Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-31 / 357. szám
1999. december 31., péntek Baranyai Tükör Dtinántúli Napló 5 Öt lakos után számláznak PÉCS Aki néhány napon belül nem jelenti le a szemétszállítást végző Biokomnak, hogy háztartásában hány személy lakik, annak addig, amíg ezt meg nem teszi, öt személy után számláz a cég. A közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadta azt a javaslatot, amely szerint ha valaki nem jelenti le határidőre a Biokom Kft.-nek, hogy háztartásában hány személy lakik, annak addig, amíg nem tájékoztatja a céget, öt személy után számláznak. (Pécsett egy lakásban átlagosan nem egész három ember él.) Az erről tájékoztató, több helyi lapban megjelent hirdetés hangneme miatt sokan felháborodtak. Korábban három személyt vettek figyelembe a számla kiállításánál akkor, ha valaki nem küldte el az adatokat a Biokomnak, ám a tapasztalatok szerint ez nem hatott a késlekedőkre. A Biokomnál kérdésünkre elmondták, önkormányzati rendeletről van szó, ebben a kérdésben nem kívánnak nyi1 a t ko z n i. Bölcsházy Éva (képünkön), az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei szervezetének munkatársa lapunknak elmondta, a szemétszállítás kötelező szolgáltatás, de igénybe venni is kötelező, az tehát, hogy megpróbálják szankcionálni az együtt nem működést, érthető. Ékes példája viszont ez a hirdetés annak - fogalmazott Bölcsházy Éva -, hogy a szolgáltató egy önkormányzati rendelet mögé bújik, fenyeget, és nem azon a hangon szól a lakossághoz, ahogy ez egy ennyi fogyasztóval kapcsolatban lévő cégtől elvárható lenne, ebben az esetben például semmiféle határidőt nem szabott. Információink szerint még január 15-éig jelezni lehet a lakók számát vagy személyesen a Biokom siklósi úti ügyfél- szolgálatánál vagy a megmaradt adatkérő lapok elküldésével. N. F. Happy End - Kifejezetten a nem apokaliptikus hangulatú írásaikból válogattak a Jelenkor előszilveszteri mulatságán a folyóiratban rendszeresen publikáló írók és költők. Felvételünkön az újra divatossá váló felolvasóestek rendszeres vendége, Kukorelly Endre. fotó: tóth l. A szabad Magyarországért PÉCS Harmincöt Baranya megyei polgár, illetve tizenkilenc kitüntetett hozzátartozója vehette át csütörtökön a Szabad Magyarországért Emléklapot. Az elismerésben a kormány rendelete nyomán azok részesültek, akik az 1945-től 1956. október 23-ig tartó időszakban az ország függetlenségének és szabadságának védelmében kifejtett tevékenységükért életükkel, vagy három esztendőt meghaladó szabadságvesztéssel fizettek. Az emléklapok ünnepélyes átadására a Baranya Megyei Közigazgatási Hivatalban került sor. Dr. Bércesi Ferenc hivatalvezető kiemelte, hogy az elismerés megkésettségét jelzi, hogy tizenkilenc kitüntetettnek már csak hozzátartozója vehette át az emléklapot, s utalt arra, hogy ők a rendszerváltás szellemi előkészítői voltak. M. B. I t A Fidesz, a kisgazdák, a KDNP és a MIÉP nem fogadta el a srüveszteri meghívást Erkélyjelenet, ellenzék nélkül A helyi és az országos Dolitikai élet szereplőinek egy része szilveszter éjszakáját vagy annak néhány óráját nyilvánosság előtt tölti, más része kis pihenőt engedélyez magának, s a közszférából a magánéletbe vonul vissza. Pécsett - az utóbbi hónapok éles hangnemű vitáiból következően - december 31-én sem tűnik el a városvezetés és ellenzéke között húzódó markáns határvonal. A közgyűlés fideszes, kisgazda, kereszténydemokrata és miépes tagjai közül senki nem lesz ott a városháza erkélyén, ahonnan a polgármester köszönti majd a Széchényi téren ünneplő tömeget. PÉCS Méltó lezárásaként ennek a helyi, regionális és országos politikai viharokkal teli évnek, a pécsi közgyűlés ellenzéki pártjai nem fogadták el a meghívást mára a városháza erkélyére, ahonnan éjfél előtt nem sokkal Toller László Pécs polgár- mestere, majd Kékes Ferenc (első képünkön), a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke fogja köszönteni az óévbúcsúztatásra összegyűlt tömeget. A polgármester - elmondása szerint - nem tud az elutasításról.- Bár kaptunk meghívást az erkélyre, az ellenzékben lévő frakciókkal együtt úgy döntöttünk, hogy nem fogadjuk el - mondta el lapunknak Papp Gábor, a városi Fidesz-frakció tagja. Pécs városa jelenleg nincs abban a helyzetben - vélik az ellenzékiek -, amely indokolná, hogy a helyi politikusok erkélyről integessenek az alattuk álló tömegnek.- Egy ilyen gesztusnak akkor lenne létjogosultsága, ha nagy sikerekről lehetne beszámolni, ilyenek azonban véleményünk szerint nem voltak ebben az évben Pécsett - fogalmazott Papp Gábor. A fideszes városatya úgy véli, csak idézőjelben lehet kulturális programnak nevezni azt, ami ma éjjel „rázúdul” a belvárosra, és ehhez ők nem akarják sem a nevüket, sem az arcukat adni, ráadásul semmiféle hivatalos tájékoztatást nem kaptak arról, hogy milyen programban kellene részt venniük, mihez kéne asszisztálniuk. A képviselő hozzátette még, hogy a szilvesztert magánjellegű ünnepnek és nem politikai vagy pártrendezvénynek tartja. Mayer Mihály pécsi megyés püspök is kapott meghívót a városházára, ám miután a városi politikai viszály tudomására jutott, úgy döntött, távol marad a rendezvénytől. Lapunk rendelkezésére bocsátotta viszont újévi köszöntőjét, amelynek szövegét itt olvashatják. Valószínűleg békésebben telik majd a mohácsi polgármester, Szekó József (második képünkön) Szilvesztere. Ő a mohácsi Halász csárdában kezdi az estét, majd éjfél után néhány perccel érkezik meg a város főterére, ahol zenei aláfestés mellett másfél, két órát tölt el az új évet ünneplőkkel. Wekler Ferenc, az országgyűlés baranyai alelnöke egy ausztriai kis faluban tölti az év utolsó napját, ahol családjával együtt síeléssel múlatja az időt. Szeretteivel lesz az ünnepen a parlament másik alelnöke, Szili Katalin is, aki lapunknak elmondta, túl sokat van távol családjától ahhoz, hogy az ilyen kivételes napokat ne velük töltse. Nimmerfroh F. Kedves Fiatalok, Tisztelt Szilveszteri Ünneplők! Éjfélkor megszólalnak a harangok, amelyek jelzik, átlépünk a 2000. évbe. Tudatosulni fog bennünk, hogy azzal, hogy az óra ugrik egyet, mi a helyünkön maradunk és folytatjuk az életet, amely nem kívülről érint bennünket a leghatásosabban, hanem belülről: szellemileg és lelkileg. Az esti pécsi rockkoncert felkavar illetve megráz bennünket, de vajon felráz-e minket? Kábulatba és révületbe menekülünk, mert életünk krízisbe került! A napokban hallottam egy fiatalember beszámolóját. Talán közületek is lehetett volna az illető. Azt mondta: életében, életének bizonyos szakaszaiban, minden ami előtte világos volt, ösz- szezavarodik. Krízisbe kerül és hullámvölgybe csúszik. Ilyenkor minden sötétté válik benne. Meg kell állnia a sok hektika között, el kell töprengenie, miért is ilyen az élet körülötte, miért borult be újból az ég, és miért hallja az emberek tolongó nyüzsgését messziről jövő mennydörgés morajlásnak. Ilyen az ember, ilyenek vagyunk mindannyian, ilyenek vagytok ti is! A mai hangos ünneplés tompítja mindezen érzéseket, de nem törli el és nem törli ki belőletek. Holnap majd megkérdezitek: és ez az új 2000. év? Ez lenne jobb és boldogabb? Igen! De csak akkor, ha megállsz, ha megkérdezed miért is szólt a harang? Csak azért, hogy az időpontot jelezze, vagy azért is, hogy megkérdezd, majd holnap pezsgő és kábulat nélkül: mi az, ami maradandó érték az életedben? Merre tovább? Hol a fény és a harmónia, mert arra vezet a boldogabb év, a békésebb évezred. Ezekkel a gondolatokkal köszöntök minden baranyai és pécsi polgárt! Mayer Mjhály püspök Bevetésre készen a jégtörők Alacsony vízállás és tartós, kemény hideg esetén indulhat meg a jégzajlás a Dunán, ami utoljára tíz évvel ezelőtt állt be. Azóta komolyabb védekezésre nem volt szükség a folyón, ennek ellenére egy újabb jégtörőt állítottak csatasorba a folyó alsó szakaszán. Az előrejelzések alapján jégzajlás csak január második felében fordulhat elő. BAJA-MOHÁCS A lebombázott s azóta is a folyómederben heverő délvidéki hídroncsok miatt a tél közeledtével több, árvízvédelemmel kapcsolatos fórumon is felvetődött, hogy jeges áradással fenyegethet a folyó. Egy, a közelmúltban Baján tartott tanácskozáson a horvát féllel megállapodtak a magyar szakértők a rendszeres információcseréről.- A megbeszélést a Külügyminisztérium kezdeményezte, a meghívás ellenére Jugoszlávia képviselői nem jelentek meg mondta Rab Ferenc, a Bajai Vízügyi Igazgatóság főmérnöke. - A horvátokkal abban egyeztünk meg, hogy a jövőben kölcsönösen tájékoztatjuk egymást a folyó aktuális állapotáról, így az esetleges jégzajlásról is. A szakember arról is beszámolt, hogy ettől a téltől kezdve a Duna alsó szakaszára egy újabb hajót, a hatszáz lóerős Jégtörő 6-ot is átvezényelték Győrből. Ezzel együtt két jármű áll készenlétben Baján, de szükség esetén a Budapesten állomásozó nyolc másik jégtörő is közreműködhet a jégmentesítésben. Ha a helyzet úgy kívánja, négy hajó lépné át a déli határt, hogy a jég torlódását megakadályozzák, de ehhez Jugoszlávia beleegyezésére is szükség van. Rab Ferenc ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a határ túloldalán ettől még egyetlen esetben sem zárkóztak el. A karácsony utánig tartó csapadéktevékenység hatására egy kisebb árhullám indult el a Dunán, ami Pozsonynál már tetőzött, Mohácsot pedig az új év második napján éri el 423 centiméterrel, utána apadni fog. Az előrejelzés alapján gyenge jégzajlás január húszadika körül kezdődhet, ami szintén veszélytelennek mutatkozik. A jegese- déshez legalább tíz napon keresztül mínusz öt fok alatti átlag- hőmérsékletre van szükség, enyhébb idő esetén nem kell számolnunk a jégtáblák megjelenésével. Máté Balázs Kilátó a szigeten HEGYHÁT-SÁSD A gödöllői agrártudományi egyetem szakemberei állítják, hogy Észak-Baranya völgyeiben könnyen és biztonságosan lehet újabb mesterséges tavakat létesíteni. A meglévő mintegy húsz mellé ugyanennyi készülhetne. A Sapard program mágocsi menedzsere, Cserveni Gábor elmondta, hogy ők biztosítanak tőkét, csak legyen pályázó. Nincs kizárva, hogy Oroszló önkormányzata Sásd határán pihenő- és tenyészta- vat épít, és hogy Alsómocso- ládon az egyik tóban szigetet hordanak össze kőből, s kilátót emelnek rá. Cs. J. Bővült a központ SELLYE Befejeződött a város gondozási központjának átépítése, a kibővített részt a napokban adják át.- Három új irodával, korszerű orvosi és nővérszobával gazdagodott a központ - közölte Szentivánszkiné dr. Örkényi Anna megbízott vezető. - Az ideiglenes működési engedélyünk december 31-én lejár. A véglegesítéshez szükséges személyi és tárgyi feltételeket eddig a határidőig kell teljesítenünk. A szakképesített személyzet létszáma eddig is megfelelt a törvényben előírtaknak. A két és fél millió forintos beruházást az önkormányzat finanszírozta. W. K. Helikopter, borotvaélen A bizonytalanságot szülő késedelem után fél óra alatt megkapta az egészségügyi tárcától és az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ) a további működéshez az engedélyt a pécsi For Life Helikopteres Mentőszolgálat. Az eredeti szerződés ma járt le, az új viszont egyelőre tele van homállyal. PÉCS Ha az engedélyt nem hosszabbítják meg, a For Life január 1-től nem szállhatott volna fel. Az elmúlt hónapokban havi ötven repült órára kapta az átalánydíjat, ennek azonban ha ötödét igényelte az OMSZ. Harkányi László, a mentőszolgálat tulajdonosa legutóbb a pécsváradi úti rendőr-maffia tűzpárbajjal kapcsolatban tartja érthetetlennek, miért nem hívták őket, mert hat perc alatt a helyszínen lehetett volna a helikopter. De volt olyan eset is, amikor 71 kilométerre nem repülhetett el egy súlyos betegért, mert Pécs 70 kilométeres körzetére szól az engedélye. Dr. Góbi Gábor, az OMSZ főigazgatója december 27-én 1/4 2-kor még azt jelezte Harkányinak, hogy az egészségügyi tárcától „állásfoglalást kértünk az Ön helikopterének januártól történő finanszírozásáról.” Vagyis az OMSZ ekkor még nem tudta, hogy továbbra is működteti-e az alternatív mentőszolgálatokat. Délután fél 4-kor dr. Horváth István, a minisztérium főosztályvezetője jelezte az OMSZ-nek, hogy „a mentésről szóló rendelet módosításának megjelenéséig, illetve a várható pályázatok lezártáig a minisztérium valamennyi jelenleg is működő alternatív mentőszervezet tevékenységét finanszírozza.” Ezt követő negyed óra múlva Harkányi megkapta a főigazgató faxát, amelyben jelzi, hogy a szerződést a 2000-es év fenti időszakára meghosszabbítottnak tekinti. A For Life ügyvezetője változatlanul bizonytalannak érzi a mentőszolgálat jövőjét. Nem értelmezhető a főigazgató által jelzett „200(kes év fenti időszakára”, mert nem tudni, mikor módosítják majd a rendeletet, és ez mit tartalmaz majd, mint ahogy azt sem, ha kiírják, mikor hirdetik meg a pályázatokat. Azt sem tudja, mekkora összeget jelent a minisztérium által jelzett finanszírozás. Röviden: meddig repülhet a For Life? M. A. A Mikulás sem hozta meg a várt döntést idén fotó: tóth l. A X i *