Új Dunántúli Napló, 1999. december (10. évfolyam, 329-357. szám)
1999-12-16 / 344. szám
A magányból kivezető utak 1999. december 16., csütörtök_______________________________________HÁTTÉR - RIPORT Senki se születik remetének, és csak nagyon kevesen választják maguknak a tökéletes bezárkózást. Bizonyos élethelyzetekben azonban sokan úgy érezhetik, szó sincs itt választásról, az egyedüllét, a magány sorscsapásként érkezik. Akik képesek felismerni, hogy ez a létállapot nem örökérvényű, sikerrel vehetik az ismerkedés akadályait. Ebben segítenek a magányosok számára létrehozott klubok. Szombat, sötét decemberi délután. A pécsi Kertváros merede- ző paneljeinek ablakai itt, ott, amott is világosak. Az utcán alig egy-két járókelő, aki van, az a Nevelési Központ irányába tart. Ugyanis minden második héten itt zajlik az ANK Egyedül Élők és Társkeresők Klubjának estje. Az ide először belépő rögvest azt állapíthatja meg, hogy itt bizony táncos est van, ha nem lenne némi mellékize a kifejezés-. nek, még azt is mondhatnánk: buli. Csak később, alaposabb, felkapcsolt lámpa melletti körbe- szemlélődéskor derül ki, hogy nem mindenki táncol, akadnak még jócskán, akik csak nézelődnek, egyelőre pár nélkül. A klub vezetője Néma József - ha szabad így fogalmazni - alulról kezdte, hiszen annak idején, mint bánatos, magányos férfi vetődött el ide.- Ha valaki, akkor én valóban tudom, mit jelent megszenvedni az egyedüllétet. A legtöbb ember válás után kerül ilyen krízishelyzetbe, egyszerűen nem tud magával mit kezdeni. Az, ha már odáig jut, hogy ide eljöjjön, nagyon nagy lépés, a közösség felé való nyitás első jele. Abban mindenki egyetért, hogy erre az elhatározásra sokkal nehezebben szánják el magukat a férfiak. Ők bánatukban inkább választják többnyire a kocsmák „idilljét”, ahonnan aztán nem egykönnyen szakadnak ki. Néma József immáron nyolc éve boldog házas Máriával, és saját példájukon felbuzdulva vették a vállukra annak a terhét, hogy másokat is erre az útra terelgessenek. Szép történet Miklós és Erzsiké esete.- Engem harminckét évi házasság után hagyott el a feleségem - meséli Miklós -, amikor már felnőtt gyerekek, unokák voltak. Mikor először jártam itt, én se táncoltam ám! Nem mondanám, hogy nőgyűlölet lett volna bennem, hiszen akkor nem jöttem volna ide, de valahogy párkapcsolatra nem gondoltam. Ugyanakkor jólesett idejárni. Aztán 1989-ben az akkori klubvezető szólt, hogy nőnapra szerezzek virágot, harminc szál szegfűt. Meg is volt minden, ahogy kérte. A hölgyek kaptak egy-egy szálat, tehát ügy jött ki a lépés, hogy maradt nálam nyolc virág. Ezeket akkor én mind odaadtam Erzsikének. Másfél év múlva összeházasodtunk. Irénke szinte a kezdetektől, 11 éve jár ide.- Nem törvényszerű, hogy mindenki talál magának társat, van, aki évekig jár, míg kialakul egy komoly kapcsolata - mondja. - Nem szabad úgy idejönni, hogy na, én most megházasodom. Ugyanakkor itt tényleg valamennyien jól érezhetjük magunkat. Ez a zenészünknek, Gábornak is köszönhető. Gábor, aki énekel és szintetizátoron játszik, a többségnél fiatalabb. Mint mondja, a legnépszerűbbek a 60-as évek dalai, Széchy Pál számai és egyéb örökzöldek. De szokott lenni csárdás és polka is, mi több, diszkó.- A diszkó azért jó - világosít fel a klubvezető neje -, mert erre a zenére lehet közösen is táncolni. Ilyenkor szoktuk hívni a fal mellett ücsörgőket, hogy álljanak fel, próbáljanak meg feloldódni. Valóban, ahogy körbekémle- lek, feltűnik, hogy az egyik hosszú asztal mellett csupa férfiú ül, öltönyösen-nyakkendő- sen, de a testtartásukból is sugárzik, őket bizony hat ökörrel sem lehetne a táncparkettre vontatni.- Ők abban a periódusban vannak, amikor még passzívak, de már igénylik az ittlétet - magyarázza Miklós. Anikó először a barátnőjével vetődött ide.- Sok helyen megfordultunk Pécsett, de nem volt partnerünk, és azt sehol sem nézték jó szemmel, ha két lány egymással táncol. Itt ennek semmi akadálya nem volt, és másodjára már direkt ide jöttünk. Azóta aztán változott is a helyzet, már rég nem egymással táncolunk. Anikó ugyanis Józsefben társra talált, míg barátnője a zenésszel, Gáborral melegedett össze. Persze, mint mindenütt, itt is vannak kivételek. Például Ferenc és Erzsébet, akik 34 éve élnek boldog házasságban.- Mi egy szilveszteri mulatság során toppantunk be ide, és olyan jól éreztük magunkat, hogy azóta nem is tágítunk a társaságtól - meséli a férfi, aki igazi mulatós hírében áll. Erről aztán meg is bizonyosodhatunk, hiszen ők ketten talán a leglelkesebb párt alkotják a táncolok között. Megtudjuk, hogy néha akadnak incidensek is.- Megpróbáljuk szúrni a társaságot - mondja Néma úr. - Odafigyelünk a megfelelő ruházatra, és a részegeket udvariasan kitessékeljük. Elvégre nem az a lényeg, hogy minél többen legyünk, hanem hogy aki itt van, zavartalanul jól érezhesse magát. Szerencsére az sem jellemző, hogy alkalmi partnereket keresnének itt, bár ha valaki hagyja magát felcsípni, az magánügy. Mondjuk, az már velem is előfordult, hogy éjjel 2 órakor jött egy telefon, hogy ilyen meg olyan hölgygyei szeretne együtt tölteni egy kis időt. Bevallom, elég mérges lettem, de megpróbáltam normális hangon elmagyarázni, hogy mi semmilyen körülmények között nem foglalkozunk alkalmi partner- közvetítéssel... Dr. Koltai Mária pszichiáter, a Mentálhigiénés Intézet szakorvosa jól ismeri a magányos emberek problémáját, azonban - mint kifejtette - ezt sokszor rosszul, magyarán még nagyobb kárt .okozóan „kezelik”.- A magányosság kiváltó oka a mai Magyarországon az esetek többségében a válás, illetve a megözvegyülés. Ilyenkor, ha a kapcsolatban nagyon erősen működött a hozzátartozás igénye, és kevésbé fejlett az autonómia, az egyedül maradt ember úgy érzi, nem képes magát fenntartani. Roppant fontos lenne mindkét esetben, hogy a jelentkező erős veszteségérzést az emberek próbálják meg egészséges módon feldolgozni. Ezen azt értem, hogy a kapcsolatok végét jelentő mindenképp negatív érzéseket próbálják meg tudatosan átélni, és nem elfojtani, mert csak ez után lehetséges eljutni a lelki megbékéléshez, és ahhoz, hogy újraszervezzék az életüket. Különösen igaz ez a válásokra, ahol a harag, az acsarkodás, a bűntudat többnyire ott munkál a lélekben, de ezeket nemritkán kompenzálni igyekeznek. Például munkába való meneküléssel, mondván, ha elfoglalják magukat, akkor el terelődik a figyelem. Ez nem jó stratégia, mert a sebek ott maradnak a szív mélyén. Ezért is hasznos dolog ilyenkor felkeresni a magányosok vagy egyedül élők klubját, mert ott mód van arra, hogy másokkal, úgymond a sorstársaikkal megosszák érzéseiket. Hiszen előbb-utóbb bizonyára mindenki elmeséli a maga történetét, és esetleg rájönnek arra is, hogy van, akinek még nehezebb volt. A Magányosok Klubját 30 évvel ezelőtt alapította Rácz György (kis képünkön). Az első találkozások az akkori Ságvári Művelődési Ház kis alagsorában voltak, de ezt hamar kinőtték. •- Először voltak harmincán, másodszor már ötvenen, úgyhogy hamarosan 150-200 ember lett rendszeres tagunk. Régen persze a lehetőségek is mások voltak, mint most. A bánya sokat segített, volt buszos kirándulás, nyaralás Mohácson. Jelenleg minden vasárnap a Delta Étteremben jövünk össze. Hosszú évek tapasztalata az, hogy több magányos nő jön. Sajnos, a férfiak rosszul csinálják azt, hogy a magányukat inkább kiskocsmákban, ivócimborákkal osztják meg. Ennek ellenére nálunk sok komoly, együttéléssé fejlődő kapcsolat, mi több, házasság jött létre. Manapság már nem olyan botrányos tény, hogy igenis idős korban is lehet igénye az embernek társra. Ezeket a kapcsolatokat többnyire már nem a szex, lehet, hogy nem is a szerelem motiválja, hanem a másik megbecsülése, támogatása. Ezek lehet, hogy praktikus okok: ha két, 30 ezer forintból élő nyugdíjas ösz- szeköltözik, jól el tudnak éldegélni, míg külön-külön - minden tekintetben - eléggé nehéz. Én mindig azt szoktam mondani: először ismerjétek meg egymást, gyerekek, éljetek le egymás mellett néhány évet, akkor aztán kiderül, hogy emberileg összetar- toztok-e. Ezzel együtt tudni kell, hogy mi nem házasságot közvetítünk. A lényeg az, hogy akiknek elemi szükségük van rá, el tudjanak menni valahová, emberek közé. Méhes Károly Egy jó hangulatú álarcosbál illusztráció: tóth l. hetedik oldal ■HH Jegyzet Halpénz Baj van a vízzel. Nyeli a pénzt. Úgy oldódnak benne a bankók, mint papír a savban. Lassan ki szabad mondani, hogy a horgászat arisztokratikus időtöltés. Vissza lehet persze kérdezni: na és, muszáj csinálni? A normális válasz: igen. A magyarázat rövid. Valahol, valamilyen módon ki kell kapcsolódni. Erre egyre többeknek - mi több, egészség- ügyi okok miatt is - szükségük van. Különben felrobbannak, elégnek, összetöpörödnek. A lazításra számos lehetőség és forma van, de a pecá- zás legalább természetközeli. Az egészséges szenvedélyek közé tartozik. Ám ide is lehet illeszteni ellenérvet. Lehetne éppen sétálni is az erdőben. Az nem kerül annyiba. Igaz, de nem is jut haza, a konyhára hal. A hétköznapjainkra jellemző abszurd ellentmondások egyike, hogy a horgászat egyre drágább, mind nehezebb megfizetni, közben pedig az otthoni vékonyka konyhapénzhez jelenthet segítséget. Mégpedig a még aktív kordáknak, mert a nyugdíjba vonultak közül, akik évtizedek óta ott ücsörögtek horgászbotjaik mellett, már sokan képtelenek az engedélyek árát kifizetni. Minket, baranyaiakat talán közvetlenül kevesebbünket érint, de a somogyi és a veszprémi pecások most már valóban begurultak. A balatoni horgászjegyek ára - jelentette be a Balatoni Halászati Rt. - 2000-ben a duplája lesz az ideinek. A 100 százalékos emelés valóban sokkoló. A hal - állítják a szakemberek - az egyik legegészségesebb étel. Nem csak mi vagyunk tenger nélküli ország. Ám a hozzánk hasonlókban is messze több halat esznek, mint mi. Hova tovább nálunk már minden, ami tápláló, az vagy elérhetetlen, vagy tilos, vagy hizlal. A címkék mintha azt céloznák, nehogy kedvünk legyen hozzájuk. Persze, hogy is lenne? Ránézünk az árcédulára, és - Baranyában tízegynéhány ezer horgász - csak tátogunk. Mint a partra dobott hal. Mészáros Attila És lön világosság Könnyen lehet, hogy ismét diadalt arat a cybertechnika. A rohamléptű fejlesztés következtében meglehet, archív, elaggott tréfák térhetnek örök pihenőre. Merthogy - a hír magában abszolút üdvözlendő - nagyon úgy néz ki, Stevie Wonder látni fog. Mindez már önmagában is csoda lenne, mert éppenséggel chip kerül a retinájába - vagy a jó ég tudja hová a zeneértő bölcs fejében, éppen ezért pedig a kiváló dalszerző-énekes már soha többet nem karambolozik majd a zongorával, ráadásul nem marcangolhatja tovább a kétely faji identitását tekintve, hogy ismét egy otromba élcre utaljak. A honi lakodalmas szintetizátorkirályok pedig nem terrorizálhatják tovább a népet különféle társadalmi összejöveteleken per fonetice közismert müvével, az adzseszkó-val, mert a mester átlátja majd eme ügyködést, és nem fogja elnézni az ízléstelenség duhaj tobzódását. Imigyen szól a rádió minap, de azóta már olvastam ezt újságban meg az interneten is, mivel mi itt jól be vagyunk drótozva, csak hogy említsem a történelmi hűség kedvéért. Na, erre már tényleg hátraszóltam az ülésen a haveroknak, hogy a Sztivit nem nyomjuk többet, mert eljön igazságot osztani itt nekünk, aztán lemondhatunk majd a művéből csordogáló jogtalan profitról, és mi is csak nézhetünk, de nem úgy mint ezután majd ő, hanem teljesen megváltozott tudatállapotban. Változtatni fogunk. Persze, a kiesett zenei nyereség pótlására gondolni kell. Itthon is megkezdenénk a műtéteket, továbbfejlesztve az eljárást. Nem kell arra gondolni, hogy az elesettek látni vágyásából kovácsolnánk pénzt gazdasági munkaközösség jelleggel, valami kézzel operálós csodadoktorral karöltve. A mindenre vakoknak drótoznánk és kábeleznénk be a retinát nap mint nap: itthon minden reggel megtelne a váró. Majd meglátják. Tibay Gábor hetedik oldal holnap Riport Stratégiahiány és kultúra. Pécs az elmúlt évtizedekben kultúrájának köszönhette a rangját. A rendszerváltás utáni időszakban azonban ez a rang mintha megkopott volna. Sokak szerint azért, mert az egymást váltó önkormányzati testületek és városvezetők csak a négyéves politikai ciklusok szerint gondolkodtak. Portré Dr. Csefkó Ferenc társadalomkutató, az MTA Regionális Kutatások Központjának ügyvezető igazgatója, aki nem tud gyomlálni a feladatok között. Portré „Egy érmet magam mintáztam” Dr. Sülé Tamás nem unatkozik. Osztályvezető, etikai bizottsági elnök, és emellett számos szakcikkel, de helytörténeti és numizmatikai publikációkkal is dicsekedhet. Mivel precíz ember, nem sok szabadideje marad.- Nem volt egyszerű gyerekkora.- Apám katona-állatorvos volt a jászberényi méntelepen. Orosz fogságban halt meg ’45- ben. Budára költöztünk, de ’51- ben apám miatt kitelepítettek minket. Békésbe mentünk, majd az enyhüléskor, Sztálin halála után Esztergomba.- Innen kezdve azért nyugod- tabb évek jönnek.- Nem tudom miért, de mindenáron orvos akartam lenni. Azt mondták, Pécsre egyszerűbb bejutni, így idejöttem.- A kitelepítés nem lehetett jó ajánlólevél.- Valóban nem, de maximális pontszámot értem el.- Eminens volt?- Eleinte olyan körülmények közt éltünk, hogy nem tudtam mit csinálni. Tanultam.- És megismerte a feleségét...- Tősgyökeres esztergomi jogászcsalád lánya, de lejött velem Pécsre, és itt diplomázott.- Ön pedig a belgyógyászat mellett döntött.- Végigjártam a szamárlétrát, de nem álltam ellen a Megyei Kórház csábitásának. Azt kicsit sajnálom, hogy nem tanítok. Talán kárpótlás, hogy most kitűnő munkatársaim vannak. Dr. Siile Tamás 1937. március 6-án született Budapesten. '56-ban veszik föl a pécsi orvosegyetemre, 1962-ben végez. A II. számú belklinikán adjunktusságig viszi, innen hívják a Megyei Kórházba, ahol ma is a Kardiológiai Rehabilitációs Osztályt vezeti. A megyei kamara Etikai Bizottságának elnöke. Nős, két felnőtt lánya van.- Honnan a grafománia ?- Nem nevezném annak. Lassan és nehezen irok, ráadásul mindennek alaposan utánanézek. Nem szeretem, ha pontatlanságok maradnak a munkámban. Azt remélem, mást is érdekel, amit én csinálok.- Talán pontosságáért választották etikai bizottsági elnöknek.- Nem könnyű feladat. Szerencse, hogy a feleségem bíró. Sokat segít jogi ügyekben.- Azt mondják, holló a hollónak...- A statisztika mást mutat. Minden harmadik esetben marasztaljuk el az orvost, a többieket viszont tisztázhatjuk a vádak alól.- Orvosi érmeket gyűjt. Ez hogy jött?- Egyet kaptam ajándékba.' Utána már én vásároltam. Az érmek révén sok ismeretet és értékes barátságokat szereztem, sok művészt is megismerhettem. Annyira megszerettem az érmeket, hogy egyet magam mintáztam. Talán nem a legszebb, de nekem tetszik... Lendvai Dávid
