Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-19 / 18. szám

2000. Január 19., szerda - Új Dunántúli Napló HÁTTÉR - RIPORT ■HH Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal Ne tessék már szórakozni! Pécs kultúrváros - puffogtatjuk a közhelyszámba menő tézist. Ám ha megva- kargatjuk ezt a kopott patinájú kijelentést, kiderül, hogy az időről időre újra­fújt máz alatt már nem rejlenek olyan nagy kincsek, mint azt múltbéli tudá­sunk alapján sejtjük. Persze, a megye más városainak lakói sem dicsekednek azzal, hogy el lennének kényeztetve, ha nívós szórakozásra adnák a fejüket. Amikor felteszem a kérdést - legyen az or­vos, ügyvéd, vállalkozó, PR-munkatárs vagy költő -, hogy hová mennének el egy nyu­godt, polgári helyre kicsit kikapcsolódni, bi­zony hosszan bámulnak maguk elé a sem­mibe. Igaz, akad olyan is, aki kapásból rá­vágja: ilyen hely az egész megyében nincs. A Csontváry Múzeum fölszintjén három hónapja püspöki engedéllyel és áldással ki­nyitott „egység” vállaltan kávéház. Persze, akik mondjuk a Nádorra emlékeznek visz- sza, még mindig csalódni fognak, hiszen nincs süppedős szőnyeg, se falikárpit - és főleg nincsen afféle semmittevő nyugalom. Ennek persze az üzemeltető örül a legjob­ban, mert itt estéről estére telt ház van. Ami viszont egyet jelent tömeggel, a baltával vágható cigarettafüsttel, a népekkel ver­senyzsibongó zenével. Ám éppen ezek a je­lenségek mutatják, hogy mekkora igény lenne (van!) egy úgymond „értelmiségi ká­véházra”, ahol egy etológus professzor ugyanúgy megihat egy sört tanítványaival vagy akár gimnazistákkal, mint egy kirakat- rendező. Azonban vannak jócskái, akik még nem fedezték fel azt a kávézót, vagy éppen nem is erre vágynak - ők aztán pa­naszkodnak is csőstül. Krisztina jogot végzett, most különböző cégek menedzselésével foglalkozik, tehát ebben a minőségében voltaképp minden helyet, programlehetőséget ismer, ahová egy vendéget vagy fontos ügyfelet el lehet vinni Pécsett. De mi történik, ha maga szánna néhány órát kikapcsolódásra?- Kapásból nem tudnék mondani olyan helyet, ahová nagy kedvem lenne elmenni „szórakozni”. Tudom, hogy vannak erőfe­szítések, de nem tudom, miért, egyik sem az igazi. Ami rémes, máris látom, hogy az úgynevezett értelmiség is rá fog kapni a „plaza fílingre”, majd oda mennek szóra­kozni, mert a szórakozás számukra a pénz­költéssel egyenlő. Pénzt költeni pedig ott jócskán lehet. Tistyán László, a Fact közvélemény-kuta­tó vezetője roppant lesújtó véleménnyel van.- Létezik egy réges rég felfújt léggömb, amelyen az díszeleg feliratként, hogy Pécs kulturális centrum. Sajnos, ez ma már csak mítosz, mert mi - saját magamat, a barátai­mat is ide értem - nem teszünk érte sem­mit. Nem vagyunk versenyképesek abban, hogy a mítoszt napról napra újrateremtsük, miközben meg vagyunk sért­ve akkor, ha arról beszélnek, ahol mostanában új lendü­let, teljesítmény van. A sokat hangoztatott egyetemmel is az a helyzet, hogy Pécs to­vábbra is Budapest szpáhi- birtoka: sok neves szakem­ber „jár le”, akik viszont Pé­csért semmit sem tesznek, mert amint leadják az óráikat, utaznak visz- sza. Úgy látom, sokkal inkább az individuá­lis karrierek a fontosak, csekély a városért élők száma. Elég csak megnézni a vezető­ket, hányán született pécsiek... Ugyanakkor az se jó, hogy sokan csak símak-rínak, nem hajlandóak betenni se a lábukat a színház­ba, mert ezzel csak felszámolják a keresle­tet, amit önmaguk generálnának. Kicsit tyúk-tojás probléma ez az egész. Horváth Zoltánnak könyvelőirodája van, napi tíz órát dolgozik. Nem tagadja egy per­cig sem, hogy bizony jó lenne kikapcsolód­ni. De most, hogy kérdezem, maga is meg­döbben: az utóbbi évekből csak olyan érde­kes dolgokra tud visszaemlékezni, amiért el kellett utazzon a fővá­rosba.- Jó, tudom, hogy van színház, meg - in­kább - volt mozi, ez egy dolog. Koncertek... Hát, nem túl nagy bu­lik. Azt veszem észre magamon és a barátai­mon is, mintha kinőt­tünk volna már az ifi­házban meg egyéb kis lukakban zajló dolgok­ból. Szerintem egy-két olyan helyre lenne szükség, ahol van egy színpad vagy kifutó, némi műsorral, színvo­nalas zenével, és tény­leg el lehet tölteni egy estét beszélgetve, iszo­gatva. Azt látom, hogy a 30-45 év közötti korosztály számára na­gyon kevés program akad. Sokkal több olyan esemény kellene, amelyek a tizenéve­sek diszkója és a sramlizene mellé befér­nek. Sokan örülnek, hogy immár Pécsett is van multiplex mozi, de pont ezek a fiatal felnőttek díjaznák azt is, ha több filmet vetí­tenének a gyerekek számára, akár régi me­sefilmeket, mint volt a Frakk vagy a Kukori és Kotkoda, hiszen ezt a mai kicsik is élvez­nék. A Bóbita Bábszínház produkciói (ame­lyek szintén „szólnak” a piciket kísérő fiatal szülőknek is) élvezetesek, de számra nem elégségesek egy ekkora városban. Beüyei Árpád (kis képünkön), aki a POTE rektora volt, saját tapasztalatai sze­rint nem ennyire borúlátó:- Természetesen annyiban különleges volt a helyzetem, hogy hivatalból minden kulturális eseményre kaptam meghívót, és ilyenformán, amikor csak tehettem, el is mentem. Úgyhogy volt módomban megta­pasztalni, hogy Pécs igenis a mai napig is elegendő lehetőséget tud nyújtani még a kényes ízlésű polgároknak is. Nem szán­dékozom felsorolást adni, de azt hiszem, mindenki előtt ismert, hogy komoly és színvonalas előadások születnek a Nemze­ti Színházban, remek koncerteket adnak a szimfonikusok, és az új meg új kiállítások is mindig tartogatnak meglepetéseket. Mondom, én ezt az utóbbi években sűrítve kaptam, és be is kell valljam, hogy sokszor már annak örültem, ha egy-egy este ott­hon, csöndes családi körben tölthettem el az időt. Kérdés, mi a helyzet a kisebb városok­ban, érződik-e ott ez a „kicsit szomorkás a hangulatom máma” érzés. Keresnyei János, a Pécs TV vezetője kere­ken tíz éve él Szigetvárott. Meglátása sze­rint ott sem előnyére változott a helyzet.- A legszimpatikusabb az volt ebben a kisvárosban, hogy voltak helyek, ahol talál­kozni lehetett. Maga a város volt a plaza, úgy, mint Olaszországban. Szombaton egy bevásárlás három óra hosszat tartott, mert létezett egy baráti közösség, akik találkoz­tak, benéztek egymáshoz - egyszóval éltek. Ma már ez nincs. A kellemes, szimpatikus helyek - elsősorban a lehetetlen önkor­mányzati rendelkezések nyomán - bezár­tak, vagy teljesen lezüllöttek. Az értelmiség­nek jó része elvándorolt a városból, és bi­zony nem szívesem mondom, de én is azt fontolgatom, hogy elköltözöm innen. Ám az igazság az, hogy amire úgy igazából vágynék, azt Pécsett sem találnám meg. Bereczki Lajos Komlót taglalta, hasonló végkicsengéssel:- Ahhoz képest, hogy a városban a 80- as évek első felében milyen élénk kultúr­áiét folyt, ma nagyon szomorú a helyzet. Fiatalemberként magam is jártam a jazz­klubba, egyéb helyekre, amelyek aztán szép lassan megszűntek, eltűntek. Ami né­ha élmény: a színház, ha a kaposváriak jönnek vendégjátékra, és a kórusélet, a két felnőtt kórus produkciói - csak hát sajnos, mindezek elég ritkán adódnak. Persze, van könyvtár, van múzeum, de sajnos egyik sem jelent igazi értelmiségi műhelyt. Egy szóval sem mondom, hogy nincsenek próbálkozások, de ezek alig jutnak el vala­miféle megvalósuláshoz. Én és a barátaim Pécsre szoktunk járni, hiszen ott mégis csak sok fesztivál, kiállítás zajlik, viszony­lag struktúrában, jobban ki lehet elégíteni az egyéni igényeket. Legalábbis nekünk, komlóiaknak így tűnik. Eszerint sehol sem könnyű. A kisebb te­lepüléseken élők vágyakozva tekintenek a nagyobb városokra, ahol összehasonlítva, színes és mesébe illően gazdag programok zajlanak. Akik benne élnek, leginkább csak a vállukat vonogatják. Mert máshol bizto­san jobb. Valahol messze. Ahol megint mások unatkoznak és fitymálnak mindent. Lehet, hogy nem is lehet ebben az ország­ban élni. A határ, ahogy egy bölcs tanító a fejünkbe verte volt, a csillagos ég. Onnan még nem érkezett hír, hogy rettenetesen unalmas lenne. ________ MÉHES KÁROLY „P laza filing" - még vannak üres székek I* A brit kábítószer-ellenes mi­niszter asszony, név szerint Mo Mowlam elismerte, hogy egyetemista korában marihuá­nát szívott. Önszántából vélhe­tően sosem vallotta volna be a dolgot, de hát mit volt mit ten­ni, egy volt diáktársa jól fel­dörgölte őt a Sunday Telegraphnak. Mo Mowlam hozzátette, nem kedvelte meg a kábítószert, a marihuána-él­vezetet - vigyázat, idézek - nem folytatta életmódszerűen, sőt mi több, abba is hagyta. Ez megnyugtató. Eszerint ugyanis nem csak mifelénk ké­pesek a politikusok szorult helyzetükben mindenféle ékte­len baromságot nyilatkozni. Mowlam amúgy slusszpoén­ként azt is megjegyezte, remé­li, hogy ez a tény nem ingatja meg sem az ő pozícióját, sem a kábítószer-ellenes program­ba vetett hitet. Hát, a fenét nem. Én spéciéi a hír hallatán rögvest kiábrán­dultam a brit kábítószer-elle­nes programból, még ha csak egy kis jointot nyalt is be ifjú­korában a derék miniszter asz- szony. Őszintén mondom, ne­kem még az is sok lett volna, Tetszik nekem szegény régi ötezres bankónk kálváriája. Kiválóan tükrözi jövőlátásun­kat, azt a kapkodást, ami oly sokszor jellemzi döntéseinket. Abból kell kiindulnunk, hogy nagyszerű pénzügyi szakem­bereink elvileg pontosan tud­ták, mikor és miért kell lecse­rélni a régi bankjegyeket újak­ra, mint ahogy azt is, hogy en­nek a csereberének mi lesz a ritmusa. Ezért kapják a fizeté­süket, nem is keveset, mert mint közismert, a bankszférá­ban a legmagasabbak a jöve­delmek. Nos, a régi ötezres végső át­válthatósági határideje tavaly december 15. volt. Csakhogy valamiért az emberek az ösz- szesen nyolcmillió darab bankjegyből több mint egy­milliót nem adták vissza. Mó­dosítani kellett a dátumot, mert különben ezt a pénzt a polgárok akár a kukába is dobhatták volna. Eredetileg 2000. április 1. lett a Magyar Nemzeti Banknál a végleges elfogadási idő, amíg ezzel a pénzzel fizetni lehet. Minthogy azonban lecsökkent LENOVAI DÁVID _______________ Drog ha az derül ki, hogy szereti a mákos gubát. Az viszont kész szerencse, hogy Mo Mowlam már nem szív semmi ilyesmit. Bár, ha esetleg mégse állt vol­na le a marihuánáról, még mindig elmehetne Olaszor­szágba, ott ugyanis épp he­veny politikai vita folyik arról, hogy legalizálják-e a könnyű drogokat vagy sem. Az ifjú szocialisták szerint engedni kéne a hasist, sőt he­roint is lehetne fogyasztani, persze csak szigorú orvosi fel­ügyelet mellett. Úgy vélik, ezzel az intézke­déssel a kábítószerpiac jó ré­szét ki lehetne szedni a maffia fennhatósága alól, és a drog­függőket - immáron nyilván­tartva - vissza lehetne vezetni a társadalomba. Ne várjanak poént, nincs. Hacsak az nem, hogy közben nálunk szabadlábra helyezték azt a kábítószeres ügyekben eljáró nyomozót, akit robba­nóanyaggal való visszaéléssel és más bűncselekményekkel gyanúsítanak. De lehet, hogy csak gyanúba keverték, mert valakiknek az útjában állt. Na kérem, nekünk ez az igazi drog. Egy ilyen izmos kis ma­gyar híradás. a forgalomban lévő bankjegyek száma, az MNB 1999. augusz­tus 31-re módosította a határ­időt. Majd ismét változtatás kö­vetkezett - 1999. július 26. -, mert hirtelen felszökkent a ha­mis ötezresek száma. Ezzel együtt az elévülési - azaz a még forgalomban lévők kicseré­lését érvényes fizetőeszközre - dátumot is módosították: 1999. november 30. Majd ez utóbbi határnapot ismét módosítot­ták, december 15-re, mert mindössze 50 ezer darab ötez­rest váltottak be. Most a leg­újabb beváltási dátum ez év november 30. Van hát időnk. Arra is, hogy elmenjünk az MNB valamelyik pénztárába a csere érdekében. Talán megint lesz arra is, hogy egy páran a bankjegy hamisí­tásával próbálkozzanak. Lehet, meghozza a meghosszabbított akció azt az eredményt is, hogy mindenki leadja a nála lapuló régi ötezrest. Egy megoldást azonban ed­dig senki sem említett, mint le­hetséges variációt. Arról van szó, hogy akinél mégis marad, ne essen kétségbe. A pénzünk értékét nézve jó lenne az az ötezres majd négyezresnek. MÉSZÁROS ATTILA Ötezer __________Portré _________________________________ pá lyázatot írtam” „Több mint száz A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatói állása nem a legkényelmesebb munkakörök közé tartozik. De Bodrogi Honát nem olyan fából faragták, aki megrémülne a hasonló feladatoktól. Az, hogy portrét készítenénk vele, annál in­kább megrettenti: azt mondja, vele nem történt semmi olyasmi, amit publikálni érdemes. Vitába szálltunk. hetedik oldal HOLNAP Riport Kisherend: kis bolt, nagy fe­szültség. A faluban jó ideje a bolt ügye a fő téma. Az ön- kormányzat ki akarta tenni a bérlőt az üzletből, amikor ez nem ment, konkurens boltot nyitottak. A felek most is perben állnak. Kisheren- den 220 ember lakik. Portré Széli Péter, Baja polgármes­tere, volt pedagógus, aki egykor versenyszerűen vívott is. „A vitákban a vé­dés-visszavágás reflexei valóban működnek még nálam. Ám nálunk nem jellemzőek az élés penge­váltások. ”- Kérte, ne nagyon beszéljünk a magánéletéről. Azt azért elárulja, hogy miként került a Viharsarok­ból Pécsre?- Egyszerű. Szegedre jelent­keztem, de átirányítással ide vet­tek föl.- Földrajz-rajz. Nem épp MEP- igazgatóságot sejtető párosítás.- Mondjuk úgy, piacképes dip­lomára vágytam. Ezért jelentkez­tem a közgázra.- Ha azt kérném, rajzoljon va­lamit, zavarba jönne?- Évek óta nem rajzoltam, úgy­hogy igen. Azért a kortárs képző­művészet ma is érdekel.- Szóval közgáz. Első a karrier?- Ezt azért se monda­nám, mert sok helyen dolgoztam. A munkakönyvemben annyi bejegyzés volt, hogy nyu­godtan mondhatták volna: „az elv­társnő nem megbízható.”- Provokálnám. És most az?- Úgy vélem, szakmai tudásom alapján lettem igazgató. Marad­junk ennyiben.- Egyébként máskor is ilyen ha­tározott?- Állítólag kemény főnök va­gyok, de nem az a kiabálós-fajta. De magánemberként is igyek­szem határozott lenni.- Mondta, sok helyen megfor­dult. Kíváncsi természet?- Szerettem magam kipróbálni. Nyilván az is vonzott, ha valahol többet fizettek, vagy jobb volt a munka, de alapvetően a kihíváso­kat kerestem.- Össze tudja számolni, hány pályázatot írt?- Ha mondja előre, hogy ilyen nehéz kérdésekkel készül, nem vállalom a beszélgetést. Fogal­mam sincs, talán százötvenet.- Gondolom, egy darabig nem ír többet.- Nem szeret­nék. Érdekel ez a munka, van is mit csinálni. Bár az egészségügy reformjára azért nem vállalkoznék.- A versenyszféra nem vonzotta?- Bankos koromban túl sok vál­lalkozást láttam tönkremenni. Igazából se bátorságom, se tőkém nem volt hozzá. Különben jól ér­zem magam, ahogy vagyok.- Engedje meg a bókot: ez lát­szik is. Egészséges életmód?- Sajnos nem jellemző, bár né­ha úszom és konditerembe járok. Oda kell figyelni az ilyesmire. LENDVAI D. Bodrogi Ilona 1953-ban született Berettyóújfalun. A pécsi Ta­nárképző Főiskola földrajz-rajz szakán '75-ben végez. '82-ben diplomázik a a pécsi közgázon. Dolgozik banki szférában, majd a PMMF gazdasági igazgatója. Az egyik biztosítótól kerül az OEP-hez. Április óta MEP-igazgató. Elvált, gyermeke nincs.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom