Új Dunántúli Napló, 2000. január (11. évfolyam, 1-30. szám)

2000-01-11 / 10. szám

2000. Január 11., kedd - Uj Dunántúli Napló HAZAI TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 3. oldal Jókívánságok a sajtónak. Göncz Árpád köztársasági elnök hétfőn fogadta a magyar sajtó vezetőit. Új évi jókívánságainak kifejezése után az elnök aláhúzta: Magyarországon adottak a sajtószabadság biztosítékai, s az ezzel járó konfliktusok vállalása a sajtó erkölcsi köte­lessége. Képünkön: az elnök az Axel Springer kiadó megyei lapjai főszerkesztőinek gyűrűjében. fotó: feb/diósi imre Tartja magát a belvíz Az év végi csapadékok hatására jelentősen megemelkedett talaj­vízszintek, belvizek továbbra is sok problémát okoznak a vízügyi igazgatóságoknak. A belvízvéde­kezésben naponta közel kétezren vesznek részt, ennek költsége A Földművelési és Vidékfej­lesztési Minisztérium tájékozta­tása szerint a védekezést folyta­tó víztársulatok 8170 kilométer csatornán vezetik el a belvizet. Ők végzik a átemelést, a vízfo­lyási akadályok eltávolítását, to­MEGYÉK ELÖNTÖTT TERÜLETEK NAGYSÁGA (HA) VETÉS SZÁNTÓ ÖSSZESEN Békés 19400 21150 63750 Bács-Kiskun 9000 11300 43827 Jász-Nagykun-Szolnok 16 510 17050 44 490 Heves 9800 5770 16 570 Tolna 4 995 7038 16 262 Borsod-Abaúj-Zemplén 1730 2440 6 680 Baranya 2 092 3472 6 243 Nógrád 215 963 1500 Komárom-Esztergom 222 322 732 Somogy­­485 meghaladja a 30 millió forintot. Továbbra is több mint 6600 a ve­szélyeztetett ingatlanok száma. Jelenleg 10 vízügyi igazgató­ság folytat belvízvédekezést, vi­szont megszűntette a készültsé­get a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Kis-Balatonnál, és az Eszak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság területein is már csak intenzív belvízfigyelést foly­tatlak. Az ország 91 belvízvédel­mi szakaszából 54-en van védel­mi készültség érvényben - tájé­koztatta lapunkat Boros István, a Közlekedési, Hírközlési és Víz­ügyi Minisztérium illetékese. vábbá a rendellenesen lerako­dott iszap kotrását is. A tartós hi­deg miatt a vizeken a jég vastag­sága jelentősen megnőtt.Ezért a védekezési munkák az utóbbi napokban elsősorban a vízlefo­lyás akadályainak megszűnteté­se irányultak. Az előrejelzések szerint átla­gos csapadék esetén az elöntések tartós fennmaradásával és továb­bi növekedésével kell számolni. Tavaszra 500 ezer hektár is víz alá kerülhet, a szakembereknek akár több hónapos védekezésre is fel kell készülniük. Helyzeteket gyakorolnak Helyzetgyakorlatokkal, interjú­készítéssel és a helyes fogalma­zás, illetve beszéd gyakorlásával foglalkoztak a Fidesz-frakció két­napos kommunikációs tréning- jének résztvevői. A képviselőcso­port által január 10-11-re szerve­zett programról elmondták, hogy a kommunikációs tréningnek már régóta hagyománya van a Fi­desz politikusai között, hiszen a képviselőjelöltek az 1994-es és az 1998-as választások előtt is részt vettek hasonló rendezvényeken, felkészítő tréningeken. A kétna­pos tanfolyamon nyolc olyan tag­ja vesz részt a frakciónak, akik a sajtóban rendszeresen szerepel­nek szakértőként. _______________________________■ MÁ V - megkezdődött a sztrájk Egy lépéssel sem közeledtek az álláspontok a MÁV és a reprezentatív szakszervezetek között a tegnap délután foly­tatott egyeztető tárgyaláson. Mindkét fél merev állásponttal vádolja a másikat. Ma délelőtt ismét fehér asztal mellé ülnek az érdekeltek, ám a kompromisszum megszületésében egyikük sem bízik. A munkavállalók 20 százaléka nem vette fel a munkát, tehát áll a MÁV. A moz­donyvezetők közül tegnap alig tízen jelezték: inkább dolgoznának. Második napja tart a szerda délig meghirdetett általános, országos vasutassztrájk, miután a MÁV Rt., valamint a vasutas szakszervezetek több héten át tartó egyeztetésük alatt sem álla­podtak meg a bérekről és a kollektív szerződés­ről. A szakszervezetek 14 százalékos bérkövete­lése áll a MÁV által megajánlott 8,5 százalékkal szemben. A tárgyalófelek az eredménytelensé­gért egymást okolják. A munkáltató a vasutas dolgozók béremelésének egyik forrásaként a szakszervezeti többletjuttatások megnyirbálá­sát jelölte meg, amely javaslatot az érdekképvi­seletek elutasítják, mondván: a munkaidő-ked­vezmény, annak részben pénzbeli megváltása, az ingyenes irodahasználat a munka törvény- könyvében az érdekképviseleteknek biztosított kedvezmény, és nem a munkáltató részéről adott kegy. A MÁV Rt. tájékoztatása szerint a sztrájk első napja csendesen telt, a vasúti pályákon a szak- szervezetek által jóváhagyott szerelvények köz­lekednek, azaz vonalanként egy pár. Nem köz­lekednek a nemzetközi, az InterCity járatok és a postavonatok sem. A szerelvényeken nincs zsúfoltság, aki tehette, elhalasztotta utazását, vagy busszal, személyautóval közlekedett. A Volán-társaságok felkészültek a megnövekedett forgalomra, eddig tartalék járataik felét állítot­ták üzembe. Döntően a munkáltatón múlik, hogy lesz-e megegyezés a bérekről, és a kollektív szerződés főbb pontjairól - nyilatkozta lapunknak Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke, aki mint mondta, egyre kevésbé hisz a sztrájk alatti megegyezésben. Ugyan­akkor példátlannak nevezte a vasúd dolgozók szakszerveze­teinek sztrájkegyezségét, ame­lyet a Volán-társaságokkal és a BKV-val kötöttek. Az említettek pár perces szolidaritása is igazolta az érdekkép­viseletek követelésének jogosságát. A Moz­donyvezetők Szakszervezete a mostani sztrájk A MÁV is, a vonatok is állnak fotó: feb alatt nem fizet sztrájksegélyt a munkabeszünte­téshez csatlakozó dolgozóiknak, ezért is érté­kelhető nagyra a mozdonyvezetők munkameg­tagadása. A MÁV Rt. sajtóosztályának munkatársa sze­rint nem valós az érdekképviseletek azon meg­állapítása, hogy a vasúttársaság merev állás­pontja miatt nem közelednek az álláspontok. _________________________________________________(HORVÁTH) Há zastársak nem lehetnek Szigorú összeférhetetlenségi szabályokhoz kell alkal­mazkodniuk a 2002. évi önkormányzati választásokon győztes képviselőknek, ha a parlament tavasszal megszavazza a többpárti egyeztetésen túljutott törvényter­vezetet. Az elképzelések szerint a helyi iskola, kultúrház vagy lapkiadó vezetője ugyanúgy nem lehetne képviselő, mint a háziorvos, vagy az, aki fegyveres testületnél szolgál. A kormány már rábólintott a polgármesterek, illetve az ön- kormányzati képviselők jogállá­sáról szóló javaslatcsomagra, s mivel a pártközi egyeztetéseken is csupán egyetlen részletkér­désről folyt élénkebb vita, 2002. őszén várhatón életbe lépnek az új szabályok. Pozsgai Balázs (MSZP), a T. Ház önkormányzati és rendé­szeti bizottságának tagja, az ösz- szeférhetetlenségi előírásokat tartja a legfigyelemreméltóbb új­donságnak. A honatya elmond­ta: az elképzelések szerint ön- kormányzati képviselő nem tölt­het majd be olyan posztot, amelyre a testület maga nevezi ki az alkalmas személyt. Ilyen például az iskolaigazgatói, a kul- túrotthon-vezetői, vagy például az önkormányzatí tulajdonú új­ság főszerkesztői posztja. Általá­nosságban is alapszabály lesz, hogy az önkormányzattal bármi­lyen szerződésben álló személy nem vállalhat képviselőséget. Á háziorvosok és a hatósági állat­orvosok tehát eleve ne szövöges­senek efféle terveket. De ne vágyjanak városatyai babérokra a rendőrök, a majdani jegyzők, a megyei közgyűlési tagok és a közigazgatási hivatalvezetők, sőt a házastársaik és az egyenes ági rokonaik sem! Mint megtud­tuk, a férj és a feleség elindulhat ugyan együtt a választásokon, ám ha mindketten befutnának, ugyanabban a testületben csak egyikük dolgozhatna. A törvénytervezet összeállítá­sakor élénk vita folyt akörül, hogy az összeférhetetlenségi szabályok csak a cégek igazgató­tanácsában, vagy felügyelőbi­zottságában is megtiltsák-e a képviselői részvételt. Végül az a döntés született, hogy a felü­gyelőbizottsági tagság ne tartoz­zon az összeférhetetlen posztok közé. A polgármesterekre jelenleg vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorítása mellett a törvénytervezet kitér a testületi tagoktól elvárható munkatelje­sítményre is. Hamarosan vége az egy- vagy több évig húzódó táppénzes időszakoknak! Aki egy évig nem jár ülésekre, az ki­zárható a testületből, hacsak nem mond le önként. Ha viszont egyszer lemondott, később nem gondolhatja meg magát. Pozsgai Balázs szerint ha hol­nap lennének az önkormányzati választások, a jelenlegi képvise­lők legalább 20 százalékának fel kellene állnia székéből. Mivel Budapesten - a sok igazgatóta­nácsi tagság miatt - ez az arány a 100 százalékhoz közelítene, a honatyák „Lex Budapestnek” nevezték el a 2002-ben élesre váltó tervezetet. TAKÁCS MARIANN Hírcsatorna TÍZÉVES AZ AB. Rendkívüli jelentőségű az alkotmánybíró­ság tevékenysége, hiszen a tes­tület léte egymagában is na­gyon fontos jogállami garancia, amelynek nyomán az egymást váltó kormányok megtapasztal­hatták, hogy a jogszabályalko­tással a politika által meghatá­rozott célok csak akkor érhetők el, ha az az alkotmányba nem ütköző módon és eszközökkel történik - nyilatkozta Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke hétfőn az alkotmánybí­róság fennállásának tizedik év­fordulója alkalmából. KIRÁLYI VÁROSOK. A közép dunántúli régióhoz tartozó „ki­rályi városok” - Esztergom, Székesfehérvár és Veszprém - közös programokat is tervez­nek a millennium alkalmából. Elképzeléseiket a Közép-Du­nántúli Regionális Fejlesztési Tanács következő ülésén egyeztetik. Kiemelt fontosságot tulajdonítanak az integrált vi­dékfejlesztésnek, a tájgazdál­kodásnak, a tájrehabilitációnak és a környezetvédelemnek. PRAXISJOG: PATT. Nem kö zeledtek a praxisjog bevezetésé­vel kapcsolatos álláspontok az egészségügyi tárca és az FKGP szakértőinek hétfői megbeszé­lésén - jelentette ki Túri-Kovács Béla, a FKGP frakcióvezető-he­lyettese. A kisgazda politikus elmondta, hogy noha mindkét fél nyitott volt a megegyezésre, nem sikerült konszenzusra jut­niuk, ezért várhatóan szerdán vagy csütörtökön benyújtják módosító indítványaikat. MEGSZŰNT A KARANTÉN. A katonaságnál nincs járvány, je­lenleg már egyetlen katona sincs az agyhártyagyulladás mi­att felállított karanténban. Az elmúlt napokban minden hon­véd megkapta a betegséget oko­zó baktériumok elleni védőol­tást, ami ezentúl alapoltásnak számít a seregben. A honvéd­ségtől kiinduló további megbe­tegedések lehetősége tehát ki­zárt - tájékoztatták lapunkat a Honvédelmi Minisztériumban. NINCS BÉREMELÉS. Állás foglalás nélkül elhalasztotta a döntést a főpolgármesteri hiva­tal vezetői kabinetje hétfőn a fővárosi képviselők és tisztség- viselők ez évi béremelésére be­nyújtott javaslatról. A téma is­mét február végén kerül a kabi­net és a közgyűlés elé. Demsz­ky Gábor tartja magát ahhoz, hogy a kedvezőtlen fővárosi költségvetési helyzet miatt idén nem tart igényt béremelésre. A főpolgármester egyúttal a frak­cióvezetőknek is azt javasolja, hogy ők is mondjanak le a bér­emelésről. Nyugdíjasok sorsa A Társadalomkutatási Intézet (TÁRKI) országos reprezen­tatív felmérést készített az idős lakosság demográfiai helyzetéről. Az összegzés taglalta a nyugdíjaskorúak jövedelmi viszonyainak és fogyasztási szokásainak változásait. Tegnap a Pallas Páholyban a Nyugdíjasok Országos Szerveze­te felkérésére a szakemberek új­ságírók jelenlétében elemezték a tanulmányt. Lapunk érdeklődé­sére Szívós Péter, a kutatóprog­ram vezetője ismertette a vizsgá­lat legfontosabb megállapításait. A csaknem egy évtizedet átfo­gó tanulmány szerint a jelenleg alig több mint 10 milliós lélekszá­mú lakosságunk egyötöde 60 év feletti. E korcsoport jövedelmi helyzete az esztendők során 5-10 százalékkal, azaz az egész lakos­ság átlagához képest kevésbé romlott. Jövedelmi viszonyaiban az egyenlőtlenség kisebb, mint az aktív korúaknái, azaz a 18-59 éve­seknél. A nyugdíjas férfiak 4 szá­zaléka, a nők 2 százaléka dolgo­zott tovább. A fogyasztási szokások szerke­zete az évtizedek során jócskán módosult. E változásokat számos adat jelzi. A nyugdíjasok jövedel­mük 40 százalékát élelmiszerre, 30 százalékát lakásrezsire, 7 szá­zalékát orvosra, patikaszerre köl­tik, a maradék 23 százalékot kell felosztaniuk az összes többi ki­adásra. Az aktív keresők ezzel szemben jövedelmük 34 százalé­kából az élelmiszert, 23 százalé­kából a lakásuk rezsijét, 3 száza­lékából az orvost, a gyógyszere­ket fizetik ki. Jövedelmük 40 szá­zalékát pedig ruházkodásra, a háztartás-felszerelési és -beren­dezési cikkek felújítása, vásárlá­sára, illetve pótlására, művelő­désre, tanulásra, szórakozásra fordítják. Szintén lényeges jellemző: a magyar lakosság 46 százalékának nincs se hitele, se megtakarítása. Az aktív keresők 30 százaléká­nak, a nyugdíjasok 45 százaléká­nak van némi megtakarítása. Szí­vós Péter kérdésünkre kifejtette: a szociális tárcától leíró jellegű ta­nulmányra kaptak megbízást. Az abból leszűrhető következteté­sek, illetőleg a soros lépések meg­fogalmazása nem a TÁRKI hatás­körébe tartozik. _________________________________(CS. B. J.| Ezredforduló a népzenében. Megjelent és hamarosan kapható lesz a nagyobb lemezboltokban, táncházakban a 45 részesre tervezett, Utolsó éra elnevezésű népzenei gyűjtemény első 9 CD-je - jelentette be Kelemen László, a program koordinátora (középen) hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Rockenbauer Zoltán (balról), a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere. _______________________________________________________________________________________________________________________FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE

Next

/
Oldalképek
Tartalom