Új Dunántúli Napló, 1999. november (10. évfolyam, 299-328. szám)

1999-11-29 / 327. szám

1999. november 29., hétfő Háttér - Riport Összetört kerámiák és életek Öt éve ismerkedtek meg. A lány eleinte csak kijárogatott a férfihez Kővágószőlősre, majd pár hónap után fölmondta pécsi albérletét és kiköltözött. Abba az ingatlanba, amely történetünk legfőbb szereplő­je, legalábbis papíron. Egy ingatlan, amelyet felszámoltak, béreltek, eladtak és megvettek. Egy ingatlan, amely az egyiknek megélhetést és biztonságot jelentett, a másiknak pedig gyakorlatilag az egyetlen reményt. A volt bányaingatlan András cé­gének tulajdonában volt. A vál­lalkozás eleinte sikeres volt, kö­zel ötven alkalmazottal főképp szalagfüggönyök gyártásával foglalkozott.- Nem volt megállás. Volt úgy, hogy csak egy kávét ittam meg Fe­rihegyen, aztán repültem tovább, egy másik országba. Két perc sza­badidőm nem volt, de a bolt ment, az üzlet, amelyben senki sem hitt, hihetetlenül jól prospe­rált. A családi életem persze rá­ment, a gyerekek lassan csak fényképről ismertek meg - mond­ja András, miután a második pa­radicsomlét hörpinti fel. Sovány, kimerült, negyvenes szakállas férfi. - Két infarktusom volt, vi­gyázni kell. Szinte semmit nem iszom, és a cigarettával is vissza­álltam. - Bizonyságul kibontja az ingét és a nikotintapaszt mu­tatja. - Nem hittem volna, de használ. Korábban másfél-két do­bozt is elszívtam, ráadásul Mun­kást. A bajok akkor kezdődtek, amikor megjelent a konkurencia,- kezd a vállalkozásáról beszélni- azok, akik korábban azt mond­ták, semmilyen fantázia nincs az üzletben, alám ígértek. Előfor­dult, hogy olyan alacsony árat ad­tak, hogy már eleve veszteség volt rajta. Megöltek. A cég tönkrement, András há­zassága annyira megromlott, hogy elvált a feleségétől. Két gyerek maradt az asszonyra. A férfi kénytelen volt kölcsönkérni a bátyjától, nem kevesebb, mint két és félmillió forintot. Élete egyik percről a másikra össze­omlott. - Amit szilárdnak hittem, hirtelen összetört. Semmi nem volt ugyanaz, mint korábban. András kiköltözött Szőlősre. Abba az ingatlanba, ahol koráb­ban dolgoztak. A cége már fel­számolás alatt állt, az is csak hó­napok kérdése volt, hogy az épü­letet mikor adják el a fejük fölül. Öt éve ismerkedtek meg. Ok­tóberben egy társaságban talál­koztak először. Akkor még sem­mi nem történt. Amikor három hónap múlva újra összefutottak, akkor kezdődött a kapcsolat. Árnál beleszeretett Andrásba. Tetszett néki, ahogy a férfi kint él. Egyre többet járt ki, egyre többször aludt ott, végül ottma­radt.- Naiv szerelmes voltam. Elhit­tem mindent neki - mondja a lány, aki alighanem nekem me­séli el századszorra a történetet.- Nem gondoltam volna, hogy idáig fajulnak a dolgok. Árnál korongozik. Kerami­kus. Korábban bérbe dolgozott, de úgy gondolta, érdemes bele­vágnia egyedül. Szőlősön be tud­ta rendezni saját műhelyét: volt ipari áram. Magának dolgozha­tott, életében először. Nem is ke­resett rosszul vele. Karácsony előtt különösen nagy a kereslet - ahogy ő mondja - a köcsögök iránt, akár kétszázezer forint fö­lött is összejött. Volt helye a pénznek, hiszen András szinte teljesen tönkre­ment, csak alkalmi munkákat tu­dott vállalni. Árnál azt mondja, ő fizetett minden számlát, And­rás pedig azt, hogy a rezsi felét azért vállalta. A csekkek András nevére jöttek, így aztán utólag már lehetetlen bizonyítani, hogy ki is fizette be azokat: még ha Árnál baktatott is el a postára, s adta föl a köcsögökkel megkere­sett tízezreket, akkor is olyan, mintha András fizetett volna.- Sosem voltam belé szerelmes, a feleségemet szerettem egyedül - hallom a férfitől. - Csak hát nem dobok ki az ágyamból senkit - te­szi hozzá. Csodálkozva nézek rá: azért csak nem mindegy - szuggerálom. Bólint. Persze azért őt is érdekelte Árnál. Korábban három orvos is azt mondta, hogy a lány meddő. Nem lehet sohasem gyereke. Árnál mégis teherbe esett. 1996. május 25-én megszületett a kis­lánya, Villő. Ragaszkodott hoz­zá hogy megszülje, amit tökéle­tesen meg lehet érteni. - Nem ér­dekelte semmi, sem az, hogy mi­ből, sem az, hogy hol és hogyan' fogja felnevelni. - András vállalja a gyereket. - A nevemen van ­mondja sejtelmesen. Rákérde­zek. - Senki nem tudja, ki min­denki lehetne még az apja, volt úgy, hogy Árnál napokra, hetekre eltűnt. Látom rajta, hogy ezt azért ő sem gondolja komolyan. - Villőt a nevemre vettem - ismétli meg. - Amíg terhes volt vele, nem hagy­tam ott. Kint maradtam Szőlő­sön. A kapcsolat azonban ekkor már egyre inkább romlani kezd. A férfi egyre többször tűnik el napokra, hol volt feleségéhez in­dul, hol máshova. Pedig alig egy hónappal Villő születése után még közösen kötnek bérleti szerződést a felszámoló Vectigalis Rt.-vel. Ebben kijelen­tik, hogy „élettársi kapcsolatban élnek.” Két hónap múlva a bér­leti szerződés módosul, egyedül Árnál az aláíró. A lány egyedül marad. Egyedül kell fizetnie a négyezer forintos bérleti díjat és a teljes rezsit is. Az ezt követő időszakról mindketten rémtörténeteket me­sélnek. Árnál hisztériázásairól, köcsögdobálásairól, üvöltözései­ről beszél András, a lány pedig arról, hogy a férfi szinte már so­sem volt józan, ráadásul rejté­lyes módon tűntek el pénzei. Árnál azt is elmondja, mit fo­gok hallani Andrástól: igaza van, a férfi fölemlegeti azt a tör­ténetet, amikor Villőt meztele­nül kapta meg a lánytól, és azt is, amikor állítólag hozzávágta a lányukat, szerinte egy méterről. András szerint Árnál még verte is őt. Mocskos történetek, amelyek­ről senki nem fogja tudni meg­mondani, igazak-e. A tényéknél maradva. 1997. október 1-jén a Vecti­galis fölmondja a bérleti szerző­dést. András cégének felszámo­lása befejeződött, az ingatlan el­adható. A vevő nem más, mint András. Hitelből veszi meg az épületet, a házasságából szárma­zó két kiskorú gyermeke nevére, mindösszesen 1.575.000 forin­tért. A szerződésben ugyan ben­ne foglaltatik, hogy „Az Eladó rögzíteni kívánja, hogy ingatla­nokban bérlő tartózkodik, akinek a bérleti szerződését az Eladó föl­mondta ugyan, de a Bérlő az in­gatlanokat elhagyni és kiüríteni nem szándékozik. A Vevők nevé­ben törvényes képviselőjük kije­lenti, hogy e pontban szereplő té­nyekről tudomása van, ezért sem­miféle kártérítési igényt az Eladó­val szemben nem érvényesít, hi­szen a volt bérlő részére a tulaj­donváltozást követően is biztosíta­ni kívánja az ingatlanok haszná­latát. ” Ez az utolsó papír arról, hogy Árnál az ingatlanban lakik. Ez­után azonban semmilyen bérleti szerződés nem köttetett kettejük között. András állítólag többször mondta Amálnak, hogy költöz­zön el, Árnál szerint viszont nonszensz, hogy el kelljen köl­töznie, miközben minden rezsit ő fizet, András pedig eközben egyáltalán nem fizet gyerektar­tást. mmmmmmmmmsmm A viszony idén októberre dur­vult el végképp. András úgy lát­ta, az egyetlen járható út, ha ki­kapcsoltatja a vizet és a villanyt, és ezzel lehetetlenné teszi Árnál életét. Csodálkozva kérdezem, nem zavarta-e, hogy ezzel saját, hároméves kislánya életét is le­hetetlenné teszi. - Nem tudtam mást csinálni. Egy éve kérleltem Amált, hogy költözzön el. Nem volt más megoldás. András a közüzemi cégeknek írt levelében rosszhiszemű, jog­cím nélküli bérlőnek titulálja gyermeke anyját, amely levelek meg is tették hatásukat. Most se víz, se áram. Árnál élete, megélhetése telje­sen lehetetlenné vált. Nem volt más megoldás, minthogy tény­leg elköltözzön. Most úgy tűnik, otthonra tud találni. Azt ígérik, új műhelyében néhány héten be­lül az ipari áramot is bekötik. András nem tudja, hogyan to­vább. Az ingatlanra felvett hitel részleteit volt feleségétől vonják, saját bátyja beperelte, mert neki sem tud fizetni, akármelyik pil­lanatban betoppanhat a végre­hajtó. Százszázalékos rokkant, ezért alig tízezer forintot kap ha­vonta. Valamit dolgoznia kelle­ne - hol máshol, mint a szőlősi épületben, ahol valaha prosperá­ló vállalkozása működött. Sokadszor kérdezem meg tő­le: mi lesz, ha minden a tervei szerint alakul. Talán kapok egy számítógépet kölcsön - mondja. - Akkor majd programokat írok. Lendvai Dávid A viszony októberre végképp eldurvult illusztráció: Müller andrea y7hetedik oldal-Jegyzet^ Sorozatlövés Muszáj volt szeretni. Még a nótában is. Olyan vagy nekem, mint a szép szerelmesem. A Kalas- nyikov. Ha tetszett, ha nem, mindennap ciró­gatni, tisztogatni kellett, közben a francba kívántuk. Kalasnyikov nevezetű úr talál­mányáról van szó. Egyes és sorozatlövés leadására alkal­mas, nagy tűzerejű, gyalogsági lőfegyver. Lévén szovjet, a hi­deget is piszkosul bírta. Ha pedig valakinek nem volt módja angyalbőrbe bújva szerelmi vallomást tenni en­nek a géppisztolynak, a Kalasnyikov-ügyből eredően megismerhette a nevét. Ami­nek az volt a lényege, hogy mi a délszláv háború idején a horvát félnek szállítottunk volna. Jókora botrány akaró- dzott belőle lenni, de azután elhallgattak a fegyverek. Viszont nincs a világnak olyan pontja, ahol forradalmi harcosok, vagy elfajzott terro­risták, szabadságukért küzdő törzsi alakulatok, vagy kokain- báró magánhadserege tagjai­nak kezében ne virítana ott a Kalasnyikov. Teljesen mind­egy, hogy tamil, hutu, tűpá­rnára, palesztin, funda­mentalista, Dél-Ameri- ka, Távol-Kelet, Közép- Afrika. Ez a géppisztoly világutazóként kerepel. A fejemet rá, hogy a legújabb botrányban is szerepe lehet. A hírügynöksé­gek röpítették világgá, hogy most meg a románok kevered­tek gyanúba. Azt feltételezik, hogy a csecsen lázadóknak küldtek fegyverszállítmányt. Semmiképp sem akarom a csencsel és a csecsen szavakat rokonítani, de a csecsenektől a feketeüzletek nem nevezhe­tők idegennek. Az ügyes üzle­tek pedig a románoktól. Meg­lehet, Vasile miniszterelnökük is ez ügyben ment Moszkvába a minap. A csecsének ügye veszni lát­szik. A vereség után a fegyve­reket majd be kell szolgáltat­niuk. Tiszta sor. Mert ha a fel- tételezés mögött tény van, a románok megkapják a szállít­mányért a pénzt, a csecsének a géppisztolyt, az oroszok meg dörzsölhetik a markukat. Utazhat tovább a Kalasnyi­kov. Valahol mindig van üzlet. Mert kerepelés is. Mészáros Attila Olcsón vigyázok Nem érdemes börtönbe kerülni! Szerencsére erről személyes tapasztalataim (még) nincsenek. Zsúfoltak a cellák, sok közülük a századforduló előtt, vagy még régebben épült, alacsony komforttal megáldott zug. A várbörtönök cseppet sem vidám hangulatát idézik. (Mondtam, hogy nem érdemes börtönbe kerülni.) Je­lenleg mintegy tizenötezren sínylődnek tömlöcben (mint említettem magam még nem, bár állítólag nekem is megvan a saját téglám). Lám, lám! Mióta a Tribu-ügyben elhíre- sült Tribuszemét a fegyőrök gondjaira bízták, újabb oldalról is megviláglottak az áldatlan ál­lapotok. Drágák a zárt helyek. Kilenc év őrzési és tartási díja - nem tévedés - mintegy tizen­ötmillió magyar forint. Végre, sok-sok év után meg­értettem a féltő szülői gondos­kodást. Hát ezért mondta drá­ga jó édesanyám annyiszor: Vi­gyázz magadra, fiam! Remek üzletet látok körvo­nalazódni. Ajánlatom, melyet a tisztelt Magyar Köztársaság­nak teszek meg, (szá­momra) korrektnek tű­nik. Fél áron hét és fél millióért megigérem, mindent megteszek azért, hogy 108 hónapig ne kelljen bentről vágya­koznom kifelé. Kajáról, szóra­kozásról, ruháról (hogy a nőket már ne is említsem), majd gon­doskodok. Ha kicsit odafigye­lek, a szabadság elkötelezett rabjaként még némi kis pénzt is keresek. Mert a házunk alag­sorában apróbb átalakítással nagyon hercig, barátságos cel­lákat lehetne kialakítani. Házi kiskönyvtár, színes televízió, szavalóverseny, lelki gyakorla­tok elesetteknek. Kisebb mun­kák a ház körül, egyúttal barát- kozás a szomszédokkal, ka­pocs a polgári világhoz. Gondolom, elég tisztességes tárgyalási alap, amit a bün­tetésvégrehajtók szabad szak- szervezete is elfogadhat. Ol­csón vigyázok magamra, vala­mint másokra is, ráadásul a költségvetés kiadásait is lefara­gom. Csak ne akarják megma­gyarázni, hogy nem érdemes börtönbe kerülni. Pucz Péter ^hetedik oldal holnap Riport Rendszerváltás Baranyában 1988-1990. A szakszervezetek részesei voltak a korábbi hatal­mi apparátusnak. Ahogy a pár­tot, úgy az érdekképviseleti szer­veket is margóra szoríthatták a változások. Baranyában is fe­szült időszaka volt a mozgalom­nak a rendszerváltás. Megmara­dás, átalakulás, megszűnés - alapkérdéssé váltak. Portré Kiss Róbert egyik feladata: el­adni Pécset, eladni a megyét. A „kincses Baranya” az a kosár, ahonnan a Tourinform vezetője­ként az árut a pultra rakhatja. A kínálaton - mondja - még sokat lehet javítani. Portré „A vonatozás nem spontán jelenség” Nem túlzás, az egykori pécsi vasútigazgató már gyerekkorában is a váltókulccsal játszott és képeskönyvként a jelzési utasítást lapoz­gatta. Élete - akárcsak a vonatoké - percről percre kiszámított, de csak addig, amíg a munkáról van szó. A szabadidejében még látni sem szereti az órát.- A vasutasság amolyan ván­dorélet. Apám, aki pályamun­kásként kezdte és állomásfő­nökként fejezte be, ugyanúgy vándoréletet folytatott mint én, aki ebben az évtizedben immár a harmadik városban és az ötö­dik munkakörben dolgozom. Pécsett kezdtem, Debrecenben folytattam, majd újra Pécs, és most Budapesten dolgozom. Július elsejétől vagyok vállalko­zó vasúti vezérigazgató-helyet­tes.- Gyermekkoromban min­dig szolgálati lakásban, állo­másépületekben laktunk, és én egészen kis korom óta vasúti dolgokkal szóra- aHaaaaaHaHH koztattam ma­gam. A váltó­kulcs volt a játé­kom, a jelzési utasítás a képes­könyvem. Azt hi­szem, hogy ez alapvető és meghatározó volt a számomra. Ez egy egyenes pá­lya volt, nem lehettem volna például biológus.- Szerencsém, hogy mindig azt csinálhattam a vasúton, amit szerettem. Igaz, volt négy­öt év, amikor egy kicsit eltér­tem az eredeti szakmámtól, a vonatközlekedés technológiájá­tól. Voltam menetrendszer­kesztő, üzemirányító-központ vezető, terveztem, végrehajtat­Sárdi Gyula 1944-ben született Lengyeltótiban. A Szegedi Vasútforgalmi Technikumban tanul, majd a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karának hallgatója. 1968-tól, kis megszakítással, a MÁV Pécsi Igazgatóságán dolgozik: 1995-től 1999-ig mint igazgató. Nős, két gyermeke van. tam és felügyeltem a vonatköz­lekedést. Hogy a szerelvények menjenek, az ugyanis nem egy véletlen tömegjelenség. Ahhoz tenni kell valamit, hogy az állo­máson álló kocsikból vonat le­gyen, és el is induljon.- Tipikus vonaton utazó al­kat vagyok, ami amellett hogy kedvtelés, természetesen ta­pasztalatgyűjtés is. Összesen harminckét évet töltöttem el a vasútnál, ebből huszonkilencet mmmmmmmm Pécsett. Hogy fe­lejthetném el a várost, az embe­reket?- Sokáig nagy hobbikertész voltam, de ez mmmm egy időigényes elfoglaltság, így két éve abba* kellett hagynom. A kirándulás azért megmaradt. Mindent sze­retek, ami nem kötött idejű, pont azért, mert a munkámban mindennek megvan a pontos ideje. Nem megyek például olyan vállalati üdülőbe, ahol megmondják, hogy mikor van reggeli, ebéd, vacsora. Soha nem kések el sehonnan, de amikor pihenek, akkor az órámra sem szeretek nézni. Schneider Gábor í

Next

/
Oldalképek
Tartalom