Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-21 / 20. szám

2000. Január 21., péntek - Új Dunántúli Napló HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Futóbolondok” és egyéb lelki zűrök Az előrejelzések szerint a lelki betegségek előfordulása nőni fog, mert a gazda­sági, technikai fejlődésben az emberi lélek a szűk keresztmetszet, amely nem képes lépést tartani a teljesítménykövetelményekkel. Fura, feszélyező érzés összetalálkozni, vagy akárcsak valamennyicske időt is egy közeg­ben tölteni olyan valakivel, akiről egyértel­műen lerí, hogy zavarodott elméjű: a ha­gyományként elterjedt szóhasználat szerint afféle „futóbolond”. Márpedig a személyes tapasztalataink azt mutatják, hogy egyre több ilyen találkozás adódik buszón, utcán, nyilvános rendezvényen.- Nem hiszem, hogy az ilyen betegek számaránya növekedett volna a népességen belül. Úgy gondolom, a gyakoribb ilyen ta­lálkozások a hajléktalanná váló pszichiátriai betegek számának szaporodását mutató je­lenség. A megfelelő intézmény- és szociális ellátórendszerek hiánya kelti ezt a látszatot. Az átmeneti intézmények is teljesen hiá­nyoznak Magyarországon. Mint például a nappali átmeneti pszichiátriai intézmények, amelyek foglalkoztatást nyújtanának. Vagy az éjszakai szanatóriumnak nevezett helyek, ahol gyógy­kezelés, fekvőhely, szállás van a betegeknek. És mind­két formában mindenekelőtt a közösség, amely integráló, továbbá nagyfokú toleranci­át, önbecsülést, rehabilitáci­ót is jelent - kezdi az okok számbavételét dr. Stark And­rás (első képünkön), a Bara­nya Megyei Kórház Mentálhigiéné Osztá­lyának osztályvezető főorvosa, pszichiáter, pszichoterapeuta. Az előbbieken túl sajátos takarékossági előzményt is említ:- Az egészségügyben a kórházak ágy- szám-leépítése legradikálisabban és legér­zékenyebben a pszichiátriai osztályokat érintette. Az ágyszámcsökkentés során az érdekeiket jobban érvényesítő szakmák el tudták érni, hogy az általános kórházakon belül nagy ágylétszámuk maradt a pszichi­átria osztályok hátrányára, amelyeknél vi­szont radikális volt a csökkentés. Sok he­lyen 50 százalékos. így megszűntek a pszi­, chiátriai rehabilitációs osztályok, vagy be­szűkült a kapacitásuk. Szigetváron is a pszi­chiátriai kapacitás induláskori 80-as ágyszá­ma egyharmadára szűkült. Az ott dolgozó pszichiáterek száma egynegyedére, egyötö­dére csökkent. A vidéki pszichiátriai osztá­lyok mind személyzetben, mind ágyszám­ban nagyon rosszul állnak. Ez az egyik alapvető oka annak, hogy a krónikus pszi­chiátriai betegek hajléktalanná válnak. Ez egyébként világtendencia. Magyarországon ez úgy-ahogy sínen volt addig, amíg a pszi­chiátriai ágyak fenntarthatók voltak. A má­sik ok a pszichiátriai ápolási otthonok és a pszichiátriai szociális otthonok nagyon szűk kapacitása. Hiszen legalább 150-en várnak jelenleg Baranyában pszichiátriai szociális otthoni elhelyezésre. Ők lakás, be­fogadó, hozzátartozó híján hajléktalanok­ként jelennek meg az utcán.- Jelentenek-e ők potenciális veszélyt az úgynevezett normálisakra?- Saját maguk számára jelentenek po­tenciális veszélyt a gondozás, a gyógyszere­A hasadástól a válsághelyzetekig Azok a betegségek, amelyek leginkább meghökkentik az embereket, csak a pszichiátriai betegségek csekély százalé­kát adják, a jéghegy csúcsának sem nevezhetők. A skizofré­nia (hasadásos elmezavar) a világon mindenütt nagyjából azonos arányban fordul elő a népességben: 0,85-1 száza­lék között. Minden száz ember közül 1-2 szenved mániás depresszióban. Híres embereket is említhetnénk, akiknek ez volt a betegségük, mindemellett rendkívül kreatívak voltak. Például Winston Churchillt. Nagyjából hasonló arányban van­nak a népességben a paranoiás betegek, akiknek a gondol­kodásában az üldöztetési élmények uralkodnak el. A lelki élet egyéb enyhébb zavarai teszik ki a pszichiátriai betegsé­gek túlnyomó részét. Száz ember közül 10-15 valamikor az élete folyamán depressziós panaszokkal küszködik. Szoron­gástól ugyanilyen arányban szenvednek. És akkor még nem beszéltünk az átmeneti lelki válságállapotokról, amelyekkel bárki, bármikor szembesülhet. zés, a megfelelő táplálkozás, a fedél és a fű­tés hiánya miatt. Kiesnek az ambuláns pszi­chiátriai gyógykezelés hálójából is, hiszen ott nem jelennek meg. Gyógyszerezés, gyógykezelés híján, számukra az alkohol a legolcsóbb feszültségoldó.- Milyen a társadalom tűrőképessége? Hajdan szinte minden községben volt „fcdu bolondja”, akinek sok mindent elnéztek,- A falu közösség volt hajdanán, és min­den közösségnek van befogadó, összetartó ereje. Amikor a falu, meg a város különbö­ző részei már nem működnek közösség­ként, ez a fajta integráló, megtartó és tolerá­ló képesség sem létezik. A társadalom tűrő­képessége általában alacsony. Például na­gyon nehezen viseljük el az utcai kéregetők sokaságát is. Magasabb szintű magánszfé­raigényhez vagyunk szokva, ezek a jelensé­gek pedig annak zaklatásaként jelennek meg. Általában az emberek intoleránsak, mert a maguk számára nem éreznek elég megbecsülést, létbiztonságot. E hiányérzet részeként csökken a tolerancia minden fajta furcsa, szabálytalan viselkedés iránt. Az úgynevezett normális személyek szá­mára azonban a hiányok ténye nem segít az olyan szituációkban, amikor a kitérés le­hetősége sem adott, miközben egy zavaro­dott ember a nyílt színen a jelenlévők előtt nem ismert, vagy fiktív személyre vonatkoztatva ökölbe szorított kézzel, vérbe forgó szemmel erő­szakos cselekményeket emleget, brutális gyilkos­sággal fenyegetőzik, és kéjeleg az elkövetés rész­leteinek ecsetelésében. Netán valamelyik etnikai kisebbség kiirtását szor­galmazza nagy hangon és gyalázkodva. Az üyen helyzet passzív szereplője többnyire abban reménykedik, hogy talán igaz lehet, amit a magyar szólás a kutyákra mond: hogy ame­lyik ugat, az nem harap. Vagyis nem az a veszélyes, aki kibeszéli magából a feszült­séget, az indulatait.- Nem lenne jobb, ha a közfeltűnést, ria­dalmat keltő betegeket elzártan kezelnék?- Nincsenek már zárt pszichiátriai intéz­mények. A megfelelő gyógyszeres és pszi­choterápia szükségtelenné teszik a zártsá­got. Amúgy sem elzárni kell, hanem gyógy­kezelni, segítséget nyújtani, emberi méltó­ságot jelentő közösséget teremteni a hajlék­talan betegeknek. jelentenek a beteg ember számára, és bizo­nyos esetben a környezetére is. A pszichiát­ria ezeket az állapotokat tartja súlyos beteg­ségeknek. Ugyanakkor más ember számára veszélyt jelentő, másoknak ártó emberi vi­selkedések általában nem pszichiátriai be­tegségekből adódnak, ahogy azt a közvéle­mény gondolja. Ha a legsúlyosabb elmebe­tegséget, a skizofréniát, a hasadásos elme­zavart nézzük, az derül ki, hogy az ilyen betegek által elkövetett agresszív cselekede­tek részaránya nem nagyobb az összes kö­zött, mint amekkora az ilyen betegeké a né­pességen belül. A normális emberek sokkal több erőszakos cselekedetet követnek el.- Mikor van szükség arra, hogy az ilyen betegek zárt körülmények közé kerüljenek?- Bizonyos esetekben átmenetileg szük­ségessé válhat a zárt körülmények közötti kezelés, de hosszú távon ezeknél a betegsé­geknél a társadalomba, a mindennapi élet­be való visszaillesztés a cél. Ez megfelelő A pszichiáterszakma Dr. Fodor László (második képünkön), a pécsi Honvédkórház pszichiátriai osztályá­nak főorvosa, neurológus, pszichiáter, pszi­choterapeuta éppen beszélgetésünk előtt vi­zitelt. Látogatásai nyomán egy-egy beteg­szobából harsány nevetés szűrődött ki.- A különösen viselkedő ember mindig is valamiféle meghökkentést váltott ki. Na­gyon nehezen tudják az emberek ezt az ál­lapotot megérteni. Ez váltja ki azokat a re­akciókat, hogy általában igyekszünk őket kiközösíteni, vagy megcímkézni azzal, hogy elmebetegek. Holott csak másként gondolkodnak, másként viselkednek. De ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen ritka az a pszichiátriai betegség, amikor valaki any- nyira nyilvánvalóan zavart lelki állapotra utaló benyomást kelt az utcán, hogy az már feltűnő. Sokkal több ember küszködik kü­lönböző lelki problémákkal és betegségek­kel, de rajtuk nem nagyon vehető észre - mondja a felemlegetett utcai tapasz­talatokra reagálva.- Olyan előítélet is munkálkodik bennünk, hogy akin már meglát­szik, az súlyosabb eset.- Kétségkívül az ilyes­mi jelezhet súlyos beteg­séget. Ám hangsúlyozom: a nem oda illő, a nem konvencionális viselke­dés, nem mindig az elme- betegség jele. Sőt, merem állítani, ritkán van mögöt­te az elme tényleges be­tegsége. Sokkal meghök- kentőbb dolgokkal talál­kozom, amelyeket - úgy­mond - normális embe­rek követnek el.- Mi számít súlyos betegségnek?- Amikor valakinek a gondolkodásában olyasmik jelennek meg, amelyek nem a va­lóságot tükrözik, vagy pedig olyan észlelé­sei vannak, amelyeknek nincs valóságalap­ja. Például, ha valaki azt érzi, hogy a fejé­ben valaki beszél hozzá, és az ő viselkedé­sét kommentálja, vezérli, vagy azt észleli, hogy egy idegen bolygóról jelzéseket külde­nek neki, irányítják őt. Vagy ha a gondolko­dásában eltúlzott félelmek uralkodnak el, például az, hogy üldözik, rosszat akarnak neki, az életére törnek. Ezek a kóros észle­lések és gondolatok irányíthatják a cselek­vést is, ilyen értelemben valóban veszélyt A vidéki pszichiátriai osztályokra általában jellemző a külö­nösen rossz pénzügyi helyzet. A fiatal szakemberek szá­mára egyenesen riasztó ilyen körülmények között pszi­chiáternek lenni. Más szakmák sokkal vonzóbbak. A fris­sen végzett orvosok jó része eltűnik már abból a képzési körből is, hogy szakorvosokká váljanak. Azzal például . nemigen lehet versenyezni, hogy gyógyszerügynökként a kezdő orvosi fizetés négy-ötszörösét kapják. kezeléssel gyakorlatilag mindig járható út. A lelki betegséggel, vagy éppen elmebeteg­séggel küzdő embernek azonban még na­gyon kevés segítséget nyújt a társadalom és a közvetlen környezet a mindennapi életbe való visszailleszkedés érdekében. De a pszi­chiátriai betegek rehabilitációjához a meg­felelő szanatóriumok, a védett szállások, a védett munkahelyek is hiányoznak.- Az szerencsésebb-e, ha a pszichiátriai beteg hozzá hasonlók között van, vagy az, ha normális közegben éli a napjait?- Bizonyos állapotokban, amikor a beteg­ség fellángol, és a közvetlen gyógyítás fo­lyamata zajlik, sokat tud segíteni az a kö­zösség, és az a miliő, ami egy pszichiátriai osztályon a beteg embert körülveszi. De a gyógyulás következő lépcsőjében minden­képpen a civil kapcsolatok, az életbe való visszailleszkedés tud segíteni abban, hogy ezek az emberek visszakapják az önbizal­mukat, visszanyerjék az önértékelésüket, hogy érezzék: a társadalom befogadja őket. A társadalom szempontjából is ez lenne jó, és nem pedig az elkülönítésük, kirekeszté­sük. Annál is inkább, mert ezekben a beteg­ségekben ugyan kétségkívül vannak fellán­golások, de ma már olyan lehetőségek áll­nak rendelkezésre, hogy az ilyen betegeket nagyon sok esetben egy életre meg lehet gyógyítani, vagy legalább sok éves tünetmentesség érhető el náluk. A kórház meg az orvos akkor szükséges, amikor ezek az állapotok fellángolnak, vagy vissza­esések következnek be. Vagyis ugyanúgy kellene gondolkodni a pszichiátriai betegségekről is, ahogy általá­ban a testiekről szoktunk. Hiszen tudomá­sul vesszük, legalábbis nem furcsálljuk, hogy valakinek például cukorbetegsége vagy szívbetegsége van, és ezért egy életen keresztül jár orvoshoz ellenőriztetni az álla­potát, szedi a gyógyszereket, esetleg az álla­potának megfelelő munkakört kap.- A pszichiátriai betegségek rendszeres kezeléssel és ellenőrzéssel szintén nagyon jól egyensúlyban tarthatók. Komoly esély van rá, hogy a beteg visszanyerje a teljes, vagy legalábbis a részleges munkaképessé­gét - hangsúlyozza a pszichiáter főorvos. S hozzátesz valamit, ami meghökkentő.- Minden harmadik ember szenved vala­mikor élete során valamilyen lelki betegség­ben, csak általában nem látszik meg rajtuk, legalábbis nem feltűnően. Azok a megbé­lyegzések, amelyek manapság is érik a pszi­chiátriai betegeket, visszatartják ezt az egy­harmadnyi népességet az orvosi segítség keresésétől. Meg attól is, hogy vállalják: ér­zelmi, hangulati problémáik vannak. Pedig ezek nem jellemhibák, nem az akaraterő gyengesége, nem fogyatékosságok, ahogy azt az előítéletek tartják. A lélek finom és bonyolult „műszer”. Könnyen elromolhat - könnyebben mint a test -, és természe­tesnek kellene tartam, hogy ha valaki ilyen tünetet vesz észre magán, akkor szakor­voshoz fordul. Ám ettől a közfelfogástól még igencsak távol vagyunk, ami - ha belegondolunk - elég nagy bolondság. ___________puhái hmm HO PHIKILPIKÓ Kormártyzaü modor Igazán annyi csúnyát mond­tak már a kormány stílusára az elmúlt két évben, hogy haj­lamosak vagyunk elfelejteni: az előző kurzus emberei is megkapták olykor a magukét. Úgy látszik, néha az azonos pozíció, a sítk éppen elég az olyan tréfákhoz, amelyek ar­ról szólnak, miért hasonlíta­nak a kormányfők egymásra úgy, mint egyik pénz a másik­ra. A mostani éra hatalmi, arroganciával, diktatórikus módszerekkel, elhallgatások­kal és csúsztatásokkal vádolt szereplői úgy látszik, maguk is megelégelték a ked­vezőtlen képet, még akkor is, ha nyilván nem minden ma­gyar állampolgár kérdezi meg magától, mikor fog a gunyo- rosnak kikiáltott egyenmosoly leolvadni a kormánypárti kép­viselők orcájáról. Néhány fideszes honatya talán épp ezért nemrég kommunikációs tréningen vett részt, bár azt csak a jövő mutatja meg, mi­lyen sikerrel. Egyszerű polgár azt hinné, nem kell a kommunikációból olyan nagy faksznit csinálni, igazat kell mondani, és kész. Hiteles ember úgysem lesz va­lakiből egy hétvégi pszi- chotumén. Bár lehet, hogy csak úgy kell tenni, mintha. A hatalomba jutás, és az azzal való élni tudás egyéb­ként éppen elég súlyos lecke, amit csak az tud, aki volt már vezető valaha. A tapasztala­tokhoz pedig nem is kell fris­sen restaurált íróasztal hatal­mas dolgozószobával, egyet­len kormánykerék is elég. Ha mondjuk ez egy buszvezető kezében van. Jól megtanulhatta ezt az a nyomorult utas, aki az egyik külvárosba tartó járaton vélet­lenül, egy áthelyezett megálló miatt rosszkor nyomta meg a leszállásjelzőt. Meg is kapta érte a magáét élet és halál urától a fedélzeten, aki csak azért oktatta ki és szégyenítet- te meg, mert megtehette, mert ő a séf, nála a kormány. A modort ez persze végképp nem menti, hiszen bármilyen ne­hezére is esik néhány rossz­kedvű sofőrnek, azt az utast is célba kell juttatnia, aki rossz helyen jelez. És ha ezt csak négyévenként teszi, ak­kor sem feledhető, hogy a je­gyért azért ő is fizetett. KQEMA FEBINC Holdfogyatkozás Ha sajtból lenne a Hold, akkor azt mondanám, nem véletlen az egybeesés. Jelesül, hogy ma délelőtt a gazda­emberek a rendőrség engedé­lyével kiállhatnak a pécsi MiZo elé demonstrálni (a cég többmilliárddal tartozik a tej­termelőknek), este pedig bá­mulhatják az eget, hiszen tel­jes holdfogyatkozás lesz. Utób­bi meglehetősen ritka dolog, jó, ha évente egyszer bekövet­kezik. De hát a Hold nem sajt, s ezért a természet csodáit illet­lenség a társadalomban lezaj­ló, manapság meglehetősen gyakori, kellemetlen folyama­tokhoz hasonlítani. Főleg nem a MiZo-hoz. Hiszen hála istennek, a Hold egyelőre még nem üzleti folyamatok középpontja, nem adásvétel és egyéb pénzszerzés-pénzvesz- tés tárgya, és hol van már az az idő, amikor Hruscsov elv­társ az első szputnyik fellövése után már arról álmodott, hogy a hibridkukorica-termelést fel­viszik bolygónkról erre az égi útitársunkra. Valljuk meg, iga­zából néhány hiszékeny em­bert lehetett csak annak idején becsapni, olyanokat, akiknek futotta arra, hogy egy remény­beli közelgő holdutazásra né­mi előleget is befizettek már a hatvanas évek elején, hogy le ne maradjanak a nagy durra­násról. S azóta is futhatnak a pénzük után. Hiszen Neil Armstrongot követően (ő ug­rált még 1969-ben elsőként a Holdon) elcsendesültek az égi­test birtokbavételének álmai, s szemünk ismét a szőkébb kör­nyezetünkre, a Földre szegező- dött. Oda, ahol többnyire más­ként működik a fantázia ha kőkemény gondokkal szembe­sül a kisember. És gond akad. Sokféle. A MiZo miatt például tejtermelők ezrei veszthetik el megélhetésük egyetlen forrá­sát, és sokan köztük a létbi­zonytalanságba zuhantak már ma is. Ezért a pénteki figye­lemfelhívás. S bár tudjuk a magunk tapasztalatából, hogy a demonstrációk (sztrájkok) és az ügyek végső kimenetele között nem sok összefüggés van, mégis az az érzésem, hogy a demonstrálók közé időnként az ember maga is beállna. hetedik oldal HOLNAP Riport Bizonytalanság, félelem és remény. Szomorú szenzáció­nak is nevezhető az az eset, amelyről lapunk is beszámolt pár nappal ezelőtt. Egy pécsi fiatalember időlegesen tel­jesen elveszítette a látását, és alsó végtagjai is lebénultak. Továbbra sem tudni, mi okozta a tüneteket: öröklött be­tegség, felső-légúti megbetegedés, vagy az influenza elleni védőoltás. Egy biztos, a fiú jobban van, segítséggel már járni is tud, és látását egyre jobban visszanyeri: már tévét is néz. Portré Farkas Tibor, a Malév dél-dunántúli képviseletének veze­tője. Pályáját a Mecsek Tourist jogtanácsosaként kezdte, 1987-től dolgozik jelenlegi munkahelyén. „Nekem két gye­rekkori álmom volt: eljutni a Maracana stadionba és vé­gigutazni Kaliforniát. Ma azt mondhatom, teljesültek az álmaim. A riói stadionban, mikor a liftes meghallotta, hogy magyarok vagyunk, rögtön rávágta: Puskás, majd sorolni kezdte a 1966-os válogatott tagjait, akik 3-0-m ver­ték a brazilokat. ”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom