Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)

1999-12-03 / 331. szám

1999. december 3., péntek_________________________________________________HÁTTÉR - RIPORT _________________ A mecseki bányászat hat és fél ezer éve A mecseki bányászat alkonyának idejét éljük mostanában. Naponta hallunk az ezzel járó gondokról, feladatokról és bajokról, eközben pe­dig ritkán gondolunk arra, milyen meghatározó volt évezredeken át a hegység ásványvagyona az egész környék településtörténete, kulturális fejlődése szempontjából. Az őskor leletei azt bizonyítják, hogy ez nem is lehetett másként - csak kezdetben nem a kőszén és az uránérc, ha­nem egészen más ásványok és nyersanyagok számítottak kincseknek. A hegyek kincsei A bányászkodás valójában az egyik legkorábbi emberi tevé­kenység, hiszen már a legelső kőeszközök készítéséhez ki kel­lett válogatni a legalkalmasabb­nak látszó kavicsokat, kődarabo­kat. Mégis, a természeti környe­zet erőforrásainak rendszeres és alapos kiaknázása a tartósan megtelepült közösségek számá­ra volt igazán lehetséges. Már az első földműves kultúrák idején, az újkőkorban különösen fontos volt az egyes nyersanyaglelőhe­lyek birtoklása. Ha jól kérde­zünk, a leletek vizsgálata alap­ján az is kiderül, miért lehetett a Mecsek déli előtere a Dunántúl egyik legfontosabb központja több mint hatezer évvel ezelőtt, amikor a Zengővárkony mellett feltárt település virágzott, ami­kor a pécsi múzeum régészeti kiállításában látható festett edé­nyek, agyagszobrocskák, kőszer­számok készültek. A zengővárkonyi lelőhelyet Dombay János tárta fel évtize­dekkel ezelőtt. Leletei alapján ma már eléggé közismert, hogy a Dunántúl egyik legnagyobb újkőkori települése volt ezen a helyen. A feltárt sírokból és a te­lepülés kultúrrétegéből az agyagedények százai mellett ko­vapengék, csiszolt kőszerszá­mok tömege, és kagylóból, mészkőből, sőt rézből készült ékszerek is előkerültek. A kő­eszközök legnagyobb része ko­va, más néven tűzkő. Hogy ezek nyersanyagát a Mecsekben lehe­tett gyűjteni, már az ásatás ide­jén nyilvánvaló volt. A mecseki ásványok igazi őskori jelentősé­gét azonban csak az utóbbi évti­zedek kutatásai tárták fel. Nem csak az bizonyosodott be, hogy a mecseki kova szinte az egész Kárpát-medencében keresett nyersanyag volt, de az is kide­rült, hogy az ékszerek anyagá­nak forrása is a Mecsekben le­hetett, sőt a csiszolt kőszer­számokhoz is remek alapanya­got lehetett találni a közelben. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az edények díszítésénél vörös és fe­kete festékként használt vas-és mangánvegyületek is gyűjthe­tők, kifejthetők voltak környé­künkön, akkor már képet alkot­hatunk arról, hogy valójában miért is büszkélkedhet a mecse­ki bányászkodás több mint hat­ezer éves múlttal. Igaz, az ősi bányászkodás nem hagyott mély bányagödröket maga után, maguk a bányák nem is marad­tak ránk. A leletek anyagának mecseki eredetét azonban bebi­zonyították a természettudomá­nyos vizsgálatok. Ahogy elkezdődött A mai Zengővárkony mellett megtelepülő közösség jól vá­lasztotta ki lakóhelyét. A Me­csek lábánál lévő dombokon ga­bonatermesztésre és állattartás­ra egyaránt alkalmas területe volt, a közeli erdőkben szarvas­ra, őzre, vaddisznóra lehetett vadászni. Bizonyosan számít­hattak arra is, hogy a sarlóélek, bőrvakaró kések, nyílhegyek ké­szítésére alkalmas, jól pattintha­tó kovát is fognak találni a mészkőhegységben, hiszen is­meretük és jártasságuk egyaránt lehetett e téren. A leletek vizsgá­lata azt bizonyítja, hogy alapo­san megismerték a hegységet. A telephelyen talált, a kova fel­dolgozása, a pengék lepattintása során keletkezett szilánkok óriá­si száma mutatja, hogy a mecse­ki tűzkő intenzív feldolgozása magában a faluban történt. Ugyanakkor alig kerültek elő a mészkőből kifejtett, még eredeti állapotban lévő „kovagumók”, ami azt jelzi, hogy a megtalált és mészkőágyából kifejtett, kife­szített kovát még a sziklák között „lena­gyolták”, külső kérgétől meg­tisztították, mintegy feldol­gozásra előké­szítették. Mindez a mai Kisújbánya, a Csengőhegy, és Óbánya körzetében történhetett, ahol a felszínen ma is bőségesen lehet jellegzetes kovazárványo­kat tartalmazó sziklákat látni, és hol húsvörös, hol bamásszürke színű tűzkődarabokat találni. A hegység erdeiben járó újkőkori elődeink találtak azon­ban mást is. Meglelték a kőbal­ták és a kőbuzogányok készíté­sére alkalmas, jól csiszolható fonolitot a mai Hosszúhetény mellett, és találtak feltűnően szép, kék színű azuritot, amiből gyöngyöket lehetett faragni. A kék azurit és a zöld malachit gyakran együtt előforduló, ro­kon ásványok. Mindkettő réz­érc, ráadásul olyan rézérc, ame­lyet viszonylag egyszerűen lehet kohósítani: faszénnel keverve kell izzítani csupán ahhoz, hogy rézszemcséket, gömböcskéket nyerjünk, amelyeket összeol­vasztva, tisztítva kisebb tárgya­kat, karpereceket, gyűrűket, ára­kat tud készíteni, aki érti a mód­ját. Nem árt tudni, hogy az azu­rit és malachit gyakran a ter­mésrézzel is „együtt terem”, és éppen a réz volt az első fém, amit az ember megismert. Zengővárkonyban a sírokban lelt ékszerek között ott vannak az azuritból és malachitból csi­szolt gyöngyök, de ott vannak már a rézhuzalból formált kar- perecek és rézlemezből hajlított gyöngyök is. A kozári kőfejtő­ben pedig ma is megtalálható a felszínközeli sziklák között az azurit és a malachit. A mecseki kova és réz nyomában Hogyan jutott a mecseki tűz­kő Mórágy, Lengyel újkőkori te­lepülésére, sőt még a korabeli ti­szántúli falvakba is? Hogyan ke­rült a Zempléni-hegységből való vulkáni üveg Zengővárkonyba, ahol különlegesen finom kis pengéket találtak ebből az ob- szidiánnak nevezett anyagból? Miért éppen a Délkelet-Dunán- túlon került elő a korszak leg­több korai rézlelete? A kérdések az első földműves falvak közötti útvonalak, kapcsolatok kialaku­lását, fejlődését, jelentőségét ve­tik fel, a válaszhoz nem elegen­dő csupán a régészeti leletek fel­sorakoztatása. Szükség van a természeti népek tanulmányo­zása során összegyűjtött tapasz­talatokra is. Egy-egy kisebb vagy nagyobb körzeten belül a letelepült kö­zösségek féltve óvták saját terü­letüket, ami egyáltalán nem zár­ta ki a békés kapcsolatokat egy­mással. A vendégeskedés, a kö­zös ünnepek, az egymás közötti házasodás révén erősödő rokoni szálak mind-mind lehetővé tet­ték azt, hogy egy-egy telep lakói akár távoli vidékeket is ismerje­nek. A kialakuló útvonalakon történő közlekedés csak bizo­nyos szokások, sőt szabályok be­tartása mellett volt biztonságos. A különlegesen fontos nyers­anyagok, különösen értékes ék­szerek megszerzése még nem vándorkereskedők útján, közve- titő kereskedelem révén ment végbe. Akármennyire bővében voltak jó minőségű kovának a mecseki falvak lakói, nem „piac­ra” még csak nem is cserére ter­meltek. Területük azért volt fon­tos az egész körzet számára, mert a jó nyersanyagért ide kel­lett jönni, aminek megvolt a ma­ga módja. A néprajzi megfigye­lések alapján ezt úgy képzelhet­jük el, hogy az érkezők ajándé­kokat hoznak annak fejében, hogy beléphessenek a nyers­anyagnyerő helyekre. Ha az ajándékot a helybeliek elfogad­ják, akkor engedélyezik a jövevé­nyeknek, hogy a kovát vagy föld­festéket szükségletük szerint ki­termeljék és magukkal vigyék. Hogy ez valóban így történhe­tett, azt egy szerencsés feltárás eredménye is bizonyítja. Ófalu közelében olyan lelőhely került elő, amelyen igazi település­nyom nem volt. Alig néhány edénytöredék, kisebb tüzelés­nyomok mellett viszont szét­szórtan sok kovaszilánk, esz­közkészítési maradvány hevert. Olyan feldolgozóhely maradvá­nyát találtuk meg, ahol a Me­csekből hozott alapanyag előké­szítését, úgynevezett magkövek­ké formálását, sőt ezekről már pengék lehasítását, „pattintá­sát” végezték. A különlegességnek számító réztárgyak vagy rézércből ké­szült gyöngyök esetében azon­ban már másképpen történhet­tek a dolgok. Ezek vendégaján­dékokként, leánykérésnél, béke­kötésnél adott zálogként juthat­tak a Mecsektől távoli vidékek­re. Ilyen ritkaságként kerülhet­tek a Tokaj közelében gyűjtött obszidián magkövek a Dél-Du- nántúlra. Az egyes „ritkaságok” elterjedése jelzi az őstörténész számára a távoli kapcsolatokat és a legkorábbi csereforgalom kezdetét. Ugyanakkor megmu­tatja azt is, milyen korán kiala­kultak a Kárpát-medence egysé­gén belül a természeti kincseik miatt különösen fontos, később is jelentős regionális közpon­tok. Az őskorban a Mecsek-vi- dék bizonyosan egy volt ezek közül. Dr. Ecsedy István régész Az első bányászszerszámok: a szarvas agancsa és csontjai elég erősek voltak a kövek feszegetéséhez hetedik oldal--------Jegyzet— Mindent a Hazáért Rendkívüli változáson megy át az orosz hatal­mi elit. A jó isten tudja, mi készteti erre, de tag­jai sorban szabadulnak meg vagyonuktól. A fo- £ lyamat meglehetősen gyors, s talán ezért is követhe­tő olyan nehezen. A legújabb vagyoni bevallások szerint Jel­cintől Luzskovig, Zsirinov- szkijtól Primakovig mind sze­gények, mint a templom ege­re. Az előző évben még volt valamicskéjük, scsí, fagyasz­tott hal savanyú uborkával. Hogy mindjárt a betegeske­dő nagyfőnöknél kezdjük, tel­jesen megalapozatlan volt az az alig néhány hete zajló hecc­kampány, hogy a Jelcin-család nevére holmi gyanús pénzek áradtak svájci bankszámlákra. Ez egyszerűen kizárt, hiszen - bizonyítja vagyonbevallása - 1998-ban a jövedelme az elő­ző évinek a tizedére csökkent, havi 10 ezer rubelre. Ez any- nyit feltétlenül bizonyít, hogy nem érdemes Oroszországban elnöknek lenni, mert például Luzskov, a moszkvai polgár- mester ennek hétszeresét ke­resi. De azért ő se tartozik a tehetősek közé, mert nincs saját kocsija, se la­kása. Ez végtelen önzet­lenségét jelzi, hisz egy szükséglakáshoz bizo­nyára hozzájuthatna. Lehet, lemondott Szem- jonov, vagy Kulik volt minisz­terek javára, akik ugyan párt­juk - Haza - Egész Oroszor­szág - vezetői közé tartoznak, de nekik sincs hol lehajtaniuk a fejüket, saját lakás híján. De, mint tudjuk, nem is a politikusok soraiban kell ke­resni az új krőzusokat, mert Oroszország is mentes a maf­fia és az államvezetés közötti összefonódástól. Csakhogy a gazdasági élet nagymenőinek sincs semmijük. Itt van példá­ul Jevtusenko. A költőhöz csak annyi köze, hogy sikerült minden pénzét elköltenie. Bár a becslések szerint 400 millió dolláros vagyona van, ám őszintén bevallotta, hogy se kocsija, se dácsája, se lakása. Csak esze, de az nagy. Ez utóbbit nem ő mondta. Bát­ran lehet azonban állítani, szereztünk az ítélőképesség­hez elég tapasztalatot ideha­za. Mészáros Attila Világvége A napok múlása sokkoló is meg nem isi minden­esetre nagyon közel már az ezredforduló. Har­minc napon belül. Ideje tehát, hogy az apokalipti­kus jóslatok száma is so­kasodjon, hiszen egy ilyen vi­lágvégi hangulatot sokkal könnyebb most fokozni, mint mondjuk 2009. február negye­dikén. Néhány fundamentalis­ta szekta tagját például már ki is utasították Izraelből, mert világvége ürügyén gyanítható­an megemelkedett adrenalin szintjük, s egyébként is ön- és közveszélyes erőszakos cse­lekményekre készültek. Van aki nukleáris megsemmisülést vár, mások elégedettek lenné­nek özönvízzel, természeti (csillagközi) katasztrófával, egyébbel. Egyes szekták Jézus király visszatérését és a gono­szok megbüntetését remélik 2000-ben, ami (körülnézve a világban), szintén meglehető­sen megcsappantaná Földünk népeit. A világvégét sokszor beharangozták már (legemlé­kezetesebb pánik a század ele­jén volt, amikor a Halley-üstö- kös igyekezett a Föld felé), de mivel elmaradt, és a re­megő polgár megköny- nyebbült, senki sem kér­te számon a jóslatot. Mindezek alapján már teljes meggyőződés­sel állítottam, hogy bu­taság mindenféle világvége-áb- ránd, amikor a tévé nyilvános­ságán keresztül az egyik hazai (mostanában sokat támadott) újegyházzal ismerkedhettünk. Magán-videofelvétel segítségé­vel az egyház életéből néhány kiragadott pillanatot láthat­tunk, de vélem, ennyi is elég volt. A főpásztor a pénz min­denhatóságát éltette, majd hí­vei előtt egyháztörténeti fejte­getésbe bocsátkozván valami olyasmit mondott, hogy igazá­ból Mussolini és Hitler alakí­totta ki a katolikus egyház je­lenlegi arculatát. Mindezt a lelkiismereti tolerancia jegyé­ben. Persze igazából akkor for­dult fel a gyomrom, amikor egyik ex-kultuszminiszterünk helyben védelmébe vette a gyülekezetei. Na, mondtam magamban, tényleg itt a világvége. Nekem elhihetik. Kozma Ferenc Rendszerváltás Pécsett és Baranyában. Az MDF bara­nyai kampányfőnöke az 1990-es megmérettetés ide­jén orvos volt. Dr. Bányai Elekre - emlékei szerint - azért esett a választás, mert az előző munkában megfele­lő szervezőkészségről tett ta­núbizonyságot. Portré Komor István, rádiós. „ Gyerekként filmszínész, mondjuk Alain Delon sze­rettem volna lenni, kicsit ké­sőbb rockzenész, aztán színházi rendező. ” Portré tt 0 a Kabos, én a Koltai vagyok Koltai Róbertét kevés embernek kell bemutatni az országban. Az Indul a bakterház bakterjától kezdve az Illetékes elvtárs/úr/pol- gárig sok mindent eljátszott már, mi több, rendezett. Most elvben Kabos Gyulát kellett újraformálnia - de mint mondja, nem erről van szó.- A Hippolyt, a lakáj a magyar fdmtörténet egyik abszolút klasszikusa. Nem szentségtörés egy ilyen műhöz hozzányúlni?- Szerintem az lenne a szent­ségtörés, ha a klasszikusokat nem porolnánk le néha! Elvég­re az egész nemzetközi dráma- irodalom erről szól, néhány té­mát variáltak különböző korok szerzői. Ha igy vesszük, a Ham­let sem „eredeti”, de milyen baj lett volna, ha Shakespeare mes­ter nem tör szentséget.- Tehát jó, hogy Hippolyt sem marad kivétel. Miben különbö­zik vajon a két al­kotás?- A 30-as évek­ben készült fil­met óriások Ír­ták, két-három fantasztikus fő­szereplő alakít benne. Azonban ma már lát­juk, hogy a filmgyártás akkori eszközei nagyon szegényesek voltak még. Kabos, Csortos, Gózon Gyula zsenik voltak, és a többiek... helyesek voltak a többiek is.- Úgy érzi - úgyis, mint a for­gatókönyv egyik írója -, hogy aktuális a téma?- Most nem azért, dehát nem az? Arról szól a mai vilá­Koltai Róbert színművész 1943-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett. A Pécsi Nemzeti Színháznak 1970- 72 között volt tagja. Számtalan színpadi és ftlmszerep mellett rendez is. Felesége Pogány Judit, egy felnőtt gyermekük van. gunk is, hogy milyen szánandó az, aki a műveltséget pénzzel akarja helyettesíteni. Mindezt persze a film a maga vígjátéki eszközeivel meséli el, úgy, hogy nevetünk azon, amin sírni már úgyse sírunk.- Közönségfilm?- Bizony az, mert a nézők­nek készült, és nem pedig a szakma vagy a sajtó azon kép­viselői számára, akik a lila kö­döket kérik raj­tunk számon.- Miképp lehe­tett elvonatkoz­tatni az eredeti Hipolyttól és - az ön esetében - iiiirmnirr Kabos Gyulától?- Amikor az ember benne van egy ilyen munkában, nem gondol a hírneves elődökre. Játszottam három évig a Tam­burást is, Páger nagy szerepét. Megoldható. Ő volt a Kabos Gyula, én meg én vagyok.- Mire készül jobban, új ren­dezésre vagya 2000-re?- Arra, hogy 2000-ben ren­dezhessek megint. Kern And­rással van egy újabb közös ter­vünk, most már nem annyira az ihletre, mint a pénzre vá­runk! Méhes Károly

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom