Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-26 / 25. szám

2000. Január 26., szerda - Új Dunántúli Napló HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal Megélni a szeretetből hetedik oldal Baranyában mindössze (!?) ezeregyszáz gyermekre nem a szülei felügyelnek. Mi ez ahhoz képest, hogy országosan több mint húszezer él intézetben, úgyne­vezett lakásotthonban avagy nevelőszülőknél, kis családi közösségben? Ahány kisember, annyiféle sors. Legfeljebb annyi közös bennük, hogy mind szeretetre éhesek, mind szülőkről, apáról, anyáról álmodoznak. Állami gondozottak. Igazából nem dédelgetésre, cirógatásra vágynak, hanem igaz szóra. Arra, hogy hi­hessenek a felnőtteknek. Hiszen az ezer­egyszáz gyermek között alig néhány árva akad, s csupán azért dobták el őket szüleik (finomabban: váltak meg tőlük végleg vagy átmenetileg), mert e fiókákat nem várta senki, nyűgnek születtek, vagy mert talán a szülői fészek híján nincs fogadókézség rá­juk. Az anya, apa olykor önmagáról sem tud gondoskodni, nemhogy a gyermekéről tudna. Dr. Balikó Márta a Baranya Megyei Gyer­mekvédelmi Szakszolgálat szakmai igazga­tóhelyettese. A gyermekvédelem változása­iról váltottunk néhány szót vele, s a témán belül is inkább a nevelőszülői hálózatról. Hiszen ez utóbbi látszik a hosszú évek gya­korlatában a legáldásosabbnak. Munkatár­sa, Paragi Józsefné is ezt mondja, s ha vala­miképpen igazolni kéne az állítást, álljon itt, hogy az elmúlt évben nevelőszülőktől csak két gyerek szökött meg, nem bírván tovább a kötöttségeket, holott az intézetből meglehetősen sokan távoznak el s tűnnek el óráig-ideig. Most is többen kerestetnek. A kérdés az igazgatóhelyetteshez kézen­fekvő:- Vajon anyagilag megéri-e nevelőszülő­nek lenni1- Az anyagi motivációkról annyit, hogy gyermeknevelésből nem lehet meggazda­godni, s véleményünk szerint a nevelőszü­lők nem is elsősorban az anyagiak miatt fo­gadnak be ágrólszakadt apróságokat. Többségüknek nem lehetett gyermeke, vagy már az édesgyerekek kinőttek a szü­lői házból. De tény az, hogy mivel e sajátos foglalatossághoz lakásukat adják, energiá­jukat áldozzák, fizetségre is számíthatnak. Az állam ma többet is ad gyermekenként, mint tette korábban, bár az is igaz, hogy ezért a többletért többet is várunk el tőlük. vei növekszik az állami gondozásba kerü­lők száma.- Ki lehet ma nevelőszülő?- Az idevonatkozó törvény, amely 1997 novemberében lépett életbe, sokféle felté­telt szab. A nevelőszülőnek magyar állam­polgárnak kell lennie, háztartásában a saját gyermekével együtt legfeljebb öt gyermeket vállalhat, és természetesen kritérium a rá­termettség és olyan körülmények biztosítá­sa, ahol a gyerekek otthonra lelhetnek. Eh­hez előbb alapos környezettanulmányt végzünk, és a jelentkezőnek egy tanfolya­mot el kell elvégeznie.- Tanfolyamot?- Igen. Ámi huszonnyolc órás felkészítő tréningből áll, melyet elméleti ismeretek el­sajátítása követ. Gyermeknevelési, pszicho­lógiai, szociális és egyéb témákról van szó, s ez idő alatt kiderül a jelentkező rátermett­sége is, a tanfolyam után pedig olyan okle­velet kaphat, amellyel az ország bármely területén vállalhat nevelőszülőséget, s ha vállalja, ezzel a gyermek teljes jogkörökkel felruházott gyámja is lehet. Felelősséggel teli, fontos munka ez. Állandóan figyeljük őket, ha kell, tanácsokat adunk munkájuk­hoz. A nevelőszülők legtöbbike életre szóló kapcsolatba kerül a gyermekekkel, figyeli hétköznapjaikat, s időközben segít még ak­kor is, amikor már betöltötte nevelt gyer­meke a tizennyolcadik életévét, és kikerült a hivatalos gondoskodás kötelékéből.- És ami szembetűnő?- A nevelőszülőknél felnőtt gyermekek gyerekei, unokái a legritkább esetben ke­rülnek állami gondozásba. Ezzel szemben az intézetben felnövekvők gyakorta az utánpótlás alanyai. Nem tudom, hogy láttak-e már olyan gyermeket, aki nyolc év után tudta meg, hogy édesanyja él, hogy esély van arra, hogy megtalálják, és megláthassa majd. S ha ez a gyermek hetente vagy kéthetente már találkozik elveszettnek hitt anyjával egy órácskára (oly­Mennyit keres egy nevelőszülő? Magyarországon ma pontosan 7424 nevelőszülő dolgozik, s az állami gondoskodásban élő több mint húszezer gyermek felére ők ügyelnek. Baranyában 211 nevelőszülőt foglalkoztat­nak. A legújabb törvényben meghatározott, gyermekek utáni illet­mények követik az inflációt, igazodnak a létminimumhoz. Ezek szerint ma a nevelőszülői díj gyermekenként 5100 forint. A nevelési díj 19.920 forint egészséges gyermekek után, és 23.400 forint testi vagy lelki betegséggel terhelt gyermek után. Ezekhez az összegekhez járul még 4980 illetve 5810 forint ellátmány, a gyermek egészségi állapotától függően kevesebb avagy több. Aki például öt egészséges gyermeket nevel, az összességében 150.000 forintból gazdálkodhat. Baranyában jelenleg 211 nevelőszülőnk van, akik összességben közel félezer gyer­mekről gondoskodnak, az állami gondo­zott gyermekek feléről. De még több neve­lőszülőre volna szükségünk, hiszen évről évre nem csökken, hanem inkább valami­kor többre), miféle rajongással és szere­tettel csüng rajta. Te­kintetében nyolcév­nyi reménnyel. Pedig igazából nem is is­meri. Csak annyit tud róla, hogy ő az „anyu”, és csak ab­ban bizakodik, hogy egyszer majd össze­költöznek, és soha­sem válnak el. De még erre sincs mód, mert anyunak még mindig nincs mun­kahelye, lakása stb. Én három ilyen gyermeket láttam egy pillanatra: anyjukat ülték körbe, szo­rongatták kezét, bújtak testmelegébe. S közben a gyerekek nevelőjével, Egresi Sándoméval beszélgettem. Egy baranyai fa­luban élnek, s a lassanként már serdülőko­rú gyerekeket láthatásra hozta be a Bara­nya Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálat (korábban GYIVI) Mikes Kelemen utcai épületébe, hiszen jobb híján itt tudnak egy olyan szobába beülni anyjukkal a gyere­kek, hogy nyugodtan szót válthassanak. Miről? Egymás hiányáról? Egresiné már több mint tíz éve nevelő­szülő. Két saját gyereke felnőtt, s amikor üresen maradt a ház, döntötte el, hogy „ár­vákat” fogad magához.- Miért?- Valójában nagyon szeretem a gyereke­ket, magam is óvodában dolgoztam koráb­ban. Amikor aztán az enyéim felnőttek, megbeszéltük a férjemmel, hogy hozni ké­ne néhány apróságot. Mégse legyen annyi­ra üres a ház.- Hogyan döntötte el hogy mikor, kit visz haza? Fiút, leányt, szépet avagy csúnyács­kát?- Igazából nekem mindegy. Minél sze­rencsétlenebb, annál jobban szüksége van valakire, és én is jobban ragaszkodom hoz­zá. Ha ránéz az ember, megérzi. Az sem baj, ha szellemileg kicsit elmaradott. Próbá­lok segíteni neki.- A szomszédai mit szólnak hozzá?- Vagy nem értik, hogy minek csinálom, vagy azt gondolják, hogy a pénzért válla­lom föl. Ilyenkor azt válaszolom nekik, hogy próbálják meg ők is, ha annyira oda­vannak. Mert pénzről szó sincs. Nem köny- nyű munka ez, amit korábban sem, most sem fizetnek meg igazán. Másrészt a gyere­kek után járó forintokkal az utolsó fillérig el kell számolnom. Szeretet és odaadás nélkül nem ajánlom senkinek.- Ón mondja, hogy szeretetet ad. Eköz­ben a gyerekek elvágyódva, jelenleg éppen az anyjukkal beszélgetnek.- így helyes. Kitaláltuk, hogy amikor be­jövünk Pécsre egy-egy órára, „anyácskáz- ni” megyünk, s ez is egy program, akárcsak ha a moziba mennénk, vagy sétára, kiraka­tot nézegetni, amire szintén nagyon készül­nek. És remélem, hogy a dolog vége is örömteli lesz, az anyjuk megtalálja a he­lyét, s megpróbálja majd a három gyereket magához venni.- Egy ilyen vizit után miről esik szó haza­felé az autóban?- Többnyire hallgatunk egy darabig, az­tán mire a faluba érünk, mintha mi sem tör­tént volna. Fölszabadultak és jókedvűek. Nehezebb velük, ha hétvégeken elviszi őket az anyjuk, mert ilyen is megesett már. De hát így van rendjén. Egyébként a rántott húst és a palacsintát szeretik leginkább, és ilyenkor egy jó vacsorával vigasztalom őket.- Némelyik nem nő a szívéhez?- Dehogynem. Az öt neveltem közül a legkisebb áll hozzám a legközelebb, mert végleg lemondtak róla a szülei. A pszichiáter szerint nem akad egy gyer­mek sem az állami gondozottak között, aki ne lenne lelkileg sérült. Depressziós, ágyba vizelős, dadogós, zavart, gátlásos, vagy olyan, aki krónikusan hazudozó. Sokféle­képpen reagál lelkűk a családból való kita­szítottságra, arra, hogy nem hisznek már a felnőtteknek, és nem remélnek már tőlük semmit. Vagy remélnének, de úgy vélik, hi­ába. Ezt a lelki bánatot kell a nevelőszülők­nek oldani. NYAKASÉAPQLCS Egészségügy 2000 A közelmúltban egy kisebb bo­kasérülés miatt kénytelen vol­tam kórházba menni (előre le­szögezem, nem baranyai intéz­ményről van szó, bár lehet, hogy ez mindegy), ahol is meg­mondták, begyulladt a lábam, jegelni kell, és pihenni, pihen­ni, pihenni. Ehhez képest: 5.15 Jó reggelt! - köszön a nővér, és lerak mellém egy la­vórt, lehet mosakodni. De mi­ért, motyogom félálomban, még csak hajnal van. Azonban egyedül vagyok az osztályon - tájékoztat az amúgy kedves ápolónő, majd el. A mosakodá- si esélyeimet némiképp rontja, hogy oda vagyok kötözve az ágyhoz, mivel a lábamat nem szabad mozgatni. így inkább próbálok elszunnyadni. Édesen alszom egészen: 6.00-ig, amikor lázmérés kö­vetkezik. Újabb kísérlet az elal- vásra. 6.30 Reggeli vizit, rámpil­lant, majd orvos el. 7.00 Reggeli, a menü két sze­let kenyér és egy kemping­dzsem, már éppen reklamál­nék, hogy nem diétás koszton vagyok, de meglátom: minden­ki ezt kapja. 7.30 Nagyvizit, több orvos szemléli a lábamat, majd ők is el. Megint próbálkozás a szun­dival, ezt napközben csak a fo­lyosói üvöltözés, alapzaj és az élelemre távolról emlékeztető ebéd és vacsora zavarja meg. Jég helyett langyosvizes za- csikat kapok a bokámra, ame­lyek az ágyat rendesen összevi­zezik, de a daganat ellen felad­ják a harcot. 20.00 Ha kell valakinek eb­ből a szobából valami, az kö­vessen - közli az éjszakás nő­vér, majd ő is el. Már éppen si- pítoznék, hogy ide vagyok kö­tözve az ágyhoz, de késő. Be­tegtársam megnyugtat, ő majd kér friss jeget, ha az ápolónő befejezte a vacsoráját, mert ad­dig nem tanácsos zavarni. 21.50 Columbo a tévében, a készülék úgy van elhelyezve, hogy csak a doktorok láthatják, viszont olyan hangos, hogy a fülészeten is élvezhető. A krimi megfejtése pusztán a hangok alapján lényegesen nehezebb. 03.55 Üvöltés a nővértől: „új öregasszony jött a hár­masba. ” Kedvesem másnap értem jön, s megállapítjuk, a gondos kórházi kezelés sokat rontott az állapotomon. KOZMA FERENC __________________________ So rkatona Kaposvárott megkezdték az aláírásgyűjtést, s bár szívemből egyet értek vele, valahogy a lel­kem mélyén mégis sajnálom a sorkatonai szolgálat eltörlését. Ifjúkorom nagy kalandja és ba­rátságai jutnak az eszembe, no meg a géppisztolyom száma: AKM 0818. Régen volt, s el kell fogadnom, hogy változik a vi­lág, s benne változik a hadse­reg is. Lassan új évezredet írunk, ekként fejet kell hajta­nom a jövő előtt, különösen, hogy az obsit felé közelítek, s ilyenkor illetlenség volna más izéjével verni a csalánt, azaz ragaszkodni a behívás rend­szerhez. Egyébként sem vagyok militáris alkat: minden éles szituációban a békére szava­zok. Ekként a szabaddemokra­ták aláírásgyűjtésével is szim­patizálva, lélekben már teme­tem a sorkatonaságot. Jöjjenek a hivatásosak, a sok bőrfejű Rambo, akik fél kézzel is félel­metesebbek, mint mi, elit­szemüvegesek és véznák vol­tunk annak idején. Merthogy az ifjúság testi elgyengülését nem a számítógépek világa hozta. Hanem felkaptam a fejem akkor, amikor az egyik - törté­netesen baranyai - szabadde­mokrata honatya avval indo­kolta az aláírásgyűjtést többek között, hogy a haditecnika ak­korát fejlődött már, hogy 9 hó­nap sorkatonaság amúgy sem elég az elsajátításra. Ilyen rövid idő alatt legfeljebb ha operettkatonákat lehet kiképez­ni, igazi, ütőképes hadsereget nem. Hogy is volt csak? Nemde ép­pen Mécs Imre és a szabadde­mokraták szorgalmazták a szol­gálati idő folyamatos csökkenté­sét (hála istennek!), s igazából az elmúlt tíz évben csappant kä évről egy magzatérésnyire a ka­tonaidő, hogy már a centimétert ■se lehessen végigvagdosni? Nemde minden honatya (párt­állásra való tekintet nélkül) sza­vazta meg fiaira és unokáira va­ló tekintettel a 9 hónapot? Most meg kiderül, hogy evvel túlcsök­kent a szolgálati idő, ennyi semmire sem elég. Nehogy az legyen a vége, hogyha nem jön össze a sorka­tonaság eltörlése (esetleg keve­sen írják alá az ívet), valaki­nek eszébe jut majd a szolgála­ti idő fokozatos felemelése. HOLNAP Riport Várostörténeti pénzcsepeg- tetés. Az önkormányzat 1992 tavaszán azzal a szándékkal hozta létre a Pécs Története Alapítványt, hogy az elkészítteti a több­kötetes várostörténeti mo­nográfiát. A kutatómunka elegendő pénz hiányában - számos megjelent tanul­mánykötet ellenére - csak araszolva halad. Portré Forognak a kerekek címmel Domonkos László, a Duna Televízió szerkesztője köny­vet írt a pécs-baranyai szerb megszállás 33 hónapjáról. Véletlenül akadt rá. Portré Egy otthonos könyvesboltban Egy könyvesbolt, amelyről belépve nem az jut eszébe az embernek, hogy boltba érkezett, hanem egy szép lakás könyvekkel telezsúfolt szobájába. Szimpatikus. Mi több, vásárolni sem kell. A kereskedő annak is örül, ha valaki bekukkant, lapozgat egy kicsit, majd távozik. A forgalom egytizedét amúgy a saját vásárlásai teszik ki.- Vicc nélkül, de úgy tűnik, magá­nak tényleg ez az első otthona, nem?- Van egy rendes albérletem is, de tényleg itt telik az idő legna­gyobb része. Úgyis olyan jóleső káosz uralkodik mindig, teljesen otthonos.- Mi volt ez a könyvesbolt? Gye­rekkori álom talán?- Mindig is könyvbolond vol­tam. Ahol lehetett, ülve, állva, fekve, csak olvastam. Érettségi után rögtön eljöttem otthonról, és néhány évig próbálkoztam ezzel- azzal, de aztán pécsi időszakom­ban már csak a könyv volt. Utcai árusítással- Mi a célja, vagy ahogy ma­napság mondják: a filozófiája?- Majdnem az, amit a Vámos Miklós szokott mondogatni a mű­sorai elején: feleleveníteni az ül- dögélős-beszélgetős könyvbarát életformát. Itt nem a vásárlás a cél, hanem az, hogy szeressék meg az emberek a könyveket. Ha egy-egybe beleszeretnek, akkor kezdtem, én neveztem ki magamat a „Szimpati­kus könyv­árusnak”. Várat építettem a könyvekből a standon, báboztam a gyerekek­nek. Aztán 1998 őszén megnyitott a bolt. Nagy Levente könyvkereskedő 1971-ben született Mórágyon. A Rózsa Ferenc Műszaki Szakközépiskolában érettségizett Szekszárdon. Dolgozott videotékában, koncertszervezőként és CD-terjesztőként Bátaszéken, Győrött, Fehérváron. 1992-től Pécsett és a könyveknek él. Családi állapota: szerelmes. nem is megvásárolják, csupán ha­zamenekítik őket. Egyébként úgy képzelem el a kultúra terjeszté­sét, hogy a megtermelt haszon jó részét vissza kellene forgatni a te­vékenységbe. Én is író-olvasó es­teket szervezek, antológiát adok ki, és bizony ezek is pénzbe ke­rülnek.- Azért a könyvesbolt mégis csak vállalkozás, amiből megáni szándékozik...- Elég, ha csupán annyit mon­dok, hogy a forgalomnak mini­mum a tíz száza­lékát saját vásár­lásaim teszik ki? Gyűlnek, gyűl­nek a könyvek az albérletben. Pedig nagy szív­fájdalmamra, amióta árusítom a könyveket, sokkal kevesebb idő jut az olvasásukra, mint annak előtte!- Innen még hová?- Nem nagyobbat, hanem job­bat. Azt szeretném, ha valaki ide betéved, mindig találjon magának valami programot. MÉHES KÁROLY

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom