Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-16 / 46. szám
14. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2000. Február 16., szerda | jül Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM liléstül Tomka az NB Ill-ban Edzőváltás történt Bicsérden Igazán takarékos volt az árverés Ma rajtol a játék a főtáblán Pálvölgyi, miután más sorsáról döntött, a sajátjáért küzd. ____Baranyai körkép_____ Fe bruár 15-én lezárul a labdarúgó átigazolási időszak, ennek jegyében új arcok tűntek fel a napokban a baranyai csapatokban. Néhány futballista szerződtetése meglepetést kelt. Ilyen például Tomka János feltűnése Harkányban. Az Izraelben szerepelt egykori pécsi élvonalbeli játékos tavasszal az NB III-as harkányi együttest erősíti.- Nem kellettem a Komlói Bányásznak és a PMFC-nek, Beremenden szóba került a nevem, de későn jelentkeztek értem, addigra már elköteleztem magam Harkányba. Itt szeretnek, megbecsülnek, örömmel fogadtak. Már nem akartam elmenni Pécsről, többek között azért sem, mert a gyerek nemsokára iskolába megy. Ezért nem kerestem más megyében klubot magamnak - hallottuk Tomkától, aki Harkányban együtt játszik egykori PMSC-s csapattársával, Túri Zsolttal. A Harkány Tomkán kívül a Siklósról megszerzett Takács Ferenccel és az Ausztriából visszatért Weinerttel is erősödött. A másik baranyai NB III-as együttes, a Pécsi Postás összeállításában fedeztük fel a régebben Komlón is szerepelt Máté Zsolt nevét, a gólerős csatár ősszel még kozármislenyi színekben lépett fel, most fél évre kölcsönadták a postásoknak, akiknél még Tallósi (PVSK), Tolnai (PMFC) és Sági (Bóly) az új szerzemény. Hofecker maradt náluk, a balatonfüredi gólkirály, Szűcs Zoltán viszont családi okokra hivatkozva visszamondta, hogy hozzájuk igazoljon. A Kozármislenyben különben is nagy volt a mozgás, a téli szünetben jött: Papp Z. (Sellye), Bodor (Magyarszék), Kovács P. (Dombóvár), Bodovics (Kökény) és Schweitzer (volt DDGÁZ SE, Pécsi VSK, utoljára Ausztriában játszott), ment: Máté (Postás), Jagicza (Szentlőrinc), Huszár, Dárdai (mindkettő Nagyárpád), Végi (a PVSK-Pécs ’96 FC-nél edz). Az NB Il-es Beremendi Építőkhöz visszajött Vida Dorogról, Kaiser (Szentlőrinc) és a több baranyai klubot megjárt kapus, Volcsányi pedig várhatóan Szederkényben folytatja. Egykori pécsi focistákat érintő átigazolásokról is hírt kaptunk, Schneider Gábor (volt Ferencváros, PMSC, DDGÁZ SC) Bonyhádon szerepel a továbbiakban, miként valószínűleg Schwarczkopf (PVSK-Pécs ’96 FC) is. A Bonyhád tavaszra nagyon erős lesz, megszerezte Panghyt is, ő legutoljára a PNB-s Nagykanizsai Olajbányász játékosa volt. A Baranya megyei I. osztályban edzőt váltott a Bicsérd, Juhász István utóda Guzsvány János lett.- Közös megegyezéssel bontottunk szerződést, mert néhány kérdésben nem értettem egyet a vezetéssel - indokolta a váltást Juhász István, aki ősztől irányította a bicsérdi csapatot, amely 14 mérkőzés után, 16 ponttal, a 11. helyen áll. Juhász valószínűleg Orfűn lesz szakvezető, ahol 10 esztendeje már sportköri elnök és edző is volt. h. l. A háromszoros kupagyőztes nyerte a női rendezés jogát Keddi lapunkban már foglalkoztunk vele milyen előzményekkel szervezte meg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) a Magyar Kupa licitjének és sorsolásának előkészítését. A lényeg, a női döntőt a baranyai megyeszékhelyen rendezik meg. Budapest-Pécs A női Magyar Kupa döntőre március 13-14- én kerül sor a Szekszárd, a BSE, a Soproni Postás és a MiZo-Pécsi VSK részvételével. A férfiak március 20-21-én találkozna itt az Albacomp, a Bp. Honvéd, a Soproni Ászok és a Matáv Pécs érdekelt. A női sorsoláskor kiderült, hogy a Szekszárd ellenfele a MiZo-Pécsi VSK, a BSE-é a Soproni Postás. Ezek után ismertette Horváth Frigyes, az MKOSZ főtitkára a kuparendezés végleges feltételeit, ami többek között tartalmazza a rendezőnek a néveladás jogát is. Egy kérdésre válaszolva kiderült, hogy a szövetség lemondana a televízió által biztosított reklámpercek értékesítéséről is. Erre a Sopron vezetői és Rózsa Gábor (képünkön), a MiZo-Pécsi VSK képviselőjeként buzgó telefonálásba kezdett. A KUPADÖNTŐK RÉSZLETES PROGRAMIJA Nők, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 2000. március 13-14. Elődöntők (hétfő), I. mérkőzés: BSE-ESMA - Soproni Postás, 15.30 II. mérkőzés: KSC-Szekszárd - MiZo-Pécsi VSK, 18.00 Helyosztók (kedd), a bronzéremért: I. vesztese - II. vesztese 15.30 az aranyéremért: I. győztese - II. győztese 18.05 (MTV 2) Férfiak, Sopron, városi sportcsarnok 2000. március 20-21. Elődöntők (hétfő), I. mérkőzés: Budapesti Honvéd - Matáv Pécs, 17.00 II. mérkőzés: Albacomp-SZÜV - Soproni Ászok, 19.00 Helyosztók (kedd), a bronzéremért: I. vesztese - II. vesztese 15.45 az aranyéremért: I. győztese - II. győztese 18.05 (MTV 2) Háromnegyed órával a 11 órás kezdés után kezdődött a licit, amelynek első kérdése az volt, ki tartja a 2.250.000 forintos (1.250.000 alapdíj + 1.000.000 névhasználat) ajánlatot. Ezt csak a pécsiek tették meg. Miután a „senki többet, harmadszor” kezdetű mondat elhangzott, két percen belül megcsörrent a soproniak képviselőjének telefonja, aki bosszúsan konstatálta, hogy akár 5.000.000 forintig is elmehetett volna.- Számunkra nagyon fontos volt a rendezés jogának megszerzése - nyilatkozta Rózsa Gábor, a pécsi szakosztály igazgatója. - Hiszen lelkes közönségünk már régóta megérdemli, hogy egy ilyen színvonalas küzdelem részese legyen. A női Magyar Kupát Délhús Rt.-Magyar Kupa néven rendezik. Az idei 2.250.000 forintos vételárral szemben egy évvel ezelőtt Diósgyőrnek 3.850.000 forintért sikerült megszerezni a rendezési jogot. Ha figyelembe vesszük az inflációt, akkor egészen korrekt alkut kötött a Pécs. A férfiaknál az UPC 4.000.000 forintért vásárolta meg a névhasználat jogát. A sorsolás alapján az Albacomp a Soproni Ászokkal, míg a Matáv Pécs a Budapesti Honvéddal mérkőzik a döntőbe jutá_________ sért. A sorsolást követően a So proni Ászok írásban erősítette meg azt a szándékát, hogy 3.000.000 forintot áldozna a rendezésre, és mivel ezzel az ajánlattal senki sem versenyzett, tulajdonképpen itt is licit nélkül dőlt el a helyszín. Az ellenfelek ismeretében kérdeztük a két pécsi edzőt, milyennek látják az esélyeket. A férfiak most jutottak először a négyes elitbe, ezért nagyon fontos az elődöntő.- Ha abból indulunk ki, hogy a Sopron mellett szól a hazai pálya előnye, az Albacomp pedig a bajnok, akkor kedvező a sorsolásunk - vélekedett Nagy Zoltán, a Matáv Pécs szakmai vezetője. A Magyar Kupában mindenkinek csak egy célja lehet, vagyis a végső siker. Ráadásul a Bp. Honvéd ellen Pécsett egy jó meccsen maradtunk alul, ami visszavágásra sarkall minket. Addig még egy bajnoki találkozón is feltérképezhetjük a vetély- társat. Ha az elődöntőben sikerül nyernünk, akkor az utolsó mérkőzésen már minden lehetséges. Az elmúlt három évben a női Magyar Kupában csak a pécsiek nyertek, ami kissé elvette a többiek kedvét. Kétszer Sopronból, egyszer Miskolcról hozták el a serleget, a rendezők nagy bánatára. Ráadásul Borsodból örökre a Vasúthoz került a kupa, mert aki zsinórban triplázik az megtarthatja az ereklyét. Most a szövetség újat ajánlott fel. Mondani is felesleges, ki a legnagyobb esélyes a sikerre.- Mi óriási munkát végeztünk el a GYSEV-Ringa Sopron gárdájának kiütésével - értékelte a korábban véghezvitt bravúrt Rátgéber László, a MiZo-Pécsi VSK főnöke. - Ez egyértelműen érződött az árverésen is. Boldogsággal tölt el, hogy ilyen nehéz anyagi helyzetben is sikerült elnyerni a rendezést. Bízom benne, hogy nyereséges lesz a vállalkozás. Ezt az új serleget még senki sem nyerte el. A vésnöknek is könnyebb dolga van, ha a régi megszokott nevet kell felírnia. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy így legyen. Ezt bizton megígérhetem azoknak, akiknek velünk együtt dobban a szíve a közös sikerért. ÖSSZEÁLLÍTOTTA! MÓCZÁN ZOLTÁN, PUCZ PÉTER A Toyota uj, kétliteres turbodizelmotorja nemcsak 110 lóerővel és 250 Nm nyomatékkai ajándékozza meg a vezetőt, de minden képzeletet felülmúlóan csendes, tiszta és egyenletes járású is! A számitogep-vezerelt common rail technológiának és a hihetetlenül precíz kivitelnek köszönhetően az új motor károsanyagkibocsátása nem haladja meg a hasonló teljesitményü benzinmotorokét, ugyanakkor fogyasztása 30%-kal alacsonyabb. Millenniumi ajánlatunk a februártól már Magyarországon is kapható, D-4D motorral szerelt Avensisekre is érvényes, így ABS- c szel, dupla légzsákkal, légkondicionálóval és eredeti Toyota riasztóval felszerelt autót vihet haza - természetesen alapáron! '^8 •*- Ha úgy érzi, mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, látogasson el egy Toyota márkakereskedésbe, és bizonyosodjon meg ennek ellenkezőjéről! A fekete füstót és kopogó motorhangot pedig felejtse el! Toyota Avensis D-4D motorral TOYOTA C-4 Diesel. 40 yU^ENSlS I IW/.IiüI a jelben TR0SKA AUTÓHÁZ KFT PÉCS TEL.: 06-72-325-553 Tegnap véget értek a kvalifikáció küzdelmei a Thorn- Makár Openen. Az innen följutó négy győztes mellett a három szabadkártyással és a 25 rangsor szerinti résztvevővel megkezdődnek a főtábla mérkőzései. Pécs, Makár-tanya Csurgó Virágtól úgy látszik, kikapni is szerencsét jelent: Christina Hopmannt a kavalifiká- ció első kiemeltje ugyan tegnap 6-3, 7-5-ös győzelmével elsőre elütötte a továbbjutástól, ám a német teniszezőhölgy Földényi megüresedett helyén „szerencsés vesztesként” mégis csak ott lehet a mai folytatásban - csakúgy, mint az ugyancsak visszalépő Hoffer helyét betöltő lengyel Bandurowska. Csurgó mellett a jugoszláv Nanusevics, a már 16 évesen Kumyikova-kaliberű teNagyárpád nyert A megyei II. és III. osztályú labdarúgócsapatok számára kiírt teremtorna döntőjét - melyet a Mohácsi Labdarúgó Szövetség szervezett - Lánycsókon rendezték meg. A selejtezőkből három hét leforgása alatt hatan jutottak tovább. Végeredmény: 1. Nagyárpád, 2.Vasas RP, 3. Versend. Á győztesek tizenötezer, tízezer és ötezer forintos sportszerutalványt is kaptak ajándékba a szervezőktől. (OO) Mai sportműsor KÉZILABDA. NB L, A-csoport, férfiak: V. Tabac-Pécsi KK - Pick-Szeged, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 17.00. KOSÁRLABDA. NB II., férfiak: Universita-PVSK-Matáv - PEAC- Matáv, Pécs, Széchenyi csarnok, 18.45. (oo) hetségnek kikiáltott temesvári Gallovits Edina (ő Berecz Kinga ellen lép ma pályára) és az orosz Kozhokina fejezte be a kvalifikációt továbbjutóként. A lelátót továbbra is színültig töltő nézők örömére ma 17 órakor a jugoszláv Petrovics ellen végre pályára lép a pécsi Pálvölgyi Ágnes is, akit élete első WTA- meccsének előestéjén jeles sport- diplomáciai feladattal segített átesni a tűzkeresztségen Nyírd László versenybíró: a Makár-tanya üdvöskéje sorsolta ki ugyanis a főtábla beosztását. Az ő játékán kívül a legnagyobb érdeklődésre az „újonnan kijelölt” első kiemelt, a női világranglista 246. helyét birtokló Nagy Kyra meccse tarthat számot, ő a belga Lasttal vív meg a 16 közé kerülésért. A délelőtt 10.30-kor kezdődő hosszú menetelésből (Sebestyén Gyula versenyigazgató közlése szerint a szervezők erre a napra 16 találkozót terveztek) nézőcsalogatónak számíthat még a szövetség két szabadkártyájával érkező zalaegerszegi Németh Tünde és a fővárosi Czink Melinda párharca a lengyel Abrammmal, illetve a cseh Kucovával (2. kiemelt). A már említett hat hölgy mellett a harminckettes mezőnyben a szlovák Sebővá ellen megmérkőző Hegedűs Adrienn (3.) képviseli a magyar színeket. SZŰCS ZSOLT Dtmántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január 1-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 A A ^/CATESZ tagja