidner, Hegedűs duó ellen kell bizonyítaniuk. Még a párosoknál tartva, örvendetes eredménynek számít, hogy Csurgó Virág az egyéni mellett Zsíros Györgyi oldalán a párosban is bravúrosan menetel előre, különösen, hogy diadaluk részeként a második kiemelt kettős ellen produkálták az összesen kettőből a nap egyik 6-0-ra végződő A háló bal oldalán (balról) Bagoly Edit, Horváth Rita és a mérkőzésvezető, velük szemben Pálvölgyi Ágnes és Rékasi Magdolna fotó; laufer László szettjét. A még versenyben lévő magyarok közül Berecz Kinga a cseh Ondraskovával papírforma-győzelmet aratott Czink Melinda és Németh Tünde fölött. Visszakanyarodva az időben és az egyesekhez, kevesen mertek volna fogadni az ugyan első helyen kiemelt, de sérüléssel bajlódó Nagy Kyra győzelmére Berecz Kinga ellen, ám ha megtették volna, talált pénzhez jutnak... A jugoszláv Petrovics nagyobb rutinjának köszönhette, hogy Zsíros Gyöngyi ellen két tie-breaket is eredményesen fejezett be, de utóbbi vereségében talán az is közrejátszott, hogy a selejtezők elejétől menetelt idáig. Ma délelőtt az egyéniben és a párosban egyaránt a legjobb négy közé kerülésért folytatódnak a Thorn-Makár Open küzdelmei (a Horváth, Bagoly duó várhatóan 14 órakor lép pályára). Eredmények. Egyéni. Nagy - Berecz 6-4, 6-4, Petrovics (jug.) - Zsíros 7-6, 7-6, Sebővá (szlovák) - Csurgó 5-7,2-6, Koukalová (cseh) - Haidner (osztrák) 6-4,6-4, Rynarzewska (lengyel) - Uricková (szlovák) 6- 4,4-6,5-7, Németh - Kozokhina (orosz) 7- 6, 7-6, Masaryková (szlovák) - Nanusevics (jug.) 6-7,6-1,6-2, Schonfeldová (cseh) - Kucová (cseh) 1-6,2-6. Páros. Haidner (osztrák), Hegedűs - Gallovits (romániai), Noyotniková (cseh) 7-5, 2-6, 6-1, Pálvölgyi, Rékasi - Bagoly, Horváth 2-6, 6-7, Kucová, Kumbarová (cseh) - Jagics-Salkics (bosznia-hercego- vinai), Martinovics (bosznia-hercegov- inai) 6-2, 6-2, Gáspár (romániai), Rynarzewska (lengyel) - Hoppmann (német), Last (belga) 6-7, 6-1, 6-4, Berecz, Ondrasková (cseh) - Czink, Németh 6-1, 4-6, 6-4, Nemchinová (ukrán), Timotics (jug.) - Masaryková, Nanusevics 3-6, 6-1, 4-6, Aniakova (ukrán), Jenik (ukrán) - Bandurowska (lengyel), Kozokhina 4-6, 0- 6, Csurgó, Zsíros - Sebővá (szlovák), Uricková 2-6, 7-5, 6-0. SZŰCS ZSOLT Az 1997. évi LVIII. törvény 13. §-a 13/0,9 mg kátrány/nikotin A makr A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és környezete egészségét! j i