Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)
2000-01-22 / 21. szám
10. oldal - Új Dunántúli Naplő KULTÚRA Új Dunántúli Napló - 2000. Január 22., szombat MŰVELŐDÉS Lantos Ferenc Munkácsy-díjas festőművész kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Pécsi Galériában. A tárlat január végéig látogatható. _ fotó: müller andrea Mag yarul - Magyarán Gyomláljunk! Kosztolányi az író és nyelvünk tudósa-szerelmese írópalántáknak sok hasznos tanácsot adott. Szinte alaptörvényként fogalmazta meg, hogy „nincs nagyobb művészet a törlésnél.” - „Vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat, amelyekben tartalom és igazság van.” Követendő példának Tolsztojt ajánlja: „Nála - csodálatos módon - minden szó a helyén van, Iljics Iván halálából egy betűt sem húzhatsz. Ez a remekmű mértéke.” Hogy milyen távol vagyunk ettől az eszménytől, azt a szépírók stílusának pongyolasága, a hangzó és írott publicisztika túlontúl gyakran bizonyítja. Kosztolányi így folytatja: „azt (jutalmaznám), aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy süleüen mondatot.” íme néhány idézet arra, hogy van mit gyomlálni. A közvélemény megnyugtatására szánta az írója a következő mondatot: .... az utóbbi időben nem alakult ki komoly vészhelyzet.” - Nyilván nem volt választéka a jelző megválasztásában. Másokkal együtt maradt a már hagyományosnak, de lassan divatjamúltnak tekinthető „komoly”-nál. Egy időben még a nevetés, a vidámság, a jókedv is ezt a jelzőt kapta. Olcsó elménckedésként megkérdezhetnénk, hogy ezek szerint van vidám vészhelyzet is? Pedig az amerikai szappanopera megismételt sorozata, a vészfék, a tüdővész, vészbíróság elegendőképpen hangsúlyozza egy-egy esemény, élethelyzet pusztulással fenyegető jellegét. Egy másik mondat szerint: „megengedhetetlen bűn lenne valamely valláserkölcsi törvény megszegése.” A törvény semmibe vétele elvi szempontból mindig megengedhetetlen, ámde müyen gyakori a bűnbeesés, bármennyire tiltja is a törvény. A régi fegyverek gyűjtéséről, tanulmányozásáról írja egy kiállítás méltatója, hogy az az illető „kedvenc vesszőparipája". Elképzeljük, amint valamelyik hosszú csövű mordályon lovagol, amikor felelős beosztása engedi. A vesz- szőparipa eredeti jelentése ugyanis a fantáziadús gyermekek játéka, egy hosszú bot, amelyet vágtató paripának képzelnek el. „Lovagolok szilaj nádparipán” - írja Petőfi. Nád vagy vessző, majdnem mindegy. A felnőtt embernek makacsul emlegetett gondolatát, ötletét, foglalatosságát szoktuk gúnyosan így nevezni. A hozzá való ragaszkodásban eleve benne van a „kedvenc” jelző tartalma. Közismert sportemberünket így köszönti ünnepélyes alkalommal az újságíró: „Isten adjon neki sikeres karriert!" - Gyakran használt szó. Van, aki könnyen jut hozzá; van, aki mindent elkövet érte; van, aki tiszteletreméltó erőfeszítéssel éri el. Ha megszerzi, akkor mindenképpen sikeres. A halotti búcsúztató vagy részvétnyilvánítás is kezdődhet-vég- ződhet így: Isten adjon neki... és így folytatódhat: örök nyugodalmat. Érdemes megszívlelni Kosztolányi tanácsait. RÓNAI BÉLA Hűen önmagához, tanítványaihoz A szoba sarkában egy jókora agyagmázas edényben örökzöld. Az asztalon finom samott-anyagú forma - kecses, színes, mint a tengeri kagyló virágsziromként nyíló héja. Knoll Éva keramikusművésznek, a pécsi Művészeti Szakközépiskola tanárának nem gyakran láthatjuk a műveit tárlaton, pedig a számos szép munka a közönség elé kívánkozna. Szeptemberben sem ő, hanem tanítványai mutatkoznak be a Pécsi Kisgalériában. Igazából soha nem is szeretett központban lenni, szerepelni, mondja. Csak néhány egyéni kiállítás jelzi munkásságának állomásait, utolsó önálló tárlata 1987- ben volt Püspökszentlászlón, a Deák Galériában. Árulkodó, hogy jó néhány éve Magam örömére készítettem kerámiát címmel jelent meg írás a lapunkban róla, hiszen a tanítás és az István-aknai műhely közt megosztva energiáit, soha nem volt célja, s igazán nem is tudott megrendelésre dolgozni. A saját törvényeit követte, nem lett piacra gyártó keramikus.- Annak idején, amikor utolsó éves voltam a Magyar Iparművészeti Főiskolán, vonzott a Zsolnay Gyár is, a technológiához is alkalmazkodó tervezés nagyon szép munka, de akkor a Művészeti Szakközépiskolában adódott állás. Időközben a tanítást nagyon megszerettem - mondja pályakezdéséről. Még Székesfehérváron, szülővárosomban M. Tóth István látta úgy, hogy plasztikusak a rajzaim, majd Márki Béla volt a szakkörvezetőm. Pécsett a Művészeti Szakközépiskolában Pattantyús József, és Molnár Imre tanítottak. Utóbbitól a fazekasság technikáját, gyökereit tanulhattuk meg. Ez a nagyothalló ember fantasztikus hittel adta át a tudását... Neki köszönhetem, hogy nagyon aktívan gyakoroltam a korongozást. A főiskolán Cse- kovszki Árpád volt a mesterem, aki nemcsak a szakmát tanította, azután Jánosi György építész, Kovács Ferenc szobrászművész, Litkey József festőművész, de ismert név Dvorszky Hedvig és Katona Imre művészettörténész is. A férjem pécsi, ezért a diploma- munkámat - egy porcelán étkészletet - már a Zsolnay Gyárban készítettem.- A Zsolnay egy stílust, fogalmat is jelent.- A szecesszió soha nem vonzott, igazából az egyszerűbb formákat kedvelem. Akkoriban is inkább a skandináv design volt rám hatással, az összhang, a formai egység. Noha sokan fogalmaznak úgy, hogy ez unalmas, de tőlem a túldíszítettség mindig távol állt. Viszont mindig szerettem kísérletezni, kitalálni valami újat. Az igaz, hogy az utóbbi években visszahúzódtam, de ez alkati kérdés is. Viszont nagyon fontosak számomra a tanítványaim, és sokat jelentett az életemben, hogy néhány évig, még a diákéveket megszakítva, Budapesten műtárgymásolóként dolgozhattam. Habán kerámiát másoltunk, régészeti leleteket állítottunk helyre, régészeti rajzoló is voltam - így nemcsak a technikai ismereteket adhattam át a tanítványaimnak. A hazai fazekas hagyományok mellett érdekelt a múlt, az ókori kultúrák, a japán kerámia. Ez a múzeumi munka segített abban is, hogy a gyerekek ne csak megtanulják az elméletet, hanem tudják például azt is, hogy egy görög amphorát miként képes a ma embere elkészíteni. Örömet adó tapasztalat volt mindig, hogy ez a feladat nemcsak fegyelmezettségre nevel, de sikerélményt jelent számukra. Amit megtanulnak, kiviteleznek, abban is az a fontos hogy szakmailag és minőségileg hiteles legyen. A szeptemberi kiállításra a Japánban élő, s művészetével a szigetországban sikeres Húsz Ágnes, a Bárdudvarnokon üvegtervező Andor István, a pécsi Művészeti Szakközépiskolában tanító Boda Péter, technikus kolléganőjük, Ritecz Szilvia, a kaposvári testvérintézményben ugyancsak fiatal tehetségekkel foglalkozó L. Gaál Éva, a kályhacsempéiről egyre ismertebb Kerék László, a különös formákat kreáló Tompa László és a tanítványok közt legifjabb Várbíró Kinga hozza majd el a munkáit. B. R. Knoll Éva pécsi otthonában fotó: müller andrea Megújuló galéria, régi minőség Az értékőrző hagyományok szellemében készült el a Pécsi Galéria 2000. évi programja. A kiállítóhely azonban mindenképpen új arculatot nyer, hiszen új vezetés veszi át a feladatokat. Az idő halad, a munka nem állhat le, a mostani stáb idén is a folyamatosságra törekszik. A dolgok romlása az átmeneti időszakokban szokott megkezdődni. Ez az, amit mindenképpen ki akar védeni a Pécsi Galéria. Az idei terveket még tavaly állították össze, a megvalósításról és a galéria egyéb körülményeiről már a megbízott igazgatót, Gamus Árpádot kérdeztük. Amíg nincs költségvetés, nehéz nyilatkozni, annyi viszont biztos, hogy legalább az 1998-as, 21 milliós költségvetést jó lenne visszakapni, tekintve, hogy tavaly már csak nagyjából 14 millió jutott az intézménynek. A saját bevételek nagyságrendje 5 millió körüli. Ha ismét kevesebb lesz a pénz, a nagyobb vagy a nemzetközi programok sérülhetnek. Csak érdekességképpen mondjuk el (bár a kiállítások létrehozáskor egyáltalán nem mellékes), hogy például a japán vagy az amerikai partnerek meg se mozdulnak addig, amíg banki garancia nincs a költségekkel kapcsolatban. Jellemző adat, hogy csak a Budapest és Pécs közötti, közepes fuvar is vagy 60 ezer forint, ám ha a tengerentúlról jön valami, a szállítási, de a biztosítási költségek is óriásiak lehetnek. 20 képet egy hónapra 300 ezer forintért biztosítanak körülbelül, s a művészek jó része nem is adja másként a munkáit. Szinte megoldhatatlan helyzetet teremtene az is, ha valaki például több száz grafikáját küldené el egy válogatásos kiállításra, mert még a visszajuttatás postaköltségeit sem tudnák vállalni.- Szeretném a galéria zavartalan működését biztosítani - mondta el Gamus Árpád, aki arra is utalt, hogy a „penge éléről” való lekerüléshez megfelelő költség- vetés kell akkor is, ha nem akarnak túlköltekezni. - Sok tárlathoz pályázatokból szerzünk pénzt, de jellemző, hogy két év alatt vagy másfélszeresére nőtt az az ösz- szeg, amit például egy katalógus előállítására kell fordítani. Bevételekhez a vendégszobából, terembérletből, eladásokból jutunk. A kívülálló mindezt nem látja, a számára a Széchenyi téri Galériába tervezett 14, és a Kisgalériába készülő ugyanennyi tárlat a lényeg. Izgalmas bemutatók idén is lesznek, köztük is kiemelhető a Plakátok 2000, a Pécs 2000, vagy a krakkói képzőművészek kiállítása. Most a nagygalériában Lantos Ferenc új munkái láthatók. A következő, február 3-án kezdődő programmal régi vágy teljesül: az ipari forma- tervezés területéről érkezik Vásárhelyi János bútortervező, akinek ez egyben a húszéves jubileumi összeállítása is. Pinczehelyi Sándor sokat ígérő találmánya a Pécs 2000. Ennek keretében száz helyi alkotó kapott meghívást arra, hogy tervezzen egy munkát valamely létező térbe, környezetbe. Nem kell magát a művet elkészíteni, inkább az a cél, hogy megmutassák, mi mozgatja a pécsi művészeket, milyen távlatokban gondolkodnak. Várhatóan érdekes lesz Csete Ildikó textiltervező és Tolvay Ernő festőművész tárlata is, de a modern irányzatok és technikák bemutatásában talán a krakkói képzőművészek járnak majd az élen, akiket májusra várnak. Szokásosan megmutatkoznak a képzőművészeti mesteriskolások is. A június a nemzetközi plakátkiállítás hónapja, 120-150 alkotót hívtak, míg júliusban a már hagyományos Országos Kerámia Biennále nyitja meg ’'apuit, immár a tizenhatodik alkalomma Az év során Pécs testvérvárosainak kvalitásos művészeit is várják, teret biztosítanak lyoni képzőművészeknek, és nyolc pécsi alkotó közös tárlatának. HODNIK I. CY. Egy a félelem láncszemeiből Ha arra gondolok, hogy egyik kormány-főtanácsadónk milyen rabbinikus dühvei száll szembe azokkal, akik szerinte a zsidókérdést szőnyeg alá söprik, erőltetvén, hogy antiszemitizmus márpedig van, akkor felhatalmasodnak az árnyékok bennünk is. De ha ugyanekkor azt is kell gondolnom, hogy gyógyuló sebekről a varrt fölösleges levakargatni - akkor már paradoxonba botlunk. Holocaust-paradoxon. Spiró György Szappanoperája, amit a Harmadik Színházban láthatunk ezekben a hetekben, intellektuálisan nem haladja meg ezt, s nem is akarja. Azért, mert ezen a módon nem is lehet. A szappan ugyan a náci rém- tettre utal, de mintha az érvek- szavak is így csúsznának el egymáson. Nem dramaturgiailag: ott nagyon is a helyükön vannak, hanem a transzcendens végkifejlet felől. Hogy ugyanis bizonyos dolgainknak csak erkölcsi haladvá- nyuk van. Ha van. Az alapkonfliktus az, hogy egy proliból lett ügy- nököcske, Lipics Zsolt nagyszerű alakításában, bekopogtat egy családhoz a kárpótlandó zsidók listájával. A mini-körszínház játékterét Vincze János, a darabot is feszesre komponáló rendező egyetlen ajtóval osztja lépcsőházra és előszobára. A becsöngető ügynök a múltat gyógyítandó, nagy pénzt ajánl a zsidó orvosnőnek, akinek csak alá kellene írnia a listát. A gyerekeit egyedül nevelő, anyját aszkétikusan ápoló asszony természetesen kidobná a házalót, sorolva, hogy anyanyelve, állam- polgársága, szíve szerint is magyar, aki nem tűri, hogy a sérelmi kiváltság, alantas üzlet bélyegezze. De sértett az ügynök is, akinek a szülei „épp ilyen urakat szolgálva” hitték, hogy a jövő letéteményesei. A vitával, lebeszéléssel enyhülő fájdalmakra a nővé serdült lánygyerek (Tamás Éva) nyíltsága („nekünk elmondtad, hogy zsidók vagyunk”), von ismét árnyékot, és a szomszéd, a „derék magyar” (Krum Ádám) megjelenése telíti kesernyés iróniával. A föloldás illúziója lebeg a vita-kovácsolta emberi kapcsolat fölött, végül a nagyanya is előcsoszog a múltból félelmes matróna képében (Bódis Irén), hogy diktátornak kijáró hűséget követeljen lányától a sír széléről is. Múlt, jelen és jövő - szétpattant láncszemek. Koszta Gabriella jól testesíti meg a köznapi nyűgeit cipelő, öregedő orvosnőt, Lipicsnek a mimikája is jelentőssé nő a szűk térben. Hasadt lelkű ügynök, a jólfésültség és a hamis öntudat alakoskodásra kész mázával, aki a nő iránt ébredő vonzalmában válik emberibbé. Mert egyelőre csak isteni magasból - a szereteté- ből - természetes, hogy a Föld lakói különböző rasszok, nemzetek, ál- és valódi demokráciák, eszmék, társadalmi rétegek elkülönülése és kevercse. S noha a fejekben már létezik olyan világ, ahol az egyes ember az lehet, ami, kollektív bűnök és erények nélkül, de ez még a félelem darabja, és időszerű marad mindaddig, amíg listák születnek. _______bmc Koszta G abriella, az orvosnő szerepében FOTÓ: TÓTH L.
