Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-06 / 5. szám

2000. január 6., csütörtök Hazai Tükör Dunántúli Napló 3 Felmérik a belvízkárokat Amennyiben februárban és már­ciusban a sokéves átlaghoz ha­sonló mennyiségű csapadék hull le, a tavalyi 420 ezer hektárnál mindenképpen nagyobb területet borít majd belvíz - nyilatkozta lapunknak Váradi József, a köz­lekedési tárca vízkár-elhárítási főosztályának vezetője. Az, előrejelzések azt mutatják, hogy a tavalyinál is nagyobb ter­mészeti csapásoknak nézhetünk elébe, ha a következő hetekben az ilyenkor megszokott mennyi­ségű csapadék lesz. A kormány legutóbbi ülésén meghallgatta az erről szóló jelentést, és úgy döntött, hogy január 25-ig el kell készíteni az előterjesztést, amelyben megjelölik a márciu­sig szóló főbb feladatokat - tájé­koztatta lapunkat Váradi József. Már megkezdődött a veszé­lyeztetett területeken a vízelve­zető hálózat működésének felül­vizsgálata. Ott, ahol szükséges, a hibákat kijavítják. Emellett kotrással, iszaptalanitással pró­bálják a nagyobb károkat meg­előzni. A csatornákat előürítik, hogy használhatóak legyenek - magyarázta a vízügyi szakem­ber. Természetesen ahol kell, ott megerősítik a tározókat, s már kijelölték a településeken belül a szivattyúzási térületeket is. Arra a kérdésünkre, hogy elő­reláthatóan mekkora többlet- költséggel jár a felkészülés a bel­vízkárokra, a főosztályvezető nem tudott válaszolni. Mint mondta: mivel több tárcát is érint, s csak most kezdik felmér­ni, hogy hol, mire van szükség, még megbecsülni sem lehet az összeget. Szalóky Eszter Közgyűlés - feloszlatás előtt A kormány kedden kezdeményez­te a hódmezővásárhelyi közgyű­lés feloszlatását. Az ügy most az alkotmánybíróság döntésére vár. Dr. Fürth Pált, a Belügyminiszté­rium önkormányzati főosztályá­nak vezetőjét arról kérdeztük: mi­ért és hogyan lehet egy képviselő- testületet feloszlatni?- Az alkotmány és az önkor­mányzati törvény értelmében a helyi közigazgatási hivatal el­lenőrzi az önkormányzatok mű­ködését - magyarázza a szak­ember. - Amennyiben törvény- sértést észlelnek, azonnal köz­ük a képviselő-testülettel. Ha az alkotmánysértő magatartás hosszabb ideig tart, akkor a köz- igazgatási hivatal vezetője jelen­tést tesz a belügyminiszternek. Az ő feladata, hogy a kormány részére előterjesztést készítsen, amelyben javasolja és indokolja a testület feloszlatását. A kor­mány azonban nem dönthet ad­dig, ameddig az alkotmánybíró­ság nem foglal állást az ügyben. Abban az esetben, ha az alkot­mánybírák nem találják tör­vénysértőnek a működést, min­den marad a régiben.- Mi történik akkor, ha alkot­mányellenességet állapít meg az alkotmánybíróság?- Jelentik a kormánynak, amely az Országgyűlés elé ter­jeszti javaslatát a feloszlatásról. Ezt megtárgyalja a Ház, s ha el­fogadja, akkor 60 napon belül kiírják az időközi választásokat.- Ki látja el ez idő alatt a pol­gármesteri feladatokat?- A köztársasági elnök kiküld egy köztársasági biztost, aki ki­zárólag a halaszthatatlan ügyek­ről dönthet, de például gazda­sági kérdésekről nem. Vagyis az élet nem áll le. (szalóky) MSZP-program A szocialista párt 2000-ben ar­ra készül, hogy kormányzásra, mégpedig a többség érdekeit szolgáló kormányzásra szorítsa rá a kabinetet - mondta tegnap budapesti sajtótájékoztatóján Kovács László pártelnök. Beje­lentette azt is: az MSZP kor­mányzati alternatívát kíván fel­mutatni. A szocialisták első embere sze­rint 1999 az indokolatlan fe­szültségek, a valós és műbotrá­nyok, illetve a csalódások éve volt. Nemcsak az vált nyilvánva­lóvá, hogy a kormány alkalmat­lan a tényleges kormányzásra, hanem az is: a saját sikereként elkönyvelt tisztes gazdasági nö­vekedés valójában a ’95-ben be­vezetett stabilizációs intézkedé­seknek tudható be. A választási ciklus félidejéhez közeledve a Fidesz legfőbb teendője annak újbóli bizonygatása, hogy parla­menti döntései a lakosság zömé­nek érdekeit szolgálják. A szocialisták - amellett, hogy a Házban minden lehetsé­ges eszközzel igyekeznek rászo­rítani az Orbán-kabinetet a va­lós kormányzásra - folyamato­san készülnek a 2002. évi vok­solásra, illetve a kormányzati szerepre. Ennek érdekében al­ternatív programokat írnak, amelyek az adórendszer, az egészségügy, az oktatás és a me­zőgazdaság területén tapasztal­ható feszültségek levezetésének szocialista módszereit vonultat­ják fel. Ez lesz majd az MSZP idei kongresszusán terítékre ke­rülő hosszú távú pártprogram, illetve a választási program alapja is. Takács Mariann Drága szakszervezetek A Mozdonyvezetők Szakszerve­zete fenyegetésként értékeli a MÁV Rt. legújabb javaslatát, amely szerint megnyirbálnák az érdekképviseletek többletjutta­tásait. A vasúttársaság úgy tart­ja: csak a munka törvényköny­vében biztosított jogosítványo­kon túli kedvezményeket kívánja megvonni. A MÁV-nak 1 milliárd forintjá­ba kerülnek a szakszervezetek - nyilatkozta lapunk érdeklődésé­re Bölcsházy Sándor, a vasúttár­saság sajtóosztályának munka­társa. Ezért a cég a jövőben csu­pán a munka törvénykönyve szerinti kedvezményeket kínál­ná fel az érdekképviseleteknek. Például: a jelenleg használt 300 felszerelt irodát 120-ra csökken­tenék, és a szakszervezeti akti­visták munkaidő-kedvezményét is felülvizsgálnák. Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszerve­zetének ügyvezető alelnöke el­mondta: a vasúttársaság nem először próbálja egymás ellen hangolni dolgozóit. Az érdek- képviselet vezetője ezt felesle­ges és eredménytelen lépésnek tekinti. Szerinte a vasúttársaság rossz kommunikációs stratégiát választ akkor is, amikor igyek­szik a közvélemény előtt lejárat­ni a szakszervezetek által képvi­selt érdekeket. Borsik János úgy véli: a MÁV nem kegyet gyako­rol, amikor kedvezményeket biztosít szakszervezeteinek, csupán „törvényes kötelezettsé­gét” teljesíti. Horváth Magdolna Csütörtökön éjfélkor feloldják a karantént? Továbbra sem szükséges a civil lakosság tömeges védőoltása a gennyes agyhártyagyulladás-járvány miatt. Ugyanakkor ha valame­lyik oltóanyaggyártó cég törzskönyveztetni kívánja vakcináját, gyorsított eljárásra számíthat. Dr. Molnár Ilona országos tisz­ti főorvos szerint jelenleg har­minc-negyven közötti a megbe­tegedettek száma. Pontos ada­tokat nem lehet tudni, mivel több gyanús esetről derült ki, hogy nem gennyes agyhártya­gyulladásról van szó. Az ÁNTSZ első számú vezetője ígéretet tett arra, hogy az oltó­anyaggyártó cégek törzsköny­vezési kérelmeit gyorsított ütemben bírálják el. Ez még így is hónapokig tarthat. Az or­szágos tiszti főorvos nem tart­ja szükségesnek a lakosság tö­meges beoltását, mivel elegen­dő védeni a megbetegedettek környezetében élőket. Dr. Svéd László orvos vezér­őrnagy, a honvédség egészség- ügyi vezetője reméli, hogy a katonák körében további meg­betegedések nem lesznek. így csütörtökön éjfélkor feloldhat­ják a kalocsai és a szabadszál­lási kiképzőközpontokban el­rendelt karantént. Hozzátette: ha csütörtökön megérkezik Belgiumból a meg­rendelt 7000 oltóanyag, amit a Smith Kline Beecham gyógy­szergyártó cégtől rendeltek, ak­kor hétfőtől folytatják a koráb­ban megkezdett védőoltásokat a négy - kalocsai, szabadszállá­si, tapolcai és szombathelyi - kiképzőközpontban. Közölte: a tervek szerint a februárban bevonuló honvédeket is védő­oltásban részesítik. A Smith Kline Beecham gyógyszergyártó cég orvos igazgatója, Fabó Tibor közölte: a védőoltás január 6-án érkezik meg Magyarországra, és legko­rábban január 13-ára tudják a honvédséghez eljuttatni. Fabó Tibor szerint ha a szakembe­rek a megváltozott járványügyi helyzet ismeretében szüksé­gesnek tartják a vakcina pati­kai forgalomba kerülését, a belga székhelyű magyar válla­lat az előírásoknak megfelelő­en törzskönyvezteti a készít­ményt, és biztosítja a gyógy­szertárak folyamatos ellátását. Straub Ilona, az Országos Epidemiológiai Központ fő­igazgatójának tájékoztatása szerint az ÁNTSZ megrende­lésére pénteken nagyobb mennyiségű oltóanyag érkezik Magyarországra, amellyel a fertőző betegekkel kapcsolat­ba kerülő egészségügyieket vé­dik. Emellett gyógyszergyárak adományaként 2,5 millió fo­rint értékű antibiotikumot és 7500, bakteriológiai vizsgálat­ra alkalmas tesztet adnak a betegeket ellátó kórházaknak. r n. zs. ­Fizet a MÁV Várhatóan január 15-ig kifizeti a MÁV a múlt évi teljesítmény­jutalmakat. A MÁV Rt. tavaly 43,9 millió tonna árut fuvaro­zott, és ezzel teljesült a másfél százalékos teljesítményjutalom kifizetésének feltétele. Á vasút­társaság 8,5 százalék bérfej­lesztést tud 2000-re felelősség­gel vállalni, és a kollektív szer­ződés módosításakor a szak- szervezeti jogosítványokat a munka törvénykönyvében meg­fogalmazottakhoz kívánja iga­zítani. Az idén hatszázalékos bérfejlesztést minden vasutas garantáltan megkap, másfél százalék erejéig a helyi mun­káltató tud differenciálni, és 1 százalékos bérfejlesztést tesz ki a 4 százalékos balesetmentes­ségi jutalom kiterjesztése to­vábbi munkakörökre. így a MÁV-nál az idén a bérfejlesz­tés 6 és 12,5 százalék között mozog a munkaadó elképzelé­se szerint. A munkavégzéshez kapcsolódó jutalékokat, pótlé­kokat továbbra is kifizetik, füg­getlenül attól, hogy a kollektív szerződés lejárt. Max. nulla? Sőt! 2000-ben mínusz nulla! A Westel 900-nál ez is lehetséges. Egyre kevesebbért egyre többet kínálunk. Számoljon velünk! Minden díjcsomagban csökkentettük a havi díjat. Havonta több száz. akár 3000 forintos megtakarítással CSOpOrtOS kedvezményt kínálunk*, és mostantól új. másodpercalapú Számlázás**, a ketyeg. Érdemes lesz mihamarabb beszerezni egy jó mobilt, nehogy lecsússzon róla MAGYARORSZÁG PIACVEZETŐ MOBILSZOLGÁLTATÓJA * A kedvezmény összevontan értendő az egy számlán lévő előfizetésekre, amelynek mértéke nem haladhatja meg az adott hónapban számlázott forgalmi díjak összegét. '* Ha 3 másodpercen belül megszakítja a hívást, a beszélgetés díjmentes. A 3 mp-nél hosszabb. de 30 mp-nél rövidebb hívások esetén 30 mp-et számlázunk. A harmincadik mp után a díjszámítás másodperc alapú. További feltételek és információ: 1230 (csak a Westel 900 hálózatából hívható - díjmentesen). 265-921.0, ill. az üzletekben. www.westel900.hu A KAPCSOLAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom