Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-15 / 45. szám
14. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2000. Február 15., kedd | 91 Kommunikációs partnerünk: a Westel 900 GSM A legjobbakat díjaztuk Kiss Enikő, Bugyik György, a MiZo-Pécsi VSK, Makdny Balázs és Verőd Lídia lett a legjobb Csák Magdolna és Rátgéber László (jobbról) a MiZo-PVSK képviseletében Pauska Zsolttól, a Dunántúli Napló főszerkesztőjétől vette át a győztesnek járó serleget Szerkesztőségünk ebben az esztendőben is megtartotta a megye legjobb sportolóit megválasztó szavazását. A tízfős szakmai zsűri voksai alapján a sportolók tegnap délután vehették át ünnepélyes keretek között jól megérdemelt jutalmukat. Pécs, Hotel Pátria Tegnap este a pécsi Pátria Szállóban gyülekeztek a megye sporttársadalmának legkiválóbb képviselői, edzőik és a meghívott vendégek. Itt rendezte meg ugyanis szerkesztőségünk azt az immár hagyományos ünnepségét, amelyen az arra érdemesültek átvehették a legjobbaknak járó kupákat. Az egybegyűlteket Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke (első kis képünkön) és Pauska Zsolt, a Dunántúli Napló főszerkesztője köszöntötte, majd Újvári Jenő pécsi alpolgármesterrel (második kis képünkön) együtt ők hárman adták át sorban egymás után a legjobb hölgyeknek, uraknak és ifjúsági sportolónak, illetve a csapatok képviselőinek a díszes serlegeket (a külföldön tartózkodó aerobikosok és a vasutas- sztrájk miatt a fővárosból Pécsre utazni nem tudó vasutassportoló (!), Vészi Klára helyett szüleik vették át a serlegeket). Az ünnepség rövid, hivatalos részének végeztével immár a fehér asztalok mellett, oldottabb körülmények között nyílt lehetőség arra, hogy a megjelent sportolók, edzők, politikusok értékeljék az elmúlt esztendő sportsikereit. A tíztagú szakmai zsűri {Ábra- hám Attila FIFA- játékvezető, Bokodi István, a Mohácsi TE ügyvezető elnöke, Büki Ernő sokszoros ralibajnok navigátor, Csák Magdolna, a MiZo-Pécsi VSK válogatott bedo- bója, dr. Dunai János olimpiai bronzérmes labdarúgó, Hoffmann György, a Komlói Bányász SK alelnöke, László Béla törzsszurkoló, labdazsonglőr, dr. Rákóczy István, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség elnöke, Sülle Ferenc, a MÁV Pécsi Területi Igazgatóságának vezetője és Szűcs Zsolt, a Dunántúli Napló sportrovatvezetője) ítélete szerint 1999-ben az alábbi eredménnyel zárult a voksolás. Nők: 1. Kiss Enikő (a Pécsi AC hétpró- bázója) 17 pont, 2. Bödő Csilla (a Kra- tosz SE kick-boxosa) 13, 3. Vészi Klára (a PVSK cselgáncsozónője) 11 pont. Férfiak: 1. Bugyik György (a Kratosz SE kick-boxosa) 16 pont, 2. Knoch Balázs (a PKSE rövidpályás gyorskorcsolyázója) 9, 3. Ónozó Szabolcs fekvenyomó) 8. Csapat: 1. A MiZo-PVSK női kosárlabdacsapata 27,2. PEAC aerobiktrió 17, 3. Mol Rally Team 13. Ifjúságiak: 1. Makány Balázs 9 pont. Az idén a beérkezett 454 szavazat alapján olvasóink szerint 1999- ben Baranya megye legnépszerűbb sportolója Verőd Lídia lett 209 szavazattal, aki Pásztory Dórát (94) és Csirke Ferencet (41) előzte meg. SZŰCS ZSOLT BARANYA LEGJOBB SPORTOLÓI 1909 - 1998 Nők Férfiak Csapat Ifjúsági j Közönség 1989 Rejtőné Alföldi Andrea Kirszt Károly PVSK ffi. tájfutók Komlói B. ffi. kézilabdázók 1990 R. Alföldi Andrea Kelemen János PMSC labdarúgók 1991 Sztojkovics Éva Bodnár László Komlói B. ffi. kézilabdázók 1992* R. Alföldi Andrea Nagy György PVSK női kosárlabdázók Maros Vera 1993 Vészi Klára Pavlovics Gábor Marlboro Rally Team Maros Vera 1994 Maros Vera Bugyik György JPTE aerobiktrió Szabadkai Károly 1995** Vészi Klára Beck Jenő PEAC Jumping Jack aerobiktrió Kozma Noémi 1996 Kordé Emese Knoch Balázs PVSK nói kosárlabdázók Lászlai Noémi 1997 Vilutyte Jolanta Aburkó Gábor PVSK női kosárlabdázók Sey Kata 1998 Bödő Csilla Gyurkovics Ferenc PEAC aerobiktrió Verőd Lídia *Az ifjúsági kategória első kiírása. ** Ebben az évben szavaztak utoljára csak az olvasók._______________________________ Kupadöntő helyett zsákbamacska A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) írja ki és rendezi meg a férfi és női Magyar Kupát. A feltételeket is ők szabják, legfeljebb a klubok nem érdeklődnek különösebben a dolog iránt. Kedden mindenesetre sorsolnak és árvereznek is a szövetségben. Totóeredmények 1. Dortmund - Ulm 1-1 X 2. Rostock - Wolfsburg 1-1 X 3. Unterhaching - B. München 0-2 2 4. Leverkusen - VfB Stuttgart 1-0 1 5. Hamburg - Schalke 04 3-1 1 6.1860 München - Freiburg 3-1 1 7. Bologna - Milan 2-3 2 8. Fiorentina - Udinese 1-1 X 9. Intemaziónale - Torino 1-1 X 10. Juventus - Lecce 1-0 1 11. Perugia - Roma 2-2 x 12. Venezia - Cagliari 3-0 1 13. Lazio - Parma 0-0 x +1 14. Arsenal - Liverpool 0-1 2 Totónyeremények 6. hét 13+1 1 db 6.024.160 13 4 db 864.022 12 166 db 19.519 11 1208 10 267 Labdarúgó DN-kupa PÉCS, ZSOLNAY-PÁLYA A-csoport PEAC-Femex - Szigetvár 0-4 (O-l) Vezette: Berki. PEAC-Femex: Balázs - Jancsarics, Takács L, Szalóky (Berényi) - Koleszár, Farkas, Péter (Horváth), Győri (Szakály), Lehota - Orovicza (Takács G.), Hajdú. Edző: Tihanyvári László. Szigetvár: Füredi (Széles) - Simon, Koronics, Gyócsi, Szedeli - Rack, Sellei (Ákl), Mayer, Hancsicsák - Tolnai, Czakó. Edző: Csoór László. A helyzeteket a pécsi egyetemisták dolgozták ki, a gólokat viszont a szigetváriak lőtték. Ebből is kiderül, hogy a vendégek a kontrákat kiválóan oldották meg, így aztán meggyőző fölénnyel nyertek. Gólszerzők: Czakó (2), Tolnai, Gyócsi. Az A-csoport állása 1. Sellye S 3 25- 0 11 2. Beremend 5 3 1 1 8- 2 10 3. Szentlőrinc 5 2 2 1 10- 5 8 4. PMFC 5 2 2 1 4- 9 8 5. Szigetvár 5 23 6- 9 6 6. PEAC-Femex 5 1 2 2 3-13 5 7. Harkány 53 2 6-11 3 8. Siklós-Márvány 5 “ 2 3 3- 8 2 P.P. Mai sportműsor TENISZ. Thorn-Makár Open WTA-verseny, kvalifikációk, Pécs, Makár-tanya sportcent- rum, 9.00. ■ Budapest-PécsSZEKSZÁRD-SOPRON A televíziós közvetítésekből befolyó összeg az MKOSZ számláját gyarapítja. A névhasználatból sem látnak az egyesületek egy fillért sem. A március 13-14-re kiírt női, illetve a március 20-21-re (mindkettő hétfő-keddre esik) tervezett férfifinálén a bevétel is sokkal kevesebb, mint egy hétvégi eseményen. Ezek után elég bátor, aki nyereséget remél az ügyletből. A csapatok haszna annyi lehet, hogy az 1.250.000 forintos (női) és 2.000.000 forintos (férfi) kikiáltási árból, vagy amennyiért a liciten elkél a rendezés joga, 1/5 részt oszt szét a szövetség a legjobb négy férfi és női együttes között. Ez jó esetben fedezi az utazási és egyéb költségeket. Az MKOSZ főtitkára, Horváth Frigyes szerint mindenkinek jó üzlet, ha ők értékesítik a névhasználatot, mivel jelentősen többet kapnak érte, mint a rendezők.- Mivel a befolyt összegből visszaosztunk, az árfelverésen senki sem bukhat - foglalta össze véleményét Horváth Frigyes. Kissé meglepő, de másképpen tudja a részleteket Nyíri Dezső, a női liga elnöke. Szerinte még nem végleges, kinek lesz joga rendelkezni a megnevezéssel.- Fennáll annak a lehetősége, hogy két árverést tartunk - ismertette a liga álláspontját Nyíri Dezső. - Egyiken a rendezés, másikon a kupa neve lehet a tét, de ez nem az utolsó álláspont. Mielőtt megkezdődik a procedúra, ezeket a dolgokat tisztázni kell, hiszen minden érdekeltnek világosan kell látnia, mielőtt pénzt áldoz az eseményre.- Szinte kinevetnek minket a támogatók, ha megismerik a feltételeket - vélekedett Fajszi Lajos, a szekszárdi női együttes ügyvezető elnöke. - Jelen állás szerint csupán az alaplicitet tudjuk tartani, ami nem sok. Pillanatnyilag sem a Matáv Pécs, sem a MiZo-Pécsi VSK nem tud versenyre kelni az árverésen, hiszen a névviselés jogának „kisajátítása” után alig akadna bevételi forrásuk. Ha a feltételek változnak, akkor a szándékok is módosulhatnak.- Kockázatos dolog kupadöntőt rendezni - értékelte a helyzetet Szemző Gábor, a Soproni Postás női együttesének szakosztály- vezetője. - A mi győzelmi esélyeinket jelentősen növelné, ha Sopronban lépnénk pályára. De ha az elődöntőben a Péccsel kell megmérkőznünk, akkor előrehozott döntőt szervezhetünk. A másik ágon pedig a BSE - Szekszárd páros nyertese könnyebb vonalon lehet fmalista... Hétfőn délutáni információ szerint a MTV 2 mindkét végjátékot élőben közvetíti, így aztán senki sem marad le semmiről, bárhol dobják is fel a labdát. Sőt, talán már azok lesznek nyeregben, akik csupán résztvevői a tornának, de zsákbamacskára nem áldoznak. Az viszont kezd világossá válni, az MKOSZ-ban néhány nappal ezelőtt miért nem tudták, milyen szabály vonatkozik Daryll Parkerre egy kiállítás után. Pedig abban még pénz sem forgott kockán, ha csak az óvási díjat ide nem számoljuk. _______pucz péteb Fö ldényi mégsem érkezett meg Pécs, Makár-tanya Tegnap végre hírt adott magáról az első kiemelt, Földényi Annamária - igaz nem kedvezőt: sérülésére hivatkozva lemondta a részvételt a Thorn-Makár Open női teniszviadalon. Tovább menetel viszont Csurgó Virág, aki a felső ágon a jugoszláv Jovanovics háromjátszmás legyőzésével (7-5, 6-2, 6-2) jutott elsőként a nyolc közé. Ennél nagyobb, de örömteli meglepetéssel szolgált az alsó ágon Zsíros, aki a világranglistás jugoszláv Vucsenovicson jutott (6-1, 6-3). A lehető legrosszabbul viszont az a lengyel lány járt, aki Budapestről 50 ezer forintos számlával Pécsre taxizott, majd rövid úton kikapott és mehetett haza... Folytatás ma délelőtt, immár közvetlenül a főtáblára kerülésért. sz. zs. beszélni Dunántúli Napló-előfizetéssel DOMINO-csomagot nyerhet! Ráadásul, ha DOMINO-csomag vásárlásakor a pécsi Westel 900 üzle- MNHMRll tekben ezt a hirdetést felmutatja, a Westel 900 három hónapos Dunán- ■ [1 [|ím| U túliNapló-előfizetéstajándékozÖnnek! West»l 900 üzletek: Pits, Rákóczi ut 19. • Pécs. Új Forrás Üzlethw I A Dunántúli Napló előfizetői között január 17-től március 27-ig tíz héten át hetente egy Westel 900 DOMINO-egység- csomagot sorsolunk ki. A csomagban telefon és kártya is van, így Önnek már csak beszélnie kell. Ha előfizeti a Dunántúli Naplót, akkor lesz miről. Az éllovas Mohács Váratlan fordulat történt a téli városi kispályás terembajnokságban. Az L.K.Bulls (Elkábulsz) veresége után már három pontra nőtt a Szuker előnye. Sokáig ketten futottak versenyt a bajnoki címért, de most a Szuker kicsit fellélegezhet. A végső sikert persze még korai lenne ünnepelni, de jobb egyedül visszanézni a mezőnyre, mint párban. Az alsóházban a Borozó a sereghajtót győzte le, ezzel megpróbálnak felzárkózni a többiekhez. A teremlabdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában összesen 75 gól esett, ami meccsenkénti 10,7-es átlagot jelent. Egy elmaradt találkozót is lejátszottak, de még így sem lehet teljes a táblázat, mert a Kárászker - Horgony „elkábult” P. összecsapást még nem pótolták be a felek. Eredmények: Copacabana - Kárászker 6-8, Felszab. G. - Fortuna B. 3-7, PA-RI - L.K.Bulls 5-2, Horgony P. - Profi 4-9, Boka Juniors - Makk 7-es 1-1, Szuker - Borozó 12-6, Gőzhajó - Taktika 8-3. A hetedik fordulóból elmaradt: Borozó - Copacabana 4-2. A bajnokság állása 1. Szuker 10 91 78-31 27 2. L.K.Bulls 10 82 60-29 24 3. Fortuna B. 10 7 2 1 70-32 23 4. Gőzhajó 10 5 3 2 49-33 18 5. Profi 10 5 2 3 75-51 17 6. Taktika 10 5 2 3 51-52 17 7. Boka Juniors 10 4 2 4 45-47 14 8. PA-RI 10 46 40-74 12 9. Felszab.G. 10 3 1 6 55-59 10 10. Makk 7-es 10 3 1 6 43-47 10 11. Kárászker 9 3 1 5 56-81 10 12. Horgony P. 9 36 41-52 9 13. Borozó 10 28 42-67 6 14. Copacabana 10 1 9 32-82 3 P.P. Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: GÁRDONYI TAMÁS, DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok* kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2000. január l-jétől egy hónapra 925 forint, negyed évre 2775 forint, fél évre 5550 forint, egy évre 11.100 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin ^ A Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését ^íy^ATESZ teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ^ ISSN 0865-9133 tag’a