Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-01 / 329. szám
1999. december 1., szerda Háttér - Riport Sikondán alkotni nem lehet A Sikondai Alkotóház dicsőséges múltja úgy látszik, nem elegendő még a hétköznapi jelenhez sem. Mikor két éve ott jártam, egy gödrös, koszlott rekamiéra mutatva büszkélkedett vendéglátóm: itt hált Göncz Árpád. Félő, ezt a tényt már nem örökíti meg márványtábla. Ugyanis a berendezés, az intéző és a szépreményű tervek is eltűntek - már-már azt lehet mondani patetikusan - az idő áramlatában. A Sikondai Alkotóházba az „ántivilágban” a Magyar írószövetség tagjai jöhettek el - ahogy az intézmény neve is sugallja - alkotni. Aztán mikor fordult, egyet a világ az ő gyémánttengelye körül, hirtelen minden megváltozott. Állami dotáció, filléres koszt, fűtés és szervezés hiányában az írók is egyre ritkábban tették tiszteletüket Sikondán, amelyre lehet azt mondani, hogy világtól elzárva, idilli helyen van, de illik rá az is, ha azt mondjuk, az isten háta mögött. Egyik törzsvendégéből államelnök lett, a többiek pedig egy idő után nem tudták megfizetni a szolgáltatásokat. Maga az épület, a valahai püspöki nyaraló a komlói tanácstól a Baranya Megyei Közgyűlés tulajdonába került. Voltak azonban néhányan, akik úgy gondolták, hogy a tönk szélére került Komló körzetében nem lenne baj, ha maradna egy kulturális bástya, bástyács- ka, amiről országon belül és kívül tudnak azok, akik magyar nyelven óhajtanak alkotni. Az ő kezdeményezésükbe, a közgyűlés áldásával jött létre a Sikondai Alkotóház Alapítvány (röviden SÍKALAP), abban a reményben, hogy egy agilis igazgatóval, pályázatok útján működtethető lesz a ház, és továbbra is rajzanak majd Baranyába az írók. Az alapító okirat szerint az alapítvány tevői „attól a céltól vezérelve, hogy elősegítsék a Sikondai Alkotóház nemzetközi műfordító- és kutatóházként való továbbműködését, és ezzel támogassák egyrészt a hazánkra vonatkozó kulturális ismeretek terjesztését, másrészt alkotási lehetőséget biztosítsanak határon túli magyar írók és kutatók számára”, megtették a kellő formai és bürokratikus lépéseket. A nevek között ott találjuk - többek között - Tüskés Tibor íróét, Molnár Sándor szobrászművészét, dr. Szirtes Gábor kiadóét, Komor Istvánét, aki akkor a Siklósi Al- kotótelepek igazgatója volt. A SIKALÁP alapvagyona az alapítók összeadta 50 ezer forint volt, azzal a kiegészítéssel, hogy az alapítvány folytathat vállalkozói tevékenységet, de csak anélkül, hogy ez veszélyeztetné a működését. Egyébként az egyetlen, és ennek fényében a legnagyobb támogatás, amit az alapítvány pályázat útján elnyert, a Szerencse- játék Rt. egymillió forintja volt. Ami mára az utolsó fillérig elfogyott. De ennek is hosszú története van. Az alapítvány kuratóriuma, Bereczki Lajos, Őri Zsuzsanna és Szalai Kornélia az ügy számára megnyerték Molnár Miklós írót- müfordítót, aki először másodállásban, gondnokként kezdte itteni pályáját, majd amerikai vendégtanárkodásának fél évét leszámítva mintegy négy évig vezette az alkotóházat. A kezdeti buzgól- kodás azonban hamar alábbhagyott a kuratórium meglátása szerint, Molnár egy idő után nem hogy pénzszerzéssel és programszervezéssel nem foglalkozott, hanem jelenlétével és magán-vendéglátással voltaképp felélte a rendelkezésre álló pénzt.- Utoljára két és fél éve alkotott valaki a házban - emlékezett vissza Bereczki Lajos. - Egy erdélyi fiú volt, akiről utóbb kiderült, hogy ő is inkább horoszkópkészítéssel foglalkozott, mint komoly művészettel. Sajnos, az a rendszer is megszűnt, hogy a házban létrehozott művekből egy példányt ott hagytak volna a szerzők a házi archívum számára, és a vendégek által írandó „Sikondai mese” folyamata is rég félbeszakadt már. Őri Zsuzsanna emlékszik még Pál Árpád marosvásárhelyi íróra is, aki néhány éve fa- gyoskodott a rosszul fűtött sikondai házban, sőt egyes vélemények szerint hazatérése után lehet, hogy az itt kapott tüdőgyulladásba halt bele. Mindenesetre a 9 férőhelyes ház vendégkönyvében az utóbbi évekből alig pár név szerepel. Ezzel együtt a számlák érkeztek, és a pénz fogyott.- Egy ideig Őri Zsuzsanna és jómagam kezeltük a pénzt - folytatta Bereczki Lajos -, és már akkor furcsa dolgokat vettünk észre. Például volt egy festékszámla ugyanakkor, mikor Molnár úr autója újra lett fényezve. De szerepel a számlák között fogorvosi költség, szállodaszámla, élelmiszer vegyesen. Tény, hogy Molnár Miklósnak állandó állása nem volt, de az is biztos, hogy nem az alapítvány pénzéből kellett volna megélnie. Sajnos, a kuratórium önállóan, a megye beavatkozása nélkül nem tudott intézkedni, amit még az is nehezített, hogy Molnár Miklós egy idő után egyszerűen nem ismerte el a kuratórium létjogosultságát. Szalai Kornéliával, aki az ő érkezése után lett tag, egyszerűen nem volt hajlandó szóba állni. Egyébként arra hamar rájöttünk, hogy Molnár Miklós legnagyobb baja az volt, hogy a kuratórium belelátott az ő kártyáiba. Ezért vádolt bennünket folyamatosan azzal, hogy nem értünk ehhez a munkához, amit elég durva hangnemben el is hintett ki- sebb-nagyobb körben. Amit a kuratórium tagjai jelenleg, első ocsúdásuk után felmérni véltek, az a következő: 1998-ról semmilyen beszámoló nem készült, ugyanúgy, ahogy az 1999-re vonatkozó tervek is elmaradtak. Molnár Miklós a tagok tudta nélkül elvitte az alapítvány könyvelését a könyvelő- irodából. Ezért nem tudják azt sem, hogy miképp állnak a közüzemi számlák, lehet, hogy még tartoznak is. Az az egy biztos, hogy Molnár Miklós a telefont átíratta a saját nevére. És mindezek után az idei nyár végén jóformán nyomtalanul eltűnt Sikondáról. De nem véglegesen, mert néhány napja feladóhelyként egy szombathelyi postafiókot megjelölve levél érkezett tőle. Ebben az írásban Molnár Miklós arról számol be, hogy 1999. szeptember 16-án leltár szerint átadta az alkotóházat, miután lemondott a kuratóriumi tagságáról. Molnár Miklós tájékoztatása szerint nemhogy hiány, de többlet mutatkozott a leltár felvételénél egy keringtető szivattyú képében, amit az ön- kormányzat szintén átvett. Az OTP-nél vezetett számla Molnár szerint 1998 novemberében kiürült, és mivel az üres számla vezetése pénzbe kerül, ezt megszüntette, míg a már említett közüzemi dijakról szólva kiderült, hogy ezeket saját zsebből fizette, a kisebb javításokkal egyetemben, összességében 120 ezer forint értékben. Ugyanakkor az alapítvány tulajdonában lévő ingóságokat - kerti bútortól a számítógépig - a komlói Belvárosi Katolikus Plébánia Karitász csoportjának ajánlotta fel adományként. „Magyarán az átadás után az alapítványnak sem tartozása, sem vagyona nincsen. (...) Szeretnék javaslatot tenni a kuratórium magbízásának visszavonására, végezetül pedig az alapítvány megszüntetésének a cégbíróságon történő kezdeményezésére” - írja levelében Molnár Miklós. Persze, ezzel még nincs teljesen vége a történetnek. A kurátortársak továbbra is erősen nehezményezik az igazgató tevékenységét, például a fenti gálánsnak tűnő adományozást, amihez - szerintük - nem lett volna joga. Mindezek fényében ezért nem lehetetlen, hogy feljelentést tesznek Molnár Miklós ellen. Természetesen lapunk több helyen kereste Molnár Miklóst, de ahogy a kuratórium tagjainak sem, úgy nekünk sem sikerült őt elérnünk. Azonban mi lesz az alkotóházzal? A megyei közgyűlésnek elege van a hercehurcából. Dr. Kékes Ferenc elnök (kis képünkön) a következőket mondta:- A jelen állás szerint nem nagyon akarjuk megtartani az épületet. Nincs ötlet, nincs funkció, amit oda lehetne telepíteni. Ezzel együtt nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre, mert az amúgy is rossz állapotú, nem túl nagy értéket képviselő ház eladása vagy el nem adása nem befolyásolja alapvetően a megye költségvetését. De az biztos, hogy 2000- ben történni fog valami ebben az ügyben. A „makacs” kurátorok mégis azt szeretnék, hogy minden eddigi kudarc és balfogás után is megmaradjon a ház annak, ami: alkotóhelynek. Amihez a jelek szerint kisebbfajta csoda szükségeltetik. Méhes Károly Az épület állaga leromlott, alkotni már nem nagyon lehet benne Jegyzet Vörös köd Sejtelmes ködök kezdenek gomolyogni parlamentünk csillogó üléstermében. A magyar ember már régen megszokta, hogy amióta kétoldalú az Országgyűlés - kormány és ellenzék, jobb és bal, pufajkás és dolmányos -, se vége, se hossza egymás cse- pülésének. Zsinórvezetőnek azonban eleddig ott volt, hogy egy honatya tagja volt-e a pártállam idején a hatalmi elitnek, vagy sem. Ha igen, azt nem tette zsebre, legyen bár adott területen igen kiváló szakember, vizsgázott is eredményesen a gyakorlatban nemzet- gazdaságból. Vége, sajnos, ennek a fogódzónak is. A minap például a szocialisták forditottak 180 fokot az érvek kerekén. Megunták már, hogy a párt parlamenti képviselőit állandóan lekommunistázzák. Pedig dehogy, sokan közülük csak haladtak az idő szekerével, ott sürögtek-forogtak, ahol éppen a pecsenyét sütötték. Nem ismeretlen ez nálunk, mindenki tudja, hogy micsoda vad nyilasokból lettek megbízható Rákosi-hívők. De honunkban mindig csak két véglet van, középút, tolerancia, közös cél, egyetemes felelősség kikopott a politikai kultúrából. Ha eddig az MSZP-seket lőtték a kommunista jelzővel, most megkapja a jobboldal is ugyanezt. Egy szocialista képviselő pattant ugyanis fel az ülésteremben, s készített heveny leltárt, hogy a jelenlegi kormányerő hány tagja szolgálta ki a rendszerváltás előtti rezsimet, töltött be felelős pozíciót. S bizony nem egy nevet említett, célzott a név nélküliek egész hadára. Jelenlegi jobbközép-oldali miniszterek, államtitkárok, pénzügyi vezetők, mind-mind tagjai voltak az MSZMP-nek. Ki a templomból! Sőt, az Orbán-kor- mánynak minimum egy tagja munkásőr volt. Tisztelt Ház, nagyszerű történelmi lehetőség bukkant fel: megvan a közös nevező! Szeressétek egymást gyerekek, hiszen mindenki kommunista (plusz egy munkásőr)! Mészáros Attila Többnejűség? Az egykori szovjetföld országai között eddig is akadt, ahol hallgatólagosan (a törvény betűi ellenére) elfogadott volt a többfeleség-tartás. Tádzsikisztánban például. De a jelenlegi orosz föderáción belül is van olyan ország, nevezetesen Ingusföld, ahol a birodalom szétesése után bevett dolog lett a többnejűség Moszkva határozott ellenkezésének dacára. A hírek szerint most Türkmenisztánon a sor. A túlnyomórészt iszlám lakosságú közép-ázsiai ország elnöke a minap közölte, hogy hivatalosan is bevezetik a többnejűséget, bár egyelőre a klasszikus mohamedán modelltől eltérően, a második feleséggel kötendő frigyhez szükség lesz az első feleség írásos beleegyezésére is. Azaz nemcsak a férjen múlik feleségeinek gyarapítása. De a tényen nem változtat semmi: nem fogják házasságszédelgőnek tekinteni azokat a férfiakat, akik eztán többször is kimondják a boldogító igent. A többnejűség minket itt Európában nem nagyon foglalkoztat (legfeljebb az álmodozások szintjén). És valljuk meg őszintén azt is, hogy bár formálódik a „nagy tolerancia", a liberalizálódó gondolatvilág sem igen tud igazán megbarátkozni e dologgal. Hogy hangzik vajon a mondat: Engedje meg, hogy bemutassam a feleségeimet! Még furcsább lenne az asszonyok rangsorolása, ha mondjuk első számú és második számú feleségről tenne valaki említést. Ez már meglehetősen szembetűnő és aljas diszkrimináció. Nemcsak Moszkva nem tud mit kezdeni a több- nejűséggel, hanem igazából mi sem. Mert bár elfogadjuk a másságot (és nagyon szeretnénk, ha mindenki elfogadná) de azért a másság elfogadásának is van - jelen esetünkben - valahol némi határa. Persze a második feleség esetleg barátnővel, vagy szeretővel kiváltható erkölcsös Európánkban is. Természetesebb, könnyebben tolerálható kategóriák, és közelebb állnak lelkületűnkhöz. Kozma Ferenc I hetedik oldal holnap Riport __________ Mi t muszáj Herkulesnek? Énképünk szerint világhírű kutatók, másfelől kallódó tehetségek országa vagyunk. A versenysportban is a világ élvonalához tartozunk, de csak kapizsgáljuk a választ, hogy a bennünket ért hatásokra miért reagálunk szélsőségesebben, mint más nemzetek. Portré ___________ Ep erjes Károly, színész. „Montágh Imre tanár úr azt mondta nekem: Szamóca, jelentkezz a főiskolára! Mivel akkor a Gyógypedagógiai Főiskolán tanított, azt hittem, arról beszél. El is mentem fölvételizni. ” Portré Műemlékvédelem szenvedélyesen Három műemlék-helyreállítási célú pécsi alapítvány kuratóriumában képviseli az OMvH-t. Bábáskodott Pécs világörökségi pályázata előkészítésén. Nemrégiben a műemlékvédelmi szakma nemzetközi civil szervezete, az ICOMOS végrehajtó bizottsága tagjának választották meg.- Annak idején a Műegyetem építészettörténeti tanszékén diplomázott.- Nem véletlenül. Családunk barátai hatására már egészen fiatalon vonzódtam a történeti emlékekhez. Az érettségi tablónkon a fényképem mellett egy történelmi rom van a pályaválasztási szándékra utalóan. A diploma után ehhez képest elég nagy kört írtam le másfelé: meg akartam ismerni az építész szakmát a kivitelezői gyakorlatban is. ként a feleségem is építész. Ha pedig nem sikerült volna az egyetemi felvételi, akkor most bútorasztalos lennék. Ma is ez a hobbim.- Kötődése Pécshez mintha több lenne hivatalbóli érdeklődésnél. volt - szerintem ma is van - egy izgalmasan sajátos pécsi vonulata. A történelmi környezetben megvalósuló új építészetre Pécset említhetem legelső hazai példának. Pécs nem egy múzeumváros, hanem élő történelmi város. Ahol egyébként én mindig pécsinek érezhettem magam.- Az új építészetből is kiveszi a részét? Dr. Fejérdy Tamás Budapesten született 1947-ben. A Műszaki Egyetemen '70-ben építészmérnöki, műemléki szakmérnöki diplo- nát, majd egyetemi doktorátust szerzett. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatalhoz - illetve elődjéhez - 76-ban került. Jelenleg az OMvH szakmai elnökhelyettese. Nős, négy gyermeke van.- Volt valami tartalékcélja a pályaválasztáskor?- Kettő is volt. \z egyik a régészet, a másik a gyermekorvosi tiivatás. Az utóbbihoz magyará- sat, hogy nagyon szeretem a gyerekeket. Katolikus értelmiségi családból származom, hatan vagyunk testvérek, s nekem is négy gyermekem van. Egyéb- Még egyetemistaként ragadott meg ez a város. Akkoriban a modernizmus uralkodott, ám a kortárs hazai építészetnek A budai négylakásos sorházunkat én terveztem. Barátoknak és ismerősöknek is végzek ilyen munkát. Ám leginkább a templomok tervezése érdekel.- A betöltött funkciók tekintetében is változatos a pályája.- Számomra nem a pozíció a fontos, hanem a hivatás. Az értékmentés szenvedéllyé válhat. A műemlékvédelmet is csak ilyen hőfokú érzelmi kötődéssel lehet gyakorolni. így semmiféle kudarc el nem tántoríthat tőle. Dunai Imre
