Új Dunántúli Napló, 2000. február (11. évfolyam, 31-58. szám)
2000-02-15 / 45. szám
2000. Februar 15., kedd HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Az emberi lét határai Pécsett, nem messze a várost kettészelő 6-ostól, a Mohácsi út 87-91. számú házban hivatalosan négy bérlő lakik és két tulajdonos. A hosszú lakóépületben, illetve a vele párhuzamosan, a keskeny udvar másik oldalán álló melléképületsorban még harminc család él illegálisan. Hogy hányán is laknak itt összesen, azt senki sem tudja pontosan, néhány lakó percekig tartó számolgatása után is csak az biztos, hogy több, mint harminc a gyerekek száma, és hogy lovat is tartanak néhányan, annak minden következményével együtt. A lakásokba, illetve a korábban kamrának, lomtárnak, nyári konyhának használt melléképületekbe bevezették a vizet, erről tanúskodnak a falikutak, amelyeken ott éktelenkednek a vízórák. Csatornázás nincs, pottyantós illemhelyek sorakoznak hátul a ma már leginkább szeméttelepnek nevezhető területen. Két-három lakáshoz tartozik egy, s azt tervezik, hogy lelakatolják őket, az ajtópántokat pedig odahegesztik, mert időnként mind az ajtók, mind az ülődeszkák eltűnnek pirkadatra. Eltüzelik őket a lakók. Mégiscsak közelebb van ez a „lelőhely”, mint az ötven méterre lévő kiserdő, melynek jó része már elhamvadt az apró dobkályhák tüzében. Persze nem mindenhol fűtenek dobkályhával, sokkal inkább villanyrezsóval, de csak akkor, ha éppen van áram. Mert a kommandó már többször kikapcsolta az áramot, de az valahogyan mindig visszakúszott rejtélyes utakon. Legutóbb aztán végleg kikötötték a villanyt - nem is volt vagy egy hétig. Kálmán Ferenc a „hivatalos” bérlők egyike. Tizennégy éve él itt, a kezdetekben még a tiszta udvar, rendes ház címet is elnyerte a lakóközösség. Ledolgozott negyven-vala- hány évet, ma nyugdíjas.- Sírva fakadok, ha arra gondolok, hogy itt kell élnem. Ezen a szemétdombon. Nemrégiben a villanyórákat kivitték az utcai oszlopra, most már azt sem látom, ha lopják tőlem az áramot. Régebben csak ránéztem, észrevettem hogy pörög, s rögtön tudtam, hogy valaki rákötött.- Nem megy ki néha megnézni?- Ki meri itt éjjel kitenni a lábát? Azonnal hókon ütik, s akkor mehet panaszra a miniszterhez. De nemcsak ettől kell rettegni, hanem a szennyvíztől is, már kétszer elöntött bent a lakásban.- Ön mivel fűt?- Gázpalackkal, de csak napi egy-két órát, mert nagyon drága. Van, aki fával, de a faházat, ami itt állt még nemrégen, lebontották, és elégették mindenestől. Ma csak a spájzban lehet fát tartani, de az meg csupa víz, mert a falak egészen átnedvesedtek. Az udvar közepén beszélgetünk. Az épületeket körülölelő szemétdombok lassan bekúsznak idáig, a bűz orrfacsaró, pedig hideg van, a bomlási folyamatok most még lassúak. Egy asszony ácsorog érdeklődve, mellette nagyobbacska fia.- 1996 óta lakom itt a férjemmel és öt kiskorú gyerekkel. Egy lány, a többi fill.- Mekkora lakásban?- Szoba-konyhás, de a két nagyfiú a nyári konyhában lakik.- Munkájuk van?- A férjem munkanélküli segélyt kap, én meg gyedet. Korábban a Fürj utcában laktunk albérletben, de azt eladták, és egyik pillanatról a másikra ott álltunk az utcán a gyerekekkel. Mi nem törtük föl ezt a lakást, úgy adta át valaki. Hat éve bent van az igényünk, de ezt még szükséglakásként sem utalták ki nekünk.- Megmondaná a nevét?- Búzás Lászlónénak hívnak. Van egy vak lányom is. Pontosabban az egyik szemére vak, s azért bukott meg, mert gyertya mellett nem lát tanulni. Most a szomszéd- asszonyom adott villanyt, közösen fizetjük.- Úgy hallom, vannak itt patkányok is.- Patkányok? - kérdeznek vissza többen. - Az rengeteg van - mondja a nagyfiú. Csendélet az épület udvarán Még kint a járdán is szaladgálnak napközben, de mostanában inkább az úttesten mennek, mert félnek, hogy leöntik őket. Már többször előfordult.- Voltak már itt irtani?- Persze. De nem sokat ért. A melléképületsor egyik lakásában ketten élnek. A bejárati ajtó üvegezett, de az egyik üvegtábla hiányzik, helyén vékony ruhaanyag fityeg, nincs pénz a cserére. Egyetlen helyiség, lehet vagy háromszor három méteres. Két ágy, egy fotelféle, hokedli, valami asztalforma tárgy és egy dobkályha. Ez minden. A padlóburkolat rendkívül töredezett kőlap, néhol arasznyi gödrök. Középen villanydrót lóg a mennyezetről, a végén foglalat, de a körte hiányzik. Nem sok értelme lenne, a lakásban nincs áram. A nyomor szintje leírhatatlan. Az egyik ágyban őszülő bajuszos bácsi fekszik, arca olyan szürke, mint az ágynemű maga, melyet évek óta nem cseréltek, nincs mire.- Esténként néha gyertyát égetek, de az is olyan drága, nem tudok mindig - panaszolja Petrovics Istvánná. - Minden hónapban fizetem a vizet, a szemetet. Ezt az ócska vaskályhát - mutat a sarokba -, ezt is úgy kaptuk kölcsön. Négy éve vagyunk itt, de még ez sem a mienk. Kis ágyruha kellene, lepedő meg takaró. Sok minden kellene, de nincs. A bácsi csak nyöszörög a piszkos takaró alatt, de nem szól egy szót sem.- Beteg?- Pészmékere van. Három éve fekszik.- A férje?- Nem, a férjem meghalt. Én özvegyi nyugdíjat kapok. De együtt vagyunk huszonhárom éve. A kubikosoknál dolgozott. Nagyon nehezen élünk.- Mit csinálnak esténként, amikor leszáll a sötétség?- Semmit. Hol alszunk, hol meg beszélgetünk. Mást nem lehet. Az udvar mértani közepén egy hatalmas fekete kutya vigyázza a nyomort. Láncra kötötték, ezért csak forog maga körül, vicsorít. A házsortól elkülönülve áll egy fészer, előtte szűk udvarocska és egy egészen kicsi építmény, amolyan tákolmány. Az egész önálló kis egység a telepen belül. Az udvarocskában mindenféle kacat és szemét FOTÓ: TÓTH LÁSZLÓ hever. A fészer belül másfél méternyi széles lehet, hossza úgy három méter. Ahol belépünk, még ki lehet egyenesedni, de hátrafelé már csökken a belmagasság. Az egyetlen ablak, melyen némi fény szűrődik be, alig harminc centi magas, de nem nyitható. Ketten laknak itt, Petrovics Mihály és a felesége. Csak az asszony van itthon, a 66 éves ember kórházban fekszik kétoldali tüdőgyulladással. Mindezt az asszony mostohafiától tudjuk, aki itt lakik a telepen, mert ő nemigen beszél. Csak mutogat, értelmezhetetlen hangok szakadnak fel időnként belőle. A fiú, Győző 27 éves, abból él, hogy az ócskavasat összegyűjti, és a saját maga vontatta taligán elfuvarozza a MÉH-telepre.- Nem sokat adnak érte, napról napra tudunk csak megélni. Én csak négy osztályt végeztem, mert nemigen járhattam iskolába. Otthon kellett lennem, segíteni a szüleimnek.- Egyedül él?- Volt nekem élettársam, de három éve meghalt. Két fiam az anyósomnál él. Hétéves a lakásigénylésem, de nincs reményem. Sehol sincs semmi. A két öreget én gondozom. A néni az ágyon ül, yalamit rágicsál. Öt éve már, hogy itt vegetál. A szörnyű bűz, amely nyomorúságos otthonában körüllengi, már csak mások számára elviselhetetlen, úgy tűnik, mintha egyszerre indult volna rothadásnak minden. Az ajtó nyitva, a nap gyenge sugarai egyenesen az arcába világítanak. Tekintete a távolba mered, felső teste finoman ing, s csak remélni lehet, nincs tudatában annak, hogy az állati és az emberi lét határán billeg. CSERI LÁSZLÓ DR. KÓBOR jÓZSEF Ciánbombák E sorok írásakor már nyilvánvalónak látszik, hogy jó időre „meghalt” Magyarország második legnagyobb folyója. A cianid és a nehézfémek még sokáig az iszapban maradnak, a pecázást és a fürdőzést el lehet felejteni Petőfi szőke Tiszájában. Médiumaink és politikai elitünk hangfogóval kezelik a kérdést, a sunnyogás, lapítás, mellébeszélés szokásos magasiskoláját látjuk-halljuk. Környezetvédelmi miniszterünk elintézettnek véli az ügyet hatvan mázsa elpusztult hallal, a Parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke kínjában az egyébként semmibe sem vett magyar zöldek nemzetközi kapcsolataira apellál -jól tudja, mit érnek kormányának ezért fizetett diplomatái és jogászai... Hiszen be kellene ismerni azt, hogy környezetpolitikánk, az ehhez kapcsolódó jogalkalmazásunk értéke a nullával egyenlő. A szennyező Aurul cég az ausztrál Esmeralda Ltd. és a román állam közös vállalata. Az ausztrál menedzserek nyilván gondosan megkomponált PR-hírekben ígértek pénzt, munkahelyeket, korszerű technikai kultúrát, meg Európát. A „korszerű” technológiát már az ausztrál sivatagban is régen betiltották, de Közép-Európában ez is megteszi. Borítékolható, hogy az elegáns úriemberek kámforrá válnak, az eddigi extraprofittal együtt. Az eső meg egy ittas segédmunkás lesznek a felelősök, persze, kártérítéssel is ők tartoznak majd, feltéve, ha úgy tíz év múlva megállapítja és megítéli azt a hágai Nemzetközi Bíróság. A többiek addig is szedegethetik a döglött halakat, és állhatnak sorba munkanélküli segélyért. így valósul meg az egységes Kárpátmedencei ökogyarmat. Vajon hány ehhez hasonló időzített környezeti bomba - elődeink felelőtlenségének, kortársaink (a „nyertesek") gyors haszonra törekvésének jele - ketyeg az erdőkben, mezőkön, elhagyott épületekben, ipartelepeken vagy éppen nyüzsgő közintézmények alagsorában? A hazai zöldeknek, környezetvédőknek, környezeti értékeikre igényes polgároknak meddig kell még a „vesztes” Kasszandra szerepét játszaniuk, bohócsipkával? Addig, amíg már nem lesz miért aggódni? tibáyoábor _________________ Te temrehívás Nyirkos tenyérrel ülünk majd egy stadionban, amíg a színpadon játszanak a srácok, felettük meg kivetítve, vegasi ingben, mintha csak a saját kedvére tenné, énekel a Király. A dobok, a basszus, a gitárok biztos profin rendben lesznek, de a lényeg maga Presley. Ám a zongorán nem lesz papírpohár, hogy öblítse majd a torkát a fáradt énekes. Ép ésszel szinte felfoghatatlan hullagyalázásra készül ugyanis néhány vicces fiú Amerikában. Eszébe juthatott egy másnapos reggelen valamelyik producernek, ahogy tapogatózott a takaró alól, dohányt keresve a szekrényen, hogy hoppá, ezzel az Elvissei lehetne még valamit kezdeni, de addig, amíg még fizetőképes korúak a rajongók. Úgyhogy a király koncertezni fog. Ezt meg úgy képzelik el, hogy ott lesz majd a zenekar élőben, bedrótozva a színpadon, nyomja a rakendrollt, felettük meg a technikolor Király ringatja majd a csípőjét, és énekli a mikrofonba a Love Me Tendert, digitally remastered. Hát erre készülni kell ugyebár; mondtam is otthon, hogy kiruccanunk egy kicsit, megbámulni a technikát, melynek fejlődése változatlanul töretlen. Néhány éve a Beatles is feltámadt egy időre, ügyes kezű hangmérnökök összekaparták a maradék szalagokat, aztán a csirkebélből rittyentettek egy - egyébként nem is túl jó - új nótát, még klip is volt hozzá, ott szaladgált a képernyőn a négy liverpooli. Na, ez vár Elvisre, mert az új turnéhoz új nóta is jár természetesen. Mi jöhet még, teszi fel magának ilyenkor a kérdést az ember? Nem, az azért már tényleg nem, válaszolja meg magának. Aztán hagyja a fenébe az egészet, mert valami őrült a legújabb agyszüleményével úgyis rálicitál. Végül pedig csak áldani lehet a természet nagyszerű rendjét, nevezetesen, hogy a tetem elporladt már régen. Rágondolni is rossz, mi lett volna akkor, ha megmarad az utókornak: az ötlet kiagyalói és a néhai Elvis, egy szál deszkával megtámogatva, minden bizonnyal további csodákat művelnének. hetedik oldal HOLNAP Riport Az élet eliramlik egyszer. Gazdagot, szegényt egyformán érint az elmúlás, s a halál eltöröl mindenféle előjogot. A halálban nincsenek kasztok és kiváltságok. Legfeljebb a koporsók, a temetés árai különböznek. Az ámyékvilág azonban mindig is az élőket érdekelte, érintette. Portré Marton József, a Mecseket fáradhatatlanul járó parkőr maradéktalanul boldog embernek mondja magát. Pontosan ott és úgy él, ahogy azt 12 éves korában elképzelte. Portré A maximumot kisajtolni a Jogászgenerációk emlegetik, hogy milyen igényes előadó, milyen rettegett vizsgáztató. Úgy tartották hallgatói körökben: aki Pécsett római jogból átjut a vizsgák rostáján, azt már csak saját könnyelműsége akadályozhatja meg abban, hogy jogász legyen.- Miért a jogot választotta hivatásnak?- Unokabátyám az ország egyik legnevesebb szaktekintélye volt a Zala Megyei Bíróság polgári kollégiuma elnökeként. Az ő példáját szerettem volna követni, és kezdettől fogva jogász akartam lenni. Nem szerettem volna, ha elvisznek katonának, ezért 1944- ben jelentkeztem a szombathelyi hittudományi főiskolára, és ott tanultam egy évet.- A római jog és az egyetemi pálya miből kerekedett ki?- Gimnazistaként híres latinista voltam. Az egyetemi évek során a római jog volt az egyik tárgy, ami leginkább megragadott, de úgy képzeltem el, hogy bíró leszek. Amikor ledoktoráltam, 1951- ben már nagyon nem akartam bíró lenni. Professzoraim ösztönzésére maradtam az egyetemen. Kezdetben egyszerre láttam el a tanársegédi teendőket a római jogi, a közgazdasági és a statisztikai tanszéken. Mint latinistát, a forrásmunkákból egyre inkább megfogott a római jogtudósok vitája, és az egyetem vezetése is hagyta, hogy ennél a tanszéknél ragadjak le.- Volt tanári hitvallása?- Ebben Óriás Nándor profesz- szor példáját követtem: igyekeztem igényes, korrekt és emberséges lenni, ám ezzel együtt a maximumot kisajtolni a diákokból az ő érdekükben. A római jog fogalmi, diákból dogmatikai és történeti alap a jogászképzésben. Ezért törekedtem viszonylag keveset, de azt nagyon alaposan megtanítani ebből az anyagból.- Tudósként is sikeres volt?- Nagyon leterhelt oktató voltam, ami megmutatkozik a publikációim mennyiségében is. Ez annyiban jó is volt, hogy az ember meggondolta, mit ír le a tu- dósság számára ellopott időben. Nem panaszkodhatok a kollégák figyelmére: majdnem annyit idéztek, mint amekkora a tudományos munkáim összterjedelme. Egyébként most a római jog tankönyvét írom.- Enyhült-e híres szigora az évek múlásával?- Biztos, hogy puhultam. Amikor kiderült, hogy már akadtak olyanok, akik azért ügyeskedtek, hogy nálam vizsgázzanak, azt mondtam magamnak: „Hú ha, baj van, megöregedtél”! DUNAI IMRE Dr. Benedek Ferenc 1926-ban született a Zala megyei Ozmán- bükkön. Jogi diplomát 1951-ben szerzett a pécsi egyetemen. 1964-ben lett a római jogi tanszék vezetője, 1969-ben kandidátus, 1979-ben egyetemi tanár. Nyugdíjba vonulása, 1996 óta az egyetem professor emeritus-a. Nős, egy jogász fia van.
