Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-31 / 30. szám

OLVASÓSZOLGÁLAT 2000. Január 31., hétfő -Ajj Dunántűu Napló K Új Dunántűu Napló - 9. oldal A Nap kél 7.13 nyugszik 16.43 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-es számon: Csuü János A Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva Névnap, Évforduló Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARCELLA nevű kedves olvasóinkat A Marcella név latin eredetű Jelentése: Mars hadistenhez tartozó Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Internet Napi szemelvények olvashatók a Dunántúli Naplóból az Interneten www.dunantulinaplo.hu Postabontás DUnántúli Napló Pécs E-mail-cfmünk: szer.bar@axels.hu 7601 Nem lehetett véletlen az a tanárnői pofon! A gyermekek jogairól szóló, 1991-ben alkotott 64. sz. törvényre hi­vatkozva telefonált szerkesztőségünknek F. V. pécsi olvasónk. Mint mondta, felháborítónak tartja a fővárosi nyomozók magatartását, akik egy budapesti iskola tanárnőjétől az egyik tanítványa, illetve annak édesanyja után érdeklődtek. Bár a pontos részletekről még nem hallott, feltételezi, hogy a ta­nárnő nem véletlenül pofozta meg az egyik nyomozót. Olvasónk szerint a pedagógus valószínűleg ismeri a már említett törvényt, amely kimondja, hogy a szülők tettei miatt nem szabad zaklatni a gyermekeket! _______________________________________________________I Szemétdomb a római kori városmaradványok felett A Dunántúli Napló január 26-i számában Spontán névadás cím­mel megjelentetett véleményt erősítette meg levelében Gróf Jánosné pécsi olvasónk, aki a Jókai Mór utcában lakik. Mint írta, 38 év óta lakik a környéken, volt alkalma többféle állapot­ban megismerni azt a területet, amit napjainkban a Kereskedők Háza mögött, az épület déli oldalán láthatunk. Az egykor fákkal teleültetett, lebetonozott részt a római kori városmaradványok miatt bontották fel, s aztán úgy is maradt. Szomorú, hogy a teljes feltárásra és védelemre nem futotta, de legalább a visszatakarásról, a terület feltöltéséről gondoskodni kellett volna. Azóta csak a szemét gyűlik a környéken. A levél így folytatódik: „Félő, hogy a rágcsálók is elszaporodnak és ellepik a házakat. Ez is a belváros? A Biokom kocsijai lassan itt is üríthetnek! Ha más terv nincs vele, akkor az illetékesek minél előbb hordassák vissza a rengeteg kitermelt földet, szüntessék meg végre ezt a szemétlerakót! Akkor legalább parkolásra megfelelne! Különben szégyenfolt­ja marad a városnak.” A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szeles, enyhe, tavaszias idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Frontok hullámzanak a Kárpát-meden­ce közelében, és teszik változékonnyá időjárásunkat. Ma az Alföldön erősen felhős marad az idő, és ott havas eső, eső is előfordulhat. Másutt felsza- kadazik, csökken a felhőzet, és felhő­átvonulások lesznek, időnkénti napsütéssel. A nyugati, északnyugati szél az ország nyugati és középső részében gyakran megerősödik. Igen enyhe időnk lesz. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet általában eléri a 7, Í2 fokot, csupán az északkeleti me­gyékben marad kevéssel 5 fok alatt. Vízhőmérsékletek ( C) Balaton: 2 Velencei-tó: 0 Szelidi-tó: 0 Fertő-tó: 0 Tisza: 0-1 Duna: 1-2 Országos előrejelzés (5 napos 120Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Országos előrejelzés 30 n?"-a: 06-90-304-628 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Orvosmeteorológia /, rt+ÁFA/perc): 06-90-304-612 ORVOSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Melegfronti hatás érvényesül, amihez szinte tavaszias enyheség, és gyakran erős szél járul. Az érzékenyeknél levertség, „tavaszi fáradtság” jelentkezhet, és fejfájás, rossz közérzet. Egészségügyi Ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati bete­gek részére: Siklós, Sellye város és városkörnyék, Pécs városkör­nyék progresszív ellátásban a me­gye területe: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfü­lészeti betegek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: a Megyei Gyer­mekkórház látja el Pécs és Bara­nya megye egész területéről érke­ző betegeket. Pécs felnőttjeinek belgyógyá­szat, sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések, fül-orr-gégészet: Honvéd Kórház. Érsebészet: ál­landó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - POTE III. sz. se­bészeti tanszéke - Rákóczi út 2. Koponya- és agysérültek: Ideg­sebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betegeinek felvételét a Neurológiai Klinika, pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Min­dennapos akut urológiai ellátás és felvételes ügyelet: POTE Uroló­giai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti ellátása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Bőrgyógyá­szati betegek sürgősségi ügyeleti ellátása 18 órától a POTE Bőr- gyógyászati Klinikán. Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék felnőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7-től másnap reggel 7-ig. Tel.: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyerrhekklinikán, Pécs, József A. u., délután 5 órától más­nap reggel 7 óráig. Tel: 310-938. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Lánc u. 20., Arany Sas, Széchenyi tér 2., Bóly: Panacea, Ady E. u. 8. Komló: Pi­ramis, Kossuth L. u. 71., Mohács: Belvárosi, Szabadság u. 26., Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8., Sásd: Szent György, Szent Imre út 19., Sellye: Arany Sas, Er­délyi u. 2., Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A., Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1., Sziget­vár: Boróka, Szent István ltp. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505- 390-es számon minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Az MMSZ Pécsi Csoportja in­gyenes orvosi és tanácsadó szol­gálata bárki részére beutaló nél­kül igénybe vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 9.00­10.00- ig és 17.00-18.00-ig belgyó­gyászat, 13.00-15.00-ig és 18.00­19.00- ig bőrgyógyászat, 15.00­16.00- ig pszichológia, 16.00­17.00- ig urológia. Ifjúsági Pszichológiai Ta­nácsadás (ingyenes) Pécs, Nagy Lajos király u. 1. (Ifjúsági Ház), ma 16.00-18.00-ig. Ml Lesz Ma? - Rendezvények - Programok PÉCS Vasutas Művelődési Ház: Bridzsklub (18.00). Fizika felvéte­li előkészítő tanfolyam (16.30). Civil Közösségek Háza: Eszpe­rantóklub (10.00). Pécsi Galéria (Széchenyi tér): Lantos Ferenc (Pécs) festőmű­vész kiállítása. Műhelygaléria (Szent István tér 1.): Soltra Elemér festőművész ki­állítása. Lenau-ház (Munkácsy M. u. 8.): Umenhoffer Pál festő kiállítása. Nevelési Központ: Csillagász­klub (18.00). „Éles látásért prog­ram” (18.00). Sci-fi- és Ufóklub (18.00) . - Gyermekalkotások Ga­lériája, állandó kiállítás: „Kapocs” és „A bábok otthonra lelnek”. Gyöngyház Egyesület: Drogfüg­gő fiatalok szüleinek, hozzátarto­zóinak önsegítő csoportja (17.30). Istenkúti Művelődési Ház: Mivé lettél csángó magyar? címmel dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzku­tató előadása. Az előadás kereté­ben levetítik Katits Kálmán vi- deofilmjét a moldvai csángókról (18.00) . Komló Városi Helytörténeti Mú­zeum: Állandó kiállítás: Fejeze­tek Komló múltjából. Pécsvárad, Vár: Vártörténeti kiál­lítás. Kígyós Sándor szobrászmű­vész emlékkiállítása. Nyitva: na­ponta 9-17 óráig. Sellye, Kiss Géza Ormánsági Múzeum: Kiss Géza emlékkiállí­tás az Ormánság népművészeté­ből. Szabadtéri néprajzi kiállítás. Talpas ház és gazdasági épületek. Siklós, Vármúzeum: Vártörténe­ti kiállítás. Gádor István kerámia­kiállítás. A kesztyűs mesterség és a kesztyűdivat története. Nyitva 9-18 óráig. Szigetvár, Török kávézó: Állan­dó kiállítás: Szigetvár története, helytörténeti kiállítás. HOLNAPI ELŐZETES Dominikánus Ház: Baranya Tör­ténelmi Közlemények 1848-49-es emlékszámainak szakmai bemu­tatója. A bemutatót követően a szerzőkkel műhelybeszélgetésre nyílik lehetőség (14.00). SZÍNHÁZ Pécsi Harmadik Színház: KICSI avagy Mi van, ha a tiszavirágnak rossz napja van? (19.00). FILM PÉCS Uránia: Szerelmes Shakespeare (11.00,13.15). Szentivánéji álom (15.30,17.45). Kiruccanók (20.00). IH Capuccino: Apafej (19.30). Cinema City, Pécs Plaza: Tarzan (13.30, 15.30). ítéletnap (17.30, 20.00). A napfény íze (13.15, 16.45, 20.15). Hatodik érzék (13.30,15.45,18.00,20.15). Kicsi­kém (14.00,16.00, 18.00, 20.00). Jeanne of d'Arc (13.30, 15.30, 17.00, 20.30). Asterix és Obelix (13.30, 15.30, 17.30, 20.15). Hyppolit a lakáj (14.00, 16.00, 18.00, 20.00). Harcosok klubja (15.15,17.00,19.45). Amerikai pi­te (14.00, 16.00, 18.00, 20.15). Ideglelés (14.15, 16.15, 18.15, 20.15). MOHÁCS Kossuth: Tarzan (18.00), ítélet­nap (20.00). SIKLÓS Táncsics: Párosban a városban (19.00). SZIGETVÁR Zrínyi: Dilisek vacsorája (19.00). PÉCSI RÁDIÓ 5.55-22.30 az FM 101,7 MHz és a 873 kHz középhullámon, 5.55-től 9.00-ig és 18.3 0-tól 21.00-ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55-9.00-ig „HAJNALTÓL REGGELIG” - ze­nés hírmagazin. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth krónika. 6.15,7.15 Dél-du­nántúli krónika. 6.23, 7.23 Regio­nális lapszemle. 6.30,7.30 A nagy­világ hírei, országos lapszemle. 6.38, 7.38 Közlekedési informáci­ók, sport, reklám. 6.45, 7.45 A ré­gió hírei. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00 BBC Világhíradó. 8.10-9.00 Riportok, interjúk Dél-Dunántúl- ról és Észak-Bácskából. Sporthétfő - a hétvégéről (benne játék: 72/326-900). 9.00-22.30-ig csak a 873 kHz-es középhullámú adón. 9.00-10.30 Horvát nyelvű, 10.30­12.00 német nyelvű nemzetiségi műsor. 12.00-13.00 Kossuth Déli krónika és regionális esemény­összefoglaló. 13.05-14.00 Szerb nyelvű zenedélután. 14.05-18.00 Magyarországról jövök - más­ként, és Kirakat: zenés életmód­műsor. 18.00-18.30 Kossuth króni­ka. 18.30-22.30-ig nemzetiségi műsorok több nyelven. FORDÁN RÁDIÓ 5.30 Műsorkezdés. 5.45-9.00 Éb­resztő - A Fordan-Zengő Rádió reggeli zenés információs műso­ra. Benne: 5.50, 6.50, 7.50, 8.50 Közlekedési információk. 6.00, 7.00, 8.00 Hírek. 6.05, 8.05 Hét­köznapi Fontos. 6.20, 7.20, 8.20 Időjárás. 6.25 Jegyzet. 6.30, 7.30 Rövid hírek. 6.35 Miért fontos a mai nap? 6.40 Horoszkóp. 6.45, 7.45.8.15.8.45 Hírkerék - közéle­ti közeliét. 7.05 Kamarai hírek. 7.15 Jó reggelt! 7.25 Lapszemle. 7.35 Programajánló. 7.55 A Pécs TV műsorajánlata. 8.10 Naptár. 8.25 Névnapköszöntő. 8.35 Sporthírek. 9.00-19.00 Óránként hírek, időjárás, közlekedés. 9.00 Oldies óra. 9.30, 14.50, 16.30 Programajánló. 10.05 Kamarai Magazin. 11.00 Heti Fontos. 11.30.14.45 Tőzsdei információk. 13.00 „Csak a zene van” (Egy óra színtiszta zene). 15.00 Ferike ál­latkertje - Rabb Ferenc műsora. 17.30 B-52 Techno-House maga­zin. 18.00 Zsibongó. 19.00 Mű­sorzárás. Tévéműsor-Ajánlat MTV1 RTL KLUB TV2 MTV2 DUNA TV 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 A bes­tia (sorozat 59.), 10.00 Vágyak földje (fran­cia sorozat), 11.10 A Guldenburgok öröksé­ge, 12.00 Hírmagazin, 13.00 Nemzetiségi ma­gazinok (cigány, szlo­vák), 13.58 Hírek. Időjá­rás, 14.00 Rosszcsont kalandjai (ausztrál soro­zat), 14.30 Utánam, srá­cok! 15.00 Hírek. Időjá­rás, 15.05 Hélene sze­me (francia sorozat 5.), 15.58 Hírek. Időjárás, 16.00 Hon-lap, 16.25 Éretlenek, 16.56 Hírek. Időjárás, 17.00 Egy csi­petnyi Grönland, 17.30 Maradj velünk! 17.35 Az egyházi törvény módo­sításáról, 1750 Körzeti híradók, 18.00 Híradó. Időjárás, 18.15 Théma, 18.30 Szerencsepercek 6.00 Top Shop, 6.30 Reggeli (telefon: 382- 8394), 9.05 Barátok közt (ismétlés), 9.35 A farm, ahol élünk (ameri­kai sorozat, ismétlés), 10.25 TopShop, 10.55 Dallas (amerikai soro­zat), 11.50 Delelő (vi­dám show-ebédidőben. Benne: Mire gondolok?), 12.30 Recept Klub, 13.00 Hírek, 13.50 Klip Klub, 14.20 Kész átve­rés, 14.35 Az első csók (francia sorozat), 15.25 Második csók (francia sorozat 170.), 15.50 Celeste (argentin soro­zat 25.), 16.35 Mire gondolok? 16.40 A farm, ahol élünk (ameri­kai sorozat), 17.35 Mire gondolok? (telefonos vil­lámjáték), 1740 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat 113. Fsz.: Adela Noriega, Helena Rojo) 5.45 Faluvilág, 6.00 Reggeli kiadás, 6.30 Jó reggelt, Magyarország! 8.30 Gazdagok és szé­pek, 8.55 Riviéra (eu. koprodukciós sorozat ism.), 9.25 Ötödik di­menzió, 10.20 Autósza­lon 2000 (autósmaga­zin, ismétlés), 10.50 Közvetlen ajánlat, 11.20 Divat Show, 11.45 Állat­klinika, 12.10 Édes hár­masban (francia vígjá­téksor.), 12.35 Riviéra (sorozat), 13.00 A repü­lés hercege (angol film), 14.45 Gazdagok és szépek (sorozat 594.), 15.10 Az akciócsoport, 16.00 Sunset Beach (sorozat 356.), 16.45 Samantha (venezuelai sorozat 80.), 1740 Luz Maria (perui sorozat 174.), 18.30 Tények (hír­műsor), 19.00 Szeren­csekerék 19.00 Mindent a szerelemért 19.30 Híradó _______ 20 .00 112 20.30 Elképesztő öve­18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.25 Barátok közt 19.50 A bizalom ára (akciófilml 19.30 Rosalinda (mexikói sorozat 96.) ________ 19 .55 A Dél-tenger kincse (francia 21.20 Kettesben (bűnügyi William Snow 22.05 Híradó. Időiárás magazin) 21.45 Jó estét, 22.10 Aktuális 22.30 Este Maavarorszáa! 22.35 Maavar Szalon 23.05 Propellervirág 22.50 Neve: Senki (kalandfilmsor.) 22.30 Gól! Gól! Gól! 23.05 Nvuaat (tévéfilmfilm) 23.40 Orszáaház (ism.) 24.00 Háló@viláa 0.20 Bank utca 0.10 Fókusz (ism.) 0.35 Vers éjfél után EUROSPORT 8.30 Bob-világkupa, 9.00 Alpesi sí-vk (ism.), 10.00 Fedett pályás atlétikai ver­seny, Dortmund (ism.), 11.30 Alpesi sí-vk, 12.30 Szánkó-vk, Innsbruck, 13.30 Al­pesi sí-vk, 14.30 Bob-világkupa, 15.30 Síugró-vk, Hakubo, 17.00 Labdarúgó Af- rika-kupa, 19.00 Asztalitenisz Bajnokok Ligája, 21.00 Labdarúgó Afrika-kupa, 23.00 Eurogólok 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Naprakész, 9.05 Re­mekművek, 9.55 Az MTV archívumából: Kína, kínai szemmel, 10.25 Benyovszky Mó­ric és a malgasok földje, 11.00 Zenebutik - Zene- híd, 12.00 Szenzáció (kanadai filmsorozat 46.), 13.00 Hírmagazin, 13.30 Einblicke, 14.00 Közvetítés a parlament üléséről, 16.05 Iskola utca, 17.30 Kvartett, 18.00 TS, 19.40 Esti mese, 20.00 Híradó 20.30 Fejtő Ferenc (portréfilm) 21.25 Beszéljünk a iövónkról! 21.40 Függetlenek éjszakája A nagy turné (amerikai film) 23.15 Záróra TV3 14.05 Modellügynök­ség, 15.35 Flipper, 16.20 Utazás... 16.50 Beverly Hills 90210, 17.40 Űrháború: 2063, 18.30 Cheers, 19.30 Ka­liforniába jöttem, 20.00 Az ügyfél, 22.15 Ügy­védek, 23.35 Kisvárosi rejtélyek 6.30 SzeÖerkert, 730 Nem vagyunk már ugyanazok, 8.55 Szágul­dás életre-halálra, 10.35 Műszak után Las Vegas! 12.15 Flubber, 13.50 Csak azért is hős, 15.10 Nyomul a banda 1700 Cher, 18.30 Nem va­gyunk már ugyanazok, 20.00 Támadás a torony ellen, 21.35 Ronda ügy, 23.15 A múmia legendá­ja, 1.00 Életre, halálra 5.30 Virradóra, 9.10 Ma­gyar világ, 9.40 Nap­óra, 10.25 Emlékképek (ism.), 10.45 A tábor, 11.10 Örökség, 12.20 Es­ti kérdés, 12.30 Mozgó Kép, 13.00 Elfeledetttá­jakon, 13.30 Teleenciklo- pédia, 13.45 A fogoly sárkány, 14.35 Mesélő cégtáblák, 15.05 Sziget­világ, 16.00 Hungária Litterata, 16.45 Magyar történelmi arcképcsar­nok (ismétlés), 17.00 Well on the Way, 17.30 Paddington kalandjai, 1750 Műsorismertetés 18.00 Napóra ______ 18 .50 Soortképek 20.55 Tükör_______ 21 .30 Híradó_______ 22 .00 Válogatás Sára Sándor rendezői és operatőri élet- múvéból______ 23.20 Interfolk ’99 PÉCS TV 6.00. 700.9.00.10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 22.35 Híróra, 8.00, 11.00, 13.00, 15.00, 17.20 Pódium, 8.05 Bosco léghajó, 8.30 Popeye, 11.05 Szép város Kolozsvár, 13.05 Klip-R, 13.50 Képújság, 15.05 Tíz év táncőrület, 17.00 Ho­gyan lehetsz... Esztergá­lyos, 17.25 Bosco lég­hajó (ismétlés), 19.00 1999. évi tőzsdemér­leg, 19.30 Évszakok a Dráva mentén - Tavasz, 19.45 Képújság, 20.00 Fekete Gyöngy, 20.45 Jó Estét, Pécs! (ismét­lés), 21.10 MiZo-Pécsi VSK - Amerikai Egye­sült Államok - női ko­sárlabda-mérkőzés, 22.35 Csatamezők I. - Normandiai csata (1. rész) 4 1 L

Next

/
Oldalképek
Tartalom