Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)

2000-02-16 / 46. szám

2000. Február 16., szerda HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal Temetés harmadosztályon hetedik oldal Az élet eliramlik egyszer. Mondjuk is gyakorta, hogy gazdagot, szegényt egyfor­mán érint az elmúlás, eltöröl mindenféle előjogot. A halálban nincsenek kasztok és kiváltságok. Legfeljebb a szemfedők és a koporsók árai különböznek. Csütörtökön délután elkísértem utolsó útjá­ra egy hajléktalant. A temető XXVI/A parcellájába viszik azokat, akik „szegényjogon” nyergeinek föl Szent Mihály lo­vára. K. szívelégtelenségben hunyt el, hatvanhárom évesen. A pécsi köztemető ravatalozójából vit­ték ki festett, barna koporsóját. Ott volt egyetlen barátja, néhá- nyan a hajléktalanokat befogadó szálló munkatársai közül, egy idős asszony (az ő címére kéz­besítette a postás a nyugdíjat az elhunytnak még az életében), s eljöttek még egy magánvállalko­zás vezetői és munkatársai is. K. már vagy három éve dolgozott náluk, rendes, becsületes em­berként. Mindenes volt. Szeret­ték. A vállalkozó az elhunyt visszamaradt bérét kifizette, és koszorút vett. Az elhunyt nem pécsi, de nem is baranyai volt: az ország más részéről vetette ide a sorsa. Elvált, és elmenekült korábbi élete elől. A hajléktalan szállón, az Edison utcában lakott átmeneti­leg - mostanáig. Igazából nem sokat tu­dunk róla. Lőcsei Attila, a Támasz Alapít­vány vezetője kinyomozta, hogy kik lehet­nek a hozzátartozói, de a telefonban végig sem tudta mondanani,amit akart. A vonal másik végén lévő káromkodott egyet, majd hogy nővére elhunyt, de neki nincs pénze, hogy eltemesse, mivel a legolcsóbb temetés is legalább hatvanezer forintba kerül. A vá­Végső nyugvóhelyére kerül egy hajléktalan A TEMETKEZÉSI VALLALATNAL MEGRENDELT TEMETÉSEK MEGOSZLÁSA ÁRKATEGÓRIÁK SZERINT Hagyományos 100 ezer Ft felett: 3,0% 60 ezer Ft-ig: <16 Összesen 100 ezer Ft felett: 2,6% 60-100 ezer Ft: 68,2% Hamvasztásos 100 ezer Ft lelett: 2,2% 60 ezer 54,8%, zer Ft-ig: ik. £ 60-100 ezer Ft: 56,6% 60-100 ezer Ft: 43,0% lecsapta a kagylót. Hasonlóképpen járt egy másik esetben is. P. B. 47 éves Gomba utcai menedékest egy autóbusz ütötte el a Zsolnay úton, de az ő hozzátartozói is azt mondták, hogy ott egye meg a fene, ahol van. A temetés szótlan volt. Öt percig sem tartott: a sírásók gyakorlottan, gyorsan dol­goztak, s miután a betonkereszt a helyére került, vigyázzállásba vágták magukat, és főhajtással pótolták a gyászbeszédeket, a papot. Csak a barátja szólalt meg:- Nyugodjon békében! Igazából a beszédre nem is volt szükség. K. lelke már bizonnyal magasan szállt, va­lahol a mennyország felé. A temetés nagyon drága dolog manap­ság. Egyedül élő, idős hölgy keresett fel a mi­nap a szerkesztőségben, s elpanaszolta, rosi önkormányzat segítené, s kifizetik a te­metés költségeit, mivel szociálisan rászoru­ló, de ő mégsem szeretné, ha a nővére a te­mető sarkába, a XXVI/A jelű szociális par­cellába kerülne. Mit tegyen? Dr. Sohár Endre, a pécsi városháza nép­jóléti irodájának vezetője szerint tavaly csaknem ezer esetben adtak temetési támo­gatást, ami nem nagy összeg, de sokak számára óriási segítség. Hi­szen évről évre több kéne. (1996- ban 610,1997-ben 779,1998-ban pedig 785 fő kért temetési támo­gatást a pécsi önkormányzattól.) Külön helyi jogszabály szabja meg a segély mértékét, s bár vala­melyest bonyolult a számítás is - a mindenkori nyugdíjminimum­hoz igazított -, annyi biztos, hogy legkevesebb 4800, legfeljebb 9600 forintot tudnak a kérelmezőnek adni. Aki ezzel a segítséggel sem ké­pes kiszurkolni a temetés árát, nagy bajba kerül. Már csak az úgynevezett közköltséges temetés­re számíthat, amit teljes egészében az elha­lálozás helye szerint illetékes önkormány­zat fizet. (Tavaly Pécsett 65 köztemetés volt, s ez a városnak 2 millió 600 ezer fo­rintjába került.) A kiadott pénzt, ha tudja az önkormányzat, a hagyatékból levonja, ha nem, lenyeli. Ez utóbbi a gyakoribb. A közköltséges temetésről is a városi jog­szabály rendelkezik. Kimondja, hogy a leg­olcsóbb temetést kell választani! Ami idén a hagyományos, földbe temetés esetén pon­tosan 48.000 forint. (Csak zárójelben: minden temettető igyekszik minél olcsóbban megúszni a dol­got, de hát a szállítási, és egyéb költségek­kel együtt minimum 50-60 ezer forintos ki­adásra számítania kell.) Az önkormányzati rész egységes, a fehér keresztek úgy sorakoznak, akár egy katonai temetőben. A felirat furcsa olykor, ha nem lehet tud­ni pontosan, hogy ki nyugszik a szomszéd halom alatt. A volt hajléktalan, K. sírja mellett az egyik fejfán Ismeretlen férfi a megjelölés. Való igaz: fej nélkül találták meg a kukori­cásban, s nem tudták azonosítani. Lehet, hogy valakinek hiányzik, csak éppen nem tudja, hol keresse. Nem csoda, hogy nehéz a lelke azoknak, akik pénz híján temettetik ide hozzátartozóikat. Kétlem, hogy ezekre a sírok­ra valaha virág kerül, de a töb­biekre se nagyon ezen a parcel­lán. Ahol lassan betelik a 2600 férőhely, hogy megkezdődjék az a 25 esztendős elévülési idő, ami után vagy újra megváltja egy hátramaradt a sírt, vagy sem. Ekként szinte bizonyos, hogy 25 év múltán K. sírját fel­számolják és átadják másnak. Akár a temető többi pontján. Szabó Mihályné igazgató töb­bek között ezért sem tudja pon­tosan megmondani, hogy med­dig lesz még férőhely a lassan- lassan betelő pécsi köztemető­ben. Előre nem látni, hogy ki váltja meg tovább a sírt, s ki nem. Hol „ürül” meg egy vagy több férőhely. Csupán az évek tapasztalata mondatja, hogy a központi ré­szeken, a ravatalozó vagy a templom körüli sírokat szinte 99 százalékban újra és újra megváltják a leszármazottak, hozzátarto­zók, a távolabbiakat inkább nem. (A sírbol­tokat 60 évenként kell újra váltani, a sírhe­lyeket 25 évenként, az urnákért pedig 10 évente kell ismét helypénzt fizetni.) A pécsi köztemető még nincs százesz­tendős. Az első halottat, a 23 évesen tüdő­bajban elhunyt Windischmann Annát 1904. november 3-án temették ide, s azóta 60.000 sírhelyen, 2200 sírboltban, 10.000 urnafülkében és 1600 fölbe temetett urná­ban nyugszanak itt a holtak. Talán már töb­ben is, mint százezren. Tavaly 2077 ember költözött ki ide, s a temetések majdnem fele az olcsóbb „ur- nás” volt, s csupán néhány százalékánál nem számított a pénz. Manapság nincs már első-, másod- vagy harmadosztályú menet­FOTÓi TÓTH L. jegy az árnyékvilágba. A szemfedőknek, koporsóknak a minőség függvényében sza­bott ára van. Amit nem mindenki tud kifizetni. KOZMA FERENC MÉSZÁROS ATTILA Cingár diadal Törvénytisztelő nép vagyunk. És egyre többen vannak tisztá­ban a büntetőjog különböző kategóriáival. Érthető, hiszen annyi a bűncselekmény, hogy a potenciáhs áldozatok szinte automatikusan szívhatják ma­gukba azokat az ismereteket, amelyekről egyetemi vizsgán egy doktorandusnak izzadt te­nyérrel kell számot adnia. Lám, itt van a jogos véde­lem. Kényes pontja a btk-nak. Sok polgárban dolgozik a gya­korlatban oly nehezen kivite­lezhető szabály, hogy tudniillik a védekezés, az elhárítás mér­téke nem haladhatja meg a tá­madás erejét. Ott áll az ember éjjel az utca közepén, és egy cingár ürge, kezében késsel a pénzét követeli. Ha kupán vág­ja a rablót, még a végén ő húz­za a rövidebbet, hiszen látja, ha arra szállna egy éjjeli pillan­gó, a szárnya szelével is feldön­tené a vékony dongájú bűnö­zőt. Meg kell hát gondolni - mármint a megtámadott részé­ről-a pofon elindítását. Itt van az egyik legújabb eset. Rablót keresnek az egri zsaruk. A történet röviden így fest: egy ismeretlen férfi január végén belépett egy vadászbolt­ba, végigverte az eladókat. Nem szigorúan ezért ment, mert magához vett néhány fegyvert - két jó márkájú revol­vert -, majd távozott. A tanuk tömör elmondása szerint a fic­kó magassága 160 centi körül van - de még az is lehet, hogy megközelíti a 170-et -, kreol bő­rű, vékony testalkatú. Arról nem szól a fáma, hogy milyen magasak, erősek, mi­lyen testalkatúnk a megruhá­zott eladók. Csak annyi bizo­nyos, hogy többes számban említik őket. Lehet, egyikőjük megpróbálta volna megfékezni a rablót, de a többiek rászól­hattak: Vigyázz, nem látod, milyen cingár? Esetleg elszalad­tak egy törvénykönyvért, hogy pontosan értelmezhessék a jo­gos védelem mértékét. Azt meg végképp elvethették, hogy a há­tuk mögé nyúljanak a polcra egy fegyverért, s azzal állítsák sarokba a rablót. Mert neki nem volt. Most már persze más a hely­zet. A cingámak van fegyvere. Az arányosság jegyében az el­adók is felragadhatnának egyet, és ezzel véget vethetné­nek a bohózatnak. Csakhogy most meg a cingár nincs meg. MÉHES KÁROLY______________________ Sztárok Nehéz az élete egy sztárnak a mai Magyarországon. Folyton ismételnie kell önmagát. Ugyanis - a jelek szerint - két beszélgetőműsor, úgynevezett „show" között nem történik ve­le annyi említésre méltó, ami­ről hosszan be lehetne számol­ni, és sajnos a gyerekkora, meg a siker korai évei sem változ­nak oly drasztikusan, hogy a tévé előtt ücsörgő néző ne mon­daná azt ajkbiggyesztve: Ezt már bizony hallottam! A manó hitte volna, hogy ezek szerint kevés magyar sztár van. Ez bizony szomorú, kelle­ne még csinálni néhányat. Va­laha, az átkos ántivilágban csak módjával lehetett valaki sztár, nehogy úgy tűnjön, hogy mondjuk egy hosszú hajú éne­kes népszerűbb, és jobban öve­zi a nép szeretete, mint a bölcs vezéreket. Ám e szabad világ, a plety­kalapok és pletykatévék megje­lenése beindította a verklit. Az első csúcspont, ugyebár, Friderikusz mutatványa volt, ott az lett a sztár, aki szerepelt a műsorban, lehetett konkurálni akár alkoholizmusukból har­madszor is kigyógyult, elfeledett hollywoodi színészekkel! Aztán jött sorban Kepes, Szilágyi, Vá­mos, Fábry, Jakupcsek, meg egy-két ismeretlen, akinek még nem sikerült megjegyezni a ne­vét. Mindegyik műsorban fel­léptették nagyjából ugyanazt a húsz színészt, tizenöt „rock-le­gendát”, mindezt fűszerezvén olyan kakukktojásokkal, mint egy miniszterelnök, vagy ombudsman/woman. Teltek a hónapok, hetek, esti órák, és maguk a showmanek lettek sztárok. Ez abból derült ki a napnál világosabban, hogy szép lassan, kéz kezet mos ala­pon egymást kezdték hívogatni műsoraikba. Ennél fogva ma már nehéz visszaemlékezni, hogy azt a szakállas viccet X. mondta Y. show-jában, vagy Y. az X. show-jában, vagy mind a ketten Z. esztrádjában, avagy mindketten a saját műsoruk­ban, mikor épp Z. volt a ven­dég... Ugye, kicsit ismerős - kér­dezhetnénk szegény Törőcsik Marival. Mostanában az ő la­kásába is be lehet esni egy kis dumcsira. Jé, itt is a Cserháti? Meg a Zorán? De legalább nem vihog és tapsol senki. hetedik oldal HOLNAP Riport Pusztul Klimo püspök XVIII. század végén épült nyári kastélya Mecsek- nádasdon. Alig másfél éve még a helyi és a megyei önkormányzat, illetve a pécsi egyházmegye együtt­működést tervezett az épü­let újrahasznosítása érde­kében. A kezdeményezés dugába dőlt. Portré Bársony Róbert őrnagy a Koszovóba vezényelt KFOR- erők kötelékében szolgál. A pécsi katonatiszt állomás­helye a történelmünkből oly jól ismert Rigómező közelé­ben van. Portré Egy maradéktalanul boldog ember Még általános iskolás volt, amikor azt mondta azóta is tisz­telt tanárának, hogy a Jakab-hegy alatt, az Éger-völgyben, közel a patakhoz szeretne családi házban élni. Sok gyere­ket szeretne, és sokat utazni. Minden kívánsága teljesült.- Már akkoriban járta a Mecseket?- Mindig is nagyszerű emberek kalauzolásával. Ilyen volt például a Cinke-tanyán élő „remete”, a nagy tudású Baranyai Aurél, aki kézen fogva vezetett, s tanította nekem a gyógynövényeket. Ké­sőbb együtt dolgozhattam Vass Bélával, Rónaki Lászlóval, és még sokan másokkal. Azt is megér­tem, hogy felfedezhettem egy szép víznyelőt - a Vásárosúti- zsombolyt -, amire munkatár­sammal bukkantunk. Persze, amikor az uránkutatókkal dol­goztam, akkor Pécsett még meg tudták fizetni, és ide is hozták az ország szellemi elitjének igen je­les képviselőit. ' - Tud még újat nyújtani az er­dő, a hegy?- Minden alkalommal. Most például örömet szer­ző tapaszta­latom, hogy a régen ki­száradt forrásokból ismét kezd friss víz bugyogni. És hát tanulni is lehet a természettől, én pedig szeretek tanulni. Úgy élem meg a munkámat, hogy érzem, az erdő azért jutalmaz meg gyümölcsei­vel, mert megérdemlem. De nem csak én. Az erdő, a természet mindenkinek viszonozza, aki tisztelettel és békével közeledik hozzá.- Nem érzi néha, hogy hiábava­ló munka? Annyi a rongáló, meg­gondolatlan ember! Marton József 1946-ban született Nagydobszán. Általános isko­láit Pécsett fejezte be, a szentlőrinci szakközépiskolában vég­zett technikusként. Erdész mellett kezdett dolgozni, majd az uránbányánál folytatta. Most a Pécsi Közüzemi Rt. parkerdő- gondnoka. Nős, felesége vendéglátós. Öt gyermeke van.- Sok a haragosom emiatt, de ezzel nem nagyon foglalkozom. Ha egy megóvott esőbeállóban pöttöm kisgyerekeket látok, vagy egy megbúvó szerelmespárt, örö­met és elégedettséget érzek.- Vadászik?- Régebben elkísértem néha egy-két barátomat. Sokszor talá­lok megsebzett állatot, csapdákat. Ma már másképp látom a világot. Nem tudnék ölni. A pihenés, az élményforrás, a kikapcsolódás le­hetőségét látom az erdőben. Bár minden pécsi vá­rosrészhez tar­tozna egy-egy ilyen felüdítő szi­get!- Jószerével minden idejét a Jakab-hegyen tölti.- 1957-ben mentem először er­re a hegyre. Azóta is minden fája a barátnőm. Soha el nem múló szerelem ez! A feleségem tudja, csak akkor vagyok kezelhető, ha szabadjára enged engem. Hivatal­ból is járnom kell a környéket. Ezért vagyok maradéktalanul bol­dog ember. MÉSZÁROS ATTILA I ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom